Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1894-09-23 / 38. szám

XVI. évfolyam.

38. szám.

ELŐFIZETÉSI ÁRA: negyed évre I frt 50 kr.

Egyes szám ára 10 kr.

Kapható KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) JlegjeU'iiilt mindva vasárnap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

(hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők).

Vácz, Gáspár ik-utcza 12. sz. alatt.

HIRDETÉSEK :

jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél részesittetnek.

X y ilt-tér: sora ..................

Bélyeg illet ék minden beiktatásnál RO

kedvezményben

. :10 kr.

kr.

Korunk fchibái.

(Második közlemény.)

II.

A nagyravágyás egyik hatalmas segítő eszköze, mint említők, a tettetés. A nagyravágyó, hogy czélját elérje, igyekszik többnek mutatni magát, mint valóban s minden mozdulatából, tettéből kitűnik az őszinteség hiánya, vagyis az ! alattomosság. Ez manapság már szintén általános hiba; sőt mondhatjuk, hogy társadalmi viszonyaink oly romlottak, hogy alig tűrik meg az őszinte szót. Vagy bevett szólamaink, üdvözlésmódjaink nem ezt bizonyitják-e ? Sokszor az őszinte szó egyenlő volna a gorombasággal, durvasággal. S ami a legfőbb baj, az, hogy e felfogást beleoltják a kis gyermek szivébe. Sok ember felnő anélkül, hogy alkalma lett volna i igazi őszinte társaságban forogni vagy őszinte szót hallani. A hibás szülői szeretet rendesen abban szokott nyilvánulni, hogy gyermekéi kezdettől fogva szemében dicséri s oly tehetségeket tulajdonit neki, milyenekkel az nem bir. A gyermek, mert érzi, hogy érdemén felül dicsérik, maga is hasonlót cselekszik másokkal, de egyúttal annyira megszokja ez igaztalan s nevetséges állapotot, hogy felnőtt korában is megköveteli, hogy ekkép bánjanak vele. Mily szerencsét! en aztán az ilyen ember, ha később az életbe kilépvén, sajnálattal kénytelen tapasztalni, mennyire félre volt vezetve eddig s mennyire igaz a közmondás, hogy »nem mind arany, a mi fénylik.«

Minél jobban fejlődik a társadalmi műveltség, annál nagyobb az őszinteség hiánya s manapság valóban úgy állunk, hogy legföljebb indulatból, haragból vagy véletlenségből, ha nem szórakozottságból nyílik ajkunk az igaz szóra. Ez az oka, hogy manapság jóformán odajutottunk, hogy többé senkiben sem bízhatunk, mert sokszor legközelebbi hozzátartozóiról sem tudhatja az ember, hogy valóban az-e a czélja, a mit ajkaival ál I it s nem lappang-e valami más a dologban. E sajnálatos társadalmi állapoton egyedül a helyesen irányzott nevelés segíthet oly generáczió létrehozása által, mely e korhibát ne ismerje s a régi megbízható társadalmi állapotokat visszaállítani törekedjék. Ma megszoktuk azt, ki hibáinkra figyelmeztet, ellenségünknek tekinteni, pedig az ilyen sokkal jobb barátunk azoknál, kik bennünket hízelgéseikkel elámitani akarnak. Legyünk őszinték mások irányában s legyen távol tőlünk minden tettetés. De viszont úgy válaszszuk meg környezetünket s barátainkat, hogy tőlük is hasonló őszinteséget bizalommal várhassunk.

