Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-01-15 / 1. szám

6 felkorbácsoltatik és soha múlni nem akaró ár gyanánt lepi el egész erővel vadászjellemünket. Alig van állat, mellyért aránylag nagyobb ár adatik, mint a jó agárért. Látunk pedig ősz férfiakat, kik folytonosan s nagy tűzzel és igyekezettel agarásznak husz év óta, bizonyos veszni nem akaró türelemmel s kitartással, a nélkül hogy egyszer is jó agaruk lett volna. A szenvedély sohasem kedveli annyira a sikert, — mint magát azon munkásságot, mely a végezél felé vezet; — de csak ugy, ha lehet, — mondja a nóta. Az agarászat külön néniéiről. Miután nálunk az agarászat általánosan divatozó, — természetes, miszerént sokféleképen űzetik, — a mint vagy külön jellemű s állású egyének, s minden féle fajú ebek által gyakoroltatik. Az agarászat legeredetiebb, — mondhatnám ős módjára találunk az alföld sikjain, a haszonbérlök tanyáin s az örökké zöld gyeptengereken, a pásztoroknál. Ha kiindul a béres szántani, utána ballag az agár. Szegény állat éhes s alig várja hogy vadra akadjon. — Az illy neinü ebek nem csak megfogják néha néha a drága prédát, — de ha csak idő engedtetik s alkalom nyilik, rögtön meg is tépik, sőt fel is falják a megfogott vadat. Szántás közben felugrik egy nyul. A béres elkiáltja magát : „Hajrá te, Lepke!" Pedig szegény Lepke van olyan nehéz mint egy bornyu s még is Lepke ügyekszik a mint épen lehet a nyul után, — okoskodva, félre is tart, de mind hiába a bornyuból nem válik lepke, minek legközelebbi következménye : hogy a nyul egy legalább másfél angol mértföld távolságra eső ültetvényt, bak füttyét hányva, ér el. Látván ezt Lepke, — csendesen leül s pihen. Lepke nem unja el, a nem annyira sebes mint hosszas munkát; egy nap hajt három négy sőt több nyulat is, mig végre egyet meg fog s ez is többnyire vagy poczkos, vagy beteg. A béres látván s meggyőződvén Lepkéje ügyes s vitéz tettéről, utána riad, de többnyire későn érkezik; mert mire az atyafi nehezkes lábbelije miatt mintegy földhöz tapadva oda üget a tett helyére, már az agár jól is lakott.