Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1893-11-12 / 46. szám

közeli rokonaiknak. Ennek aztán az lett a következménye, hogy ezek ismét odább adták a titkot: „a kis pap (igy kényeztetnek közönségesen) tudja gyógyítani a difteritiszt, “ a minek vége az lett, hogy minden beteg hozzám folyamodott. Kezdetben csak a difteritiszeseket, utóbb, mivel fényes volt a siker, más betegeket is gyógyítottam. Magam is megdöbbentem a hozzám folyamodók nagyszámától, de mindinkább bízva a homoeopathiában, neki ültem dr. Balogh és dr. Müller, de kiváltképen Argenti könyvének tanulmányozásához. Nem magamat, hanem Argentit és a homoeopathiát akarom dicsérettel elhalmozni, a midőn azt mondom, hogy a gyógyszerek meglepő eredményt hoztak létre minden fajta betegségnél. A közel múltban országos csapások közé tartozott és részben még tartozik is a kolera és difteritisz; az utóbbi miatt még az országgyűlésen is emeltek szót és én úgy tapasztaltam, hogy mi sem gyógyítható könnyebben, mint a difteritisz — ha nincs végképen elhanyagolva. Rövid 7 hónap alatt közel 200 ilyen beteget kezeltem és alig egy-hettő kivételével meg is gyógyítottam. A kolera gyógyításában is szép siker mutatkozott, mihelyt magam vettem át a betegek kezelését. Nincs ugyan nyugtom sem éjjel, sem nappal, de szívesen fáradok, mert a szenvedő emberiség érdekében teszem. Fáradozásomat bőven kárpótolja a gyógyulások fölött érzett örömem. Hasonlóan a szerencsés játékoshoz, egyre nagyobb kedvvel folytatom foglalkozásomat. Ó, mert nagy boldogság Isten után gyógyszer segítségével visszaadni a szülőknek az apa és anya kedvenczét, hitvesnek a hitvestársat, a családnak a kenyérkeresőt. Az érdem nem az enyém, hanem a megboldogult váczi csodadoktoré. Azért jól tudom, hogy az az áldásözön, a melyet a meggyógyultak és a hozzátartozóik reám küldenek nem engem, hanem Argentit illetik.

Október 29-ike, tehát a váczi csodadoktor temetésének napja volt. Éppen Váczon, a temetésen jártam lelkemben, a midőn belép szobámba egy asszony és örömkönyek között mondja el, hogy a halálra vált gyermekágyas leánya, a kinél éjfél után voltam, már egészen jól érzi magát. A mikor megmondtam neki, hogy épen most temetik azt, a kinek tudományával gyógyítottam meg leányát, ismét döntötték a könyek és összekapcsolt kezekkel, égre vetett szemekkel re- begte: adj Uram örök nyugodalmat neki!

S azt hiszem, hogy a ki ennyit tett a szenvedő emberiség érdedében, annak szabad bemenetele van az örök nyugalom boldog országába.

Varga Mihály.

A nagyipar a szoczsáiis és ipari haladás előmozdítója.

(M. N.) Évek óta, úgymond egy szakférfi, a ki az angol ipari viszonyok tanulmányozása végett ott hosz- szasabban tartózkodott, Lancashire legtöbb iparos helységében a gyárak egy heti szünetet tartanak. A pamutipar számos munkása ezt az időt és megtakarításaikat arra használják fel, hogy kirándulásokat tegyenek. Bejárják a szomszéd Derbyshire dombos vidéegy falu nincs, kocsizörgés zaja nem sérti a fület, a nyájkolomp nem zavarja a léget, emberrel nem találkozol, ki jó szerencsét, jó sikert kívánna: borzongató ott a csend, elrettentőn hallgat minden.

Annál élénkebben játszottak kergetősdit felcsigázott képzeletünkben a medve históriák rémesebbnél rémesebb jelenetei.

Megtelt agyunkban az út s a viz mente kölykeit pofozó anyamedvékkel, melyek majd egy'meleg öleléssel küldenek benőinket a más világra.

A viz mentén vezető út eltért a pataktól s mi egy szerpentinnes keskeny útra tértünk.

Szives vezetőnk, — ki úgy látszik meg szokta már a medvével egy bokorról enni málnát, — hogy bátorságunkat utolsó próbára tegye, egy fát mutatott, a mely mellől egy merész vadász elejte egy, a kölykeivel vízre menő anyamedvét. — A hatás meglőn s noha nyomba mondta vigaszul, hogy a medve jobban fél mint mi; annyit ért ez már nekünk körülbelül, mint holt lovon a patkó. Mert, hogy a medvének tetszik-e félni, vagy nem, bizony egyikünk sem próbálta meg, ellenben azzal mindhárman tisztában voltunk, hogy mi bizony inkább félünk, mint nem.

