Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-01-01 / 1. szám
V. évfolyam. 1 szám. Vácz, 1893. január 1. P I H ii á áCSl nO HELYI ES VIDÉKI ERDEKU HETILAP. FXÓFIZETÍ:S( ÁR 4: negyed évre I frt 50 kr. Egyes szám ára: 10 kr. II Kapható: KISS KÉNYÉI ArI ÓNJÁNÁL Kossutlűér (Gyürky ház.) Mtgjclenik minden vafxáruap. Nyilatkozati Fél éve annak, hogy a i* Váczi Közlöny« szerkesztését boldogult édes atyim halála után átvettem. Nem új dologra vállalkoztam, mert hiszen e lap szerkesztésében már éveken keresztül részt vettem s igy csak folytattam a munkát, melyet a »Váczi Közlöny« feladatául tűzött s melyet mintegy másfél évtizeden keresetül megvalósítani törekedett, mely nem egyéb, mint e város s a vidék társadalmi életének emelése, anyagi és szellemi jólétének előmozdítása. Hogy mennyire sikerült ezt a »Váczi Köz- löny«-nek eddigelé elősegítenie, az a t. olvasó- közönség előtt ismeretes. Én a magam részéről nyugodt lelkiismerettel tekintek vissza hirlapirói működésemre, mert él bennem a tudat, hogy hiiatalos elfoglaltságom mellett fenmaradt szabad éráimat szeretett szülővárosom érdekeinek előmozdítására használtam fel, s úgy hiszem, nem fölösleges munkát végeztem. Azonban a hivatásomhoz tartozó nagy mérvű o.ioglaUsagoúi a rväuai yoz» djj'uäii, iií/gy ti t up szerkesztéssel járó terhes kötelezettségeknek oly mértékben, oly lelkiismeretesen — mint óhajtanám — megfelelhessek, azérf a jelen számtól kezdve, a lap tulajdonjogának megtartása mellett, a » Váczi Közlöny« felelős szerkesztését Rédei Ferencz urra, a »Vidék« eddigi felelős szerkesztőjére ruháztam át, kinek széleskörű hirlapirói működése elég garanczia arra nézve, hogy a lap ügyes kezekre lesz bízva. Midőn eme körülményt a t. közönség becses tudomására hozom, hálás köszönetét mondok tisztelt munkatársaimnak s a nagyérdemű olvasóÄ „Váczi Köilöny“ tárczája. Most egy éve. Most egy éve, — emlékszel-e ? — Együtt voltunk még mi ketten, Együtt bíztunk a jövőben, Boldogságban, szerelemben. Repültek a pillanatok Egymás után gyorsan, hévvel; Ne lett volaa az élet több, Csak ez az. egy rövid éjjel! Kezünkben volt a telt pohár, Mikor éjfél elérkezett, Bízva bíztunk az életben, Kívánva boldog éveket! — S repültek a pillanatok, Mig csak sorsunk szét nem vetett, Hej, a világ nem kérdezi Az emberi érzelmeket! ... —- Mért maradnak emlékül is Olyan édes órák, perczek, Ha elmúlnak oh de, vissza Soha, soha nem érkeznek ? . . . — Ha most jönnek gratulálni, Szokás szerint meghallgatom — A sok boldog újesztendőt, — De a régit megsiratom !.. . Szilveszteri emlékek. — Elbeszélés. — O Irta : ZMZdrtonffsr Imre. * Minden évben, ha a toronyban a Szilveszteri harn rigók megszólalnak, egy kedves emlék ujul fel bennem, melyet szivemből szeretek. A sáros, nedves utczára nehezedik a köd, a csípős északi szél süvölt, a gyermekek már mennek „bol- log njévet“ köszönteni, kék orral fagyos lábakkal, Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). llIltDETF.SEIi: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyílt-tér: sora.........................................................30 kr. Bélyegilletélc minden beiktatásnál 30 kr. közönségnek nagybecsű szives támogatásukért, egyúttal kérem, hogy azon pártolást, melyben eddigelé a »Váczi Közlönyt« részesíteni kegyeskedtek, ezután se vonják meg attól. Magamat a mélyen