Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-05-01 / 18. szám
nem tudta egyszersmind kivenni a védhimlő- oltás ellenzőinek kezéből a leghatalmasabb fegyvert, melylyel ezek a sikerekben bár dús, de mégis fiatal intézményt megdönteni és a közvéleményt is annak ártalmas voltáról meggyőzni fáradhatatlanul iparkodtak. Megengedve annyit, hogy az emberi himlő átültetése eny- hiti vagy talán meg is gátolja a himlő további fellépését, azt állították ugyanis, hogy ilyképen különféle lappangó betegség vihető át az egyik emberi testből a másikba és igy a védhimlő- oltással járó esetleges haszon egy sokkal valószínűbb kár által teljesen leron tátik, mert ezen óvintézkedés az eddigelé egészséges emberi testben a himlőnél nem kevésbbé végzetes kórokat idézhet elő; a védhimlőoltásnak ekkoráig már felszaporodott lelkes hívei nem csekély ijedelemmel voltak kénytelenek ezen aggodalmak alaposságáról meggyőződni. Mig a legtöbb kórnak ilyformán megtörténhető átültetése legalább is eldöntetlen maradt, addig kétséget nem tűrő módon bizonyult be, miszerint a kórok legborzasztóbbika, a syphilis, melynek mérge nemzedékeket képes csirájában megrontani, az emberi himlő által terjesztetett. A himlőoltás ügye tehát csak akkor ülhette meg igaz diadalát, midőn a Jenner korszakalkotó találmányát követő évtizedekben a tehénhim- lőnyirk (cow-pox) mindinkább kiszorította a kifogásolt humanisalt nyirk használatát, mig végre korunkban nemcsak a művelt nyugat államaiban, hanem a közegészégügyi tekintetben meglehetősen hátramaradt balkán államokban is a karról-karra való oltás teljes mellőzésével, kizárólag tisztán állati nyirkkal oltanak. Belügyi kormányunk egyenlőre mereven ragaszkodik még a sürgős módositásra váró 1876. évi XIV. tvcz. idevonatkozó paragrafusaihoz, mely beéri a karról-karra való oltással is, ugyan ezen törvény szól »magfentartás« és »magmegujitás«-ról stb., mindmegannyi intézkedés, mely manapság, midőn minden község csekély költséggel beszerezheti a szükségelt eredeti állati nyirkot, nagyon is meghaladott álláspontot képvisel. Ezen már rég elavult törvény akkor keletkezett, midőn az eredeti tehén- himlőnyirk beszerzése sok költséggel járt, igy meg kellett nyugodni az oltó orvos elővigyáza- tában ; de ma, midőn a bakteriológia korszakában vagyunk az iránt, hogy az itt kifejtett legnagyobb elővigyázat is csalódhatik és a kifogástalanul egészséges szülők legegészségesebbnek látszó kisded gyermekének szervezetében is lehetnek olyan anyagok, melyek a karjára oltott gyermeknél súlyos idegen betegséget idézhetnek elő, a leggondosabb elővigyázatnak ilyetén megbízhatatlansága következtében igazán itt a legfőbb ideje, hogy az általánosan kárhoztatott karról-karra való oltással mi is végkép felhagyjunk. Eltekintve a nagy időveszteségtől és azon tapasztalati ténytől, miszerint a törvény által úgynevezett »magszedés« a népnek bár csak hogy mily örömet fog ez okozni Bélának. Képzeletében látta, a mint Béla mosolyogva veszi el az evező lapátját és látni véli a mosolyt az ajkon, a mely nénjének köszönetét rebeg e gondoskodásért — és valóban igy történt. A napszámos nem kis fáradtsággal ugyan, de már jókora utat tett a jégtől zajló Vágón, a midőn Béla hangját hallá, a ki csolnakját megösmerve, kérdé nem eleibe hozza-c csolnakját? „De igen“ felele a napszámos süvegét megemelve. Elképzelhetjük mennyire örült Béla, mert már fázott, a lába is alig bírta a fáradtságtól, szánt vagy kocsit nem kapott, az állomásnál, a mely a falutól 3 órányira feküdt, annak hire se volt, — mosolygott és a mint a képzelet szárnyain nénje előtt megjelent, örömmel nyúlt a csolnak evezőlapátja után. A nagy munkában csak úgy