A lélekjelenlét azonban még nem hagyott el egészen, megcsináltam a tervet, a mely szerint végbe megy majd az élethal ál liarcz.

Én — terveztem — kölcsönkért spádeimmal majd egy fához dűlök, hogy a medve úgy ereszkedjék bele; két úti társam pedig kétfelől sütögeti a medvére légyölő revolverét, fiatal Ignácz barátunk pedig hegymászó botjának szöges végével kiszúrja majd a medve szemeit, Stefanovics bácsi pedig mindezeket — nézi, nem lévén neki semmi fegyver neműje.

És ez jól volt kifundálva igy; de még sokkal jobb volt az, hogy a medve nem ereszkedett a spádémba és Ignácz barátunk nem szúrta ki hegymászó botjának szöges végével a medve szemét, mert bizony-bizony ha tettre kerül a dolog, nem torn' mi lesz vala, holott a medvének friss nyomától is bennünk maradt a csodálkozás hangja.

Ily, vadásznak kéjes, nekünk azonban kínos érzelmek közt értünk fel egy fűvel borított fenn térségre,

két s az angol tavakat. Sokan Londonba mennek, sőt egyesek a kontinensig is kiterjesztik utjokat. Legkedveltebb azonban előttük a tenger, nevezetesen a Lancashire területén levő Blackpool tengeri fürdője. Itt aztán ezrivel ellepik a parti homokot. Jól táplált és jól öltözött alakok; a férfiak többnyire erőteljes, némileg tulvaskos testalkattal, a minővel Angliában gyakran találkozhatni, az asszonyok és lányok alakra, arcz- szinre legtöbbször igazi brit nők. Ezeknek az embereknek 90 százaléka „milhands“, azaz pamutipari munkás. Az a karcsú, kissé magába szállott férfi, ki a hitvesével ide szórakozni jött, fonó, a ki hetenkint 2 font sterlinget (20 frt 30 krt) sőt ennél is többet keres. Ama jól kifejlődött leány ott, ki úgy látszik, tart valamit a külsejére, valószínűleg a szövőszéknél dolgozik s hetenkénti keresete 24 shillingre (12 frt 30 krra) rúg. Odább a fiatalabb nemzedék, mely tarkábban és olcsóbban van öltözve, még nem vitte ennyire, de már útban van a jó kereset felé. Láthatja mindenki, hogy ez emberek közt a nők később mennek férjhez, mint a nagy városok proletariátusában szoktak. Az előtt itt is úgy volt. Mig házasságuk által helyzetükön nem rontottak, a pamut-ipari munkásnők is korán mentek férjhez. Most azonban többnyire valamelyes megtakarított összegecskével mennek férjhez, mely lehetővé teszi rájok nézve, hogy első gyermekük születése után elhagyják a gyári munkát.

Gyári munkások tengeri fürdőn ! Üdülő helyeken a „fehér rabszolgák“ utódai. Pedig ez nem valami kicsapongó eksztravaganczia az illetők részéről, a minőt a legalantabb álló munkás is megengedhet talán magának egyszer-másszor, hanem teljesen beleillik életmódjukba. Egy pamut-gyári munkás-család jövedelme, a hol az egészen es félig felnőtt gyermekek dolgoznak, az asszony és a kis gyermekek azonban nem járnak a munkába, átlag évi 200 font sterlingre rúg. Ezek az emberek 4—5 egészséges szobában laknak, napjában legalább egyszer húst esznek, kenyerük fehér, kávé, főzelék, burgonya pedig csak mint másodrendű élelmezési czikkek szerepelnek náluk. Mint egyesületi tagok, a gyárban tisztességes állást foglalnak el, mun- kátlanság esetén elegendő segélyben részesülnek, mint szövetkezeti tagok élelmi czikkeiket olcsón kapják, mint a Friendly society tagjai betegség, vagy baleset ellen biztosítva vannak. Teljesen érthetni tehát azt a lelkesedést, melylyel az éjszak-amerikai Egyesült-Államok konzula közelébb szólt jelentésében a lancashire- viszonyokról. A „grófság, úgymond többek közt, melynek központja Manchester, nagyobb jólétnek örvend, mint bármely más hasonló kerület a világon. Sehol a szárazföldön nincs a munkásnak oly jó helyzete, mint Lancashire-ban. Sehol sem oly magasak a bérek, sehol sem oly rövid a munkaidő, sehol sem oly olcsók az élelmi czikkek. Lancashire-ben senki sem nyomorog, a ki dolgozni akar. Minden falunak van fogyasztási szövetkezete, melyet munkások vezetnek, a kik a tőkét kezelik és hitelre nem szorulnak és nem adnak. Egy nagy életbiztosító társaság ügynöke beszélte, hogy Lancashire-ban nehéz találni olyan embert, a kinek nincs biztosítva az élete.“

