Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-07-02 / 27. szám
HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. KIjOFIZETÍ'SB Ált4: negyed évre I frt *50 kr. Egyes szám ára: IO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sss. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparih-utcm 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). IIIKIIEVÉNEU : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl 14 é r : sora.........................................................30 kr Bélycgilletélc minden beiktatásnál 30 kr. XV. évfolyam. 27. szám. Vácz, 1893. Julius 2. fví u A magyar társadalom újjászervezése. i IV. Valamikor, a negyvenes években azt irta gróf Széchenyi István : »Vajmi szép pálya nyilik azon néposztály előtt, mely az igaz szót elbírja!« Arra, aki józan kritikát akart gyakorolni: akkor is igen sokan haragudtak ! Ma kénytelenek vagyunk bevallani, hogy még messzebb jutottunk, s igazat kell adni Kállay Béninek, Bosznia ujjáteremtőjének, hogy hazánkban a gondolat bátorsága még nem fejlődött odáig, a meddig > annak az egyéni szabadság érdekében fejlődnie kellett volna. Mint mondottuk, lelkiismerelre, közvéleményre hivatkozunk? — mit érnek ezek a hangzatos, szép szavak; béltartalom, a dolog veleje nélkül! Az angol, mely az egyéni szabadságban keresi az ember földi üdvét, a »naczionál mind« fogalmával él, valahányszor nem a közvélemény, nem a közszellem, hanem a mi ezeknél is magasztosabb a »nemzeti k'ózértelem« fenkölt ideáját hangsúlyozza. Nálunk az ifjú, a magyar nemzet szine- virága tétovázva lép ki az intézetek komor falaiból, a hol szivét-lelkét megtöltötték a történelem segítségével dicső ideálokkal; — van kedve, ereje, talán bátorsága is, hogy ezeket az eszményképeket keresni induljon s ha fel nem találja — alkot egyet, olyat, a melyet a költő, a hős, a kritikus keble szent füzével melenget s inkább elvérzik, hogy sem a nélkül éljen. Az iskola szürke theoriái mély gyökeret vernek a praktikus élet minden mozzanata körül és a művelt lelkű ember még akkor sem cselekszik fonákul, ha szándékosan akarna inkorrekte eljárni: ő igazi fonákságot elkövetni voltaképen nem is tud. Hol vannak a példák, a melyek miatt, a melyek kedvéért a művelt fiatal ember a maga ideáljait megvalósítani siessen ? Önálló akar lenni? Egy merev szabály üti fel előtte Medúza- fejét : a kétlelkűség szabálya, mely következetesen megakadályozza nálunk a nagy tehetségek kifejlődését, de meggátolja egyszersmind a nagy jellemekét is. Uralkodó planétánk ez idő szerint — szelíden beszélve — az opportunizmus! Pillanatnyi előnyökért feláldozzuk hitünket, feláldozzuk meggyőződésünket, azokat a fenkölt czélokat egytől-egyig, a melyekkel Isten, csak a maga kiválasztott népét boldogította. A képmutatás kultusza mindenütt, a kétlelkűség inaugurálása mindenfelé! Avagy — kérdjük szerzővel — helyes-e mikor bizonyos nagyon előkelő állású protestáns (?) férfi, lelke titkos rúgóinak sugallatára azért nevelteti jó katholikusokká fiait, hogy a nyilvánosság előnyeit emigy kényelmesebben kihasználhassa? helyes-e, ha protestánssá lesz a másik, hogy nejétől szépszerivel elválhasson, hanem azért gyermekei neveltetése körül számit az elhagyott, a megcsúfolt vallás főpapjainak bőkezűségére s azt igénybe venni nem átalja. A világ, ma, ostobának tartja a férjet, a ki az oltár zsámolyánál elmondott hűség-esküjét kom,olyan veszi; hígvelejűnek tartja, a ki a nők kegyét élvezi, az élvezetek habzó serlegét fenékig kiüríteni elmulasztotta. Húszezer prostituált nőről beszélni a székes, fővárosban: dicsekvés számba megy; — ludod-e, szives olvasó, hogy az ezen nők által megfertőztetelt férfiak száma ezen összeg háromszorosát is meghaladja s a statisztikai kimutatások szerint a venerikusz bajban sínylődök másfél százaléka nem a felnőttek kórházaiban keres ápolást, hanem részben mint az újszülöttek kóros bán- talrna szerepel a rideg, egykedvű, nem, a kétségbeejtő számadásokban ! Jer közelebb! — még azt is a füledbe súgjuk, hogy ezen gyermekek egyike, másika mire felnő, mint ifjú ember, kérd gyanánt fog kopogtatni hajlékod ajtaján; fiad, a kinek viruló arczán, mint a tejben, úgy úszkál a legpiros- lóbb rózsa: egykor, mint házasulandó szerelmes, forró szerelmet esd egy ilyen leány lábainál, a kit aztán kendőznek, neveltetnek, módosán rászoktatnak mindenre; mit ér: frigyben jár vele a legsötétebb halál! Mosolygunk a társaságban előadott vadászkalandokon ; de nem jobban mosolygunk-e a házasságtörés jelenetein, különösen és kivált, ha azok pikánsak és a maguk feslettségeiben lehetőleg élénk színekkel vannak tarkítva. Megverekedni, frivol nők barátságával kérkedni, a hazárd játékokból származó adósságokat teljesíteni: lovagias kötelességünk még akkor is, ha ezek miatt egyes tiszteletre méltó családok boldogságát dobjuk oda. Mi ez, ha nem a szívnek