Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-07 / 1. szám
HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ XVI. évfolyam. ^ö/v \ ......ni szám. HETILAP. Vácz, 1894. II k iOFIÄ^'Tli'SI ÁRI: negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. hak KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) megjelenik minden vasárnap. Szerkesztöseg és kiadóhivatal: (hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz, Gáspár ik-utcza 12. sz. alatt. E 9 IR R STS' SÉ S Id Ei : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyilt-tér: sora .......................;{<> kr. B él'/ cg illet éle minden beiktatásnál 30 kr. Olvasóinkhoz. Mint régi ismerős kopogtatok be a t. olvasó- őnséghez az új év kezdetén, jelezve azon n’ülményt, hogy a »Váczi Közlöny«, melynek i r Ízben már szerkesztője valék, a jelen számtól kezdve — többek közreműködésével — ismét az én zerkesztésemben fog megjelenni. B! őn e terhes feladatra vállalkozom, biztat í tudat, hogy csekély tehetségemhez képest én i hozzájárulhatok városunk közönsége érdekeire-k szolgálatához, megtartva lapunkat, a mi eddig is volt, a haladás és pártatlan igazságszol- ■áltatás közlönyének. Minthogy pedig a lapot csak tömeges elégetések mellett tarthatjuk fenn, kérjük t. olvasóinké hogy az előfizetéseket a »Váczi Közlöny« re, mely jelen számmal a XVI. évfolyamába is p, minél előbb megújítani s azt ismerőseik körében terjeszteni szíveskedjenek. A »Váczi Közlöny« előfizetési ára évnegye- denkint 1 frt 50 kr. i élj 05 tisztelettel l)i‘. Varázséji Béla a »Váczi Közlöny« felelős szerkesztője s laptulajdonosa. Az év elején. Csak néhány napja még, hogy búcsút veted: a múlttól s mosolygó arc.zczal köszöntöt- úk a jövőt. Az emberek »Boldog újévet!« üdvözlettel zoritottak egymással kezet; mert keserve lehet mindenkinek, de a jövőbe mindenki vigaszteles bizalommal tekint s nemes a lélek, mely íemcsak magának remél boldogabb jövőt, de nasnak is őszinte szivvel kiván boldogságot. A múltra pedig ráborítjuk a feledés fátyolét. Letűnt az s habár éllünk teleirt lapjai nem | egy, kevés örömmel eltöltő mozzanatot tartalmaznak : mégis bizonyos megnyugvással tekintünk arra vissza. Előre haladtunk korban, öregebbek lettünk : ámde az idő még nem érdem. Ha ki egyéb érdemet nem szerzett, mint azt, hogy egy évvel öregebb lett: vajmi kevéssel dicsekedhetik. De aki önfeláldozással teljesité kötelmeit, ha egyébbel nem is ékeskedik: eleget tett. Most, még az év elején, bizonyára nem kis vigasztalásul szolgál, ha keserveink mellett némi örömet is szemlélhetünk a letűnt múltban. Ha erőink gyarapodtak, ha viszonyaink kedvezőbbek lettek: szívesen feledjük az áldozatokat, melyek annak idején oly nehezünkre estek s lelkünk az eredményekben keres és talál kárpótlást. A múlt pedig nem akadályozható sietséggel rohan tova, összes eseményeivel s törtetve sülyed alá a feledés szédítő örvényébe. Mert nincs erősebb mint az idő, mely mint egy hires költő mondja: még a követ és kemény vasat is elpmzbúa. A kények, melyeket egyes szomorú események iámasztottak szemeinkben, majd felszáradnak — s a hullámok, melyeket megrendítő csapások keltettek éltünk tengerén, j