Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-07-30 / 14. szám

242 sása után csodálkozva kiáltanak fel : hogyan, tehát minden szabályszerűen alkotott vérló vadászló is lehet? és hogy a temperamentum, mit minden lovas annyira keres, nem szükséges-e? nem irnám a következüket; mert nézetem szerint az nem szükséges, hanem csak kívánatos tulajdona a lónak. Történt velem, hogy tikkasztó nyári napon, gyaloglásban kifáradva, csepp enyhitö ital után sovárogtani, midőn egy az eső után hátramaradt tócsát pillantva meg, örömmel rohantam neki szomjuságom oltására. Az ital akkor jól esett, és mintegy uj erőt nyertem abból, de azért még sem mondanám, hogy vizivásból élvezetet szerzendö, azon zöldes, a nap sugarai által ízétől megfosztott álló vizet elébe tenném a fris hegyi forrás hideg italának. Igy állunk körülbelül a lovaglás tekintetében iö. Ha választást engedne valaki nékem, min akarok vadászni: derék jó vadászlovon-e, vagy pedig szerény pony-n? kétségen kivül az előbbit választanám, de még a ponynak is elsőséget adnék a felett, hogy egy dombról nézzem az alatta miiködö tarka falkát és a vig vadásztársaságot, habár még ez is élvezetes lehet, mit annyival hajlandóbb vagyok hinni, mert az Aussichten über die auf dem Continente (gemachten Versuche Pferdera§en zu verbessern irója, ki magát nagy sportsmannek tartja, mint igen élvezetes tapasztalását beszéli, hogy egy német lovászmestert Belzebubként, egy hegyre felvezetvén, néki az alattok elterülő vidéken egy azon végig száguldó vadászatot mutatott. Chacun a son gout. Részemről szivesebben követtem volna, ha csak rövid ideig is, a vadászatot, még a német lovászmester társaságában is — egy rosz pony-n, hogy sem egy hegyre kapaszkodjam fel s onnan, talán sült csibe szárnyain rágódva, nézzem azt. De térjünk vissza a tárgyra, nehogy ugy járjunk, mint az egykori kocsis, ki addig közölte a kerékvágásokat s addig keresett jobb utat, mig a fö utat elvesztvén, az egyenlő róna közepén eltévedt. Ha valaki választást enged egy nagyon jó temperamentumú de gyönge-, és egy rosz kedélyű de rendes alkotású vérló közt, mellynek elsején ugyan kellemetesen, de csak 10 perczig fogok vadászhatni, a másik pedig, bár folytonos birkózás közt, a kópékat végig kisérendi : előre mondhatom, hogy az utóbbira fog esni választásom, bevallva azonban azt is, hogy ha a jó alkatú vadászlóban jó kedély is létezik, akkor a vadászat, melly rosz indulatú lovon csak is élvezet, azon édeni gyönyörré fog válni. Mint már fonebb mondám : vér- és szabályszerű alkat a vadászlónál okvetlenül szükségesek, conditio sine qua non-ok; a kedély pedig csak kívánatos. Azok nélkül a vadászló nem képzelhető, ennek hiánya mellett pedig, ha azok