Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-06-26 / 26. szám
/* XIV. évfolyam. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ 26. szám. Vácz, 1892. június 24 TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. i ÍOIiÖFI3K.KTKSI ÁCSI: negyed évre 1 frt »50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: lO kr. [apható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyiirky ház.) SXHKTCINSZTÖNÉO KS KI ADÓHIVATAL : HIllDETKNIHi : Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). részesittetnek. Kéziratokat nem adunk vissza. IV V • • t-t ér: sora ...........................................................30 kr Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Bélyegilleték minden beiktatásnál SO kr. ««■ V Lapunk olvasóihoz. Most, midőn ismét egy félév végéhez érünk, egy futó pillantást kel! vetnünk a múltra, apunk eddigi pályafutására. Mint minden vidéki lapnak, úgy lapunknak s nem az a czélja, hogy országra-világra szóló jseményekkel foglalkozzék, hanem hogy különösen a város és a vidék érdekeit szolgálja, s izok jólétének előmozdításán munkálkodjék. El is követtünk mindent, hogy lapunk a cözvéleménynek legyen szószólója mindenkoron. Bátran elmondhatjuk, hogy önzetlen lelkesedés vezette mindig toliunkat munkálkodásunkban. A személyes érdekeket megvetve, rokon- szenvet és gyűlöletet mellőzve, város felvirágoztatásának, jólétének emelésére irányult minden törekvésünk. S hogy nem sikerült minden alkalommal elérni azon eredményt, melyet működésünk által czéloztunk, s hogy szavaink olykor a pusztában hangzottak el, nem a mi hibánk, hanem azoké, kik hivatva voltak az üdvös reformokat megvalósítani. De mindazonáltal önérzettel állíthatjuk, hogy ha nem is minden, de legtöbb üdvös intézkedést illetőleg lapunkat illeti meg a kezdeményezés érdeme. Lapunk jövőben is megmarad azon az úton, melyen eddig haladt. Minden törekvésünk oda fog irányulni, hogy olvasóink igényeit kielégítsük. Meg vagyunk győződve arról, hogy a „Vá- czi Közlöny“ tizennégy évi fenállása eléggaranA „Yáczi Közlöny“ tárczája. Tolvaj vagyok . . . Tolvaj vagyok, búvá járok éjjenle; Furcsa érzés rakott fészket szivembe. A lágy szellő zúgására remegek, A mint félve suttognak a levelek. Tolvaj vagyok, csókot kaptam egy lánytól, És a lelkem mámoros lett csókjától. A lágy szellő zúgására remegek, Azt hiszem, hogy édes hangja szólalt meg. Tolvaj vagyok és megloptak engem is: Elrabolta nyugodalmam a hamis. A lágy szellő zúgására remegek, Azt hiszem, hogy fájó szivem most reped. V. F. Legényélet. —• Saison czikk. — Még egy utolsó csók, azután egy rövid fütty és a vonat elrobogott. A utolsó csók természetesen a kis feleségemnek szólt, kit a vasútra kisértem, mert elutazott fürdőbe. En meg visszaballagtam a városba nyomott hangulatban és üres — tárczával. Az előbbit feleségem hagyta hátra, cserébe pedig elvitte a pénzemet. Szalmaözvegy vagyok —• tehát szabad úr! De még ma nem akarom élvezni szabadságomat, hiszen reggelig mégis csak búsulnom kell egy kicsit és zorriorkodni, mert hát mit szólnának a. jó ismerősök, a;i mindjárt első estén megkezdeném a legényéletet. czia arra nézve, hogy iránya és működése a közönség elismerésével találkozott mindenkoron. Reméljük tehát, hogy olvasóink bizalmát és támogatását jövőre is bírni fogjuk. Előfizetőinket felkérjük ezúttal, hogy előfizetéseiket a » Váczi Közlöny« XIV. évfolyamának III. negyedére (I frt 50 kr.) mielőbb megújítani szíveskedjenek. A helybeliek a lapkihordónál a nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig postautalványon eszközölhetik legczélszerübben az előfizetéseket. Isten velünk ! A „Váczi Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Emlékezzünk régiekről. A legutóbbi néhány évtized oly feladatokat tűzött maga elé hazánkban, melyek belöllése hivatva van számunkra a második évezredet is biztosítani: a magyar nemzeti szellem helyreállítását és megerősítését. Mert csak a nemzeti szellem az, mely valamely népet életképessé tesz, fennállását biztosítja és függetlenségének zálogát képezi. Mig valamely nép lelkesülni tud nemzeti eszmékért, addig nincs az elveszve; de a mint veszendőbe indul a nemzeti eszmék tisztelete és szeretete, a nemzet jövője kétségessé válik, mivel ő maga mond le arról, hogy múltja becsülésben és tiszteletben részesüljön. Hazánknak nemzeti felbuzdulásokban és nemzeti eszmék iránti szeleteiben gazdag múltja van. Hősök vére és honleányok könyei áztatták ezt a földet, melyet a nemzeti ideálokért való lelkesedés tett magyarrá és tartott meg magyarnak. A legutóbbi évtizedek a meggyengült nemzeti szellem újra élesztősére, a lohadó nemzeti szellem fölszitására irányozták törekvésüket. Lángoló szónoklatok hangzottak szerte Tehát hazamentem, ledűltem