Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-04-02 / 6. szám

86 Birch J. es. k. főhadnagy ur id. p. pr. Little Man. Kinsky Octavian gr. Beszt. p. pr. Locomotiv, ap. Sheet Anchor. Nyitva áll még a jun. 6-án tartandó vadászverseny kapcsolatban az eddigi os tordíjjal, mellyre f. é. május 1-óig, — a jun. 7-ére kitűzött Nákó-dij 25 arany, mellyre jun. 6-áig, a Mezei gazdák versenye, mellyre a futás nap­jáig, — a jun. 9-ére kijelölt Batthyány-Hunyady-dij 200 arany, mellyre jun. 6-áig s az Kiadó verseny, mellyre jun. 7-cig lehet nevezni és bejelenteni. E ver­senyek feltételeit e lapok jan. 30-iki, 2-dik száma közölte. A lóversenyről SZÁLBEK GYÖRGY. Kevés tárgy irányában uralkodik több bal vélemény, mint a lóver­seny irányában. Készint túlvitt humanitas, részint az ügy nem ismerése és czéljának fel nem fogása, főleg pedig az úgynevezett anglomania elleni vak ellenszenv okozta ezt. E czikk feladata nem levén egyéb, mint a versenyek eredetének, eredményeinek, terjedésének és a hazai lótenyész­tésre gyakorolt üdvös befolyásának vázolása, a balvélemények- s azok terjesztői ellen semminemű polémiába nem ereszkedlietem. Os időkben, midőn az emberi faj még a polgárisodás bölcsőjében szunnyadóit, azon czélokra, mellyekre jelenleg a lovakat használjuk, a jámbor szamarák voltak alkalmazva, annyira, bogv a mindenható választott népének a lovak használata be is volt tiltva s Dávid király, a Philisteusok- és egyéb pogány népektől csatában elzsákmányolt lovakat, nem tudván mire használni — leölette. Ennek oka valószínűleg ugyan az lehetett, mellynél fogva Egyiptom lakóinak nagy része még jelenleg is használja ezen állatot; a szamár t. i. kevesebb eledel- és utánjárással is beéri. Az emberek lassanként meggazdagodván és igényeik szaporodván, részint mert — Buffon szavait használva : a ló minden négylábú között nagysága mellett a legszebb és legarányosb alkattal bir, részint pedig s talán főleg azért, mert mind hadi-, mind pedig egyéb szolgálatokra ezéh irányosb a szamárnál, ennek helyébe a lovat, a legnemesebb állatot kez­dék használni. Xerxes perzsa királynak mesés számú lovassága, melylyel Görögország ellen harezra kelt s a Salamon király alkotta lovas őrség ezen állításomat megerősíti. Használatban levén már a lovak, csak szaporításuk és a fajok nemes­bítéséről kellett ezélszerüen gondoskodni. Aretius mondja hogy a görö­gök e tekintetben törvények útján rendelkeztek; de tudjuk azt is, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents