Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-12-30 / 52. szám
XVI. évfolyam. 52 szám. 30. EEiÓFlKKTÉNl ÁIU: negyed évre I frt 50 kr. Egyes szám ára IO kr. Kapható KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossutli-tér (Gyfirky liáz.j ílegjt'ienik minden vaMáriüip. Szerkesztöseg és kiadóhivatal: (liová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési hirdetések, stb. küldendők). Váez, Gáspár ik-uteza 12. sz. alatt. pénzek, IB B RI > BOT SÁ S Id : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Ní y ! i l-t. é v : sora ......................................:í<> kr Bélyegilleték minden beiktatásnál tiO kr. Felhívás előfizetésre! Jelen számunk utolsó lévén ez évben, felkérjük mélyen tisztelt olvasóinkat, hogy lapunk jövő XVII. évi folyamára előfizetéseiket megújítani kegyeskedjenek. A Vaczi Közlöny« a jövőben is az marad, ami eddig volt: a haladás és pártatlan igazságszolgáltatás közlönye; az igazság ösvényéről ezentúl sem tog letérni. Lapunk hivatásához képest jövőben is a nagyérdemű közönség szolgálatában fog állani, s minthogy a » Váczi Közlöny«-t, városunk e veterán lapját, csakis tömeges előfizetések mellett tarthatjuk fenn a jövőben is veszteség nélkül, kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy azt ismerőseik körében is terjeszteni szíveskedjenek. Az előfizetést, mely az 1895. évi január — márcziusi negyedévre f frt 50 kr., helybeli előfizetőink a iapkihórdónál a nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig póstautalványnyal eszközölhetik. Hátrálékos előfizetőinket pedig tisztelettel kérjük hátralékaik minél előbbi megküldésére. Teljes tisztelettel x a »Váczi Közlöny« szerkesztősége és kiadóhivatala. Boldog újévet! Még pár nap s az 1894. év eltűnik, elenyészik. Az 1894. év, mely szemtanúja volt küzdelmeinknek, törekvéseinknek s látta azok sikerét, de látta annak sikertelenségét is, par nap múlva meghal, csakis a történelemnek fog élni, mely hivatva van fölötte bírálatot mondani. Uj évnek állunk küszöbén, melybe mindnyájan uj reményekkel lelve lépünk s még most azt hiszszük, hogy nem csalódunk benne annyira, mint az 1894. évben csalódtunk. Az 1894. évben csalódott a gazda, az iparos és a j kereskedő. A gazdának gyenge volt a termése I s a mije termelt is, nem tudta értékesíteni tisztességes áron; az iparosnak nem volt mun-' kaja s határozottan fogyott a vagyona, ha ugyan 1 volt, a melyiknek pedig nem volt. az sajnálat- raméltóan tengette életét; a kereskedőnek is rosszul ment a dolga s kevesebb a vagyona, mint volt az év elején. Csak legalább az 1895. év pótolná az 1894. év veszteségeit. Bizony ránk is férne már egy igazán jő esztendő, melyben vidámabb napokat élhetnénk, hisz az előbbi években annyi szomorú napokkal sanyargattattunk. Most az év végén minden ember visszapillant. gondolkozik és újra átéli emlékezetben az örömöket, bajokat egyaránt s azok vissza- idézésével a fájdalom és gyötrelem egy sóhajt csal ajkaira. Hogy a jövő év mit hoz ránk: örömet, boldogságot, vagy ismét csalódást és bánatos szenvedést? . . . nem tudhatjuk, de született velünk egy érzemény, mely a bölcsőtől a sírig kisér, mely a jövőben bízik, remél s rózsás színben káprázik előttünk a jövő . . . s év végén ismét belátjuk, hogy csalódtunk, de azért a reménység nem hagy el, sőt a sok csalódás miatt még jobban remélünk, bízunk a jövőben. Folytonosan küzdünk, elérhellen vágyak uiáni törekvésekben töltjük el életünket a nél- j kül, hogy a tiszta öröm. nyugodt önérzet és lelkiismeretszűlfe egyszerű keresetben, megelégedésben kielégülést nyernénk s nem marad más hátra, mint búslakodni vesztett múltúnkon, keseregni a letűnő év felett. »Boldog újévet« —- log hangzani milliók és milliók ajkáról. Egyik szívből kívánja: igazán jót óhajt nekünk, a másik meg csak azért hangoztatja a »boldog újévet,« hogy — megjutalmazzuk érte s ha egyszerűen megköszönjük az ilyennek a »jó kivánalát« s nem jutalmazzuk meg, a következő perezben már nem jót, hanem rosszat kíván s embertársaink előtt elmond fösvénynek, fukarnak, szívtelennek stb. Minden cseléd megvárja, hogy megjutalmaz- tassék, pedig egész éven af — tisztelet az igen kevés kivételnek — sok borsot tör gazdája orra alá s év-végén mégis azt hiszi, hogy ő kiérdemelte »hű szolgálatával« az ajándékot. — Szóval sok félszegség uralkodott, uralkodik s fog ezután is uralkodni az emberek közt . . . No de hagyjuk ezeket, ezen nem sok örömöt, hanem annál több szomorúságot hozott év kimúlásával múljanak el, szűnjenek meg panaszaink is és igyekezzünk feledni s mondjuk szívből egymásnak az uj év beálltával, hogy »boldog újévet!