tisztelt közönség szives emlékébe ajánlva, boldog uj esztendőt kívánok. Vácz, 1893. január 1-én. Di*. Varázséji Béla, a »Váczi Közlöny« laptulajdonosa. Olvasóinkhoz;. A »Váczi Közlöny« már másfél évtized óta áll fönn. Ez magában véve elég garanczia, hogy teljes bizalommal tekintsünk a jövője elé és munkálkodásunkkal csak a már meglévő alapot tovább fenntartsuk. Nem kell a kezdet nehézségeivel megküzdenünk, nem kell ígérnünk és a mai kivánalmaknak hódolunk: a reklám nagy dobját pergetnünk. De elvi szempontból is helyesebbnek találjuk, hogy tényekkel álljunk a nagyérdemű közönség elé és nem csupán Ígéretekkel, melyeknek légvára hamarosan össze szokott omlani. Nyilatkozattal azonban mégis tartozunk, mert- . -•••/- rV/.'- •'i " - 1 ■ *. í_v£.n^ro c-7:rjí 5-n c\ o/i'Ciávü.viU vaitO-z.uoavui -V változni szokott. Azért egyéni álláspontunkat igyekezünk kifejteni, a mennyiben ez a közérdek szolgálatában áll, habár eddigi működésem elég bizonyíték arra, hogy semmiféle párt, sem egyén, annál kevésbbé személyes érdek lekötni engem nem képes, hanem követem a tiszta Válót 3.Z igazságért ! Hogy aztán Minerva kinek a táborába parancsolja zászlókat, az iránt kételye annak nem lehet, ki ismeri a közpályát, a közérdeket. Szolid és egészséges állapotokat követelünk a mai mizerikus bajok orvoslására, melyek meddővé tesznek mindent, a mi jó, a mi hasznos. vaczogó fogakkal, — ilyenkor mindig megújulnak emlékeim. Majd egy gyünyörű szőkefürtű leánykát látok körülvéve boldog családtagokkal, majd egy fiatal anyát, ki kékszemű gyermeket ringat ölében, majd egy öreg embert, ki aszott kezeit imára kulcsolja össze ... De hadd mondjam el emlékeimet. Evekkel ezelőtt visszavonultam és magányban éltem egy felvidéki faluban. A nagyvárosi zaj, por és élénkség — az én hegyi magányomban nem zavartak. De e magány, s az örökös hólepte hegyek látása unalmassá kezdett válni és szivem vágyódott ismeretség után. Többször hallottam emlegetni egy vak leányt, kit gyönyörű szépnek mondtak, ki egy félórányira lakott tőlem, szintén visszavonultságban élve szüleinél. A véletlen úgy hozta magával, hogy atyjának bemutattak és személyem megtetszett neki. Gyönyörű öreg voll. 48-as honvéd és kitűnő társalgó, de teljesen rokkant, a miért is keveset járhatott és nem örvendett amaz ártatlan szórakozásnak, melyre ép a korabelieknek szükségük van. Leánya Róza teljesen el veszté _ szemevilágat. A1 kalmam nyílt tehát, hogy magam is megszabaduljak a magányos esték nyomasztó unalmától és egyúttal másokat boldoggá tehessek. Elfogadtam tehát a barátságos Kállay meghívását és gyakran jelentem meg nála, hogy elcseveghessem vele a hosszú téli estéket. Ily módon, rövid idő múlva annyira megszoktam a szeretetreméltó családot, hogy valóban nem tudom, mit raiveltem volna nélkülök. A bájos Róza merőben kivételt képezett az áU talános szabály alól, mely szerint a testi fogyatkozásban szenvedők túlságosan érzékenyek. Eleintén csakis tariózkodva szóltam hozzá, nehogy oly ezélzás lebegjen el íjkaimról, mely túlságosan gyöngéd érzelmét sérthetné. De idővel mindinkább megértettük egymást s Róza gyakran kért, foglaljak mellette helyet és csevegjek vele, midőn az öregek máriásoztak. — Ön csupán minket akar vidámitani . . . szólt Ezek érdekében fogunk felszólalni ott, hol a körülmények követelik. Viszont nem zárkózunk