Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-01-15 / 3. szám
XV. évfolyam. 3. szám. Vácz, 1893. január 15. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁR4: negyed évre 1 írt 50 kr. Egyes szám ára: ÍO kr. Kapható: KISS EHN YEI ATÖNIAnAL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vasáruit«». Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-utcza 12. sz. alatt, (,hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. ]V y i I t-t ér: sora.........................................................30 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. A mai divat. A mai divat a reklám, de ez többé nem csak a sokat dicsért olcsó portékákra, hanem a karakterekre is kiterjeszkedik. És valóban manap- ; ság, csak az olyan embernek van kelendősége, aki magának reklámot tud szerezni. A legjobb reklámszer a száj, ha valaki a szájaskodáshoz i ért, az czélt is ért. Úgy vagyunk ezekkel az emberekkel, mint a divatos portékákkal: lehet az akármilyen haszonlaianság, amíg divat, a nyakunkba akasztjuk és fitogtatjuk. A hetvenes években Budapesten nagyban dívott a krikri, a leghaszontalanabb portéka, mit valaha ismertem: egy patentirozott rongy vaskészülék, melyet valahányszor megnyomtak, krikri-t hallatott, de azért azt minden fővárosi gamin ott szorongatta a zsebében. Valahányszor olyan kajdacsot hallunk, ki anélkül, hogy kérdeznék, csak ott terem az emberek mögött és elkezdi az ő íitogtatását, hogy feltűnjék, rendesen az a semmit jelentő krikri juthat eszünkbe, mely szintén a világ meghódítására törekedett. De az a patentirozott krikri mégis ártalmatlanabb voit, mint a szájhösö^k falstaí'h sorege, mert legalább nem bántott senkit, de a most divatos szájhősök, ártanak mindenfelé : mint az aranka a Juczernának : kipusztitja a hasznos növényzetet. Hol a szájhősök az érdemeket fölfalhatják, bizony megteszik és a békeszerető emberiség enged is nekik, mert tudják, ha velük egy követ fújnak, ők is aratnak a látszólagos érdemekből, ha azonban ellenszegülnek, rájuk másznak és a nyelvelésükkel sok kellemetlenséget okoznak. így aztán ne csodálkozzunk, hogy a szájhősök krikrije képezi a mostani divatot és van is bennük minden: ők arisztokraták, ők libe- ralisták, ők uitramontánok, szoczialisták; beszélnek a tudományokról, politikáról, ők publi- czisták, értenek a hadászathoz; párbajuk van A „Yáczi Közlöny“ tárczája. Téli est. Együtt ültünk kandallódnál, Ott künn zúgott zordon vihar, Az ablakon jégcsap zörgött, Hullott a galy, szállt az avar. Parázson a vén tölgyhasáb Feledteté a zord telet, Szemednek égi tükrében Láttam csillagos kék eget. Feledtük az élet harczát, Hol minden ember ellenünk : Hogy vigaszt nem nyújt a világ És egymásért csak szenvedünk. Hogy szétverődnek napjaink, Mint az avar hervadt mezőn ; A gond, a bú és fájdalom, — Minden veszély feledve lön. Mosolygó arczodon csüggött Ábrándozó tekintetem : Ezernyi baj és vész között Mily boldogság a szerelem ! Mily édes nála bármi is, — Emlékszel arra kis babám ? — Kaczagtál, hogy czukor nélkül Jó ízűn ittam a teám ! R. Néhány közmondás.