Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857
1857-08-15 / 15. szám
255 mennyi falusi vigalmon jelen volt hegedűjével, mellynek szavára tizenöt év óta tánczoltak Saint-Sever, Yassy, Aulnay és Bocage ifjai s leányai. Egy napon, fejér virágbokrétával gomblyukában s új szalagokkal ékes kalappal fején, döczögve haladt és hegedült egy falusi násznép élén, midőn hirtelen megállapodva reszkető kezeiből a nyirettyüt kiejté, mig a szellő bevégezetlen dallam utolsó megszakított hangját kapta el. Az út fordulójánál egy szürke lovat pillantott meg szegény Pierre s ez okozta felindulását. A lovasnak begombolt hosszú felöltője, öszbevegyült tömött bajsza s arczának és alakjának jellemzetes külseje a régi gárda tisztjét eléggé elárulták, — Pierre pedig a szürkében Acaciát ismerte # / meg s mint Waterloonál, itt is elkiáltá, hogy : „Éljen a császár!" E felkiáltásra a. lovas tiszt megállott, mert ö is meglátta a falu hegedűsének falábát , katonai tartását s edzett alakját. Egy váltott pillantásra mindegyik felismerte a másikban avieuxtde la vieille. Ez közelebbi viszonyra vezetett s a százados meghívta Pierret, látogatná meg koronként Acaciát. Pierre pedig olly ügyesen tudta a százados hajlamát és becsülését megnyerni, hogy a Waterlooi ló nem sokára úgy szólván sajátjává lön, miután a tiszt eddig is csak néha járt sétálni a vén csatalovon, a reáülést pedig csak a császárság régi katonáinak engedte meg. Pierre eleinte csak sétalovaglásokat tön Acácián; később lassan lassan úgy intézte a dolgot, hogy e séták saját művészeti kirándulásaival essenek össze. Végre, ha valahol búcsú, szüret, lakadalom, vagy egyéb vigság állott s a násznépet egy faluból a másikba hegedűszóval vezetni kellett, Pierre a navnrraira kapaszkodott s a kantárszárat elbocsátván, hegedűjét ríkatta, Acacia sétái jó ich» óta már csak illv kirándulásokra szorítkoztak, midőn 1832-ben egy angol hölgy, lady Luisa ki a világot csaknem körülutazta s a legmagasabb hegyek csúcsairól nézett szét—Francziahonban telepedett meg s Parison átutaztakor több barátjának különbféle úti emlékeket adott. Ezen emlékek közt volt három piczi ébenfa szekrényke is, ezeknek tartalma pedig : kis darab héj és szárított levelek a szomorú acaciáról, mellveket lady Louisa 1829-ben enmaga szedett a szent-ilonai sir on. E szekrénykék egyike 1832-ben megnyílt egy valaki kérelmére, ki a szent-ilonai ákáezlevelekböl néhányat a Waterlooi csonka számára küldeni óhajtott. A vén katonának ez bármi kincsnél többet ért; becses ereklyeként tekinté azt, mellytöl soha sem fog megválni. Két kis börlemez közé lielvezé e leveleket s az egészet háromszínű selyemzsinórral három16*