Ha e viszonyokat az európai szárazföldön a pamutszövő iparban uralkodó állapotokkal, de akár az Angliában is más iparágakban létező munkásviszonyokkal összehasonlítjuk, melyek bizony éppenséggel nem hasonlítanak az imént látott szép képhez, első pillanatra mintegy rejtély előtt állunk. Honnan ezek az oly nagyon elütő körülmények? Csakhamar megtaláljuk a megoldását is. „Ä pamutszövő iparban, úgymond Andrew Sámuel, az oldhami pamutszövőgyárosok egyletének titkára egy jelentése kapcsán, bírjuk ez idő szerint a leghatékonyabb munkát a vimelynek előtte egy kilométernyi lőtávolban áll merően, néz mogorván •—- a Hoverla határhavas. Vezetőnk elkiáltja magát: „Itt vagyunk !“ s az agg Hoverla daczosan vissza szól: „Itt vagyunk!“

Lön aztán örömünk, hogy többé a medvére sem gondoltunk, nem hogy a nyomára. Incselkedtünk, kötődtünk, mint gyermek — a visszhanggal, kicsalván belőle: „Isten áld meg a magyart!“

E helytől alig néhány lépésnyire egy négy négyzet- alakú léczkerités látható s abban 3 derék testvérfenyő.

E három testvérfenyő gyökerei között ered a Fekete- Tisza, mely alább 20 lépésre bugyan ki a földből.

E három fáig zarándokolt el egykor három anglius i szintén, hogy megláthassa a forrást. De tájékozatlan J vezetőjük nem ismervén a helyet, még egy napi járásra j becsülte a forrást s a három anglius anélkül, hogy a | már csak 20 lépésre levő forrást láthatta volna, visz- I szatért.

Mi 11 óra után értünk czélunkhoz.

Mily jól psett itt emberalkotta építményekre akadnunk, hamár emberi lénynyel nem találkozhatni e vidéken.

A már előbb szemlélt léczkerités, valamint a forrás melletti asztal és padok mintegy lelket öntöttek belénk s szelidebbé tették a természetnek a lélekre ható borzasztó vadságát.

Hogy az élvezet teljes legyen, asztalhoz ültünk, azaz hogy ültünk volna, ha a szokatlan hideg nem kényszerit vala mozognunk. így költők el a magunkkal vitt ebédet, melyre az anyatermészet méhébol kibugyanó tiszta friss viz szolgált királyi italul.

Eltelve azon öröm-élvezettől, hogy kirándulásunk végczélját elérők: láttuk az első magyar folyót bölcsőjében, élveztük a természet fenséges pompája okozta gyönyört, gazdagítottuk ismeretünket: a jól sikerült munkának boldogító tudatában még egyszer megfe- szitők érzékeinket, hogy az élvezni valókból minél többet vihessünk magunkkal, még egyszer megáldattuk a Hoverlával a magyart, aztán búcsút mondánk a friss forrásnak, kis csermelynek és az agg Hoverlának, melyet újra látni talán nem fogunk soha.

Borbély Sándor.

lágon. Ez a munka nemcsak nevelve van hivatása számára, hanem ahoz jól alkalmazva és fegyelmezve is. Bérviszonyai mellett, a gépek mai fejlettsége mellett bizhatunk benne, hogy kötelességét, az óramű pontosságával teljesiti.“

íme a rejtély kulcsa. A lancashire-i gyáros a legmagasabb béreket fizeti, de a legolcsóbb munkát bírja, mert munkásai a legmunkaképesebbek.

És ennek az állapotnak megvan a maga fejlődési processusa, mely akkor kezdődött, midőn az európai szárazföldi államok Angliában addig úgyszólván rao- nopolszerű pamutiparával versenyre kezdtek lépni. A harminc7as évekig Anglia pamutipara versenytárs nélkül állott a világon. A gépek behozatala folytán a munkaerőben előállott nagy kínálat lenyomta a bé- I reket, a női és gyermekmunka alkalmazását épp oly kevéssé akadályozta valami, mint a munkaidő önkényes meghosszabbítását. A harminczas és negyvenes években fordulat állott be. Több állam védvámok segélyével maga akar ipart teremteni, az angoi munkások pedig magasabb béreket követelnek s e mellett a gyári munka egyre szigorúbb rendszabályok alá kerül. Az angol ipar azonban nem hagyja el magát s a vi- lágpiacz nyomása alatt nem hogy tönkre menne, de a lehető legnagyobb virágzásra jut. A versenyt azzal győzi, hogy egyre tökéletesíti technikai és gazdasági szervezetét. A gyárak az ország ama részében kon- czentrálódnak, a mely a pamutiparnak a legtöbb előnyt nyújtja, tehát főképp Manchester vidékén, a hol a nedves éghajlat, könnyű gyapotbeszerzés és kőszén áll rendelkezésre. A skót és ir ipar visszalép. A földrajzi központosítással együtt az ipari munka konczentrá- cziója megy végbe. Mig a negyvenes években . egy gyárra 10,000 orsó esett, most átlag 60—65,000. Ä rövidebb munkaidő és magasabb munkabér folytán a gépek gyorsítására törekedtek, mi nagy mérvben sikerült is.