* A közmondások rövid, népies formájú, jelképes mondások. A közmondások a nép gondolkodásának tőzsgyőkeres, kifejezői. Annyira összefüggnek a nyelv úton-útfélen, kitűnő udvarlók, tánczosok; de a miben csakugyan kitűnnek, hogy jeles komédiások és annyira megtudják vesztegetni a világot, hogy föltétlenül elhisz neki mindent, — míg — ki nem derül rájuk egy kis Panama, hogy voltaképen világcsalók. Ilyenkor felszólal a társadalom minden tagja: hogy hiszen ö azt régen tudta, csak nem akart szólni! Vájjon, ki a bűnös, a társadalom-e, mely őket neveli, ápolja, sőt szüli, vagy a világ- csaló-e? Szerintünk a társadalom, mely a külsőségeknek hódol és a kápráztató szemfényvesztésben elveszti ítélőképességét; a társadalom, mely a látszat után Ítél és a becsület valódi vé;d- pajzsát a szerénységet, az őszinteséget teljesen száműzte magából; a társadalom a bűnös, mely hiú hivalkodásra, hazug, üres öndicsekvésre ad és hazudik folyton önmagáról. A legtöbben még azt a lim-lomot is, mit magukon viselnek, kétszeres árunak mondjak, vagyis a saját zsebükre hazudnak és olyan igényekkel dicsekszenek, hogy azokhoz legalább ötször annyi jövedelem igényelletnék. mint a mennyi felett rendelkeznek. Ez nem egyéb, mint a tisztes munkálkodás és a szerénység kicsinylése és ez a divat okozza a mai nyomorúságot. Országos lelenczház-egyesület.*) Nagy és nemes mozgalom indult meg röviddel ezelőtt a fővárosban, melynek czélja egy régi nemzeti mulasztásunkat pótolni, társadalmunknak egy sajgó sebét behegeszteni. A nyugoti kulturállamokban már réges-régen, Olaszországban és Francziaországban évszázadok óta látják el az apjuk, anyjuk elhagyta kisdedeket jótékonyság segítségével, vagy közköltségen. *) Nem szívességet, hanem kötelességet teljesítünk, mikor dr. Faragó Gyula hazafias és emberbaráti felszólalásának helyet adunk és arra kérjük olvasóinkat, hogy ezt a jó ügyet becses figyelmükre méltassák ! szellemével, hogy attól elválasztani nem lehet, nem szabad őket. Ezen szoros kapocsnál fogva természetes, hogy minél élénkebb valamely nép lelke, annál könnyebben születnek nyelvében a közmondások. Hazai nyelvünk különösen gazdag e tekintetben, kár hogy közmondásaink még teljes számban összegyűjtve nincsenek. Találkozunk ugyan kisebb-nagyobb gyűjteményekkel, pl. Pázmán „Iiodegusában“ Dugonicsnak a „Példabeszédek és jeles mondások1, czimű könyvében meg másutt, de ezek hiányosak. A lehetőleg pontos összegyűjtés annál inkább szükséges volna, mert sok közmondásunk a régi nyelv gyökeresen magyar szavaival és kifejezéseivel — mind meg annyi drága gyöngy — a feledes tengerébe sülyedt s ezeknek helyét sötétbe hozzánk csempészett, rossz mondások foglalják el. Ilyen még nincs irodalmunkban, ha csak Erdélyi Jánosnak a Kisfaludi — Társaság megbízásából szerkesztett „Magyar közmondások könyvét“ nem veszszük annak, mely 9000 közmodást tartalmaz. Czélunk volt eredetileg néhány régi közmondást ismertetni. De mielőtt ezeket ismernénk, ismerjük meg eredetét a közszájon forgó kincsnek, ismerjük meg a fent emlitett gyűjtők nyomán ama történetkéket, melyeket élő közmondásaink egyikéhez-mási- kához köt vagy kötött a közhit. Pia a magyar ember azt mondja: „Hátra van még a fekete leves,“ ezzel azt akarja mondani: „Várj csak! Ezután jön még a java!“. Ez közmondás eredete a következő. A nagyváradi basa elakarta fogatni Thököli Imrét, de minden zenebona nélkül. Magához hivatja tehát ebédre s midőn az ebéd végeztével a gyanakodó magyar főűr sietve távozni akar; a basa előzékenyen marasztalja, mert hátra van még a fekete leves, t. i. a kávé és a . . . bilincs. A középkor szellemének megfelelőleg kezdetben klastromokban és templomokban vették fel a kisdedeket, kiket titokban egy ott kitett forgó szekrénybe helyeztek el többnyire éjnek idején. A gyermekeket azután apáczák gondozták a klastrombán úgy, hogy az ilyen gyermek a világtól elkülönítve növekedett fel. Ez a módja a felnevelésnek nem czélszerü. Egyrészt nagy a veszedelem a gyermekekre, ha sokan együtt vannak, betegségek Könnyen átragadnak egyikről a másikra. Azon kívül a világtól való elzáratás nem jól hat a kisdedek lelki fejlődésére. Manapság alig van már oly lelenczház, melyben a gyermekeket intézetileg nevelik, hanem majd 'fhirKh.HÜ;tt arra igyekezzenek, hogy a gyermekek a nép által neveltessenek fel s igy oda jussanak vissza, a honnan kikerültek^, olvadjanak a népbe, hogy a társadalom hasznos'1 tagjaivá válljanak. Az olasz nép annyira szereti „madonna gyermekéit“ (igy nevezik a lelenczeket), hogy gyakran irigyen nevelik fel és családjuk tagjaivá fogadják. Ezt a hazafias és emberbaráti eszmét óhajtja megvalósítani az „országos lelenczház-egyesület.