Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-03-06 / 10. szám
XIV. évfolyam. ÍO. szám. Váoz, 1892. mározins 6. KI.OFIZHTÉNI iflSi: negyed évre I frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: IO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossulh-tér (Gyürky ház.) S'Ij i:i*. sí insztós k« ks u s l dóh i V At A l.: Vácz, (lasparik-uteza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. ii i ki>et i.sidu: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. \ y i 1 l-t (- r : sora...........................................................30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Arvamegye. Az ország árvája. Elhagyatva Istentől, embertől, a természet mostoha viszonyai alatt j szenvedve, a kormány sohasem törődött e vár- I megyével, mert lakossága szerény volt mindig, j és a kormány csak akkor értesült Árvamegye létezéséről, mikor az ottani lakosság adóelengedésért vagy az executiók elhalasztásáért folyamodott. A képviselők nem tartják érdemesnek ezt a népet arra. hogy a törvényhozás termeiben róla megemlékezzenek. Hátat fordítanak neki, mert nem tartanak haragjától, és igy Árvamegye árva maradt, és nincs, a ki segítene a szerencsétlen nép baján. Az éhínség, mely most pusztít e megyében, már a legnagyobb fokra hágott. A nép éhezik, egy része kivándorol, a másik része pedig elpusztul és ha segítség nem jön, akkor Árvamegye nemsokára sivataggá válik. A magyar nemzetnek nem szabad tűrnie, hogy azon a földön, melyet Szent István koronája szentté avatott, hogy itt, e hazában az emberek éhen haljanak, hogy legyen olyan megyéje a hazának, hol az emberek még a mindennapi kenyeret sem képesek megszerezni maguknak. Magának a társadalomnak kell hozzájárulni az Ínség enyhítésére. Árvamegyének sem a talaja, sem a kiimája nem olyan, hogy kellő támogatás mellett az emberek képesek ne lennének megszerezni mindennapi kenyerüket. Van ott erdő, van mező, rét, szántóföld, csak munkaerőre van szükség, hogy a természet által nyújtott jövedelmi forrásokat kiaknázzák. De hogy ez az erő fejlesz- tessék, arra első . sorban szükség van olyan anyagi támogatásra, mely a lakosságot munkaképessé teszi. Ha Árvamegye népe munkaképessé lesz, akkor azonnal megszűnik a nyomor és hazánknak az a földterülete, ahol most az Ínség pusztít, fel fog virágozni. Kövessünk el tehát mindent Árvamegye népe segélyezésére. Áldozzunk sors által sújtott e nép megmentésére s filléreink, melyeket nekik nyújtunk, a haza oltárára tett áldozat lesznek. Városunk lakossága, mely áldozatkészségét minden előforduló alkalommal ki szokta mutatni, most se maradjon hátra, s járuljon hozzá azon könyüradományokhoz, melyeknek gyűjtése az egész országban folyik. A tudományosság a közéletben. A tudományosan képzett ember gyakran tapasztalhatja a közéletben, hogy tudományossága nem részesül kellő méltánylásban és képzettségét éppen azok vonják kétségbe, a kik oly fokán állanak az ismeretek hiányának, miszerint felfogni sem képesek a tudomány becsét és annak jelenségeit. A tudományt megszerezni vajmi nehéz dolog, melyhez nem elég az Istentől adott észbeli tehetség, de okvetlen szükséges hozzá, hogy a gyors felfogási képesség szorgalommal párosuljon már u gyermekévekben s a tud vágy ösztöne ne szűnjék meg az önképzésre sarkalni életének következő napjain sem a tudományos embert. Korunk a tudományosság kora, szeretik hinni és hirdetni sokan. Nézzük, ez az állítás valóban megfelel-e a valóságnak ? Távolról sem! Hogy állításunk igaz, hivatkozhatunk a közéletben szerzett tapasztalatainkra, melyek arról győznek meg, hogy kelleténél' több a tildákon emberek száma, de alaposan képzett emberünk vajmi kevés vari s azok sem részesülnek olyan méltatásban, a minőre joggal számíthatnak. A tudományos ember már gyermekkorában szorgalommal gyűjtögeti azon kincset, melyet tudománynak nevezünk s mennél többet tanul, annál jobban tapasztalja, hogy még sokat kell tanulnia. Nem elég az, hogy a tudomány folytonos észtöréssel jár, de a tudomány eszközei tetemes anyagi kiadást is igényelnek, melyet visszafizetni a közélet van hivatva. A valódi tudományos ember nem köt ezégért tudományosságának, de műveiből, tetteiből, modorából világosan kitetszik, hogy széleskörű képzettséggel bir. Nem igy tesznek azok, a kik betekintenek