Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-12-24 / 52. szám
r--“ XV. évfolyam. 52 szám. Vacz, 1893. deczember 24 HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. EIjÓFIXHTKSI ÁRA: negyed évre I frt »50 kr. Egyes szám ára ÍO kr. Kapható • KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparilc-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). IIIRDETF^EÍÍ : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Ny ilMér: sora SO kr. Béli/egilleték minden beiktatásnál SO kr. Krisztus tanai es a modern eszmék. Mindig voltak szegény emberek, mióta a világ áll s azok mindenkor jobb sors után epe- kedtek. Maga a Megváltó Róma fénykorában a legszegényebb sorsban született. A fényűzés nagyobb volt mint ma, mert mig mostanában sok a talmi és a külsőség, a rómaiak fényűzése drága és valódi értékekre szorítkozott. A szegénység sorsa annál szomorúbb volt; rabszolgaként és igás barmokként használták föl a nyomor fiait és egyetlen panaszukért, jajkiáltásukért életükkel lakoltak. Kinpadok és a tortúrák hajmeresztő nemei szolgáltatták az igazságot. Ha a kényúr kívánta, még az ártatlan gyermekeket is legyilkolták bölcsőjükben az anyák karjai közölt. Népeket üldözlek, országokat tűzzel, vassal pusztítottak. Ugyan mit tettek volna akkor jelen korunk bősei az anarkisták, szocziálisták, nihilisták ? És ezen halmaz igazságtalansággal, égbekiáltó bűnnel szemben a Megváltó a béke és szeretet tanaival hirdette az igaz hitet, az igazságot! Ez volt az ő fegyvere és a szeretet jeléül feláldozta szent életét! Ma a gyűlölet ártatlan embereket pusziit és öl. Az igazságért a bosszú rút eszközét használja az ember, mint a vérszomjas vad és gyi- lokkal kezében akarja kiragadni embertársa jogos tulajdonát. Rablóhadak pusztító hordái módjára akarnak feldúlni mindent és az áltatott lelkiismerettel el akarják hitetni, hogy jót csele- kesznek. Hol a hit, mely erre tanit, hol az igazság, mely jogosnak véli a gyilkot, az orvtámadást? Ez nem hit, ez nem igazság; a hit helyébe be- lopózott bestia, mely hitet és szeretetet nem ismer. Előtte semmi sem szent, semmi sem becses, ha saját »én«-jéről van szó! Én! Ez az »én« felebarátot nem ismer, csak éhezik és vért szomjazik. Meglesi embertársát útjában, otthon családja körében, becsületes munkája közben és ráront, hogy megölje, mert mindannak, ki nem hasonló hozzá, az ellensége, annak el kell pusztulni. Idáig jutottunk, mióta az önzés törvénye kiszorítani készül a felebaráti szeretetet. A vallás, mely a lelkiismeret törvényeiről szól, nem kell, mert mivé törpülnének saját drága érdekeink, ha annak helyt adnánk. Semmivel sem törődni, csak sajat magunkkal, kényelmes életmódunkkal, ez az anarkia törvénye. Tudósok vitatják, hogy mi az? Őrültség, fanatizmus; vagy mi? Nos tekintsen valaki Krisztus életébe és a nagy problémához abban megtalálja a kulcsot, hogy az egész nem egyéb, mint fajtalanság! És mig Krisztus meghalt mindnyájunkért, egy ilyen problematikusnak vélt emberi szörnyeteg kész megölni mindenkit saját magáért! Szabad államok szabad polgárai igy törnek egymás ellen, Vagyon és nőközösséget óhajtanak, hogy a mit a becsületes munka magának összekuporgat, abban szabadon