Talán mi sem jellemzi inkább korunkat, mint a pénz és élvezetek liajhászása s talán nincs hiba, melynek a társadalmi rend aláásásában nagyobb része lenne, mint ennek. A mai kor- rupczió. melyről annyi keserű panaszt hallunk naponkint hangzani, egyenesen ez emberek e bűnös tulajdonságának szomorú eredménye. Mindenki óhajt minél kényelmesebben élni, minél több élvezethez jutni. Csakhogy ehhez persze pénz, sok pénz kell, annyi, amennyihez nem mindig lehet tisztességes utón jutni. A társadalmi osztályok versenyeznek egymással a pazarlásban, hogy mindannyian előbb-utóbb tönkremenjenek. Korunk két rákfenéje ebben találja magyarázatát, t. i. a sikkasztás és az uzsora. A napi renden levő vesztegetések, a sok

hivataltól való felfüggesztés és fényitő keresetek I j szintén ebben találják magyarázatukat. Ezen szomorú állapot ma már — fájdalom — oly általános, hogy alig van társadalmi osztály, mely abban ne sinlődnék s valóban ma már föl sem veszszük s csaknem természetesnek találjuk, ha X. Y. ismerősünk egy »kicsit sikkaszt, «oly nagy és mélyen gyökerező baj ez, mely csak a mai i nevelés gyökeres reformja által orvosolható.

Főleg az ifjúság az, mely e tekintetben a legkonnyelmüebben jár el, bár sokszor már maguk a szülők adják az impulzust erre a fiataloknak. A kevésbbé vagyonos szülők gyermekei is megkívánják ma, hogy már középiskolai tanuló-korukban dúsan el legyenek látva zsebpénzzel s hányszor megtörténik, hogy a mama még »titokban« is juttat drága esemeté- 1 jének valamit. — így szoktatjuk a fiatalságot oly élvezetekhez, melyeket, talán ha önállóak s kenyérkeresők volnának, sem engedhetnének meg maguknak. Az ily ifjú, ha aztán jogászszá cseperedik, ezreket fecsérel egy-két év alatt; mi természetesen csakis az ősi vagyon tönkre- jutása. mellett lehetséges. Nem lehet aztán csodálni, ha az ilyen adósságcsinálóvá kvalifikálód- ván étvágyának kielégithelése végett nem borzad vissza a közvagyon szentségtelen érintésétől sem s átkává lesz családjának s a társadalomnak.

Nem is akarom részletezni azon nemtelen élvezeteket, melyekben materialisztikus gondolkodású korunk leledzik s melyekért feláldozzák sokan nemcsak becsületüket és életüket, de úgy saját, mint mások boldogságát is. Vájjon mikor jő el azon jobb kor, midőn ismét megtanulják az emberek gyakorolni a lemondás nagy erényét. Ki a boldogságot élvek hajhászásában keresné — mondja helyesen egy iró — nagyban eltévesztené czélját és tévedése árán önkezeivel ásna magának korai sirt. S aki minden kínálkozó élvezetről lemondana, szintén helytelenül cselekednék, mert maga tenné magának tövisessé az életnek anélkül is rögös utait. A gyönyörök mérsékelt élvezésében áll az élet legfőbb bölcsészeié, melynek gyakorlásától egy valódi bölcs sem vonakodott.

III.

A mai kor, mely mindenben a praktikust, a hasznost keresi, mintha eszét vesztette volna, rohan a saját veszedelmébe. A legfőbb adomány, melylyel az ember dicsekedhetik: az élet; és mégis hányán vannak, kik mohó kezekkel ássák önsirjokat az által, hogy vakon követik legnemtelenebb ösztöneiket s nem tudnak belelni a káros hatású élvezetekkel. Minden, amit túlságba visznek, megboszulja magát. Sok a jóból is megárt — mondja a közmondás — s különösen áll ez az élvezetek szertelen hajhászásáról.

Egy dolog van, mely az embert az állatnál is lejebb alacsonyitja, mely generácziók romlását s lassanként egész nemzetek elkorcsosulását vonja maga után, — s ez a bűnös szerelem. Mégis oly általános e hiba, hogy még azok is, kiknek legszentebb kötelességök volna, elmulasztják e baj orvoslását, »nébánts virágnak« tekintik hozzátartozóik erkölcsi életét s az abba való beavatkozást egyenlőnek tartják a darázsfészekbe nyúlással. Pedig e vétek, hogy úgy mondjuk, az emberiséget velejében és csonijai- ban támadja meg. Nemcsak a testi egészség alá- ásása szomorú következménye az ily bűnös viszonynak, de ama bizonyos lelki sivárság is,

