Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-03-12 / 11. szám
11. szám. Vácz, 1893. mározius 12. XV. évfolyam. FFÓFIZETFSI .415 4: negyed évre 1 frt í>0 kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossulh-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). HIRDETÉSEK: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl t-í ér: sora.........................................................S© kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Éljen a király! Csak egy népe volt Európának, hol az idők szelleme dicsőséget aratott és nem várta meg, hogy az ósdiság a fegyver élén repüljön a más világra minden vakhitével együtt; ez a magyar nemzet volt. Nincs arra példa a történelemben, hogy egy kiváltságos osztály felismerve helyzetének tarthatatlanságát és jogtalanságát, kiváltságairól önként mondjon le. Ilyen volt a magyar. A jog, az igazság leglovagiasabb nemzete, milyent a történelem csak egyet ismer. Látták, hogy a nemesség kiváltságaiért többé meg nem felelhet feladatának, hogy nem birja fölkelésével elengedően védeni a hazát, miként azt sikeresen a török háborúk idején tehette, önként ismerte be, habár lassan, állásának tarthatatlanságát és engedett nagy részben. Az utolsó nemesi fölkelés gyászos futása 1809-ben a francziák elől teljesen lehangolták, mig a királyt, kit a rendi alkotmány csak gyöngített az állandó hadsereg fokozott erős- bitésére ösztönözte és a nemességnek nem állott többé módjában annak ellenszegülnie. De a csupán kiváltságaival törődő nemesség megfeledkezett nemzeti hivatásáról és nem törődött azzal, mikor az állandó hadsereg a germanizácziónak lett istápja. Fájdalom, hogy midőn nemzetünk saját józanságából megmenekedhetett volna a forradalom véres tusáitól, annyi dicsőséggel teremtett függetlenségéért, nemzeti jogalapjáért kellett fegyverhez nyúlnia, mit védeni évtizedeken át elfelejtett. Vérünket, létünket kellett a harcz kocz- kájára bíznunk, hogy apáink bűneit lemossuk a saját vérünkkel. Bűnhődés vala az mindazokért, mit apáink tétlenségükkel, fatális egykedvűséggel megfeledkezve kiváltságaiknak előnyében, nemzetünkön elkövettek. A szatmári békekötés után megtartott kevés számú országgyűlésen és a század elején tartottakban, daczára a benyújtott panaszoknak és a benyújtásért megrendszabályozott tiszteknek, kik között elsők valának a Gréveu huszárezredbeliek, a nemzeti nyelv érvényre emelésének kérdését mindég kerülgették. Hogy ne, hisz' főuraink és kiváló nemeseink teljesen lemondottak vala a nemzeti nyelvről. Szegény magyar irók, kik akkor a haldokló nemzet nyelvén fáradoztak, vájjon hányszor gondolták, hogy talán hiába is vesződnek. 1700 első éveiben Rákóczi fejedelem fölkelő hadseregében két hadtestben 30 ezer ember között nem találkozott egy, ki egy német levelet tudott volna lefordítani és 1800 első éveiben már alig volt néhány nemes, kivéve Erdélyt, noha a német szó ott is jól befészkelte magát az úri körökben, ki magyarul akart volna beszélni. E viszás állapotok közepette, válik ki a huszárok soraiból egy vitéz kapitány, ki eddig csak svadronokat vezetett, hogy most majd a költők szavától föllelkesülve a nemzetet vezesse. Nevét sem kellene említenem, ismeri már dicső nevét jól a nemzet. Ezerszer volt ez elmondva. () volt a legnagyobb magyar, a magyar Mirabeau, Széchenyi István gróf. Széchenyi nagy lelke volt hazánk önállóI ságának, hazánk jólétének, jövőjének első apostola. A mit az ő látnoki lelke hirdetett, annak fényétől föllelkesülve ébredi Kossuth Lajos, hogy hatalmas szavával ébresztve a nemzetet öntudatra vezérelje. Kossuth a tettek mezejére vezette a nemzetet. Övé a dicsőség, hogy a nemzet fölrázkódtatva bénultságából ősi erényének tudatában sikra szállott nemzeti jogaiért, függetlenségéért, miket őseitől hagyományképen örökölt. Övé a dicsőség. De nincs a világon több olyan monarchikus nép, mint a magyar. A király iránti hűsége vele születik és épen ez magyarázza meg apáink engedékenységét. Akaratát szent és sérthetetlennek tartván, nem vették figyelembe, hogy ez sokszor a magyar iránt rossz indulatú tanácsadóitól sugalva van. De a mi dicsőségesen uralkodó királyunk, Európa legalkotmányosabb fejedelme, legnemesebb öntudatában, szakítva hagyományos múltjával, mi talán ép’ annyi küzdelembe került, mint a nemzetnek újra ébredése, felismerve s a jog megczáfolha- tatlan igazságát jobbját nyújtja és a nemzet dicső templomában, alkotmányos életében, a béke áldását osztja. Felséges urunké, királyunké a legnagyobb a dicsőség, mert nélküle ez a nemzet, mely évszázadokon át a király legmagasabb kegyéhez szokva, nélküle önmagában nem bízva, talán szétoszlásnak is indult volna és már csak itt-ott volnának foszlányai, de királyunk atyai gondoskodása, alkotmány szeretete megmentett minket attól és az európai államok életében első helyet biztosított. Éljen a király! És mily édes e szó : szabad ! Dicső honvédek, kik ezért áldoztatok vért és életet! Áldott legyen a ti emléketek, mig magyar szív dohog! Márczius idusán. Az országgyűlés 