Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-30 / 39. szám
XVI. évfolyam. 39. szám. Vácz, 1894. sze HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. EIjÖFÍXFTÉSI ÁllA : negyed évre 1 frt »50 kr. Egyes szám ára ÍO kr. Kapható KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyíirky ház.) Jlí'gjeleíiik miiidoiB víim;íi*i:íi](. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (Íróvá a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz, Gasparih-utcm 12. sz. alatt. HIRDET EKE Bi : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. IV y i I t-t é r : sora . . .........................................;{() kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál kr. Korunk föhibái. (Harmadik közlemény.) IV. A korrupczió, melyről az előbbi fejezetben szólottunk, igen természetes magyarázatát találja korunk egy általános nagy hibájában, a hitközönyben, vagy jobban a modern hitetlenségben. Ha végig tekintünk társadalmunk egyes osztályain, szomorúan tapasztaljuk, hogy az emberek nem keresik többé zilált viszonyaik közt vigasztalásukat a vallásban, nem lelkesíti őket erős küzdelemre a hit malasztja. Még pórnépünk is, mely legtovább megőrzé vallásosságát, kezd az igaz útról letérni, a népbolonditók által könnyen hagyja magát tévútra vezettetni. A műveltebbek pedig éppen a felvilágosultság czinezurájának tartják, hogy minden a vallásra vonatkozó dolgot semmibe vegyenek, a fölött mosolyogjanak. Hányán vannak napjainkban, kik kicsinyléssel hallgatnak minden a vallásra vonatkozó beszédet, kik száműzték keblükből a hitet és kiknek lelke üres lett, mint a hajlék, melynek meghalt gondos háziasszonya; hideg mint a fészek, melyből kirepült az anyamadár, sötét és elhagyott, mint a magánosán álló pusztai lak. Mivé lesz az oly társadalom, melynek zömét ily tagok képezik ?! S ami a legszomorúbb, a hitetlenség e fejlődése még nem jutott megállapodásra, folytonosan terjed az. Mert a hitetlenség nem elégszik meg azzal, hogy maga ellensége a hitnek, de folytonosan csábit másokat is arra, hogy Istennek országa ellen törjenek. Nem gondolják meg a hitetlenek, hogy ha kirabolják lelkűnkből a hitet, ha elveszik tőlünk a vallást, egyszersmind meggátolnak minden haladást, aláássák a A „Yáczi Közlöny“ tárczája. Bakavilág Taliánországban. Közli: Csils: Sá,:n.d.or. Az igazi gyöngyélet. Arany élet bizony Isten ! Megpróbáltam párja sincsen. Muzsika szól, verbuválnak Csapj föl öcsém katonának, hahaha. Petőfi. Könnyű a mostani bakának. Leszolgálja a három konvencziós évet, lerántja magáról a mondért — azután ill a berek nád a kert — megy haza, s a maga ura. Tudniillik a kinek a hogy telik. Nem volt ám ez igy csak harmincz esztendővel ezelőtt is. Az Úristen külön grácziájának tekinthette az, ki csak hat esztendő után került haza. Megesett ám az is, hogy a nyolcz esztendei kompetencziát egy vers alatt kellett kiszolgálnia. Azután nem is valami ifjuram módján bántak a katonával, a regula kemény volt, a kinek nem kellett a szép szó, avval elbántak a nélkül is. No de mégis gyönyörű volt az akkori katonaélet. A magyar katonaság legnagyobb része a mindig kéklő és enyhe égalju Itáliában feküdt. A baka az olasztól sokat tanult meg. Megtanult olaszul beszélni, énekelni, imádkozni és a mit legjobban az olasz tud — hévvel szeretni is. Szerették is a magyar katonát, mert a magyar katona ha mindjárt komisz mondérba volt is bujtatva, megmutatta a világnak, hogy mindig gavallér. Megadta mindenkinek a magáét és főleg a szép nemmel szemben lovagias tudott lenni. Mikor azután haza került a katonaságból sokat tudott beszélni a