piroslott Béla arcza, a kis csolnak vigan szelte a folyó jegekkel tarkított hullámait, öröm volt nézni a mint Béla egy-egy lökése alatt a csolnak 4—4 méternyire tova siklott. Számítása szerint most, hogy segítője is van, estszürkület előtt kellő otthon lennie. De oda főn a csillagokkal borított mennyben más lón határozva. Egyszerre szél kerekedett és magasra dobá Béla csolnakját, úgy, hogy egész erejükre lön szükség, hogy az egyensúlyt némileg is fentartsák. Ez most, egyesült erővel sikerült nekik; de mint Béla épugy a napszámos is ereje lankadtságát vévé észre. Egy félóra volt még hátra Nagyfalu lakházaitól. A kérdés az volt, hogy el fogják-e érni ezt, ad e a Mindenható erőt karjaiknak. A szél mindinkább erősbödött egyes kisebb hullámok már csolnakukba hatoltak, e bajhoz járult még azon körülmény is, hogy n. legnagyobb kétségbeeséssel kellett tapasztalniuk, bogy erejük is szemlátomást fogyott. A nagy szél már evezőlapátjaikat is eltörte, kezüket lecsüggesztve tétlenül nézték a zivatar kitöréseit, a mely most érte el legmagasabb tetőpontját. A folyó szélét sárgás tajték boritá, a mely a nagy Missisipi tajtékait tárta, zömök elé; a szél ösztönszerű, de annál határozottabb ellenszenvével találkozik, mindezektől eltekintve, legtöbb helyen az oltás eme primitiv módjával okvetlenül együttjáró végnélküli fuvarozási dijak czimén több számoltatik el, mintha eredeti tehénhimlő- nyirk hozattatott volna meg, a mi egy 2000 lelket számláló, tehát már nagyobb község háztartásában csekély 4 forint 80 krajezárnyi költséggel szerepel — jobban mondva nem is szerepel. Különben ezzel teljesen összevág azon tapasztalat, hogy a hol az illető orvos a tiszta állati nyirk előnyeit hatóságával megismerteti, az sohasem ellenzi az állati nyirk beszerzését. Sajnos, hogy mig a szomszédos Horvát-Szlavonországban, Boszniában és Szerbiában, hire sincs már a karról- karra való oltásnak, egészségügyi kormányunk még nem látta elérkezettnek az időt a fent említett és már rég elavult törvényezikk módosítására, illetőleg a kötelező kizárólagos állati nyirkkal való oltás kimondására, de még sokkal sajnosabb lenne, ha hatóságaink és községeink, ily kézzelfogható előnyökről lévén szó, a kormány kezdeményezését akarnák bevárni. Miután az 1876. évi törvény ez időszerűit még érvényben van, a minszterium egyenlőre álláspontját ezen kérdésben csak annyiban változtathatná meg, hogy — mintegy elismerve a tiszta állati nyirk ma már kétségtelenné vált nagy előnyeit és ezekre utalva, — meghagyná a törvény- hatóságoknak, miszerint területükön lehetőleg az oltás ezen módját hozzák be. Lehetőleg, t. i. a mennyiben a községek nem ellenzik, mig a törvényhozás e tárgyban nem intézkedik, vagyis mig a kormány ez irányban javaslatot nem terjeszt be, a mi reméljük — ha nem akarunk Egyiptom *) és Japán által is túlszárnyaltatni — csak igen rövid idő kérdése lehet. A fő itt az elv, t. i. legalább elvbeni kimondása annak, hogy az állati nyirkkal való oltásnak minél nagyobb elterjedése, főleg közegéségügyi, de még közigazgatási szempontból is felette kívánatos és elébe helyezendő az oltás másik ósdi módjának. Ha ez megtörtént akkor hatóságaink és községeink tudni fogják kötelességüket. Feltétlen elismerés illeti azon megyék egészségügyi vezetőit, kik átérezve az itt szóban forgó közeszség- ügyi érdekek fontnsságát, a dolgot erélyesen kezükbe vették és közegeiket megfelelőleg utasították. És ime, a legtöbb ily megyében vagy a szolgabirői hivatal, vagy pedig minden község külön meghozatja a szükségelt oltóanyag mennyiséget a nélkül, hogy ezzel összekötött igazán csekély költségek még csak megfontolás tárgyává is tétetnek. A mi ismét annak