Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-03-20 / 12. szám
XIV. évfolyam. 12. szám. Vácz, 1892. mározins 20. BUBI Kapható : l/KTKSI Á 15 1: negyed évre 1 frt 50 házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: lO kr. KISS EHNYE1 ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky kr. ház.) «ßBdig Bi KNZTÖ.SK« ÉN Bi S \ HIFIBB VITA I. : Vácz, tíasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vistza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. b!hsu>f/i í:si:i4: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesiltetnek. IV y i 1 1-1 é r : sora...........................................................$0 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál ÍU> kr. Az ifjú nemzedék. Az ujonezozásokat most ejtik meg mindenfelé az országban. Félve, remegve állanak ifjaink a sorozó bizottság elé. Hajdanában, nem is olyan régen, még máskép volt ez, gyöngy-életnek tartatott a katona élet. A nemzet dísze, virága tódult a sorozó bizottságok elé, a „pántlikás kalapot fujdogálta a szél“, a czigány húzta, a legény pedig ment dobogó szívvel, büszkén oda, hol kimondották, hogy méltó a király kenyerére. Dobogó szívvel ment akkor is a legény, félt, remegett, de nem a katona élettől, hanem attól, hogy kimondják rá, hogy nincs testi ereje, hogy satnya, nem férfi. És a kire ezt kimondották, annak lelkén gyötrelem rágódott, mert nem mehetett el katonának. Nagyot fordult azóta a világ. Mennyire más most végig nézni egy sorozást. Ma már hiába keressük azon nemzedéket, mely 40 év előtt megtudta rázni sarkaiban az országot. Hiába keressük azon ifjúságot, mely már 15 éves korában fegyvert fogott és vígan tette fejére a csákót és büszke önérzettéi dalolta, hogy ő a nemzet katonája. Mintha a nagy Róma átka nehezednék nemzetünkre. Mint hogy ha kéjben, mámorban, dobzódásban töltött volna el húsz esztendőt ez a nép, mintha elvesztette volna termő erejét a föld, olyan silány, vézna nemzedék áll a sorozó bizottságok elé. Száz ifjú közül átlag 20—22 a katonának való, sőt vannak vidékek, hol alig 10—15 vált be és szerencsés kivétel, ahol 30—40 katona akadt. Városunk e tekintetben a szerencsések közé tartozik. Váljon hová lett az erő a testből, a lelkesedés a szivekből?! Hiszen még azok is, kiknek volna erejük a fegyvert viselni, rettegnek a katona élettől. Hja! a viszonyok változtak. Számtalan ok van arra, mely a satnyulást előidézi. A legfőbb ok pedig bizonyára az ifjúság nevelésében rejlik. Eltekintve attól, hogy már különösen nagy városokban a modern építkezés minden átka rászáll a csecsemőre, ki már zsenge korában sem fejlődhetik ki eléggé a rósz lakás viszonyok következtében, az iskola túlságos követelései pedig határozott hátrányára vannak a testi fejlődésnek. Legtöbb ifjú testileg, lelkileg agyon- csigázva hagyja el az iskola padjait, s mikor kikerül az életbe, akkor már blazirt, semmi iránt sem érdeklődik. A tapasztaltakon okulv.a, belátják intéző köreink, hogy az uj nemzedéket testileg-lelkileg erősnek kell nevelni, s azért nem lehet eléggé helyeselni azon újabb intézkedéseket, melyek értelmében az ifjúság szellemi kiképeztetése mellett a testi edzésre is nagy súly fordítandó. Az iskola úgy is hozzájárul a teljes mértékben a tanítványok visszafejlődéséhez, az iskolának tehát hozzá kell járulnia a fejlődéshez is, mert a tanítvány, aki öt-hat órát görnyed naponkint legtöbbnyire