majd elsimulnak idővel. Csak a barázdák ma- j radnak meg homlokunkon, mint tova-rohanó napjaink vagy a gondtelt élet biztos jelei. Jót kívánunk egymásnak a jövőre, boldog jövőt, őszintén, a legőszintébb szivvel. Fogjunk hát kedvvel, lelkűnkben a jobb reményével, szent kötelmeink élénk tudatában munkáinkhoz, melyeket az isteni Gondviselés intéző keze tűzött elénk! Aki vezérszerepre van hivatva, fejtsen ki erélyt s kötelme tudatában ne rettenjen vissza hitvány akadályoktól. Legyen előtte az igazság és méltányosság az a két fény, mely tetteiben vezérelje. Aki pedig alárendelt, legyen szolgálatában hűséges, nem emberi tekintetért, vagy elöljáróinak tetszése végett, hanem hivatásának őszinte, megadó tudatában. S mindnyájunk lelkében égjen lobogó lánggal a szeretet, mely nem verseng, nem keresi a saját igazát, hanem önfeláldozó és készséges, melyet nem más lelkesít, hanemha a mindnyájunk üdve! Amely szeretetet a világ isteni Megváltója hirdetett a világnak, szóval és példával. Amely szeretet kicsinyes ábrándokért nem lelkesül, nem áldoz s nem teszi rabszolgává az egyént és lépcsővé, melyen egy fokkal magasabbra léphessen, — de ellenkezőleg nem ismer »nagy« áldozatot ott, ahol szent ügyről van szó, még akkor sem, ha önérdeke lenne feláldozva. Amely szeretet az emberi tekintetet vagy tetszést, előnyt és hasznot mindig bölcsen alárendeli a közjónak s nem »ezt« amannak. Mely nem futkos tünékeny lidércz-fények illán, de mindenben a valót, a váliozhailan igazat keresi. Azon szeretet, mely senki boldogságát nem dobja oda martalékul ékesen hangzó jelszavakért, hanem kíméletes, jól tudva, hogy az egyest szerencsétlenné tenni könnyű és elgázolni annak, aki erősebb. Azon szeretet, mely a jó erkölcsöt mindenkor fennen tiszteli s annak védelmére tán- torilhatlan önérzettel kész. Ezen szeretet, ezen megtestesült Szeretet, mely előtt a napkeleti bölcsek is térdet hajtottak, legyen vezérünk az új évben és továbbra is. Mely felemeli az emberiséget, egygyéfűzi a társadalmat s boldogítja annak tagjait! Jókai. Dicsőséges nagy nevének * Fényes ragyogása . . . E világon, nagy világon Nincs sehol se mása, Fényes csillag magyar égen Ott tündököl örök fényben. Ötven hosszú esztendeje Ragyog ez a csillag És ma is csak úgy, mint régen Tiszta fényben csillog. S örök lesz a tündöklése Nagy nevének dicsősége. Rege regél nagyságáról Késő nemzedékre ; Unokáról unokára Száll a dicsősége : Míg magyar lesz egy a földön Dicső neve él örökön ! Róna Béla. Hymen és Terpsichore. — Éarsangi tanulmány. — Irta: 2vEá,rtozxfE;só Imre. Ez a Miczi negyedik farsangja, jegyzé meg a TÓfnő melancholikus rnosolylyal, mely mosolyt a behob ak igen jól értették.- Az ötödik — viszonzá Miczi grófkisasszony és ran nézett nagynénje szemei közé, ki társalkodómé é nevelőnője volt egy személyben. Valóban? kérdé a grófné marna .oly elegikus bau ' ,, mely azt sejtette, hogy „annál rosszabb.