dúslakodhas- sék az, kinek eleme a dologtalanság és a könyelmű élet. Nőközönséget óhajtanak, hogy mig a fajtalan erkölcstelenség előtt semmi sem szent, ha más épit magának tűzhelyet, azt bün- telenül feldúlhassa. Újra kisért a bűn, melyet a szeretet hitvallása kizárt templomából, melynek kapuját eddig hiába döngette. Titkon belopózni készül modern eszméknek hirdetve mindazt, a mivel rontani és bontani lehet. Krisztus születésével a szeretet tana, a béke, a hit, az erkölcs jó szelleme szállott közénk. A pogányok felrúgták bálványaikat, melyeket vagyon és származás szerint ldasszifikál- tak maguknak és az egy Isten hitvallásának hó„Yáczi Közlöny“ tárczája. Hosanna. Beteljesült a várva-várt remény ! Ma felderült az üdvnek hajnala, Amit epedve vártak ezredek, Beteljesült a próféták dala. Légy üdvözölt ezerszer Messiás! A porba hullva néked hódolunk, Fogadd szívünk’! fogadd el mindenünk! Hosanna néked édes Jézusunk ! Hosanna Jézus ! add kegyelmedet, Hadd hassa át az elmét, szíveket.-— Bolyong az ember ismét czéltalan, Az égtől ismét messze tévedett! Kiveszni készül minden szent, nemes A bűntől újra összeroskadunk ; Pogánynak készül ismét a világ, Hosanna néked édes Jézusunk ! Oh jöjj közénk ! bár vétkezett a nép, Bár elhagyott szent István szép hona, Bár szent Anyád kertjének édenén A hitközöny már végig gázola : Kihűlt a hit s a szívünk jéghideg. Isten helyett bálvány után futunk : Szülessél újra szép honunk egén, Hosanna néked édes Jézusunk ! Amely hazában nincsen hit s erény, Hiába küzd, el kell pusztulnia: Oh jöjj, honunkba újra Messiás, — Aposztatálni készül Hunnia. Oh jöjj, segíts, támaszsz erős vezért S mi lelkesedve küzdünk, harczolunk : A bűn fölött még győz a szent erény, Hosanna néked édes Jézusunk ! Hosanna jöjj, szívünk epedve vár; Veled jön el a béke édöne : Ez üdvözít már itt a földön is Igaz örömmel lesz lelkünk tele. Felolvad újra jéghideg szívünk S egymást szeretve néked hódolunk, Hosanna üdv’ •— hosanna béke Istene ! Hosanna néked édes Jézusunk ! Révész István. Éva. Volt egyszer egy szép asszony. Nem volt rózsás ajaka, sem olyan nyúlánk termete, mint azt a regényekben szokás leírni, hanem alacsony, kis asszony volt, nagyon halvány, de érdekes arczú. Éva volt a neve. Egy napon, mikor még rövid ruhát hordott, arra a gondolatra jött, hogy férjhez megy. Volt akkor éppen kérője, hozzá is ment, pedig mint beszélték, egy cseppet sem szerette az embert, a ki úgy rajongott érte. Csakhogy férjhez ment. Azután úgy volt, hogy egy év leforgása alatt meg- gyülölte a férjét, a ki úgy rajongott érte. Meggyülölte azért, mert nem keresett neki elég pénzt, mit a divatra költhetett volna. Pedig az az ember törte magát egész nap a hivatalba, de ő nem tehetett arról, hogy nincs protekeziója, melylyel emelkedhetett volna a magasabb 1 állásokra. Az érdekes kis asszony nem dolgozott, hanem egész nap kinézett az ablakon, ha ezt megunta, zongorázott, pedig mindig hamisan játszott. Egy napon végre kitört a férjből a düh. — Nem fogom tűrni tovább — hogy henyélve töltse el a napot, itt a fővárosban úgy is csak szegényesen lehet hatszáz forintból megélni. Nem tarthatunk két cselédet, hiszen otthon is csak egy volt, akkor ön