mely — fájdalom — sokaknál nagyon is fiatal korban mutatkozik s mely az ifjú embert képtelenné teszi annak idején arra, hogy a család alapításban, a boldog házi életben találja örömét s boldogságát. Azonkívül e bűnben van minden rossznak kútforrása; nincs vétek és gonoszság, mely erre nem volna visszavezethető. Az öngyilkosságok 99 százaléka a bűnös szerelemből magyarázható. Az általános korrupczió, családok boldogságának feldulása, a párbajozás esztelen gyakorisága, a tébolydák túltömöttsége — szomorú gyümölcsei az emberiség e valódi átkának.

S ha valaki azt kérdezi, hogy miben rejlik oka az erkölcsök ez általános ellazulásának, könnyű a felelet: a mai modern nevelésben. S itt első sorban tagadhatatlanul a család az, mely elmulasztja teljesíteni kötelességét, de sok esetben még a negativ eszközök használását is. Sok szülő gyermekének erkölcsi állapotával mitsem törődik s legkisebb gondja sincs arra, hogy úgy saját maga, mint mások részéről mindent eltá- voztasson, ami annak erkölcsi érzületét megmételyezhetné. Nemcsak a rossz példa, de sokszor egy elejtett szó elégséges arra, hogy a még ártatlan, de a vétekre amúgy is hajlandó gyermeki kebel elveszítse szűzies ártatlanságát s fölébredjen benne azon gonosz hajlam, mely ellen később csak oly kevesen bírnak sikerrel küzdeni. S mit szóljunk ahhoz, midőn apákat látunk kiskorú fiaikkal a bűn barlangjába betérni? Mit ahhoz, midőn tapasztaljuk, hogy sok anya oly vigalmakra s mulatságokra hordozza leányait, hol azoknak erkölcsi tiszta érzülete úgyszólván szünet nélkül veszélynek van kitéve? Csoda-e aztán, ha sok fiatal ember egész élete végéig csak a testi gyönyöröknek él s minden nemesebb szellemi élvezetről megfeledkezik. Hány fiatal ember van, akik — nem gondolva meg a következményeket — állati szenvedélyeik minden kívánságait kielégítik, akik az írás szavai szerint, csakugyan olyanok, mint a ló és Öszvér, melyeknek nincsen értelmök.*)

De valljuk be, a mai iskolai rendszer szintén nem alkalmas arra, hogy helyrehozhassa a rosszul intézett házi nevelés által elkövetett hibákat. Főleg a mi a fegyelmet illeti, az olyan, hogy még a legtapasztaltabb nevelő sem képes az ifjúság erkölcseinek szeliditését, főleg ott, hol az első lépés el volt hibázva, biztosan eszközölni. Oly szabadság van adva ma a tanulónak s annyira meg van kötve keze a tanárnak, hogy az utóbbinak úgyszólván módjában sem áll az ifjú erkölcsi érzületére közvetetlenül hatni s ha eljárását nem akarja illetéktelen beavatkozásnak bélyegeztetni, kénytelen a nevelés külső formáival s eszközeivel megelégedni. Nem állítjuk azt, mintha közép- és felső iskoláinknál az ifjúság erkölcsi állapotára semmi gond sem fordittatnék, vagy ne lennének egyes kitűnő intézetek, melyek a czélt megközelítik, — csak általánosságban fejezzük ki panaszunkat. Mert vájjon mit szóljunk ahhoz, midőn egyre sűrűbben olvassuk a deák-öngyilkosságokat, midőn 14 —16 éves ifjúkat látunk korcsmákba, kávéházakba s a bűnös mulatozások egyéb tanyáira betérni. Főleg nagyobb városokban, hol az ellenőrzés csaknem lehetetlen, valóban szomorú tapasztalatokat tehetni e részben, s vájjon segítve van-e azáltal a dolgon, hogy egy-egy tanulót erkölcstelen vi*) Tóbiás VI. 17.