« ruóoín az ra iD*y ó. ás ú, üs rn rt y. i:li vi lZ iiz k >z á I. ű d a z e n A „Váczi Közlöny“ tárczája. Templomban. Ha tilpkadozva szent lakodba térek, Behúzza szárnyát nem csapony a lélek: A kétkedésnek itt örökre vége, Szivemben égi béke; Itt újra éled, fellobog hitem: Hiszem, van Isten, óh hiszem! Lelkem dicsőség mámorában úszva, Ha fenn czikáz, egy nagy teher lehúzza, Mire a boldogság elembe tárul, Fáradt szemem lezárul; S ha itt vagyok, itt megpihen szivem: Hiszem, van Isten, óh hiszem! Bolyongva sokszor nagy, kemény viharban, Erős zsivajját túlharsogta ajkam, He hogyha küzdve két karom élernyedt Sovárgom ezt a csendet, Megnyugszom mint madár a fészlciben; Hiszem, van Isten, óh hiszem! Eltévelyedve éji vak homályban A bún hidegje megfagyasztja szárnyam, De hogyha lelkem éri nagy szerelmed A. fagy, a jég fölenged, S megujhodom malasztod fényiben: Hiszem, van Isten, óh hiszem! Lévíiy Mihály. A rongy. — Elbeszélés. —• Irta: ZET'elsrete jíl. Éles metsző szél süvít végig a magas házsorok között. Az átfázott levegő magasra kapkodja az utcza szemetjét; papirrongyok kóvályognak a levegő űrben. A légáram belekapaszkodik a boltok czimtáblájába s az ablaküvegek zizegő rezgését nyávogással viszonozzák a dérrel szürkitett száraz fák hajlongó kopasz koronái. Esti szürkület komor árnyéka festi színtelenre az eget. A torony magas párkányait lármázó varjúk serege lepi el. x4 jobb pontokért való küzdelem közben kifejtett szárnycsattogások hangját tovaviszi a kavargó légáram és a legyőzött sas tömegből kivert „pária“ krákogva, szitkozódva rebben tova, hogy magának más, alkalmas nyugovó helyet keressen. Az eget takaró színtelen fátyol hirtelen foszlányokká szakadozik. A szél süvítése egy perezre megáll és finom fehér pehely hull alá, mely az utcza megfagyott kövezetére csakhamar fehér takarót borit. A hideg metsző szele újra előkerül odújából és mintegy romboló borona szalad végig utczákon, háztetőkön. Hószilánkok kavarognak ide-oda a levegőben. A kis Margitka odabúvik az utczasarok épületének egyik mélyedésébe. így legalább nem érzi úgy a metsző szél éles vágásait és csak olykor-olykor takarja el könyökével a szemét, mikor épen a vihar szele be- 1 csapja hózsákmányát abba a kis sarokba, amely most az ő egyetlen menedékházát képezi. Idol az egyik, hol a másik lábával toppan egyet a kövön, hogy a rongyos czipő nyílásain behatolt havat kirázza. Meleg leheletével melengeti pirosra fázott meztelen kacsóit. Emberek sietnek el mellette, de akik őt észre sem veszik. Meleg téli bundába öltözött urak, hölgyek és kis lányok, akik a korcsolyázásban kihevülve sietnek haza ' a meleg szobába. Az úri fogatok egész raja mozog végig az utcza hosszán. A bakon inas ül, egyik fehér kesztyűs kézzel, magas, zöld fenyűgalyat, a másikkal többféle csomagot szorongat. xÁ járó-kelők mindegyike visz valamit a kezében. Egyiké kisebb, a másiké nagyobb csomag. — Mért nem mégy haza te poronty, hiszen megfagysz a hidegben, — szól egy prémes gallérú úr a didergőhöz, de bátra sem tekintve siet tovább, A kis Margitnak erre könybe lábadtak szemei. Kicsordult könyei végig futottak ajakán és amint leperegtek, sötét, mély lyukat fúrtak a lábai előtt fölhalmozódott hódombocskában. Hová menjen P Merre ? Kihez ? A vén, özvegy mosónőt, aki őt valamikor az ut- czán találta és akit anyjának nevezett, tegnap eltemették. A bútorokat házbér fejében a pinezébe rakatta le a háziúr, őt pedig kikergették mint egy se- honnai ebet, hogy menjen a rokonaihoz, vagy menjen szolgálatba ! Hát vannak neki rokonai? Hova menjen el cselédnek, hisz még alig tiz éves ! Csak legalább azt a meleg kendőcskét ne vették volna el tőle, amelyet a „mama“ neki ígért örökségbe hagyni. Épen azon gondolkozék, hogy éjjelre a sötét sarokban fog meghúzódni mikor a lámpagyujlógató meg- gyujtotta fölötte a lámpát. A szűk sarkot hirtelen fényes világosság töltötte meg és igy elhatározását meg kellett másítania, mert neki sötét, árnyékos zug kell, olyan, ahol nem látja és nem veszi észre senki. A kirakatok ablakait is már mindenfelé kivilágították. Karácsonyfákra aggatott csecsebecsék tündöklése, csillogása árasztotta ki ezer fényét az utczai feliér hószőnyegre. Vakító káprázat ömlött el a kis leány szemein, amikor helyét elhagyva az átelleni üzlet kirakata előtt megállott. Bambán, magáról egészen megfeledkezve jártatta Lapunk inai számához fél iv melléklet van csatolva. ■s^8 a :1 s e i í