A gépek tökéletesítése és gyorsítása lehetővé tette, hogy a darab-munka utáni bér és igy tulajdonképp a munka folytonos olcsóbbá tétele daczára a munkás évi jövedelme tetemesen növekedett. A munkás munkaképességének ez a nagymérvű emelkedése életmód jának javulásával olyan viszonyban van, mint ok és okozat. A munkás és a világpiacz igényeinek emelke- j dese a technika tökéletesítésére szorították az ipart, a haladtabb technika viszont megfelelő kezelés végett haladtabb munkásosztályt követelt. A kézműves 13 órát bir dolgozni, a gyári szövőt 13 órát dolgoztatni fizikai lehetetlenség. A munka természete megváltozott. A puszta izomtevékenység helyére a gép felügyelete, vagyis a szellem megfeszítése lépett. A ki egy oldhami gyárban látott ezérnafonót harmadfélezer dolgozó orsó közepette, vagy egy szövőgyári munkásnőt Burnleyben, a mint négy, sőt hat orsót dobál szövőszékén, az felfogja, hogy a szellem mily nagy fokú megfeszítése szükséges e munkánál. E mellett a gépek, melyek folyton komplikáltabbakká lesznek, követelik, hogy a munkás értelemmel behatoljon a technika által azokba lefektetett eszmébe. LIasonlóan a telivér paripához, mely megkívánja, hogy értelmesen és szeretettel vezettessék és megtagadja az engedelmességet az értelmetlen ember nyers bánásmódjával szemben, és miképp ama gyári munka fejlett típusa a maga i sajátosságainak értelmes fölismerését követeli, úgy az ! egyre művésziesebb gépek nem bírják el a kelletlen és j értelmetlen kezelést. E gépek, melyek maguk is az ! emberi szellem csodaalkotásai, ott hozzák létre a leg- ' szebb eredményeket, a hol a velük foglalkoztatott munkás maga is a szellemi munka magasságáig fölemelkedett. Fizikai ügyességet, szellemi átértést és felelősségi érzetet nem várhatni attól a rosszul táplált gyári proletariátustól, melyet a gyáripar első föllépése idejéből ismer a világ. Ehhez a munkás magasabb fokú életmódja és a munkaidőnek megfelelő tartamra való leszorítása szükséges.

Hanem igy aztán lehetséges is, a mit az angol pamutipar fényesen igazol, hogy a munkabér emelkedése mellett a munka olcsóbbá lett s 'a szoczialis haladás nem hogy hátráltatta volna, hanem ellenkezőleg fejlesztette az ipari haladást.

Szállítások a közös hadsereg számára.

/~

1. Börnemiiek a kisipar szántára.

A közös hadügyminiszter arról értesítette az országos iparegyesületet, hogy a közös hadsereg összes bőrnemű felszereléseinek egy negyedrészét a kisiparnak tartotta fenn.

Ebből jutna a magyar kisiparnak 14.925 pár bakancs (ára 4,77—5.16 forintig), 4125 pár könnyű bakancs (ára 3.52—5.78 forintig) és 4200 pár különböző csizma (ára 6.64—9.18 frtig).

A pályázatban egyes kisiparosok s ilyenekből álló szövetkezetek vehetnek részt, de a pályázók csak saját műhelyükben készített árút szállíthatnak. Aki lábbelieken kívül szijazatokat is akar szállítani, ez iránt külön beadványban ny íl atkozhat ik.

A szállítandó czikkek mintáit a budapesti és gyula- fehérvári mintaraktárakból lehet megszerezni.

Bánatpénzt, vagy pénzbeli biztosítékot benyújtani nem kell.

A folyamodványokat a szokásos minta szerint de- ezember 28-ig a következő intendaturáknál kell beadni: Budapest, Pozsony, Kassa, Temesvár, Nagyszeben, vagy Zágráb, vagyis minden folyamodó ahhoz az intendatu- rához adja, melyhez legközelebb lakik.

A beszállítás is ahhoz a főruharaktárhoz történik, mely a szállító kisiparos lakhelyéhez legközelebb esik.

A szállítási feltételek, melyek főleg a beszállításra