mize- rábilis padokban, csakis úgy menekszik meg a veszedelemtől, ha alkalmat nyújtanak neki a testi munkára is. A testedzés fontosságát átlátva, a közoktatásügyi miniszter kiváló súlyt kíván erre fordittatni, s ez okból rendelte el az évente tartatni szokott országos torna versenyeket is, melyeknek jó hatása bizonyára nem fog elmaradni, s nemzetünk, mint annak előtte, úgy ezután is erőteljes ifjúsággal fog dicsekedhetni. Márczius 15-dike. Az esős, szeles és hideg idő daczára, a „ Vácz- vidéki egyetemi ifjak köre“ által rendezett ünnepély, a közönség nagy részvétele mellett, a városház tanácstermében lett megtartva. Az ünnepélyt d. u. 4 órakor a váczi dalárda lelkes tagjai az általuk szépen előadott „Szózat“-tsd nyitották meg, mely után Gegus Dániel joghallgató, a vácz-vidéki egyetemi ifjak körének elnöke szavalta el lelkesen a „Talpra magyar“-i. — Bognár Mátyás joghallgató szép emlékbeszédben emlékezett meg a nemzet nagy napjáról, márczius 15-éről. Szász Béla ref. theologus Tóth Kálmán „Előre!“ ez. költeményét szavalta el. A közönség viharosan megéljenezte a szónokokat. A dalárda a „Ne sírj, ne sírj Kossuth Lajos“ czimü hatásos dal eléneklésével zárta be az ünnepélyt. Fényesen sikerült a „Curia“ szálló dísztermében rendezett társas vacsora, a melyen 100-an vettek részt. A tósztok sorát Kovach Ernő, 48-as őrnagy,. Ő Felségére és családjára mondott szép beszédjével nyitotta meg, a melyet a közönség állva hallgatott végig. i Az utánna következő szónok Heiser Béla ügyvéd 1 volt, kinek igazi ékesszólással előadott nagy tetszéssel j fogadott beszédjét a következőkben közöljük: „A mesék országában, a bűbájos Egyptomban, i hol a muezzin a karcsú minatetről Allah dicsőségét hirdeti, emelkednek az ó-kor legnagyobb alkotásai, az emberi szorgalom és türelem csodálatos művei: a zfinxek, gúlák, oszlopok. Ezek között a legkiválóbb alakja és nagyságánál fogva Memnon szobra. Ez néha megszólal, különös hangokat ad, zenét terjeszt, ilyenkor a sivatag- népét áhitat fogja el, leborul, az istenség nyilvánulását látja ebben és fohászait küldi a menyekbe. Pedig mindez a szobor és az éghajlat természetes tulajdonságúinak következménye. A magyar nemzet dicsőséges napjai között, mint Memnon szobra, magaslik ki márczius 15-dike. És ha ezen a napon, az egész Magyarország ünnepséget rendez, ez nagyon is természetes dolog, mert ekkor szakított nemzetünk a középkorral, megteremtette a harmadik rendet: a polgárságot, alapját vetette a demokratikus haladásnak, kimondotta azt: hogy a magyar nemzet csak akkor bir missiójának megfelelni, ha egységes és szabad. Nagyon is igaz! Csak azon nemzet, mely nincsen széttagolva állás, születés, foglalkozás, vallás és nemzetiség által, a melynél nem emelkednek válaszfalak a társadalom osztályai között, lehet szerencsés és hatalmas. A szabadság pedig az emberiség éltető eleme. Csak ott, hol az erő szabadon fejlődhetik, hol nincsen bilincsekbe verve a szellem, nincsen lenyűgözve a szabad akarat, csak ott lehet szó a nép boldogságáról. Ezen eszmék előharezosai és bajnokai között ki- I tűnt egy férfiú magasztos alakja, ki a nemzet büszkesége, csillaga, iránytűje: Kossúth Lajos. Önöknek t. uraim, Kossuth Lajos nagyságáról, fényes tulajdonságairól, hazaszeretetéről beszélni, Önöknek, kiknek szivébe a nemzet ezredéves liarcza és tö- I rekvéseinek emléke be van vésve, teljesen felesleges; i de mindazonáltal