Váczi Közlöny, 1895 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1895-01-13 / 2. szám
XVII. évfolyam. 2 szám. HETILAP. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ KIjOFI tÍa FT ÍTSI Ált A: negyed évre i frt öO kr. Egyes szám ára lO kr. Kaphat)) KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossutli-tér (Gyürky ház.) 9I<‘gjoIoiiik iuíimIcm vasárnap. (liová a Szerkesztöseg és kiadóhivatal: lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz, Gáspár Uz-utcza 12. sz. alatt. eiIRIM/n siJt: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. X y i i t-t é v : sora .......................................................kr Bélyegilleték minden beiktatásnál ItO kr. A nemzetek testvéresiilésérő!. II. IDr. Csősz laaarétől. »Sicut. . in unó corpore múlta membra habemus . . : ita multi unum corpus su- mus in Christo.« S. Pauli ad Galat. 12, 4—5. A mindig imádandó isteni Gondviselés ama magasztos tervének érvényesítése az uj szövetségre, midőn Mantua ünnepelt szülöttének e sejtelmei is valósullak: »Magnus ab integro seclorum nascitur ordo, Jam nova progenies coelo demittitur alto« lön bízva . . . S csakugyan valaki elfogulatlan lélekkel s kellő alapossággal veszi szemügyre Jézus egyházának, melynek vezér-szövétneke tűzoszlop a földi vándor-élet iekervényein, csodás eredetét, csodákkal való elterjedését és folytonos csodául szolgáló gyarapodását és fönmaradását: annak lehetetlen nem látnia, hogy a nemzetek testvéresülése a keresztény vallás által lép életbe... Midőn az édes Üdvözítőtől tanítványai, rövid földi pályája végén, Isten országának helyreállításáról kérdezősködtek, meghagyta nekik: „Tanúim lesztek Jeruzsálemben,“ hol a Szentleiket veszitek, és általa fölvilágosítva és neki bátorítva igéimmel kiindultok, és tanúim lesztek „az egész Júdeábán, Galileában és a föld végéig . . Tehát zsidónak és poganynak, minden nemzetnek különbség nélkül kiviszitek Sionból a törvényt és az Űr igéjét Jeruzsálemből . . . „Elmenvén, igy szól vala Márknál (v. ö. 16,, 15.) „Elmenven az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek . . Ne legyen ember, akit elmellőznétek, közölvén mindenkivel, mindenütt szent tanításomat, gyüjtsetek minden embert anyaszentegyházamba, a testvériség társulatába . . . „Adatott nekem minden hatalom mennyben és a földön, elmenvén azért tanítsatok minden nemzetet . . .“ Oktassatok kinyilatkoztatott vallásom elveire s törvényeire minden, bármily nevű s nyelvű, népet, minden különbség nélkül és gyüjtsé- tek őket anyaszentegyházamba, „megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és a Szentiéleknek nevében,“ tanítván őket megtartani mindent, amit parancsoltam nektek (v. ö. Máté 28., 18.) Minden nemzetet, minden teremtményt, az egész földkerekséget akarta az Úr Jé- zns anyaszentegyházában egyesíteni, hogy az emberek és nemzetek között levő ellenségeskedés megszűnvén, mindnyájan ugyanazon elveket vallva, ugyanazon érzelemtől lelkesítve, ugyanazon kötelességeket teljesítve, ugyanazon jogokat s áldásokat élvezve, a közös mennyei Atyának gondviselése, a közös mennyei Király — Jézus Krisztusnak kormánya, a közös mennyei szellem, a Szentiéleknek ápolása alatt testvéresüljenek az Istennel való hasonlóság folytatását, fejlesztését, tökéletesítését buzgón eszközlendők . . . Az Üdvözítő e magasztos szándékát teljesíteni az apostoloknak legszentebb föladata, törekvésük, lángbuzgalmuk, életök, haláluk legfőbb czélja vala . . . Vessünk azért legalább egy rövid pillantást az isteni Megváltó egyik-másik tanítványának működésére, különösen amenyiben az a nemzetek testvéresitésére vonatkozik . . . Szent Péter Kornél századoshoz hivatva, hogy ezt és családját a szentkeresztség által az anyaszentegyházba fölavassa, midőn a házba belépett, igy szóla: „Ti tudjátok, hogy tilalmas a zsidó férfiúnak idegennel társalkodnia, vagy hozzája mennie“ (v. ö. Ap. csel. 10., 10—19.) . . . Még t. i. nem jővén el a nemzetek testvéresülésének ideje, egyik a másikat lenézte, tisztátalannak, műveletlennek, ellenségnek tekintette, Isten választott népe sem képezvén kivételt, mert csekély számú lévén, ha az általános romlottság özönébe vegyül, a veszedelmes hullámok könnyen elborítják, és azért van megtiltva a zsidó férfiúnak idegennel tár- salkodnia vagy hozzája mennie ... De tolytatja az apostol, nekem Isten megmutatta (t. i. látomásban), hogy senkit se mondjak közönséges vagy tisztátalan embernek, hanem mindenkit magammal egyenlőnek tartsak, mivel mindenki hivatva van Isten országába, melyet általam és társaim által akar az egész világra kiterjeszteni, hogy benne minden nemzetek testvéresüljenek . . . „Bizonynyal tapasztalom, mondá ismét, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben az, aki féli és igazságot cselekszik, kedves előtte“ (v. ö. Ap. cseh 10., 28.) Minden ember, minden nemzet, különbség nélkül, hivatva van Isten országába, és aki őt megismeri és amint kell, imádja, | igazságos és erényes életet él, azt fiának fogadja és előbbi gyermekeinek édes testvéreivé teszi . . . Ezek után csak még a nemzetek apostolát, szent Pált hallgassuk meg, mert aki, az Isten dicsőségének a pogányok közt való terjesztése, anyaszentegyháza föl- magasztalása, az emberiség ideig s örökké tartó javának előmozdítása által, e malasztos eszméért legtöbbet tőn, arról lehetetlen megfeledkeznünk. 0 pedig igyen ir: „Vájjon Isten csak a zsidóké-e és nem a pogá- nyoké is? sőt a pogányoké is“ ... (v. ö. Rom. 3., 29—30.) Minden nemzettel, a zsidóval és pogánynyal közös az Isten, minden nemzet tehát hivatalos Isten országába, Krisztus Jézus anyaszentegyházába, a melynek dicső föladata az emberiség számára az „örök tüzet,“ a világosságot, az Istentől nyert szellemi szikrát is az elalvástól és visszaéléstől egyiránt . . . megőrizni, — hogy benne a kér. vallás által testvéresüljenek . . . S a történelmi biztos nyomokon haladva, jól esik nyíltan kimondhatnunk, hogy a nagyszerű munkát, a mennyből szállott termékenyítő kegyharmat mellett, rövid időn bámulatos eredménynyel vitték keresztül a szent apostolok. „Van okom, ezek e részben sz. Pál szavai, van okom dicsekedni Jézus Krisztus által Isten ügyében, mert semmit sem merek mondani, amit Jézus nem cselekedett általam a pogányok megtérésére szóval és tettel, jelek és csodák erejével úgy, hogy Jeruzsálemtől kezdve körös-körül egész Illíriáig mindenütt hirdettem Krisztus evangéliumát (v. ö. Ap. csel. I 10., 18.) . . . Amit a koronás látnok, sz. Dávid a XVIII. zsoltár ötödik versében az egekről, amelyek Isten dicsőségét mindenütt hirdetik, elénekeli, azt a nagy apostol teljességgel nem kételkedik a tanítványok csendes munkájára alkalmazni, hogy t. i. széles e világra kihatott az ő hangjok, és a föld kerekségének egészen végéig az ő beszédjük . . .“ Szóról-szóra beteljesedett, amit Izaiás azelőtt nyolezszáz évvel megjósolt vala ... A világnak régen dicsőített hegyei a Szentföldre gyűlnek, s hódolattal meghajolván a kisded Sión előtt, azt vállaikra vették és oly magasan fölemelték, hogy az első pünkösdön csodálatosan s bőven kiáradott Szentlélek isteni fénye által ragyogóvá lett tetejét a föld legtávolabb részeiben elrejtőzött nemzetek is megpillantották ... És kezdőnek folyni feléje, áradatként omlottak, szakadatlanul őmlöttek, ellenállhatatlanul rohantak. S bár minden lépten, minden nyomon uj gát, uj akadályra találtak, folytak mégis szünet nélkül oly bőségben, hogy hullámaik még a legmagasabb gátot is fölülhaladták, rajta átcsaptak, azt ledöntötték ... És a roppant moraj, mely betöltötte a messze tájakat is, melyeken a népáradat átvonult, mindnyájuknak ama közös jelszava vala: „Jerünk. menjünk föl az Úr hegyére. Jákob Istenének házához, és ő megtanít minket utaira és az ő ösvényein fogunk járni; mert Sionból megy ki a törvény és az Úr igéje Jeruzsálemből“^ (v. ö. Izaiás 2., 3.) . . . „Folynak, eszünkbe jutnak ler- tulliánnak ezen szavai : „folynak a párthok. méclok és akik Mezopotámiában, Örményországban, Plirygiában, Kappadocziában honolnak, akik Pontust, Ázsiát és Pam- phyfiát lakják, akik Egyptomban és Afrikának Gyre- nén túl levő tartományában tartózkodnak a rómaiak és az akkori Jeruzsálem lakói, a zsidók és más nemzetek, mint a getulok változatai, mórok külünféle határai, spanyolok minden partjai, Gallia sokféle nem- Í zetei, és britteknek a rómaiaktól meg sem közelíthetett, de Krisztusnak, az Istennek alávetett helyei és szarmaták és. dákoké, németek és szittyáké meg sok elrejtőzött. nemzeteké s tartományoké, előttünk ismeretlen szigeteké, és a melyeket elősorolni sem tudunk, amely helyeken mindenütt Jézus Krisztus imádandó neve uralkodik, (v. ö. Apolog. c. 37.) Tovább megyünk . . Hasonló nagyszerű rajz van minden század évkönyveinek elenyészhetetlen lapjain i följegyezve . . A vad hajlamú, szilaj erkölcsű, kéj i s vérszomjas nemzetek a világ különféle tájairól megindulván, egymást rombolták, pusztították, rabigába j görnyesztették, gyilkolták; de, midőn a tiszta kereszténység körébe léptek, annak szeliditő, testvéresitő erejétől áthatva, békésen húzódtak meg egymás mellett . . A melyek pedig saját vadonjaikban maradtak bármily távol zugában is a földnek, azokat a hit bajnokai, a kik, a keresztet és az evangéliumot tartván kezeikben, a Megváltó égi tanait a legnagyobb veszélyek között is rettenthetetlen bátorsággal, az Urban vetett erős bizodalómmal hirdették, — fölkeresték, oktatták és, akeresztség által az anyaszentegyház kebelébe fölvevén, maradandó életet biztosítottak számukra a müveit népcsaládok sorában . . íme, ha az emberi műveltség szövetszálain messze, visszafelé megyünk, végre is a pogány sötétségből a mennyei' ige örök világosságának fénykörébe emelő egyháznak szent kebelében állapodunk meg, melyből, mint kiapadhatatlan forrásból csörgedez, a vallási <is erkölcsi újjászületésén sarkalló nevelő s tanító intézetek csatornáin, minden népek és nemzetek számára minden igaz műveltség, ... és az életüdv! A kath. egyháznak ezen egyedül biztos, azért csalhatatlanul üdvös irányban nyilvánult, képző s boldogító erejét mélyen érezte mindenha Árpád nemzete is . . Hisz európai életének első keresztény hajnalától, a magyar középszázadokon, valamint később is, a büszke keleti hóditó, a török hadjáratainak szakadatlan zajában, midőn minden évtizedben, sőt majd naponkint meg-megújult véres csaták uj küzdelemre szóliták a nemzet javát: minden tudomány és valódibb műveltség az Isten oltárai körül, s az önmegtagadás élő áldozatai — az egyháziak és szerzetesek csöndes magányaiban vonta meg magát. .. Históriai alapigazság érvényére is emelkedett azért ma már minden ép Ítéletéinek részrehajlatlan lelkében a történetkönyv aranysoraiból kisugárzó ama tény, hogy minden emberibb fejlődés és értelmesedés legszilárdabb istápja. miként másutt, édes honunkban is. minden időn és koron keresztül a fölötte folyvást őrködő Szent- 1 élektől nyert bölcseségével és kifogyhatatlan áldozat- készségével, Jézus egyháza volt . . . Hogy a kultúra azon fokára jutottunk, melyet ma az európai társnépek közt elfoglalunk, azt, mint eredményt, a kereszténységben nyilatkozó isteni Gondviselésnek, meg a nemzethez s hazához mindenkor rendületlenül hű magyar anyaszentegyház nagyainak s vezetőinek kell tulajdonítanunk; mert minden viszonytagságok között senki sem, csak az egyház gondoskodott az erkölcsök nemesítéséről, a tudományok ápolásáról, a nemzeti jellem és hazafiúi erények állandó képzéséről . . . Benső hálával eltelve kell tehát meghajolnunk az egyház előtt, mélyé azon, soha el nem homályosod- ható, dicsőség, hogy nemzetünk, a vallás s ennek gyámkarjain magasra emelkedett keresztény szellemű köznevelés hathatós erejével ősi vadságából kibontakozva, a szelíd erkölcsök boldogító körébe, és, a harcz-viha- rok folytonos zajának daczára, a valláserkölcsileg megszentelt tudományos műveltség színvonalára jutott . . Azonban nehogy nagyon is messze széledésre vonjon elmélkedésünk, e kis közbeszurat után töl— veszszük az- elejtett fonalat és hangsúlyozzuk, hogy, mig a tiszta keresztény elvek, a melyeket, a mint egyedüli zsinórmértékéül venne az emberiség, azon pillanattól fogva meg lenne boldogsága alapítva. -- uralkodtak a népek elméjén és szivén, a nemzetiségi ver- senygés, gyűlölet és ellenségeskedésnek még hire sem volt. Ki-ki érezte, hogy minden nemzetnek egy az Istene, aki nem akarja, hogy valaki elveszsszen, hanem, hogy megtérjen és éljen. (v. ö. Ezek 18., 23. Jan. 3., 16.) Ki-ki érezte, hogy minden nemzetnek egy a Megváltója, aki engesztelő áldozat lön nem csak a mi bűneinkért., hanem az egész világ bűneiért is (v. ö. 1. Ján. 2^ 2.) Ki-ki érezte, hogy minden nemzetre ugyanazon Szentlélek ömlött, kiben mindnyájan mondhatják az istennek: „Atyám!“ (v. ö. Rom. 8., 15.) aki által mindnyájan egymásnak testvérei . . (v. ö. Gál. 3., 2/ 26.) Mi következik mindebből? Nemde az, hogy tagadhatatlan, mikép az isteni Gondviselés a keresztény vallás által akarta testvéresiteni a nemzeteket? . . Avagy képzelhetni-e, hogy a nemzetiségi bősz áramlatnak, mely lölött elborul az érző kebel, meg- gátlására más alkalmas eszköz található volna? . . A nemzetiségi inger az ember véréből származik, következőleg csakis oly hatalom fékezheti s kormányozhatja, mely a szivén is belül a lélekbe hat... A nemzetiségi inger egész népek szellemi és anyagi erejével rendelkezik, következőleg csakis oly erő mérsékelheti, mely az egész világ fölött uralkodik . . A nemzetiségi inger folytonos bizalmatlanságra és ellenségeskedésre ösztönöz, következőleg csak oly intézmény ellensúlyozhatja, a mely, isteni szeretetet s békét lehelvén az emberekbe, a ' féke-vesztett akarat romboló szüleményét, a szabadosságot kellő korlátok közé tudja szorítani . . Ez pedig a keresztény vallás, mely híveinek elméjén és szivén uralkodik, a társadalom minden rétegét, mint a Galván-láncz, szinte folytonos összeköttetésben lévén vele, egyenlő villámszerű hévvel járja