el, ha elismeréssel adózhatunk; de csak az érdem tisztes határain belül és nem kívánunk az illető glorifikálásával a frigyszekrény közelébe bocsáttatni. Hosszabb vita tárgyát képezte, hogy tizenöt évet átélt lapot ne adjuk-e nyolez oldalra terjedő új alakban olvasóink kezébe? Itt arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a terjedelemre nézve semmiféle előnynyel nem szolgálhatnánk, sőt olvasóinkat megrövidítenok. Elhatároztuk azonban azt, hogy a jelen alakban megtartott lapot a lehető legjobb közleményekkel fogjuk élvezetessé tenni és feladatunknak teljesítéséhez sikerült a legjobb erőket megnyernünk és úgy, mint szerkesztésem alatt eddig is, csak jeles és jól ismert íróktól hozunk közleményeket, tárczát csarnokot, stb. Sőt a hirdetések terét is a legkisebbre szabtuk, ugyancsak olvasóink érdekében; ezek szaporodtával pedig inkább melléklettel bővítjük lapunkat. Tisztelettel Vácz, 1892. január 1. Reűei F'éréücz. felelős szerkesztő. Uj esztendő. Már megint uj!? Tavaly, azelőtt, meg azelőtt is igy mondták s mi uj volt benne? Az emberek ugyan nem. De talán a szenvedések? . . . Hogy ki tisztelte meg az újra kezdődő 365 napból álló időtartamot az »uj« jelzővel, nem tudom, de annyit hallottam róla, hogy azon emberek közöl való volt, a kik mindent rózsaszínben látnak s azért arra a fejelésesztendőre hozzám egy napon . . . Azért fecsérli el szép estéit velünk. Gyakran bámultam a miatt, hogy búskomor arczom nem riasztja el. Részemről biztosítottam, hogy az esték dicső élvezetet szereznek nekem és boldog lennék, ha látogatásaim némi világot vethetnének sötét éjébe. E pillanattól kezdve kiváló bizalmat táplált irányomban és leplezetlenül nyilvánitá óhajait. — Oh! szólt hozzám egykor ... Ön nagyon boldog lehet, mert lát és élvezheti a dicső természetet minden pompájával! Már csupán homályosan emlékszem a sok szépségre, melyeket ön naponta lát. Tudja, hogy nyolez éves koromban vesztettem el szemem világát. Most 23 éves vagyok és éjszakám már 15 évig tart. Talán balgának fog mondani, de midőn múltkor tapogatózva távoztam anyám hálószobájából, kezem véletlenül tükröt érintett. Képzelje csak! helyet foglaltam a tükör előtt és fésülködni kezdtem. Hévvel óhajtám, hogy megláthassam arezomat és megbizo- nyodhassam hajam színéről. Sőt mi több, elmélkedni kezdtem, > vájjon arczom olyan-e minőnek képzelem. De mit se használt. A tükör nem kegyelmezett . . . Szilveszter estéje volt, midőn ismét Róza mellett foglaltam helyet, kz ó-év elvégezte pályafutását és nyugvásra hajtotta fejét, hogy meghaljon. Az újévet, mint az összes világ fiatal örökösét, mindenki szerencsekivánatokkal és ajándékokkal fogatta, mig ellenben az ó-év ingóságait potom áron elkótyavetyélték, mint valamely vízbe fúlt matróznak holmiját. Róza rendkívül izgatott volt. Remegve mondá: — Fontos dolgot akarok önnel közölni, de nem tudom, miként kezdjem. Azt bizonyosan tudom, hogy ön nevetni fog balgaságomon, s azt fogja hinni, hogy elment az eszem. De legyen irgalmas. Ma Szilveszter estéjén meg kell önnek mondani és ha Szilveszter estéje ismét elkövetkezik, egészen másként lesz minden. Szeretek! Úgy van úgy! szeretek! Én a nyomorult vak teremtés. Szeretők, mint növeldéből hazakerült fiatal leány. Érzem, hogy ön nevet és azt hiszi, csakis Lapunk mai számához tél ív melléklet van osatolva.
