Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-06-10 / 16. szám

•265 gyekbe tön kirándulásokat, hogy a hosszú télre zsírral lássa el magát, mellyet majd később talpáról szopogasson le. De nem csak a makkot és körtét, hanem a juhnyájakat is vonzalma tárgyáúl vállá a medve s midőn a nyájakból a legjobb üriiket kezdé kiválogatni : közbeszéddé és átalános rémületté vált megjelenése. A széles övü ólmos botos bojtár félve kerülé az erdőt, mellyben nem viszbangzott többé gombaszedő asszonyok és leányok dala és enyelgő zajgása; a kanász és csordás levevé a kolompot marbájáról, nehogy ennek csengése a maczkó füleit háborgassa s őt a nyáj felkeresésére ösztönözze. A rémuralom, mellyet az új vendég az erdőkben gyakorolni kezdett, mélyen sérté az erdőkerülőt, a tekintélyes István csőszt , mert hiszen ezelőtt ő volt az, kit Csertove-Szelóban leginkább féltek és uraltak. Eleinte csak bojtármesének tartotta az egész medvekisértetet, de midőn a medve nyomából és íiritékéből valóságos létezéséről meggyőződött, elhatározá, hogy évek óta gyakorlott hatalmát a tolakodó praetendenssel nem osztja meg. Fegyvere két csövét golyóra tölté s kutatva és vizsgálódva kereste vetélytársát sokáig s basztalauúl, mert — bár a faluban születvén, 40 év óta járta az erdőt s ennek minden ösvényét, zugát ismerte, de — a keresett s naponként nyomozott medvével nem találkozhatott. A makk és vadkörte gyérültével egyre vakmerőbb lett a medve s már a tinókat kezdé dézmálni. Egy ízben egy kapronczai földmivelőnek a völgyben legelésző tehenét rohanta meg, hátába vágta első két lába éles körmeit s anélkül hogy megölte volna a szegény állatot, lágyékát mind a két oldalon kiharapta s kiszívta vérét. A tehén fájdalmas bögésére az őrző gyermek segélyért sietett haza; s egy sereg dorongfegyveres férfi már messziről nagy zajt ütve végre elriasztá a hivatlan mészárost. A marhát le kelle vágni s e műtét után három fegyverrel ellátott földművelő a medvére lesállást határozott. A számítás nem volt rosz , mert a medve a szégyennel ott hagyott martalékot nem feledhetvén , a csend és alkony beálltával a völgybe visszatért s minden lépténél morogva baladott a mészárlási hely felé. A kapronczai bárom német sógor sem vette tréfára a dolgot, vitézül szertefutamodott, egyik a másikat háta mögött üldöző bozontos medvének tartotta s a ház küszöbéig meg sem állott. Végre a beszterczei püspökség sz. kereszti uradalma erdőmesteréhez fordúltak a német lakosok s magokat bajtökuak felajánlván, az erdömester 14 puskással és 40 hajtóval megkezdé a vadászatot s a puskásokat egy fiatal sürü fenyves fölött a begyoldallal párhuzamosan egy mély útig állitá fel, A fiatal fenyves Roszipana hegy csúcsáig nyúlik fel, mellyet a tervből kihagyott keskeny mély út vág át a hegyoldalban. — István csősz jól tudta, hogy a medve minden csintette után a sziklás begyoldalba menekül. Itt talált ő több martalék vázára s azért ő a keskeny mély útban, távol minden puskástól, vesz állást. A hajtók szabályszerű lassúsággal fürkészik át a fiatal fenyvest — István éles fülei a vad neszét vélik hallani — felbúzott sárkánynyal vár g ime már hallja, mint tördeli a nagy vad a fiatal fenyfi ágait. István sziklaként áll a mély út azon pontján, hol az jobbra a völgybe kétfelé ágazott — mindig tisztábban hallja a ne-