is dolgozott, most pedig én töröm magam egész nap, alig van egy-két órai pihenőm és ön nem hogy dolgozna, látogatókat fogad. Ezt nem tűrhetem tovább, igy csak az adósságba jövünk bele. Ezeket mondta és elment. Éva csak nagyot nézett, mert még igy sohasem hallotta férjét beszélni. Mikor doltak, a ki kivétel nélkül — legyen szegény, vagy gazdag — mindnyájunk atyja. Ma elfordulnak az emberek a hittől általában, hogy fajtalan, erkölcstelen hajlamaikat kedvük szerint tölthessék. Modern bálványokat állítanak az emberiség elé, mely rosszabb a kőből faragodnál, mert ideát teremt, mely ölni és pusztítani tanit. Vájjon ki fogja ezeket a modern uj bálványokat fölrúgni, hogy az emberiség visszatérhessen a szeretet Istenéhez?! Véres csaták, mélyreható rázkodtatások felforgatják majd újra a világot, amitől Isten őrizzen, ha ezen az utón haladunk. R. F. Dr.Schlauch Lörincz bíboros és nagyváradi püspök válasza. Egyik utóbbi számunkban közöltük a váczi székeskáptalan üdvözlő feliratát Nagyvárad bíboros püspökéhez. Ezen levélre ő eminencziája következő választ küldötte, melyet szintén egész terjedelmében hozunk : Méltóságos és Fötisztelendö v. Püspök, Nagyprépost Úr! Nagyon kedvesen lepett meg Méltóságodnak a főtisztelendő Káptalan nevében múlt hó 30-áról 692. sz. a. hozzám intézett becses üdvözlete, mely mig egyfelől ékesen szóló bizonyság a fötisztelendö Káptalan hithüsége és meleg érdeklődéséről a közös veszély mikénti elhárithatása iránt, — másfelől kiváló figyelem a kötelesség- teljesítés nyűt elismerése által. És én e nem várt, de nagyon becses figyelmükért hálás köszönetét mondok azon kérelem kíséretében, hogy a főtisztelendő Káptalan minden egyes tagja részére megküldött aztán elment a férje, a folyosón is nagy, mély csend állott be, akkor leborult a divánra és nagyon, nagyon szerencsétlennek érezte magát. Talán sirt is egy kicsit. Később felkelt és felöltözött. A konyhába ott volt az egyik cseléd, mérgesen ránézett és mon.dá, mikor a folyosó felé tartott: Mond meg a férjemnek, hogy nem jövök többé vissza. Ingadozva ment le a lépcsőkön és végre kiért az utczára. Csendes volt az utczán és nagy hideg, de azért csak ment — czéltalanul. Mikor a legnagyobb utczára ért, akkor gyújtották meg a gázlámpákat. Egy óráig bolyongott az utczán fel s alá és mindig férje volt eszében, a ki ma oly rosszul bánt vele. Épen a sarokra ért, mikor egy férfi csatlakozott hozzá. — Ah, kedves Éva, ön ily későn az utczán ! ? Az asszony kissé lesüté szemét és hallgatott. — Mi oka lehet ennek ? Bizonyára a férje, ugy-e ? Éva nem tűri meg, hogy az ember nagyobb úr legyen a házban, mint ön. Pedig annak úgy kell lenni ! — De nem úgy lesz! — Ugy-e még is kitaláltam az okát. Nos jól van. Éva, ön szép, hiszen azt úgy is tudja, aztán nem is szereti a férjét ... — Mit akar ezzel mondani? — vágott közbe sértődve az asszony. — Csak azt, hogy nem szereti, a férjét, nem is való ön ahhoz a durva emberhez, Éva. Ugy-e hallgat, hiszen tudja ezt jól. Sokat láttam, mikor még férjéhez elmentem, hogy nem szereti önt. Én pedig szeretem .. . — Kit ? — Nem a férjét, önt, Éva. Az asszony nem szólt erre semmit, a férfi is hallgatott. Végre Éva törte meg a csendet:
