Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-06-30 / 12. szám

218 kor és reggel még sötét hajnalban,egy bocskoros székely vadász vezetése alatt, még jóval felebb kijelölt leshelyeinkre. Székelyünk induláskor kereplyét (Schneeschuh) kötött lábaira, egy erős madzaggal át még át kötött abroncsot, mellynek hasznát csakhamar beláttuk, mert mig ő mindenütt elment a hó tetején, mi — bár voltak köztünk nálánál könnyebb legények is — minden lépten-nyomon derékig zuhan­tunk a hóba. Nehezitették még utunkat az e rengetegben évek óta összevissza dőlt nagy fenyőfák; némellynek vastag derekán alig lehetett keresztül mászni; egy másik hó alatt eltemetett gallyaival gáncsot vetett a nyugalmukat háborító vadász lábának. Mindenikünknek egy kis tisztás közelében valamellyfenyőtörzsön csináltak lest olly módon, hogy a szomszéd 10—12 fiatal fenyőt lefejezvén, azokat a törzs körül dug­gaták a hóba. Itt várta végre a vadász a vadpáva-kakast, melly ritkábban este, de leginkább kora reggel a földre a hóra száll a szúrós levelű sürü fenyőfákról, hol nem tánczolhat s e kis tisztásokon csattog-pattog, köszörül, sétál elő-hátra,farkával és szárnyaival a kan-pulykához hasonlólag berzenkedik, és bakkfittyet hány — mig szerencsétlenségére a leső vadász közelébe nem jut s jól irányzott lövéssel a czifra táncznak véget nem vet. Sokszor két-három kakas is tánczol egy tisztáson, mi azon­ban verekedés nélkül nem megy végbe, mert mindenik tán azt kiáltja, hogy „ki a legény a csárdában?" A nőnemből is mindig van egy pár néző, kik gyakran egy­másközt szoktak hajba kapni, és kotyogva hivogatják a kakast, hogy követné őket a sűrűbe. Vadásztársaságunk három nap alatt 10 kakast ejtett el illy módon, midőn a rút idő lekergetett a havasról, mert egy reggel csakhamar egy lábnyi fris hó esett a még meglevő ölesre. A vaddisznó vadászatról szóló elméleti s gyakorlati fönebbi czik­kekhez adalékul szolgáljon még a következő néhány megjegyzés, mellyet Pák Die­nesnek 1829-ben megjelent „Vadászattudományából" veszünk át. A vaddisznó különös tulajdonságai közé tartozik, hogy 1) egyenes, mély és hosszan folytatott túrásokat tesz; 2) kutyáktól lefülelve, hacsak nemző részöket nem marják ezek, nem sikolt. 3) Az öreg vadkan kivált kisebb kutyák előtt meg sem szalad, hanem azok­nak fordulván fúj, s habzó szájjal agyarkodva, ollykor ollykor nekik rohan. 4) A megsebesített vagy nagyon megszorított vaddisznó dühhel rohan a vadásznak s va­dászebeknek, s a kan, szaladása közben alólrol felfelé vágással, vagy csapással, a kocza pedig marással igyekszik azt ledönteni. Minthogy a vaddisznó fenyüfákhoz dörgölődzése által sertéit sokszor nagyon beszurkolja, gyakran megeshetik, hogy a srét nem járja meg : de hogy löveti messzeségben arról a golyóbis lepattanna, azt többnyire olly vadászok állítják, kik a reájok jött vadkantól megrémülvén, azt ijed­tükben roszúl czélozták s elhibázták. Az igen közel hozzánk jött vaddisznót fültö­ven vagy hevederen keresztül sróttel is elejthetni. xY vadsüldő hosszas nyoma szar­vaséhoz hasonlít, az öreg disznóé pedig kurtább.

Next

/
Thumbnails
Contents