Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-06-20 / 17. szám

•283 Hibaigazitas. Lapjaink utóbbi száma sok — s több helyütt értelemzavaró sajtóhibától hemzseg. — A kik tudják, mennyire van a versenyek idejében 10 — 14 napig a lovaregylet titkárának, ki egyszersmind e lapok szerkesztője is, minden percze lefoglalva, hajlandók lesznek elnézni e hibákat s megengedni, hogy azok nagyobbjait pótlólag itt kijavítsuk. A pesti versenyekről szóló jelentésben (254. 1.) hibásan áll : „nem hiában emlékezte­tett a „jós" e lapok számában," e helyett : „e lapok 14-ik számában. — Szintén e lapon : ..győzött a határozott Kedrenos ellen," e helyett : „győzött a határozott kedve ncz ellen." Es ismét nyolez sorral alább : „Ez volt gr. Batthyány Istvánnak első díj nyerése" e helyett : „Ez volt ifj. gr. Batthyány Istvánnak első n e m z e t i-d i j nyerése ;" melly hiba annál felötlőbb , minthogy a nevezett nemes gróf , mint a legjelesebb tenyésztők s legbuzgóbb versenyzők egyike, a pesti , fóti, sz.-fejérvári, bécsi, pardubitzi s egyéb gyepeken sok év alatt már számtalan dijat nyert, s csu­pán a „nemzeti dij" az, mellyet — több év óta versenyezvén érte — ez évben nyert el először A 255. lapon a 9. sorban hibásan áll : „és az egész verseny által megtartott sorozatban érkezendnek be," e helyett : „ésalovak az egész verseny alatt megtar­tott sorozatban érkezendnek b e." A 256. lapon az 5-ik sorban : „kedvező erélye" helyett olv. kedvező esélye. — Alább a nemzeti dijban visszavont lovak közt : „Gomboiz" helyett olv. Gombócz; vala mint a 254. lapon is „Mindhope" helyett Midhope olvasandó. — A Széchenyi dijban „át­vette a vezényletet" helyett olv. átvette a vezetést. A 259. lap 10-ik sorában : „a lovaglási sport e szép téren" helyett olv. a lovaglási sport e szép terén. — Két sorral alább : „az ifjabb sarjadék sokkal lassabban szóll ki e térre" helyett olv. száll ki e térre. —A két éves ivadék-versenyben : „Csernovics Péter úr két lóért bánatot fizetett" helyett olv. Csernovics úr és hg Rohan La­jos két két lóért, ezen kivül gr. Nádasdy Lipót, hg Liechten­stein Fer. és gr. Kinsky Octáv bánatot fizetett. A 260. lap 9-dik sorában : „Elastic bánatot fizetett" helyett olv. Elastic, Bessy Bird, Vanity, Confederate és Vandal 200 pft bánattal vissza­vonatott. — Alább a hazafi dijban : „Bodlonebb" helyett olv. Bolondeb s utána : Rosebud, Corinne és lied Rose. — Alább : „több lóhosszat tartva" helyett olv, „több lóhosszal előretartva nyert. A 261. lapon, a b. Biel tétversenyére nevezett lovak alól kimaradt : Ibrahim b á nattal visszavonatott. Az „Asszonyságok dijában" az úrlovarok nevei kimaradtak, mi így pótlandó : a nyertes Blemisht lovagolta b. Orczy Béla; Red White and Bluet lov. ifj. gr. Batthyány István; Night Hawkotlov. b. OrczyFerencz; Brother to King ofTroyt lov. gr. Szápáry Iván; Gam este r t lov. hg Rohan Lajos. — Alább „Right Stawk" helyett olv. Night Hawk. — A mezei gazdák versenyé ben : „Paray Antal" helyett : P a r r a g Antal. Eladó lovak. Dőry Miklós úrnál Zombán — Tolnától l'/ 2 órányira. Angol és arab lovakból 25 év óta szaporított ménes gazdasági tekintetből kisebbitetvén, több anyakancza, úgy szintén 1. 2. 3. és 4 éves telivér és félvér mén kancza és herélt csikók eladandók.

Next

/
Thumbnails
Contents