Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-06-20 / 17. szám

•272 Hogy hosszas ne legyek, egyszerűen azt tanácslom, vegye elö az olvasó a Tiszaszabályozasi társulat által kiadott térképet, s nézze meg rajta a nagyszerű vizszerkezetet. Gondoljon a kékkel befestett foltokra, mellyek vizirányos vonalokkal vannak megjelölve, mindenüvé nádast, lápot és síkvizet; nézzen jobbra vagy balra, föl s alá a térképen, mindenütt vizzel s egymás közt összefüggésben lévő ártérekkel fog találkozni, Titeltöl fel egész Tisza-Újlakig, és a mellékfolyók körül mindenütt, mígnem tekintete önkényt ezen árterület zömén Püspökladány, Karczag, KisUj-Szállás alatt Szeghalom, Füzes-gyarmat, Kornádi, Csökmö stb. között meg nem akad a Sárrétjén, hová az olvasót vezetni akarom. Előre bocsátom, hogy nem egyes kirándulás történetét s nem azt akarom elbeszélni : hogy ekkor meg ekkor hány vadlibát, hány vadruczát, kócsagot, sárszalonkát, vagy egyéb vizivadat lőttünk ? Lőttünk sokat, igen sokat, és gyakran, mikor csak időnk volt reá , és ez magában még nem olly nagy dolog, hogy azzal dicsekedni lehetne, ez másutt is 1 r naponként történik! En a sárréti vízivadászat általánosjellegével, mint ollyannal akarom as olvasót megismertetni, melly egy darab őstermészetet tár elönkbe, mellynek őselőkorú zománczát emberi kéz még el nem senyvesztette s még úgy van meg mint az Isten alkotó kezéből kikerült s ép azért bir a természetkedvelő, a valódi vadász előtt olly sajátos vonzerővel. Sárrétjén a vadászat, mint minden viz körül, kora tavasszal kezdődik, mert a vizivad a kikeletnek legelső s legbiztosb hirdetője. Még nálunk az összes külső természet mélyen pihen a fagynak dermesztő leple alatt, midőn a vízimadarak tavali tanyájokra visszaindulnak; s midőn a vadász az első folt libát vagy vadruczát, néha már február végével pillantja meg a szürke légkörben, vagy az első libucz siralmas kiáltozását hallja a tó széléről, önkénytelen öröm szállja meg kebelét, mert bizonyosnál bizonyosabb, liogy kikelet úrfi, mosolygó bájaival s Diana istennő minden szárnyasaival küszöbön van! Gyakran e vándormadarak elöcsapatjai néhány enyhébb napnak beálltával szokottnál korábban csalatnak elö régi helyeikre, s míg csak aztán fagy rájok igazán az idő. Ekkor csak bámulatos életerejüknek köszönhetik szegények, hogy éhen nem vesznek; az úszóvad a netán be nem fagyott forrásokat keresi föl s víz alatti növényekkel sulyom- és elecsk maggal tengeti életét. A szalonkák azonban minden fajostól visszatakarodnak lionnan jöttek s aztán csak későn s rö-