Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-06-19 / 25. szám
XIV. évfolyam. 25. szám. Vácz, 1892. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Yácsi HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ IjÓFIZKTÉOSI ÁSS.A: negyed évre B írt £50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) NXKKKKHXTŐNÉG ftS liíADÓHH ATAL : lü BBC HUTÉSUK : Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vissza. Bérvientetlen leveleket nem fogadunk el. jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl (-(. é r : sora ...........................................................!tO kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál SO kr. A szép napok. A koronázási jubiláris ünnepnek, midőn a nemzet lelkes örömének s felséges királyához való mély szeretetének oly fényes tanújeleit adta, bizonyára egyik fényes emléke hazánk első főpapjának, Vaszary Kolos herczegprimásnak beszéde, melyet a hálaadó isteni tisztelet befejeztével ő Felségéhez intézett. A beszéd egész terjedelmében a következőleg hangzik: »Felséges urunk! A királyi lantos, miután bölcs és igazságos uralkodása alatt országa békéjét a jog és rend intézményei által biztositolta, hárfája kíséretében dallamra nyitja meg ajkait és zsoltárában népéért igy imádkozik: »Uram! tedd boldoggá a te népedet!« Teéretted felséges királyom ma egy ország, egy nemzet borul arczra és millióinak szerető szivéből az Űrhöz ez áhitatos ima száll: »Isten áldd meg, tartsd meg a királyt.« Istenben vetett hitünk és jogaink igazságában való kitartásunk jutalmául léged adott felséges király nekünk az ég és áldásul a szent frigynek, melyet a trónhoz a bű és szabad nemzettel alkotmányunk fainján ma egy negyedszázada kötöttél, megérnünk engedte ez örömnapot, hogy bálát mondjunk a királyok és nemzetek urának, Istenének. Ma huszonöt éve, hogy felséged a magyarok királyává koronáztatott. Rövid idő egy nemzet, de hosszú egy ember életében. És e huszonöt év- í nek nem volt egyetlen napja sem, mely felsé- i ged trónjának fényét, hatalmát, dicsőségét ne ne- 1 velte volna; nem volt a huszonöt évnek egyetlen napja sem, mely fogyatkozni látta volna a magyarnak törhetlen hűségét, hazafiúi lelkesedését, alattvalói szeretetét, felséged felkent sze. mélye iránt. A mit a legnagyobb hadvezérek karddal, vitézséggel megvívni nem tudnak, a minek meghódításához a fejedelmi hatalom minden eszköze, minden hadserege, minden kincse kevés: a hódítás eme győzelmét felséged huszonötév óla napról-napra kivívja jó szivének honatyai érzelmeivel, királyi erős lelkének tör- I vénytartó alkotmányos hűségével e nemzeten. I Felséged meghódította e nemzet szivét. Hogyne hódította volna meg?! Hisz mi tudjuk, hogy mióta szent ősödnek, Istvánnak koronája érinté fejedet, a magyar birodalomban senki sem volt, a ki alkotmányunkhoz hivebb lett volna, senki sem volt, a ki törvényeinket jobban tisztelte volna, a ki a haza iránti kötelességeket nagyobb buzgalommal teljesítette volna, mint Felséged. A király első lévén a jogokban, első tudtál lenni I a kötelességekben is. A legelső magyar ember a vallásos, a lovagias érzelmekben, a szó böl- cseségében, a tettek bátorságában, az igazság, a mérséklet és az egyszerűség szeretetében, nem a halalom zsámolyává, hanem a fáradhat- lan munka oltárává leszed a trónt s rajta az odaadás áldozatává az uralkodást. Egy hű nemzet érzelméhez egészen méltó tehát, hogy midőn az isteni gondviselés egy negyed századon át jó királylyal áldotta meg ől és erőt adott neki, hogy a közbéke ótalma alatt a nemzeti haladás és felvirágzás termékeny munkáját elvégezze, egy ily hosszú időnek határán megálljon, örömre gerjedjen, ünnepet üljön emlékére a nagy közjogi eseménynek, mely koronát adva a királynak, alkotmányt a hazának, nehéz idők félreértéseinek vetett véget, szomorú viszonyok által fakasztott sebeket gyógyított be, s a visz- szavonás szellemét elűzve, a béke és szeretet kötelékével fűzte össze a királyt és nemzetet. A „Yáczi Közlöny“ tározója. Halkan suttog . . . Halkan suttog az esti fuvalom, Lelkem édes álomba ringatom. Elringatom borongó lelkemet, Játszik velem a tündér képzelet. Álmodom az illatos virágról, A jövendő édes boldogságról, A bokorban zengő madárkáról, S a mosolygó szende kis leányról. Ringass engem, oh tündér képzelet! Almomban boldogítsad lelkemet. Tündér képzetemnek legszebb álma: Te vagy úgy is, kedves szép leányka! Halkan leng az esti lágy fuvalom, Lelkem édes álomba ringatom. Ringass, ringass szelíd tündér álom : Legyen álmom örök boldogságom! Ncinedy Imre. Tisza mellett. Melyek el voltak már fakulva, A füzek díszben állnak újra, Lehajtva koronájukat. Hallgatják a babok zenéjét, A melyre bár mosolyg a kék ég, El-el mereng a gondolat. Hab habra gyűl száz évek óta Es nagy tömegbe egybefolyva, Folyton tovább hömpölygenek. Ki tudna róla számot adni, Ez örök körnek éve mennyi, Melyet igy megtesz a tömeg? Fejem lehajtom, mint a