Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-02-05 / 6. szám
XV. évfolyam. 6. szám. • I • Vácz, 1893. február 5. ■OliÖlPIZETKSI Á1M: negyed évre 1 frt ö»0 kr. Egyes szám ára: ÍO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). IIIlii»I I'ÉNEK : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyílt-tér: sora .......................... 30 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Czimkórság. Kivéve Spanyolországot, mi bajlódunk legtöbbet a czimkórsággal. A sok tekintetes és nagyságos ur gombamódra tenyészik. A vidékén, falukban épen úgy szenvednek ezen kórban az emberek, mint bármelyik városban és annyira mennek, hogy nevetségessé válnak. íme egy élő példa rá. Történt, bogy két kataszteri földmérő hosz- szabb ideig kiküldetésben volt egy szomszéd községben ; hogy köztudomásúvá tétessék — miután az orrára még sem Írhatta a publikácziót, — hogy egyikük nagyobb ur a másiknál, megparancsolta az asszony révén a szolgálónak, hogy őt ezentúl nagyságolják. A másik tisztviselő szépen hallgatott és beérte az őt megillető czimmel. Annái kevésbbé hallgattak y, szállásadó gazdák asszonyai. Azok azon vesztik össze a kupaktanács előtt, hogy melyiket illeti több lakbér, mert azt a község fizette. »Hja, nálunk nagyságos urak laknak, de kegyelmeteknél csak a tekintetes urék!« A bölcs kupaktanács helybenhagyta az érvelést és 50 kr. havi bérrel dotálta a nagyságos titulát. Milyen nevetségessé válik az olyan »nagyságos ur«, ki illetéktelenül nagyságoltatja magát és cselédjét azzal az izenettel meneszti egy valóságos nagyságos úrhoz: hogy tiszteli a nagyságos ur, kiről jól tudja amaz, hogy az illető egy szerény állami tisztviselő, hanem mióta nyugalomba ment, azt akarja a vidéki városkában elhitetni, hogy számot tevő nagy tekintély volt a büróban, pedig tulajdonképen annak a monoton gépezetnek olyan kalamáris forgató alkatrésze volt, a milyennek végre megfelel egy szerény diurnista is. Ä „Váczi Közlöny“ tárczája. Mehetnék bár . . . : ' hehe:1'.: bár messze veled, Hol a világ idegen, Ahol lennénk elfelejtve Mint a virág a réteken. Elrejtőznénk, elbújdosnank — Úgy élnénk, mint a gerlék ! .. . De itthon mit pletykáznának Ha én veled elmennék? AJmássy Julia. Régi pesti történetek. A névnapi köszöntő. Gábor urat ugyancsak megáldották minden földi jóval a hatalmas istenek. Volt jószága, gulyája, ménese és két szép nagy háza a fővárosban. Csak házi boldogságáról feledkezett meg az Isten! Agglegény volt az irigyelt gazdag ember, minden földi örömek nélkül. Egy gondos gazdasszony vette át a háziasszony szerepét s reméljük — szeretetét is. Az öreg úr napjai csendesen tellek egymásután, minden fennakadás nélkül, hanem Gábor napján volt mit hallani és nyelni a „kedves“, „drága“ urambátyám- nak. Ilyenkor túltett, magán minden rokon ! Mindenki azon igyekezett, hogy a gazdag, immár az élet véghatárán álló atyafi kegyeibe minél jobban bele hazudja és bele hízelegje magát. ügy. elhalmozták a derék öreg urat névnapi bokrétákkal és obiigát köszöntők özönével, hogy szinte izzadt bele a jubiláns atyafi gyér üstöké, mert abba kapaszkodtak valamennyien. No de az öreg hamar lerázta őket; nem mutatván em az egyiknek, sem a másiknak barátságosabb arezot. Egyformán mosolygott és r— dörrnögött a gratulálók vérmes seregére. Otthon aztán ki az öreg úr szeméből, ki egy elAz is megtörtént: