Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-04-02 / 6. szám

88 indultak ki, inert a versenyek által elérték azt, mit más nézetekből kiin­duló kormányok és nemzetek elérni eddigelé képtelenek voltak. Ugv hiszem nem fogok véteni, ha itt néhány rövid sorban az angol telivér lovak eredetét közlöm. Az arab, és általán véve minden keleti ló, alkatánál fogva legjob­ban felel meg az ember igényeinek, vékony de tömör csontjai, és erős izmai képessé tévén azt a legfárasztóbb testi erőfeszítések legyőzésére. Azonban, eme ritka tulajdonai mellett hiányzék az arab lónál egy kel­lék : a nagyság. Párosítás- és a csikó okszerű nevelése által az arab faj vért, a régi angol pedig nagyságot fog adni : igy gondolkoztak az ango­lok, és rögtön megkezdék tervök életbe léptetését. I. Jakab király hozatott egy arab mént; utána érkezett Place szür­kéje, mellyet Cromwell Olivér lovászmestere Törökországban vásárlott; később pedig II. Károly király által vett török és berber mének és kan­czák jöttek. Ezen lovak által már nevezetesen javult a régi angol lófaj, mellyet azonban méginkább nemesítettek Fairfax marokkói, Helmsley, török, és egy Yorkshire-i Darley nevű kereskedőnek a Levanteból hozott ménéi. A lovak naponként javultak, és a jó siker kezdé már elnyomni az előítéleteket s ezek, megjelenvén a hires Godolphin arabjának ivadé­kai, végképen megszűntek. Godolphin arabja Párisban egy vízhordó szekerének fogatából véte­tett; származása ismeretlen volt ugyan, de külseje elárulta, hogy Arábia sivatagainak fia. Eleintén alárendelt szerepet vitt bár, de utóbb ivadékai által feltűnvén, érdeme szerint lön megbecsülve. E fajból eredt a hire# Eclipse. Különös bogy Angollionban sok éven át nem jelent meg első rangú ló, mellynek származását ne lehetett volna Eclipse-ig visszavezetni. Tagadhatlan ugyan, hogy az angol telivér eredetét a keleti, arab, török, berber lovaknak köszönheti; de tekintetbe véve azt is, hogy ugyan­azokban alkatot, tulajdonokat és mozgást tekintve olly hiányok is voltak, mellyeknek eltörlése szükségessé vált, kétségfölötti az is, hogy az angol lótenyésztőknek nem könnyii volt feladatuk. Ök ezt művészileg oldták meg. Jóllehet más vidékek adták a vért, Anglia megalapította a futó lovak faját, a fajt, melly jelenleg, el merem mondani, már jobb annál, mellynek eredetét köszönheti. Hiszem, ha esetleg ezen állításomat azon dühös Arabomanok egyike olvassa, minők már csak kevesen léteznek, kezeit összecsapja, és borzadva fordul el tőlem; de tehetek-e arról, hogy tények harczolnak állításom mellett. Calcuttában Recruit, egy másod­rendű angol futó ló, legyőzte Pyramust, az akkoriban legsebesebb

Next

/
Thumbnails
Contents