Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-04-15 / 7. szám

109 ságot, liogy sok a vad, különösen a nyúl, erre nézve tehát szükségtelen az a tömérdek kutya. De miért leginkább káros? a legjobb falka is többször nyomot vesztvén, az isrnéti keresésnél nagy tért szaladgál be s azalatt gyakran fris nyulak kelvén, nagyobb figyelmet igényel és több huntsmanokat kiván, kik rendben tartsák, és lia újra fellelik az elrejtett vadat, ismét azon öt vezérkopónak kell a főszerepet átvenni, pedig gyakran a selejtesebbek verik fel s igy sok fáradságukba kerül, míg ök ismét előre vergődnek. Azonban ez ollyan, mint a nagy erös zenebanda; némelly embernek csak ugy élvezet, ha 25 ujmagyar húzza, míg mások csak egy jó prímást ötödmagával hallgatnak szívesen. Azért nem is remélem, hogy a kopász urak elfogadják véleményemet, de hiszem, ha egyszer megkisérlenék s meglátnák a valódi vadászsikert, talán sok akadályos eben túladnának. Mert, hogy az Angliából hozatott falkakopó egytől egyig mind jó volna, talán maguk sem hiszik. — En azt tartom, hogy minden nemesebb vadászat neménél vagy a vadásznak vannak közvetlen érdemei, vagy kutyáinak, és ez az, mi szenvedélyét tetőpontra fokozza. Most vegyük fel: egy illy falkakopóval, melly tarkaságára majd mind egyforma, élvezhet-e a társaság bármelly tagja annyi örömet, mint azon huntsman, ha szintén szenvedélyes cs nem csak bérben fogadott szolga, ki egyenkint ismeri őket s tudja, mellyik az, melly rendesen a vezérkolompot viszi; míg ellenben a kevés jók kiszemelésével, a vadász urak is szívesen megsimogatnák azt, melly ritkábban téveszt s melly néhánynak lehet az egész nap élvezetét és eredményét köszönni, míg igy az egész dicsőség, ha sikerült a hajtás, a falkát illeti, holott sokkal több akadályt, mint segítséget okoznak a másodrendű kopók. Igy van ez a rendes kopózásnál is, mit a maga helyén meg fogok említeni. De mint fönebb mondám, soknak a zajos zene kedves, hol az egyes jelesek működése elvesz, de azért nagyszerű lévén, a közönség előtt kedvesebb, míg a valódi zeneművészek örömestebb hallgatják a néhány mestert közülök. En magam is vadásztam illyféle falkával szarvasra s ugy tapasztaltam, hogy midőn a szarvas a Tápió egyik mocsárába beúszott november közepén, a víz bepillézve levén, a huntsman csak a vezérkopókat tudta beparancsolni nagy bajjal néhány lépésnyire, a selejtesek a parton összehúzódva maradtak s a jobbakat sem lehetett a szarvas postjáig bekorbáesolni, melly egy kis nádas volt. Csónakot kellett hozatni s azzal ugratni ki a szegény vadat, melly egy egész óráig szenvedett a hideg vizben s midőn kikergették, a kutyák ismét iizöbe vették öt, de azért ugy elment a gödöllői erdőbe, hogy még most is él, ha meg nem lőtték, pedig istálló-