bizonyságáúl szolgálhat, hogy ez irányban legtöbbet használhat szakközegeink czéltudatos fellépése. Egészen kárba veszett azon megyék jóakarata, melyek az ezen fontos közegészségügyi *) Az egyptomi kormány az utolsó években tényleg rendkívüli gondot fordit a védhimlőoltásra. által felkorbácsolt folyó, a dühösen csapkodó hullámok oly erővel, oly tajtékzó dühhel csapkodnak, mintha a természettől rendkívüli észszel lennének felruházva, ez ész kivivta diadalait, most „megkorbácsolja a világot“ hisz ő ész által a világ ura! De szél uram, még nagyobb úrnak képzelvén magát, most kitünteti rettentő erejét és hatalmát, a kisebb légiók mind szolgálatába állnak rémitő harezot és sivitást visznek véghez. Két hallgatójuk megrettenve hallgatta e kényszerült és kellemetlen hangversenyt félelemmel eltelve, forró imáikat a menyek Urának trónjához röpítve. Ok jól tudták, hogy nincsenek a Mindenható által a háborgó tenger lecsillapítására kiküldve, nem áltatták magokat hiú reményekkel, hanem megadással várták sorsuk végpontját —- halálukat. Nem sokáig kellet várniok, a következő perezben egy hullám hatalmas száját feléjük nyújtva elnyelte — mindketten a hideg hullámsirban ! A viz magasan felcsapta mindkettejüket, de mintha csak enyelegne velők, azonnal visszahúzta őket. De az isteni gondviselés másként akarta meg; volt Írva a sors könyvében, hogy élniük kell. Egy halász jött, hálóit megszemlélni, a miden az estszürkületben két előbukkanó fejet látott, halászlegényeit szólitá s ezek segítségével sikerült megmenteni őket a vizbefulástól, asszonyaik elkövettek mindent, és végre sok fáradság után sikere lett, mert nem sokára felnyiták szemeiket, eddig már megösmerték ifjú földesurókát, estebédjökkel kínálták és forró levest készítettek számára, lefektették azután. Rövid 4 óra után mindketten útra készültek, megköszönve szolgálatuk it és viszonzást Ígérve érte. Béla előbb kérdezte, hogy csolnakja hol van, ha lehet holnap érte küld: „ne küldjön érte ifjúr, úgysem adhatjuk önnek, elnyelte a folyó önök helyett áldozatul.“ Béla keserűen mosolygott, tudta, hogy atyjától nem igen számíthat ismét egy másik csolnakra. Ismételten elbúcsúzott mindenkitől, megköszönve a halász jószívűségét különösen és eltávozott. Atyja az ablaknál ült, midőn fia belépett, — a kérdésben elfoglalt álláspontjukat közgyűlési határozat tárgyává tették és az állati nyirknak kizárólagos használását — bizonyára a helyi viszonyok alapos megfontolása után — elrendelték, mivel a belügyminisztérium utalva a régi törvény szövegére, ezen határozatokat egyszerűen megsemmisítette. Sajnos, de tény, hogy az ily megyéknek aztán — rosszul értelmeztetvén a miniszteri leirat — elmegy minden kedvük az állati nyirkkal való oltás meghonosításától. Soraim azon óhajjal végzem, vajha tartanák' az illető kartársak lelkiismeretbeli kötelességüknek hatóságaikat ezen visszás állapotokról fel- világositani. Sursum corda ! Dr. Pápai Henrik. A kath. legényegylet műkedvelői előadása. Nem könnyű dolog műkedvelői előadást rendezni. Nem kevés bajlódással, sok utánjárással van az egybekötve : ha ki ezekre vállalkozik, elismerést érdemel. S ha városunkban a műkedvelői előadások nem tartoznak a ritkaságok közé: jele, hogy van vállalkozó fiatalságunk, mely a próbák hosszadalmaitól sem riad vissza; hogy vannak lelkes toborzók, kik egy vagy más jó ügy érdekében fáradozni képesek és készek; s hogy van áldozatkész közönségünk, mely nem vonja meg pártolását, midőn érdemesnek találja. Innen van, hogy városunkban a műkedvelői előadások rendesen fényesen sikerülnek, nemcsak abban a részben, hogy a szereplők a közönség várakozásának megfelelnek, hanem abban is, hogy előadásukat