sok szép gróf kisasszonyokról — kik még most is rínak utána — pedig édes Istenem szép jövő nagyságát. Mert be kell vallaniok, hogy hit s vallásosság nélkül a lelki nemesedés, a tudomány, a művészet, ipar sohasem emelkedett i volna oda, ahol jelenleg van. A tekintély elve korunkban kezd teljesen kiszorulni a divatból. A felvilágosodás emberei nem ismernek többé semmiféle földi tekintélyt, sőt tovább mennek esztelenségökben s azt mondják : Nincs Isten! Elképzelhetjük, hogy milyen fogalmai lehelnek az ilyen embernek az erkölcs örök tisztaságú szabályairól s mily lelkiismeretességgel fogja teljesíteni úgy társadalmi, mint hazafiúi kötelességeit! Valóban, a társadalmi rend felbomlása kell, hogy következménye legyen az ilyen állapotoknak. A modern hitetlenségnek természetes következménye azon kevélység, mely ismét korunk egyik legáltalánosabban elterjedt hibája s mely otthonos a bőség kényelmes palotájában éppen úgy, mint a nyomor kunyhójában. Napjainkban, mint testet az árnyék, úgy követi e bűn az embert. A gyermek alig kezd járni, beszélni, s már minden mozdulata, hangja, mesterkélt beszédmódja elárulják hajlamát a kevélységre. Az ifjú alig rázza le az iskola porát, — kész- bölcsnek képzeli magát. A tudóst negélyzi, szemüveget hord, csakhogy azt higyjük, hogy I a sok olvasás, tanulás rontotta meg a szemét. ! Ami a legkülönösebb: fiatal korában játsza az öreget. S valóban sokan már ifjú korukban testben, lélekben megöregszenek. De az idősebbek sem mentek e vétektől. Némelyeket szerencsés viszonyaik teszik kevélyekké, de ami a legsajátosabb, vannak olyanok is, kik éppen hibáikra, fogyatkozásaikra büszkék s elég czini- kusak ennek kifejezést is adni. Valóban midőn alig látunk egy-két kivételt az alázatosságban is volt, jó is volt, csak hogy gróf nem volt. Nagy hévvel mesélte él kukoriczafosztáskor a kiszolgált baka az olaszországi kalandjait. Gormonsban egyszerre három szeretőre tett szert. Az egyik herczeg, a másik gróf a harmadik pedig csak báró kisasszony volt. Három volt ugyan, ösmertem is mind a hármat, csakhogy az egyik eperfalevelet szedett a selyembogarak számára, a másik fekete szemű, őz termetű biborajku Anetta a polentának való lisztet szitálta, a harmadik a gesztenyehaju, barnaszemü, rózsásarczu Francziska pedig az apja kecskéit őrizte. Beszélt az obsitos a nagyvilágon látott egyéb dolgokról is. így p. o. a lyukas tésztáról (a makaróniról), a mit amúgy pipaszár módjára szoktak tüzes vassal lyukasra sütni, — a czethalról, aki a lovas huszárt úgy kapta be, mint a kutya a legyet, ráadásul még egy bakát is; a baka panganétjával lyukat fúrt a czet- hal oldalán s igy szabadult meg maga is, meg a huszár is. Az egyszeri obsitos olaszországi kalandjairól mesélvén, felemlítette azt is, hogy ott a méhek akkorák, mint nálunk a bárányok. Akadt azonban egy-két kételkedő, ki azt a kérdést koczkáztatta, hogy milyen nagy lehet ott a kaptár? „No biz az csak olyan mint nálunk“ — „No hát hogy repülnek azok a menykő nagy méhek a kis kaptárban?“ — „Nem értik azt kendtek — vágta vissza az obsitos, — mert a kaptárba csak a méhek párája repült be.