Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-05-30 / 10. szám

164 délutáni két óra tájban kezdi meg működését a decoy-man akként, hogy a sás köszörülködéséhez hasonló fütytyel a csal-kacsát étkezésre hivja. Ez, ha rendkiviil éhes, mohó szárnycsattogással rohan az étek-cső felé (ama sugár vagyis boltozott csatorna felé, mellyben a szélirányhoz képest a decoy-man megjelent) — mi által a vad collegákat vigyázók s bizalmatlanokká teszi. Ha az éjen át igen bőven vendégeskedett : a meghívást vagy épen nem, vagy csak kelletlenül fogadja el. Mind a két esetben nem akad követőkre. Bizonyos előkelő, szenvedély nélküli modort kell felvennie, midőn messzire csal-füttye után indul — bogy a vad társaság nagy részét maga után csalja. IIa csak néhány úszik is a csal-kacsa után bizonyos irányban, a többiben is rögtön feléled az eszme : ott valami van! . . . lássuk!..(épen mint az embereknél) s kíváncsian csatlakoznak a menethez. Midőn a sugár nyilásálioz érkeznek, a csalkacsa visszamarad. A decoy-man most egy darab kenyeret vet a csatornába a káka falnyilása közül, a csaleb utána ugrik, s ismét visszasiet. Ezt a kacsák természetesen látták s kíváncsian úsznak a hely felé, hol e rendkívüli tünemény fel- és eltűnt. . . . Most a decoyman ismét bennebb a csatornában ismétli műtétét. .. Az eb láttára a kacsák ismét belebb eveznek. S ez igy megy, mig a gyanútlan szárnyasok nagy része beszórhatván, az alkalmazott hálózat viz alá buktatja őket s ott megfojtatván, az angol rang- és pénz aristocratia Epiküraeüszainak asztalaira kerülnek. A póráz, mellyen e két árulósegéd vezettetik, szerfölött egyszerű. Kutya és kacsa egyiránt szereti a kenyeret. Egész betaníttatásuk abban áll, hogy e bizonyos modorban kényteleníttetnek kenyerüket keresni. Azon ördögi kéjről, mellyel a csalkacsa társait becsalni törekszik s mellyet az angol költők már annyiszor megénekeltek, a decoy-man mitsem tud, de annál inkább telve van előítéletekkel, mellyek az emberi társadalomtól elkülönzött mocsáros magányában s életmodorában ragadtak reá. . . . Csak egyetlen vonást érintek. . . . Ha a csalkacsa véletlenül a többi kacsával egyetemben be találna úszni a sugárba, a világ minden kincseiért ki nem tekerné egyetlen martalék nyakát is — s miért? . . . Mert szégyenli magát igaz alakjában feltűnni az előtt, ki őt csak mint barátját s eleimezőjét ismeri. Feláldozza saját hasonlesését, hogy a csalkacsa szeretetét s bizalmát megtarthassa. Az eb szerepe első látásra feltűnőnek tetszhetik, de a kacsáékhoz hasonlitó emberi természetből szerfelett könnyen kimagyarázható. Az emberek mindig oda furakodnak, hol valami látni való kínálkozik. Hasonlag cselekesznek a kacsák is. Ezeknél elkülönzött, féltékenyen őrzött magányukban alig lehet rendkivülibb tünemény, valamelly hirtelen előbukó s ép olly sebes félénkséggel elírandó eb látásánál. A szelid réczéknél különben ép azt tapasztalhatni, mit a vadak cselekesznek. IIa valamelly eb véletlenül a réczegödörből iszik, hosszan kinyújtott nyakkal s jelentékeny intések- és vonaglások között közelednek feléje, hogy onnan elijeszszék. vagy hogy csupán bámészkodjanak. A jóllakott s tovamenő ebnek rendesen utána kiáltják sáppogó gúnyhahotájukat, mint ha bizony az ő vitézségük elől iramodott volna meg. A fönebb elősoroltak teszik az üzlet rendes oldalát. De e rendes oldal gyakran kijő a kerékvágásból. A vad kacsának sokféle nemei vannak, mellyek a decoy-