Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-08-15 / 15. szám

257 Mindenekelőtt üdvözöljük az album Íróinak névsorát az irodalmi téren, mellyen e nevek nagyobb része most tűnt fel először. S e nevek történeti emlékű magyar családaink, mágnásaink nevei, kik — midőn magyarul magyaroknak írtak, ismét egy tollvonással húzták át azon fájdalmas vádat vagy szemrehányást, mellyről, mint különben is enyészőről s örökre feledendőről csak annyit jegyzünk meg, hogy enyésztével teljesül majd a nemzet hő vágya is, melly aristocratiáját ismét sajátjának olly rég óhajtja büszkén vallani. Ezen idő elérkezettnek látszik ama meggyőződés általánossá váltával, hogy — ha jelen állásunkból a múltba s jövőbe pillantunk — kényszerüleg jövünk annak belátására, miszerint ha magyarok nem, akkor semmek vagyunk. A nemzetiségi érzelem bizonyítványa pedig — nálunk s ez idő szerint — alig tehető le fényesebben, mint az irodalom nemzetiség-éltető emeltyűjének közkézre fogásával, mit főrendüeink egyébiránt már akkor is tettek, midőn lapjaink keletkezésére e sorok Írójának ösztönt adának. Hogy irodalmunk e diszalburamal nem csupán egy fényes kiállítású könyvvel szaporodott, hanem belbecsre nézve is valóban gazdagodott : erről a benn foglalt czikkek jelessége kezeskedik. Tárgyavatottsággal s hol szükséges kimerítő alapossággal is irva, még is ama könnyüdedség ömlik el rajtok, melly a világban forgott társalgó vagy elbeszélő előadásának annyi bájt tud kölcsönözni. Ezenkiviil új és nevezetes adalék ez az összes irodalom egy részét képező sport irodalomhoz, melly nálunk a fejlődésnek még első stádiumában, de a mivelt nyugaton annak már magas fokán áll. Szeretünk előre válaszolni a sehol sem hiányzó gáncskeresőknek, kik talán azt kérdeznék, váljon átalában szükséges vagy hasznos-e a sport s ezzel a sport-irodalom — s váljon eleget tett e bonfiúi kötelességeinek az, ki csak ennek érdekében működött? Ha az elsőre tüzetesen felelni akarnánk, ismételnünk kellene mindazt, mit b, Eötvös Józsefnek e lapokat megnyitó levele olly gyönyörűen és meggyőzőleg adott elé a test- és lélek épségét kifejtő sport hasznáról. Ugyan azon okok barczolnak a sportirodalom mellett is. Komolyabb szakmány és szépirodalmi tér közt állva, mig tudományosság körébe emelkedést alig igényelhet, addig mindenesetre belterjesebb értékű ama szépirodalmi műveknél, mellyeknek minden czéljuk : az időt néhány percznyi felizgatással meglopni, sorsuk pedig felületes átfutás után örök feledésbe merülni. Egyébiránt az összes sportnak a vad- és lótenyésztésre vonatkozó része nemzetgazdászati fontosságú. A másodikra nézve, hogy t. i. a sport lehet-e enmagában álló s minden polgári kötelezettséget kielégítő czél? válaszunk határozottan tagadó s ugyanaz sporstmaneink megyőződóse is, mint ezt hazánk jeles fia báró Wenkheim Béla „A hazai kopózás történetéről" írt czikke végén a következő lelkes sorokban mondja ki. „Az imént mondottak czélja koránsem az, hogy mindenki egyedül csak vadászemberré válva, folyvást kopóról, lóról, fegyverről álmodozzék; sőt ellenkezőleg, tegyen mindenki eleget mindenekelőtt hivatásának s csak ha megfelelt már azon kötelezettségeknek, mellyeket tőle a hon, közérdek, családi élet, magán- és baráti kör követe], csak akkor engedje magának időtöltésül e férfias mulatságot; szellőztesse ki