Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857
1857-06-30 / 12. szám
Ha nincs kilátásunk a vadat a vidéken megtarthatni s ha igen valószínű, hogy ismét el fog széledni, mihelyt megjelenése okai megszűntek, akkor a vadászatot kutyákkal is meg lehet kisérteni. Ez esetben nem okozandunk kárt, mert a vaddisznó különben sem maradt volna meg uj helyén. Ellenben hol állandó vaddal bírunk, ott a haj tokkal vadászat czélszerübb, mert illy módon a vaddisznót, ha csak igen sűrűen egymásután nem vadászszuk, nem szélesztjük el s maradása hiztositva lesz. Minthogy tovább a szorgalmas vadász ismeri a vad csapásait és tanyáit, a vaddisznót kevesebb számú vadász és hajtó mellett is feltalálandjuk, csak hogy ez esetben is főkép a légvonalra legyen gondunk. E mellett szükséges, hogy a felállított vadászok állásaikon békességben s csendben legyenek, CV C Oi 9 kivált a felállítás előtt, vagy ennek tartama alatt minden nesztől tartózkodjanak. Ugy szintén arra is legyen gondunk, hogy a vadászok puskái már előbb rendben legyenek s hogy azokat például nem magán a vadászat helyén lobbantsák el (ausbrennen). Hogy a vadászoknak állásaikat tetszésük szerint elhagyni nem szabad s hogy azokat fel sem cserélhetik, hogv továbbá mindenik vadász azonnal a felállitás után két szomszédjával magát észrevétesse s láthatóvá tegye, — ezek olly szabályok, mellyek önkényt folvnak s főleg olly vadászaton, hol golyóval történik a lövés, különösen szem előtt tartandók. Végre a szükséges rend ugy hozza magával, miszerint a felállító mindegyik vadászszal tudassa előbb, bogy a hajtás után merre tartson, s hogy a vadászok, mielőtt állásaikat elhagynák, egymásnak füttyökkel viszonosan jelt adjanak. A vaddisznónak agarakkali hajtása, s parforge-vadászata a kutyáknak egész tálkájával, nálunk Magyarországban nincs divatban. r Atalíuios gazdasági kiállítás a köztelken, 1857-ben junius 6 —11-kén. A kiállítást O csász. kir. Apostoli Felsége nevében folyó hó 6-kán reggeli 9 órakor, O csász. kir. Fensége Albrecht Főlierczeg, hazánk melyen tisztelt Főkormányzója, Erneszt cs. kir. Főlierczeg, az Egyesület minden rendű tagjai, s nagy szánni diszes közönség jelenlétében megnyitván: a közrebocsátott napi rend nyomán, az egyes osztályok szerint a biráló választmányok azonnal megalakultak, s működéseikről jelentést tenni junius 10-kén összegyűlvén, az egyesült jury elnökévé egyhangúlag nml. gróf Andrássy Györgv ur ő excellentiáját kérték fel, jegyzőjeül pedig Morócz István egyesületi titoknokot bizták meg. Erre az egyes biráló választmányok jegyzőkönyvei felolvastattak, mellyek közül e lapok körébe tartozik