“ — Meg nem foghatom, hogy Nyáriéknak minő reczeptjük volt, folytatá a mama gondolatokba merülve, miközben ragyogó gyémántgyűrűjét fehér ujjáról feljebb tolta, — alig vitte leányait egy farsangon bálba, már is férjhez adta. Az én leányaim nem csúnyák; ellenkezőleg szépek, szeretetreméltóak hosszú sóhaj egészité ki a bevégezetlen mondatot. A két grófkisasszony, Miczi és Tini szép üde ar- czát sötét pir lepte el. — A mai bálon engage-álva vagytok-e a kotilli- onra. Kürthy Pistával? kérdé a nagynéni fontos arcz- czal. — Én gróf Galanthay Gáborral tánczolok és Tini Kesselőkeöy Arisztiddel, mondá az idősekbik grófkisasszony. — Arisztid miért nem engage-ált téged ?! kérdé a mama szigorúan Miczitől. — Ah igen! — viszonzá a kérdezett leányzó elpirulva, — de én Gábornak Ígértem oda erre a farsangra valamennyi kotilliont. — És ekkor Kesselőkeöy maradt rám, mondá az alig tizenhét éves Tini nevetve. — Mily ügyetlenség, boszankodott a mama. Ezt valamiképen helyre kell hozni, jóvá tenni, gyermekem. Neked Kesselőkeöyről nem szabad lemondanod, érted? Tini tánczoljon akivel akar, ő nála az még mindegy. Kesselőkeöy jó parthie. Rendkívül gazdag gentry és tekintélyes földbirtokos. Galanthay Gábor gróf ellenben tönkrejutott mágnás, ki gyámság alatt állt és évi tartásdijat kapott, A grófnő mama pedig azon volt, hogy előbb az idősebbik leányát jutassa fő kötő alá, mert a főúri házasságoknál ez igy szokott lenni, ott „sorba megy.“ •, Este ott látjuk a grófkisasszonyokat a bálteremben fehér ruhában, szomorú arczkifejezéésel és lehorgasztott fővel — mert a mama észjárásával sehogyse tudnak megegyezni — úgy ülnek ott, mint az esőtől elázott hóvirág. Senki se gondolná, senki se olvasná le ar- czukról, hogy ők mulatni jöttek, azt látjuk inkább, hogy — valami súlyos kötelességet kell teljesíteniük. De vájjon élvezetnek nevezhető-e az, egy fiatal leányra nézve, midőn farsang végén a mama mint egy vizsgálóbíró törvényszéket tart és összevonja a látottakat és hallottakat, egy-egy könnyelműen kiosztott kotillion, — vagy egy-egy meggondolatlanul koczkáztatott mosoly miatt ? Hol marad az őszinteség, a nyíltság, mely a fiatal leány legszebb ékessége, ha a családokban ily szigorú konzervatív szellem uralkodik s ha egy bájos, fiatal grófkisasszony a farsang végén ezt hallja a mamájától: ,,A leányom az egész farsangon kedvesen és szere- tetreméltóan viselkedett a férfiakkal szemben és nem az ő hibája, hogy valamennyi kérő csak elhaladt mellette.“ Ha nem is nyíltan fejezik ki magukat, _ de ehhez hasonlóan nyilatkoznak minden körben. Minél kevesebb tánczmulatságon vesz részt egy fiatal leány, annál nagyobb reményeket táplál a mama az estélyen. Itt egy csomó nagynéni es barátnő veszi körül néma csodálattal a fiatal tánezosnőt. A nagymama pedig kijön szobájából és magasra emelt kézzel fenyegetődzik: — Leányok, aztán ma hódítsatok! Igen, kedves nagymama, a te ifjúkorodban, a régi jó időkben, mikor még a legszegényebb pesti házban is tartottak családi, kedélyes háziinulatságokat, melynek .rendezéséhez egy darab borjúczirner és néhány tál fánk untig elég volt, biz akkor máskép ment, mint ma. A fiatal emberek mind jó barátok voltak, nem csoda, hisz gyakran összejöttek igy esténkint. Mimi és Tini már napok előtt vasalták az elpusztíthatatlan fehér mollruhájukat, melyben a fiatal doktor úrral, vagy dijnok úrral tánczoltak és kitünően mulattak. Oh az U i\1 „Yáczi Közlöny“ tárczája.