“ Tulajdonképen szégyenére válik hazánknak, hogy még eddig tóéin- gondoskodtunk kellőképen ez ártatlan kisdedekről, a kiknek egyedüli bűnük, hogy szülőik nyomorognak, könnyelműek, vagy bűnösek: Hányszor történik meg az orvosi gyakorlatban, hogy a jómódú család vézna csecsemője mellé dajkát kell megvizsgálnunk, a ki bemutatja ép, erős csecsemőjét, kit kénytelen másoknak kiadni iskolába. Alig' múlik egykét hónap és egy vén banya beállít a dajkához összeaszott, vézna csecsemőt tartva karjaiban, s a szegény anya borzadva bontja szét a rongyokat, nézi gyermekének puffadt hasát, ránczos bőrét és hallja nyöszörgő sírását. Ez a szegény teremtés már közel van ahhoz, hogy angyallá legyen s a főváros, valamint a nagyobb városokat környező falvakban valóságos angyalcsináló ipar fejlődött ki, hova olcsó áron kiviszik a gyermekeket meghalni, annál gyorsabban, minél kevésbbé pontosak a kialkudott bér fizetésében. Arról van tehát szó, hogy ezek a kisdedek jó ápolásban részesüljenek, a mennyire lehet családban neveltessenek fel. Ennek kipróbált legjobb módja az, hogy az ilyen gyermekeket egy, vagy több központi intézetbe vegyék lel, a hol őket az orvos megvizsgálja s '■ z egészségeseket mielőbb az érte bejövő földművesek és kisiparosok nejeinek átadja gondozás végett kellő fizetés fejében. Az intézetben csak azok a gyermekek maradnak vissza, a kik betegek, hogy ott anyatej „Erre közelebb, arra hamarabb.1,1 Ezt mondják akkor, mikor okkal-móddal, kerülő úton könnyebben el lehet érni valamit, mint eyyenés szembeszállással. A Tisza mentén történt, hogy egy fáradt utas, két út előtt állva, kérdé a mellette elhaladó anyókát, hogy merre közelebb a falu? A válasz ez volt: „Erre közelébb, arra hamarább.“ Az utas nagyot néz és a közelebbnek jelzett úton elindul. Alig halad azonban pár száz lépésnyire, érzi hogy lába alatt sülyed a talaj, mert kiáradt a Tisza és a láp (mocsár) megtelt. Most értette mért mondta az öreg hogy: „Erre közelébb, arra hamarább.“ „Kötve hiddj a komának!“ Egy ájtatos palócz — igy szól a krónika — annyira szivére vette a nagyböjti prédikácziót, hogy a templomból kijövet kijelenté társának, hogy Krisztusért mindenre kész. Erre a kedélyes társ szaván fogta a komát s megakarta kötözni, hogy elverje; mert hiszen Krisztust is megkötözték és megostorozták a zsidók. Kiállja ő kötés nélkül is a verést, mondá a koma. Ekkor a társ hatalmas ütésre emelé botját, a koma pedig megszaladt. Egy hét múlva találkoztak s a komának békével kellett hallgatnia e szavakat: „Ezután csak kötve hiszek neked koma!“ A közmondás vele tehát, hogy nem mindig készpénz az, a mit a koma állít. „Ez se jobb a Deákné vásznánál.“ Deák névvel jelelték régente közönségesen azokat, kik latinul tudtak pl. a faluban a mestert. Egy ilyen fajta szerencsétlen embert felesége gyakran megtépázott. Mások kérlelésére a kardos asszony röviden felelt: Nem lehet lelkem, meg kell azt mosni mint a hetes vásznat!“. Ezután vált közmondásossá a Deákné vászna a rossz emberre. „Fürré válik, mint barátban a lencse.“ Két barátfráter panaszkodott Mátyás királynál, hogy „a kvárdián