engedjék meg, hogy ezen ünnepelt nagy férfiú életéből egy reminisczencziát felidézzek. Midőn Franczia- és Olaszország háborút viseltek Ausztria ellen, Napoleon érintkezésbe tette magát Kossúth Lajossal, azon czélból, hogy Magyarországot fellázítsa. Kossúth hajlandó volt Magyarországot Ausztria ellen vezetni, de teljes biztosítékot kívánt arra, hogy j nemzete minden körülmények között, még a balszerencse esetében is megvédve lesz. De miután Napoleou ezeket oly mértékben, mint ezt Kossúth kívánta, nyújtani nem akarta, daczára, hogy Kossúthnak a legfényesebb ígéreteket tette, megszakította vele az alkudozásokat, a mire Napóleon azt mondotta: hiszen Önök nem forradalmárok, hanem hazafiak. És Napóleonnak teljes igaza volt! Kossúthot minden ; tettében a tiszta, önzetlen és igaz hazaszeretet vezette, I és ennek rendelte alá mindenét: vagyonát, életét. S midőn ma a nemzet a márcziusi vívmányokról ! megemlékezik, meg nem feledkezhetik azon nagy fér- j fiúról, a kinek neve a legszorosabban van ezen eszmék I diadalához fűzve, s kinek egészségére' ma egész Ma- i gyarország népe poharát üríti. Éljen Kossúth Lajos!“ Ezután Gegus Dániel sikerültén beszélt a márcziusi j eszmékről, utána dr. Gsányi János hosszabb beszédben I a 12 pont történetét előadva, az ifjúságot éltette. Most következett dr. Frey singer Lajos, a ki magas szellemű és nagy olvasottságot tanúsító beszédben a márcziusi eszméket általános tetszés mellett fejtegette. Beszédjét egész terjedelemben közöljük: „Midőn lakomával üljük meg a magyar szabadság születése napját, ebben is a negyvennégy év előtti idők emlékének hódolunk. Az 1848-ik évi szabadság mozgalom bankettekkel kezdődött. Francziaországban a reform-bankettek eltiltása döntötte meg Lajos-Fülöp szilárdnak tetsző trónját, Magyarországon pedig, midőn 1 az ellenzéki kör egyik vezére, Klauzál Gábor az ifjak j 12 pontos kérvényét túlmerésznek találta, s Sükey Károly az ő dadogó hangjával, de éles eszével azt vágta neki vissza, „hogy most olyan idők járnak, midőn nem 1 szabad hallgatni az okos emberekre“ : — az ifjúság márczius 14-ének éjjelén szintén nagy reform-bankettek ; rendezését tervezte, s ezen tervezés közben született | meg a márczius idusán váratlan sikerrel végződött ut- í czai tüntetés és vértelen forradalom eszméje, mely be- | végzett tényékké avatta a nemzet kívánságait. Ma, ^ 44 1 év múltán bízvást elmondhatjuk, hogy az szükséges nap volt, mert nélküle a rendek táblája és felsőház, meg a bécsi udvar .közti üzenetek váltásába fúlt volna a nemzeti! alkotmány reformja. De ha ma, 44 év múltával visszatekintünk e dicső napokra, midőn ifjúsága lelkesedésében és Kossúth lángszavában nyilatkozott meg a nemzet szivének tegbenseje — én tűnődve állok meg a múlt nagysága előtt és csodálkozva kérdem, vájjon politikai vagy társadalmi tekintetben na- gyobb-c e napok munkája és emléke? Politikai tekintetben-e, hogy néhány nap alatt romba dönté az ország rendi alkotmányát és a nemesség helyébe, az addig jogtalan népet és polgárt vezette be az uj alkotmány sánczaiba? — Avagy társadalmi tekintetben, hogy szent lelkesedésében egy gye forrasztotta lázas lelkesedése a magyart, mint soha azelőtt? Miután pedig azt, amit bírunk, mindég kevesebbre becsüljük annál, a miután vágyakozunk: én ma, midőn osztály és más különbségek próbálják megbontani a nemzet egységét, a márcziusi napok társadalmi jelszavát, a szabadság