telt ház előtt mutathatják be. Ami nem mellékes dolog, mert akárhogy csürjük-csavarjuk is a dolgot: hogy valamely előadás fényesen sikerültnek legyen nevezhető, ahhoz a telt ház, gyakorlatilag szólva, szinte elenged- hetlen föltétel. S e részben a kath. legényegyletet városunk közönsége évek óta kitüntető pártolásban részesíti, mely áldozatkészségre az egylet bizonyára mindenkor a legnagyobb hálával gondol. Múlt vasárnap este Vidor Pálnak „Ingyenélők“ czimü eredeti népszínművét adták elő, melyhez a zenét Szentirmai Elemér és Serig Lajos írták. Az előadás a „Curia“ szálloda nagytermében folyt le. Hogy bírálatunkat kevés szóban kimondjuk: az előadás egészben jól sikerült. A szereplőkben megvolt a buzgalom, a mely nélkül műkedvelők nem is képzelhetők ; a rendezésben megvolt a kellő folytonosság. Részletesebben szólva: Orszáczky Etelka k. a. Kis Sárit személyesítette. Játékának naivsága, s dalainak kellemessége által a a közönség rokonszenvét ezen első fellépésével teljesen megnyerte. Kellemes csengő hangon elzengett dalai általában mind, kivált mégis „Álmomban . . .“ „Bécsi kendő . . .“ „Nincs szeretőin . . .“ „Budapesten nagy hire van . . .“ találkoztak osztatlan tetszéssel. A hallgatóság zajos és ismételt tapssal jutalmazta. Zavartalan otthonossággal énekelte Janival az „Eső esett, hó is esett ..." kettős dalt is. Fellépését határozott nyereségnek tartjuk. — Kitűnő alak volt Légrády Etelka k. a. Gangos Eszter szerepében. Szavalása értelmes, hangsúlyozása s játéka mindvégig megnyerő volt. A közönség igen szívesen látta és hallgatta. — Hr ajkó Anna k. a. régibb ismerősünk, talpraesett játékáról most is csak dicséretest mondhatunk, mozdulatai helyesek, érzelgőssége sikerült, hanghordozása meg pláne mesteri volt. — Merk Margit k. a. (Lujza) szintén jó alak volt, ügyesen oldotta meg feladatát, úgyszintén Laza Mariska k. a. is, ki Fügénét személyesítette, helyesen emelve ki szerepének főbb mozzanatait. A kisebb szerepekben Tóth Mariska, továbbá Hajdú Anna, történteket hallotta már, a mint egy szomszédnak egy halász elbeszélte. Elvesztetted hajódat? kérdé hosszabb viszgálódás után. — Igen atyám! — Elég baj — neked. Azt hiszem nincs reményed másikat kaphatni ? — Nem táplálok hamis reményeket. — Annál jobb — neked. Egy kis idei hallgatás után kérdé atyai gondoskodással: remélem vacsoráztál ? — lg on atyám ! — Az ismét jó neked, mert tudhatod, hogy itthon már úgy sincs, de most menj aludni és pihend ki magad. — Jó éjt atyám ! — Jó éjt. Máskor ne maradj ily soká, Miklós sem fekhetik le, meg a gyertya is fogy. — Meglesz atyám! Hiszen már úgy sem tehetek kirándulásokat, különben is az ember nem mindennap menekedhetik meg a vizbefulástól. Béla az asztalról felvett egy gyertyát és az atya kezében levőről meggyujtá. Nagyon különböző volt a két ember arcza, amint úgy egymással szemben állva, a gyertya lángja arczaikat megvilágitá. Az ifjabb gondosan megborotválva halványnak látszott, sötét nagy szeme, gesztenyeszin fürtös haja, magas szép alakja, halvány — majdnem nőies szép arcza rendkívülien szép volt és a buskomolyság kifejezése az arezon csak fokozta szépségét. Az atya arcza valóságos zsugorit jellemzett, közel fekvő apró szemei, nagy arcza csontos, orra csőr alakú, szája szegletén lefelé hajló, az egész arcz száraz kemény kifejezéssel bír, a melyet még növel sárga arezbőre, mely az aszalt gyümölcshöz hasonló, ránezok és barázdákkal fedve. Amily fehér és finom volt a fiú arezbőre, annyira ellenkező az atyáé, ez egy pergamenhez hasonlított. Izmai folyton rángatództak, mintha valamin rágódnék vagy magában beszélne. Iszonyú rángatódzást vittek végbe ma is, a midőn fia arczába világított.