az észszel való szörnyű meghasonlása; elfordulás a gondviselés utaitól; pedig ha szív és lélek együttesen működtek volna közre, a nemzet regenerálásában : nagyot alkothattak volna; mig ekként, örökös harczban egymás érdeke ellen, ki fog merülni mind a kettő. Egy negyedszázad óta tart ez a küzdelem s ha jól megítéljük, kérdést intézhetünk : mi tartotta fenn a magyar társadalmat ezen idő alatt inkább: a nemzet politikai érzéke-e, vagy a szabadság szeretete? Azt hiszszük egyik se! — Fenntartották a kedvező külső viszonyok, az általános európai konstelláczió, s a király kötelességtudása s az alkotmányra letett esküje. Az úgy nevezett »landed gentry« párdu- czos őseink törpe ivadéka volna az országban a szerepvivő ma is; azzal a lényeges külömb- séggel, hogy ez a maga vezető eszméjét a »haute burgeoisie«-tól a polgári elemtől kérte kölcsön; különösen kölcsön kérte a közgazdaság terén, s éppen ez az, a mi az iró bosszúságát, mondhatnék bosszúját feltüzelte, igazi »mob«-nak nevezi a rendszert, »mely embereket magas polczokra helyez és tart ott, egyéni érdem, népszerűség, tehetség és tapasztalás nélkül,« különösen az országgyűlés közgazdasági irányú működése fölött tör pálczát, s feljajdul, miután keserű fájdalommal látja, hogy a humánus és nemes tulajdonságok teljesen kivesztek, melyek következtében azok fogékonynyá és képessé váltak arra, hogy a népek millióival együtt érezve átértették volna azok vitális érdekeit, érettök saját jó szántukból nagy és átható reformokra vállalkoztak volna, sőt fél és retteg, a feljebbvalóinak alárendelt tisztviselőktől is, kikre — szerinte — oly jogok védelmét bíztuk, melyeket magunknak kellene tőlük megvédelmeznünk. Ezek tárgyalásában az alapgondolat meglepő, de nem egészen korrekt, mert hiszen, ha az ország legvitálisabb érdekei fölött »rendszeresen« döntöttek volna, avagy döntenének ma is olyan emberek, a kiknek az életben komoly gondolatjaik s törekvéseik nem voltak: a magyar társadalom, az úgy nevezett »szabadság« huszonötödik esztendejét már semmi esetre se érhette volna meg! Mundus se expe- diet: azokat az inkriminált tagokat a társadalom eddig is félre tolta s félre fogja tolni ezentúl is, ha meggyőződött, hogy azoknak a gondolkozás kin, hogy vannak emberek, a kiknek a komoly munka lehetetlen; vannak sőt szerepet játszanak, a kik iskolákat végezni nem tartották érdemesnek s az életben a ledérség a főjellemvonásuk. Bernát a magyar közéletet — pénzértékben — szárezrekre becsüli s a parlamentnek szémére hányja, hogy a miért a magyar közéletet megrontani igyekszik, évente ezreket kap. Mi a nemzetnek a saját szabad intézményeibe helyezett hitét nem százezrekre, nem milliókra becsüljük, hanem többre, mi ezt a hitet a nemzet létfeltételének tekintjük s azt az arczpiritó vádat alá nem Írjuk és tiltakozunk ama felfogás ellen, mintha az a testület, mely bennünket — e sorok szerény íróját sem véve ki — a parlamentben képvisel, általánosságban szólva, oly jogi személy volna, mely törvényeket hoz, de mind a mellett példát mutat, hogy ezeket a törvényeket hogyan kell kijátszani. Az alkotmányosság fogalma úgy hozza magával, hogy a kisebbség még azon esetre is meghajlik a többség előtt, ha a minoritás volna esetleg a józanabb és az utolsó alkalommal is éppen ez volt a formális garanczia. Igaz, helytelen mikor a serdülő korban lévő fiatalság nyolcz órát ül az iskola padjaiban, sőt otthon is vesztegel, az iparostanuló éppen 14 órán keresztül tanulja naponta véresverejtékével azt a mesterséget, a mely neki s családjának majdan a mindennapi kenyeret szerzi; de azért nincs, nem lehet diszkreditálva a képviselőház, ha az ülések tartamát kiterjeszteni nem hajlandó s a saját maga elismerését megszavazta; mert nem azok után kell azt a négy órányi munkaidőt kiszámítani, a kik a házban távollétükkel tündökölnek, hanem a többség után, mely ügyvédi irodát tart, tanári katedrán izzad, bizottságokban tárgyal és okszerűen gazdálkodik; behoztuk az inkompatibilitási törvényt, a társadalom akkor mért nem mozdult meg? ma joggal el lehet mondani: »A potióri fit denominátió!« Abból a demokracziából nem instálunk mi sem, mely csak élvezni akar, de dolgozni nem tud; s a »Fin de siede« mintájára vesztit érzi. Figyelemmel fogjuk kisérni, mennyiben bir érvény nyel a prakszisban Francziaország azon intézménye, mely szerint büntetéssel sújtják ott azt a képviselőt, a ki pénzt, avagy bizonyos előnyöket fogad el azért, hogy valamit tegyen ; büntetéssel sújtják ha pénzt, vagy előnyöket fogad el azért, hogy valamit elmulaszszon, a mit tennie kellett volna. Lehet, eljő az ideje ennek mi nálunk is, de, mint láttuk, erre eddigelé szükség vajmi ritkán lehetett volna. Sajgó szívvel teszszük le a könyvet, melynek érvei élesek, szúrók s a melyek még akkor is sebeznek, midőn a szerző sárkány fogait ki- tördösni véltük. F. I.