mellett a testvériséget és egyenlőséget ünnepelem és ez eszméknek áldozok, hogy szálija meg sziveinket azok szent tüze nemzeti egységünk oltalmára és társadalmunk újjászületésére. Mert ma 44 év után messze tértünk ez eszményektől s legjobbjaink válvetett munkájára van szükségünk, hogy a társadalmi széthúzás el ne sorvaszsza nemzeti erőnket s az észak felöl ránk törni kászülő veszedelem egynek és erősnek találja a magyart. Oh te dicső napoknak dicső nemzedéke, a szabadságért, egyenlőségért, a testvériségért lelkesedve, eldobogó szive sejtette-e, hogy alig négy évtizeddel utóbb ellentéte készül nálunk annak, a miért te véredet adtad! — Csak ellenségeid gúnyja fenyegetett vele, de senki sem hitt szavának. Meg van ugyan is Írva, hogy akkor, a midőn a márczius 15-ike után a kétfejű sasok helyébe a nemzeti czimert függesztő a középületekre a nemzeti lelkesedés, egy öreg aulikus gúnyos kétséggel jegyezte meg, hogy csak azután meg ne bánják. Mert még a kuruez- világból maradt fel a példabeszéd, hogy a magyar czi- mer balján a négy pólya azt a lépcsőt példázza, melyen fölfelé igyekszik a czim és a rangkorság s a hiú nagyravágyás, nemzetséges nyavalyái a magyarnak. A czimer jobb felén a hármas halom, a nemzeti egyenetlenség, széthúzás és összeforrni nem tudás képe, a koronával takart magasabbik hegy pedig az egyenlőtlenség s osztály különbségeké, a vérmezőben levő kettős kereszt végre azt a nehéz keresztet mutatja, melyet ez átöröklött ősi bajok folytán hosszú századok óta hátán visel a magyar ember! Ki hitte volna akkor, hogy e gúnyos intelemnek alig 44 év múltán igaza lesz. Avagy nincs-e társadalmunk megmételyezve a czim és rangkórságtól, szerepelni vágyó dologtalan hiúságtól s elvei árán előre iparkodó nagyravágyástól ? Nem próbálja-e feldúlni a polgárok és családok különbségét az ország hétféle nemzete és hétféle vallás felekezete között mesterségesen szított egyenetlenkedés ? Nem látjuk-e mint hintik a békés polgárok közé szerte e hazában a viszály sárkány fogait akkor, midőn a határon mindennap egy újabb muszka hadtest nyomul előre, csak úgy, mint Lengyelország végnapjaiban. Nem látjuk-e mindenütt a márcziusi nap>ok és eszmék fejlődésének visszályát s látva a nemzeti jövőnk elé irt nagy kérdőjelet aggódva kiáltunk fel a költővel : Sors óramüved oly irlóztaló Hallom kerekid, a mint egybevágnak, De nincs azokhoz számlap, mutató. Ezért ünnepeljük szívvel és lélekkel széles e hazában márczius 15-ének emlékét. E nagy napok emlékén melegedjünk fel és a mint a természet háztartásában a hő el nem vesz, hanem átváltozik munkává, szivünknek a nagy nemzeti emlékekből táplálkozó melege is a nemzeti összetartás és polgári egyetértés munkájává változik s öregbiti azt az erkölcsi erőt, mely a nemzet jövőjének egy újabb ezredévre való biztosítására szükséges. De az uj ezredév boldogsága csak úgy fog elérkezni és leszen biztosítva, ha a márcziusi napok eszméire, a szabadságra, egyenlőségre, testvériségre, s a hazáért okosan dolgozni tudó nemzeti demokrácziára lesz fektetve alapja. Csak úgy leszünk nemzetül nagyobbak és erősek, ha e nagy idők nagy embereitől — kik bátran tudtak meghalni a hazáért, mi még a hazáért okosan élni és egyetértőn serényen dolgozni is megtanulunk ! Ezért én nem személyre, hanem a márcziusi eszmék szentháromságának — a szabadságnak, egyenlőségnek és testvériségnek örökös diadalára emelem poharamat!“