keresték a háziasszonyt, mire azt felelte a konyhaőr: Kérem a nagyságos | asszony a libát tömi hátul. Mindjárt jön. Sőt ezt is hallottuk: Lizi kisasszony, nem nehéz az a j sajtár viz? — Mire azt felelte Lizi: Bizony fel • is mondom a szolgálatot, mert ez nem nekem kompetál ! De menjünk tovább. Vannak nálunk intézmények, hol idővel az illető főnök, szóval főtiszt tanácsosi czimet nyer. A világért sem érné be ez többé a hivatalos titulussal, mi tulajdonképen továbbra, funkezionalis tisztje marad, hanem okvetlenül ^ megvárja, hogy még a vele minden tekintetben egyenlő tisztviselők, kik ugyanazon képzettséggel, intelligencziával, diplomával bírnak, megnagyságolják őt szóban, Írásban, uton-utfélen, hivatalban, tarokkparti mellett, szóval mindenkor. Nem látja az illető, hogy önmagát alázza meg, mikor keveseli hivatalos titulusát? Ez azonban csekélység ahhoz képest, mikor a pálinkafőző, ki éveken át a szegény napszámosoknak méregette a subapálinkát, egyszerre fölkap az uborkafára és árenclál, ur lesz, gazdatisztet fogad, mire egy végzett akadémikus botlik oda, ki örül, hogy valahára kataszteri földmérésből keresi kenyerét, kinek aztán értésére adatik, hogy az ur, nagyságos ur, a felesége nagyságos asszony, a Lipót fiú pedig nagyságos ifiur. Ha ezt megfontolnák az igazi nagyságos urak, lemondanának a nagyságos titulusról és szívesebben hallanák azt, hogy — »tanácsos ur«, miként az az egész czivilizált világban átalános szokás. ejtett szavából tudni akarta, hogy de bizony, őtet tüntette ki legjobban Gábor bácsi; hiszen mikor kezet szorított vele a búcsúzásnál, az olyan szívélyes és forró volt! Hiszen csak látták volt azt a vandalismust, a mit a felköszöntött elkövetett! De hát nem látták. Öcsém- és nénémasszonyék menten szörnyet haltak volna attól a látványtól, vagy legalább is kilelte volna őket a harmadnapos hideg. Másnap vagy harmadnap, midőn már a legutolsó fiók-atyafi is elpusztult a háza tájékáról — csak eny- nyit kiáltott az öreg úr a konyhába: „Náni!“ A mire rögtön felnyílt az ajtó s előbb egy terjedelmes fáskosár, majd egy elhízott vastag szolgáló szellem lett látható, a húsos karjainak hihetetlen gyors és ügyes mozdulatával úgy beleseperte a kis és nagy virágbokrétákat á kosárba, hogy egy ezermester sem különben. Hogy aztán mi történt? azt maguk a virágok tudnák elmondani. Hanem, mert az atyafiak közül egy sem volt próféta, vagy „gondolatolvasó“, — tehát ki-ki édes ábrándokba ringatta magát. Egy ilyen névnapi látogatás után történt, hogy a kövér tokáju Náni egy szokatlan negyságu levelet nyújtott át a csodálkozó öreg úrnak. Az kíváncsian bontotta fel a nagy, paksamétát, azután összevonta a bozontos szemöldeit, majd a szemeit dörzsölte meg piros babos kendőjével, de még Így is furcsa lehetett az, a mit olvasott. Gábor bácsi rettentő haragos képet vágott a levél elolvasása után, hanem aztán olyan jóízűen kaczagolt, hogy Náni asszony hamarjában nem tudta mire vélni a dolgot. No az már valami különös jó hir lehet, a mi képes volt átalakítani a boszus öreg emberi. A levél pedig igy hangzott: „Gábor bátyám ! Egy cseppet se csodálkozzék, hogy nem tettem a neve elé a szokásos „kedves“, vagy „tisztelt“ megszólítást. > Néhány őszinte szó. — Levél egy hölgyhöz. — Mélyen tisztelt Nagysád! Fogadja őszinte köszönetemet elismerő soraiért, melyekkel engem kitüntetni