72 tagú küldöttsége a felirattal, melyben a magyar független felelős minisztérium engedelyezése kéretett, ezen a napon hajózott Pozsonyból Bécsbe, Pesten pedig Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári (Fejér) Pál mintegy 60 főnyi iíjúval az úri-utczai kávéházból, a »szabadság csarnokából« előbb az orvos- és azután a mérnök-növendékek intézetéhez indultak s mindkét rendbeliekkel egyesülve az egyetemi nagy épület előtt állottak meg, honnan miután Petőfi »Nemzeti dalát« és »Talpra magyar hí a haza« az utczán elszavalta, a jogászokkal szaporodva Landerernek hatvani-utczai nyomdájába vonultak, hol a Nemzeti dalt és a peticzió 12 pontját: »Mit láván a magyar nemzet« czenzura nélkül kinyomatták. Délután a muzeum terén népgyülést tartottak és miután a városi közgyűlést a peticzió elfogadására rábírták, küldöttséget indítottak a helytartó-tanácshoz, kieszközölni, hogy Stancsics Mihály államfogoly tüstént szabadon bocsáttassák, a sajtó szabadsága kimondassák és a rend fenntartásától a katonaság távol tartassék. A küldöttség a hírrel ezek teljesítéséről és Stancsicscsal fáklyák világánál érkezett Budáról Pestre. A vívmányokat a nemzeti színházban az Eskü szavalása, a Szózat, Hymnus és egyéb hazafias dalok eléneke- lésével fejezték be. * * * * Ez ama nagy nap rövid története, melyet Vácz város polgársága városi ünneppé emelt. Ezen elhatározása a polgárság haza- és szabad- ságszeretetének örök időkre fényes bizonyítékát és a népjog zálogát fogja mindenkor képezni. Ez a nap volt a polgárság ébredése státu- mainak szentesítéséhez. Addig szabad állam, szabad polgár nem létezett. Az újkor, az ébredés kora emberré tette a jobbágy-rabszolgát és a »polgár« ezzel az ébredéssel született. Eddig a munka szolgaság és szégyen vala, a szabadság ébredésével becsületté változott! Tehát ünnep ez valóban, az erénynek, a becsületnek, a szabadságnak ünnepe, méltók az emberiesség e fogalmai, melyek Isten dicsőségére az embert emberré teszik, hogy mély meghatottsággal ezt a napot a legdicsőbb napok mellé sorozzuk. Illő, hogy erről megemlékezzünk, hogy az ifjúságot ezt becsülni példát mutassunk. Hiszszük és reméljük, hogy, midőn e nap fenségétől áthatva egy lelkes honpolgár az iránt kéri a városi tanácsot, hogy úgy mint a munka, az iskolák is ezen a napon szüneteljenek, indítványa a legkészségesebben fog elfogadtatni és az ifjúság a polgársággal e nap megünneplésében részt vesz. Alább közöljük Reiser Béla a beadó hazafias indítványát és a városi tanács határozatát, melylyel azt a iskolaszékekhez teszi át. Nem gondoljuk, hogy az ellen bárki részéről is óvás tétessék. Tekintetes városi Tanács ! Hazánk újjászületésének dicső napját: márczius 15-dikét Vácz város képviselőtestülete, egyhangúlag városi ünneppé avatta. Ezen lelkesedéssel és az egész képviselőtestület hozzájárulásával hozott határozat feleslegessé teszi kérelmem indoklását: Keresse meg a tekintetes tanács, városunk összes iskolaszékét az iránt, hogy márczius 15-én városunk ünnepén ne tanitsanak, hanem szenteltessék ezen nap alkalmi előadások szónoklatok és szavalatok tartására és délután a tanulóifjúság, a körülmények szerint, vegyen részt a honvéd-szobornál tartandó ünnepélynél. Hazafias tisztelettel Reiser Béla s. k. Végzés. 1780/1893. sz. Ámbár a városi tanács örömmel üdvözli a városi polgárságnak hazafiúi buzgalmát és a nagy elődök által tett művek iránti kegyeletből eredő tiszteletét, mindazon által a mennyiben ily indítvány megtétele után arra érdemleges határozatot hozni magát jogosítottnak nem érzi, ezen inditvány- beli ügyben érdemleges határozatot nem hoz, mindazon által, tekintettel a város képviselőtestületének 1892. évi 55. számú és ma már jogérvényes abbeli határozatára, miszerint kimondotta, hogy márczius 15-dik és julius 17-dik napját városi ünnepül elfogadja és hogy ezen fogadott ünnep úgy a város lakossága, mint a hatóság által megünnepeltessék, jegyzőkönyvileg megörökíteni határozta el, mindezeknél fogva jelen indítvány tudomás és figyelembe vétel végett kiadatik másolatban valamennyi iskolaszék elnökének, a papnövelde és a kegyesrendiek ujoncz-növelde, úgy a kegyesrendiek gimnázium igazgatóinak azzal az észrevétellel, miszerint ezen városi ünnep Vácz város polgársága hazafias lelkesültségé- nek szüleménye lévén, azt megtartani erkölcsi és polgári erényei közé számítja. Kelt Vácz város tanácsának 1893. évi márczius hó 9-én tartott ülésében. Kiadta: Dr. Zechmeister János. Márczius 15-diki programm. Vácz város képviselőtestülete 1892. évi május hó 22-én tartott közgyűlésében hozott 55. sz. határozatával kimondván, hogy márczius 15-ét, mint az 1848-iki nemzeti függetlenségi és szabadsági eszmék megszületése napját, városi ünneppé avatja s azt minden évben bizonyos ünnepségek mellett megüli; minthogy az ünnepségek rendezésével a városi tanácsot bízta meg, ezen megbízás folytán a városi tanács elhatározza, hogy márczius 15-én úgy a városházára, valamint a Duna- parton felállított árbóczfára az ünnepi zászlót telim-