“ „A pára pedig az az „Ispiritusos Ajer“, annyit tanulhattak volna már kendtek is,“ — tévé hozzá páthoszszal. Ezen fontos és bölcs árgumentumnak persze senki sem mert ellentmondani, s nem is faggatták tovább. Ilyen furfangos eszü lett a katona a kiszolgált évei után. Megváltozott modorában és mindenében. A 6--8 év a legügyetlenebb ficzkóból is embert faragott. A szigorú oskolának is meg volt a maga eredménye. A magyar katona a szigorú fegyelem alatt megtanult engedelmeskedni, s mindamellett feljebbvalóját is szerette. A magyar harczfit akár Cseh- akár Morvaországés szerénységben, méltó aggodalommal kérdezhetjük: hova vezet ez? S ha most kutatjuk a bajok forrását; ha kérdjük, mi az oka, hogy korunk a hitetlenségben mind mélyebbre sülyed? — a felelet ismét az : a vallásos alapot nélkülöző ferde és káros nevelés. Mig a szülők nem fogják legszentebb kötelességöknek tartani gyermekeik kebelébe még csecsemő-korban beoltani a legszükségesebb vallási eszméket, mig azokat folyton ápolni s növeszteni s jó példájok által erős- biteni elmulasztják: addig nincs, nem lehet remény az állapotok javulásához és egy hitben szilárd, erőslelkű generáczió létrejöttéhez. Az iskola még ott is, a hol megteszi, a mit tennie kell, — nem lesz képes többé pótolni a szülők ebbeli mulasztásait. Főleg a mai rendszer mellett nem lehet erre kilátás. Második forrása e bajnak, főleg az említett kevélységnek azon önhittség s önmagunk túlbecsülése, mely folyton akadály s gát gyanánt szolgál arra nézve, hogy a tökéletesedés útján előre haladhassunk. A legtöbb ember összehasonlítván magát másokkal, nemhogy beismerné szellemi nyomorúságát s lelki szegénységét, hanem jobbnak tartja magát másoknál. Az önszeretet, a magával való megelégedés boldogító mosolyt idéz arczára, szánalommal néz másokra s öntetszőleg kiált fel a farizeussal: Hála neked Istenem, hogy nem vagyok olyan, mint más emberek. Az önhitt ember mindig talál önmagában valamely képzelt tulajdonságot, mely szerinte őt mások fölé.emeli; holott annak beismerése, hogy nem vagyunk jobbak másoknál, az első lépés a javulás útja felé. E vétkes önszeretettől csakis az menekedhetik, a ki korán megszokta ban avagy Ausztriában, do főkép Olaszorszában, hol a magyarért rajongtak, mindenütt megbecsülték. Gyöngye a magyar katonának mégis csak az eszti-baka volt. Régente Eszterházy nevet viselt, később az észtéi Ferencz Ferdinánd nevét vette fel. Jelenleg Mária Terézia nevét viseli. A németek az ezredet magyar Deutsmeiszter névvel tisztelték meg. Az ezredet mindenki ismeri, s ki benne szolgált, büszkén vallhatja magáról, hogy eszti baka volt. Ez évszázad óta a budapestiek háziezrede, ennél a szép ezrednél szolgáltam én is. Soraim neki szentelem egyes kiváló alakjairól emlékezvén meg. A legelső légyen köztük káplár úr Dudás. 1862—63 Gormonsba feküdt az ezred egy része meg a Stab. Az 5-ik század egy emeletes ház első emeletén volt elszállásolva; földszint a banda volt. Dúdoltak egész nap hol egyesivel, hol párosával hol pedig valamennyien egyszerre. Immárom abban hagyták a dúdolást, mert kilenczet ütött az óra. Az utczán megkezdődik a dob monoton kongása. Először egyet, azután még egyet, végre a harmadikat verte az elődo- bos, és most uni sono négy dob pörgette a czapis- trángot a minek körülbelül ez a nótája: Haza haza czifra baka, Kenyeret, kenyeret kettőt kettőt, Csontot, csontot három fontot. Az 5-ik kompániának első czugban lévő bakái kitlisen (vászon kabátoson), az ágy végihez állnak, várva a szép szót. Ismét hármat kongat az clődobos azután kettőt, ez annyit tett: a czápistráug be vau fejezve. A szoba ajtajához lép egy hatalmas marcziális alak, igazi katona szabású fővel minden festőnek mintául szolgálhatna — s „Hapták Falezolás“-t kiált. Ez a Dudás káplár. A legszebb ember az ezredben, jó katona, de sokat képzel magáról, nem is szeretik s mindenfélivel bosszantják. Megkezdi a szoba ajtajára függesztett lisztáról a falezolást. Nagy buzgóságában észre se veszi, hogy azok neveit is felolvasta, kik még ' tavaly vagy szabadságra mentek, vagy obsitot. kaptak.