méltóztatott. Vonatkozással a „Talmi világ“ czikkemre, igen helyesen mondja nagysád, hogy az emberek romlottsága már a — bölcsőben veszi kezdetét. Igazat adok, de mégis kérem legyünk elnézők és ne bántsuk, legalább ezeket az apró békéket ne; hiszen úgy is tudom nagysád mire czéloz; arra a ferde és alakjában helytelen gyermeknevelésre. Erről beszéljek épen oly nyíltan és leplezetlenül, mint azt eddig is tettem, még pedig itt e helyen. Jó, jó, igen szívesen akarok kívánságának eleget tenni, csakhogy attól félek, ha a nevelésről fogok beszélni, akkor a kedves id. Bomóky bátyám ismét rám- förmed: „hát ez jó neveltségnek a jele, egy hölgynek leveleket Írni, mikor otthon a feleségnek erről sejtelme sincs ! ?“ Hát ez bizony neveletlenség kedves urambátyám; szívesen elismerem, valamint azt is, hogy „itthon feleség nincs“ . . . ergo irhatok. Bocsánatot kérek nagysád ezen kis eltérés miatt, de okvetlen szükséges volt, hogy lelkiismeretemet megnyugtassam. Jó szerencse, hogy nem vagyok paedagogus, különbben azt hinné a szives olvasó, hogy a külömböző nevelési rendszerekről tudományos szempontból akarok foglalkozni; pedig épenséggel nem az, a szándékom; azt ama érdemes szakférfiakra bízom, kik ahhoz értenek. Ne feszegessük tisztelt nagysád azt a kérdést hogyan kellene a fiatalságot nevelni, hanem nézzük meg inkább magát az eredményt — a neveletlenséget ! Ugyebár nagysád ön is, hányszor dicsérte ellőttem a kis Ettuskát? Milyen okos lányka „úgy beszél akár egy húsz éves kisasszony.“ Bocsánad nagysád, de kérdem, azt hiszi, csak a kis Ettus olyan nagyon okos teremtés ? Hát X-ék Illuskája (most lett 6 éves); Y-ék Palkó-ja vagy Z-ék Gizikéje nem épen olyan „okosak“? Ezt s más egyebet is szükségtelennek találván, mint üres szójárást, (melynek a clamaturgiája éppen az ellenkező), — én sem akarok képmutató lenni s nem kívánom Gábor bátyámnak az egek áldását. (A kedves atyafiak, tudom, hogy a szuhaji malom áldását értik alatta). Nem kívánom Gábor bátyámnak hogy sokáig „éljen“, miattam nem bánom, haljon meg akkor, a mikor tetszik, mert én nem szoktam senkit ebbeli jó szándékában meggátolni. Mint őszinte rokon szívesen megadom a végtisztességet s csak arra kérem, hogy a nemesi birtokot ne én rám testálja. Azt a bolondot ugyan ne tegye, mert én azt a rengeteg batyut nem bírnám el a hátamon. Vagy a kártyán, vagy pedig a torkomon csúszna le mihamar. Midőn még kijelenteném, hogy sajnálom az időt, a papirost, a ten tát és a fáradságot, még csak azt kívánom, hogy ez legyen az utolsó levelem, a melyet írtam. Pista.“ Ez a Pista egy könnyűvérű, de áldott szivü fiú volt s az öregnek legközelebbi rokona. Mint afféle művész, (színész, még pedig kitűnő komikus volt a gyerek —) soha nem „gratulált“ a gazdag nagybácsinak. Ő neki elég volt a korlátlan szabadság és az, a mit az élet nyújtott. Élvezte a jót a rosszal s a keserűt az édessel. „Görögtűz“, „kulissza fény“, szokta mondani s szemébe nevetett a kendőzött hiúságnak. És azért mégis ő lett az universalis örökös. Geremlay Kálmán. Rousseau és a tudós nők. Korunk nevelői közül többen azon gondolkoznak, nem volna-e üdvös a nőknek oly nevelést adni, a milyenben a férfiak részesülnek. E czélból tervekkel állanak elő, belevonják a vitába a férfiakat és nőket és pro et contra megvitatják a tételt. Találkoztak olyanok a harezolók között, kik támadták a férfiakat, hogy nem