a pamlagra, rágyújtottam egy jó szivarra és kezdtem gondolkodni. Persze, kiváncsiak tudni, hogy váljon mifélék voltak ezek a gondolatok. No ne féljenek, mert úgy sem árulom el, hanem csak annyit mondok, hogy a programmom kész volt és a következő perezben tisztában voltam azzal, hogy reggelig nem koptatom a pamlagot. A gondolatot a telt követte és egy rövid kis séta után ott ültem a régi jó czimborák körében a régi megszokott helyen. Teli tüdővel szívtam azt a rég nélkülözött füsttel telitelt nehéz korcsmái levegőt, a viszontlátás örömére pedig egymásután sorakoztak a czilinderek és rövid idő múlva oly kicsapongó jó kedvben voltam, hogy szinte magam is restellem már. Ej mit! Szép élet a legényélet — igyunk czimborák. Éljenek a fürdők! Késő éjjel kerültem csak haza és a hálószobámba oly nesztelen léptekkel mentem be, akárcsak a kis feleségem itthon lett volna; pedig hiszen — fürdőbe ment; de mégis azt hittem, hogy még útközben is meghallja, hogy későn jöttem haza. Másnap, korán reggel felébredtem nehéz fővel, mely csak úgy zúgott, nagynehezen tudtam csak felkelni, aztán oda álltam a tükör elé — igenis a tükör elé álltam és következőképen szóltam az ott látott úriemberhez: no ugyan szépen kezded Gyula, mindjárt első estén berúgtál, most meg itt állsz oly szánalmas figurával, hogy valósággal restellem, hogy te — én vagy. Szégyeld magad! Ezzel ott hagytam magam a faképnél és öltözködtem. Jó kis feleségem, ha itthon volt, ilyenkor már az országban,. melyek mindenike gyújtó villámként szította lobogó lángokra a nemzeti eszméknek talán hamvadozó zsarátnokát. Hírlapokban tűzzel tele czikkek élesztgették a nemzeti szellemet, rophatok sebes fecskék gyanánt könnyed szárnyán házról-házra, tűzhelyröl-tűz- helyre szállva hirdették az új tavaszt, a magyar nemzeti szellem ébredésének tavaszát. Ki la- gadná, hogy eme sokféle munkálkodás, a szónoklatok heve, az ujságezikkek elevensége, a rophatok fürgesége eredmény nélkül maradt? De: a szó tanít, a példa vonz. A leglángolóbb szónoklás sem képes azt az eredményi kivívni, mint az alkalmas példa. A példa, amel^ nem theorelice magyarázza meg teendőinket, hanem elébünk állítja az élő alakot: ime, kövesd — ime, igy cselekedjél! Szt. László király szentté avatásának nemsokára tartandó hetedik czentenáriuma egy a dicsők sorából, mint földi életében hadserege közül, egy fejjel kiváló szent hős példáját állítja elénk. Minden lángoló czikknél, gyújtó szónoklatnál nagyobb hatással van az, ha fölidézzük elménkbe sz. László királynak, a keresztény lovagnak, a magyar nemzeti szellem törhetlen bajnokának emlékét. Megtanulhatjuk az ő példáján, hogyan kell Istent és hazát szeretni, Istennek szent élettel szolgálni, a hazának felvirágoztatását észszel és karral lankadatlanul szolgálni. A népért lángoló szeretelet, mely a szent király keblét he vitette, szépen jellemzi a régi krónika, mely azt Írja róla, hogy: »népe bűneit siratja és szive oltárán magát Istennek fölajánlja vala.« Erényeit nem akarjuk bőven leírni, csali a régi kódex szavait idézzük, mely igy Írja le sz. Lászlót: »A szeretetheti gazdag, a türelemben nagylelkű, a kegyességben fenséges, a ke gyelem ajándokaival teljes király, az igazsáí követője, a szemérem oltalmazója, a szerencsét várt a terített reggeli az asztalnál — ma nem vol reggeli, kávéházba menni nem akartam, a reggelit pe dig magam elkészíteni sokkal lustább voltam. Legénykoromban ott ebédeltem mindig a „Ké lovagnál“ most is odajártam. Barátaim már teljes számmal ott voltak és vidám beszélgetés mellett nagyszerűen Ízlett az ebéd. igaz ugyan a leves egy kicsit sótalan volt, a hús is a kelleténél keményebb volt, de ilyenkor azt észre sem veszszük. Ekkor érkezett az első levél kis feleségemtől, mc v tele volt jó tanácsokkal és ama kimaradhatlan figyel mertetéssel, hogy „jól“ viseljem magam. Ejnye kicsikém, hát magácska azt akarja, hogy mindig otthon csücsüljek és unatkozzam? Nem, azért sem. Ki tudja, mikor leszek ismét szabad és mikor e:- vezketem ismét ezen gyöngyéletet. Későn jöttem haza, későn keltem fel, de mind r mámoros fővel; csak az bántott, hogy mindent m gamnak kellett végeznem, az öreg Borbála csak eg. szer jött napjában — reggel takarítani. Egy ideig csak szépen ment minden, végre beállt a rcactio ; kezdtem unatkozni, megsokaltam azt v mindennapi sótalan levest, meg kemény húst és eg - szer csak azon vettem magam észre, hogy el sí mentem ebédre, hanem a hivatalból egyenesen ha hol az üres falak fogadtak és azt látszottak monda hát te mit leeressz itt, menj lumpolni, hiszen olyan olyan édes a legényélet. Megint odaültem a pamlagra és megint csak gondolkodtam. Most is kiváncsiak ugy-e, váljon miféle gond# tok voltak ezek? Mindjárt megmondom, mert hát most még haY*V