füzek Es a babok csak tünnek-tünnek, Miként a május napja fogy. Virág, verőfény puszta árnyék, Hőt, illatot alig találék, Kihűl az, ez meg oszladoz. A szívnek is eljő az ősze, De ha a nyár meg nem előzte, A lomb lehull gyümölcstelen. A lét s halál e tengerébe, Csak annak lesz örök a része, Ki bősként áll a küzdteren. Víz Zoltán. Karczolatok. ILT ézned.37- ZrrirétőlI. Az én czipészcim. Uraim! ünnepélyesen kijelentem, hogy száz aranyat adok annak, ki nagyobb „szurok-madár“ mint én; bocsánat a műfordításért. Hogy végtelenségig terjedő szerencsétlen ílótássá- gomról csak némi halvány képet nyújtsak, úgy odave- tőleg bizalmasan megvallom, hogy iskolás koromtól fogva irtóztam minden éneklő és nem éneklő madártól, mert mint madarászó gyerek legalább is ötször estem le a fáról, noha csak négyszer másztam fel, ötödször úgy húztak fel kötélen; kétszer a karomat törtem el, egyszer a fejemet törtem be, ötödször meg az a bajom lett, hogy majd belefúltam a csávába, olyan csávába, amibe a szűcsök a bőrt szokták belerakni. No ez ugyan gyönyörű mulatság volt, mikor kihúztak belőle, azt hittem, hogy a só keresztül ette bőrömet. Ifjúkoromban pedig, akinek udvarolni kezdtem, mind kinevetett és nem találtam olyan firmát a nagy városban, aki kapu-pénzt is kölcsönözött volna. De térjünk a dologra. „Holderon et Comp.“ marburgi czipőgyárosok tartoztak családunknak néhány ezer forinttal. Ez volt egész örökségem, csak hogy ezek nem fizettek, igy tehát azt gondoltam, hogy legjobb lesz czipő és csizma szükségletemet onnan fedezni, valamint oda küldöttem a folytonosan szükséges kisebb javításokat is, mert hát a marburgi czipők sarkai két vagy három nap alatt Legyen tehát e magasztos ünnepen hála és dicsőség az’Istennek, üdv és áldás a királynak és a hazának. Légy üdvöz felséges királyunk! A vallás és haza szava szólal meg ajkamon esedezve itt az Úr templomában, hogy fényesen és tisztán ragyogjon szent István koronája homlokodon, ha csak lehetséges, mindig békét sugározva a világ négy része felé; de ha kell, az ezredéves kard élével mint a villám sújtva hazánk elleneire. Itt az Űr templomában esedezve, hogy király és nemzet egymást megértve, egymást szeretve közös munkával emeljék az erény, a jog, a jólét és boldogság állapotát és szilárdítsák amaz alapokat, melyeken a felség és népjog összhangjában Magyarország összes népeinek, nemzetségeinek testvérisége nyugszik. Légy áldott, légy boldog felséges királyunk az Isten ótalmában, hű|néped szeretelében. Szeresd e nemzetet ezután is nemes szived érzelmeivel úgy, mint e nemzet szeret téged. Ha komoly viszonyok nehézzé teszik a koronát, ha vállai- dat súlyos gondok nyomják, ha az ajtód elolt álló őr nem tud a szenvedésektől megvédeni: enyhítse fájdalmaidat az a tudat, hogy hű alattvalóid veled együtt viseljük azokat. Mert valamint a te örömed a mi boldogságunk, úgy a te szomorúságod a mi bánatunk, a te szenvedésed a mi keservünk! Hódolatunk, szeretetünk üdvözlete száll felséges asszonyunk, megkoronázott királynénk felé is. Legyen áldott azért a nagy szerétéiért, a melylyel a nemzetet és a trónt egymáshoz közel hozni és a kibékülést női gyengédségével, anyagi jóságával előmozdítani segített! Áldás legyen a királyi gyermekeken ; áldás az egész uralkodó családon. Te pedig, én nemzetem haladj rendeltetésed útján előre. Ne hagyd el az Istent, hogy ő se hagyleváltak. Ez igy ment egy darabig, — mig később a javításokat Bergmann Illés becsületes czipészmesternél végeztettem, ki a marburgi-ezégnek megbízottja volt. Csakhogy igy bajosan ment a dolog, mert ha két pár ujdonat-uj keztyűbőr czipőt vitt el, hogy a sarkát megjavítsa, csak egy párt hozott vissza, s azt is csak úgy adta át, ha előbb a hatvanöt krajezárt lefizettem ; ha pedig egyszer vagy másszor bagaria csizmát csípett a kezei közé: no azt én többet sohasem láttam. Beszélhettem, kérethettem, fenyegethettem akárhányszor, mind nem ért az semmit. Pörleni? az kellett volna még csak, nem más! Uraim! három év múlva a marburgi fő-ezég arról értesített, hogy ugyan ezentúl is kiszolgál hűségesen de csak készpénz lefizetése mellett és hozzá még azt is, hogy előre kell fizetni! Egyúttal a múltra szóló számlát is megküldötte. No de már ekkor csakugyan a valóra ébredtem; évenkint két pár keztyűbőr czipő, egy pár franczia csizma, egy pár orosz bagaria csizma és egy pár tengeri kutyabőr papucs, netto háromszáz forint restan- cziám volt. Elhivattam Bergmannt, hogy nézze meg a czipő, csizma és papucs romjait és becsülje fel igaz lelkére, megérhették-e ezt a pénzt uj korukban? Bergmann gúnyosan vállat vont és ott hagyott. Azóta felém se néz, felém se jön, még ha hívom sem, czipőm, csizmám és papucsomat reparálni: haragszik. Vége a marburgi czipőknek. II. Honorárium. — Uram ! — Asszonyom ! — Az ügyvéd urat keresem. — Sajnálom, nincs honn, én az ügyvéd első segédje vagyok. Notabene nem is volt több. — Egy igen előnyös ügyem volna.