ugyan az iskolákba, de hamar ráunnak a tanulásra, félbehagyják azt s minden alap nélkül lépnek az életbe, de akkor sem arra törekszenek, hogy iskolai tanulmányukat az élet iskolájában gyarapítsák, hanem fennhangon kérkednek ismereteik gazdagságával s ol-y ügyesen játszák a tudományos ember szerepét, hogy a nagy közönséget gyakran sikerül tévedésbe ejteniük és igy feleslegesnek tartják hiányos ismereteiket pótolni. Nézzük már most, hogy minő haszonnal jár az igazi tudomány a közéletben. A tudományos ember igazi áldás a társadalomra. A tudományos ember kutató lelke nem pihen, folyton tudományos buváriatokkal foglalatoskodik, előtte nyitva áll a magasság és mélység titka, a múlt eseményeiből következtet a jövőre, s látnolú lélekkel találja el a bekövetkezendőt. Kutat az ilyen ember, számításai a tudomány biztos alapján pihennek. Az ilyen ember tudománya világitó fáklyául szolgál az emberiségnek. A természeti erőket kizsákmányolja, az embernek szolgálatába hajtja, eszközöket teremt, melyek az emberek millióinak kenyér- keresetét biztosítják. A tudományos ember legtöbbje a szó hatalmával rendelkezik, ajkáról az ékesszólás varázsszavai ömlenek, irodalmi munkássága hathatós eszköze a közmivelő- désnek, az ismeretek terjesztésének, az erkölcsök nemesítésének. A tudományosan képzett ember töltheti be hivatását. Az ilyen ember biztosan jár el kötelességgé teljesítésében, nem tapogatódzik, gyorsan határoz, gyorsan cselekszik, minden tettéből kitűnik, hogy azoknak zsinórmértéke az ismeretekből veszi eredetét s mégis mit tapasztalunk? Nem azt-e, hogy a közéletben nem értik meg a tudomány nyilvánulását, félremagyarázzák érveit, kicsinyük, figyelembe sem veszik, mintha az élet lelke nem a tudomány volna. Ez a körülmény annál sajnosabb, ha a tudomány, képzettség megítélése azon tudatlanok bírálatára bi- zatik, a kik a jót a rossztól, a nagyot a kicsinytől megkülönböztetni nem tudják, a kiknek rövidlátó szeme elkáprázik a tudomány világosságának láttára s nem látnak, csak hallanak, de a mit hallanak, azt felfogni nem képesek. Ez az oka aztán, hogy a közéletben ritkán ismerik el a tudomány becsét s mindig akadnak emberek, akik emberi gyarlóságból, vagy önérdekből, a képzettséget ócsárolják, mert érzik, hogy a tudomány világossága hátrányára van az álarezot viselőknek, akik a tudatlanság hiszékenységében vetik minden bizalmukat. Sajnos és a közügy hátrányára van, hogy a tudomány becsét oly kevesen ismerik fel, mert hiszen a tudományos képzettség azon egyedüli eszköz, mely minden téren eredményeket képes felmutatni. Nem az olyan tudományos embert értjük mi, aki véka alá rejtett szövéseknek tekinti tudományát s elég önző arra nézve, hogy munkásságát a közélettől megtagadja. Mi az olyan tudományos embert tartjuk köztiszteletre méltónak, aki életét a közügynek szentelve beigazolja azt, hogy isten legmegbecsülendőbb adományát, a tudományt, az emberiség javára törekszik érvényesíteni. A közügy érdekében, a közjóért fáradozó tudományos ember minden tettéből kiviláglik, hogy a közügy érdekében fáradozik, de nem ritkaság, hogy vannak emberek, a kik különféle magán okokból kicsinyleni akarják a náluknál nagyobb emberek nagy tetteit s olyan embert igyekeznek előtérbe tolni a szereplés utján, aki törpeségre nézve hozzájok hasonló. Nem ritkaság, hogy a képzettség még az intelligens osztálynál sincs kellően elismerve. Avagy nem azt igazolja-e a mindennapi tapasztalat, hogy a képzettség és szorgalom hivatali állások betöltésénél mellőzve van s mig a képzettséget anyagi gond terheli, addig az üres fejű, de protezsált emberek meg nem érdemelt figyelemben részesülnek s oly állásokba helyeztetnek, mely állások iránt sem képzettségük, nem jóakaratuk nincs. A tudományos pályára készülő ifjakra nem lehet valami lelkesítő hatással a jelen körülmény. Azonban szeretjük hinni, hogy közel van az az idő, a mikor bármely téren azé lesz az elsőség, aki nagyobb szellemi tőkével rendelkezik s nem a mostani tudá- kos és részrehajló emberek igazságtalan Ítélete fogja mérlegelni az érdemet és elismerést. („Nógr. L.“) A kath. legényegylet tánczestélye. A „Curia“ szálloda nagy csínnel feldíszített nagytermében múlt hó 28-án megjelent Carneval herczeg, hogy búcsút vegyen az idei hosszú farsangtól. Magas megjelenése oly vonzerő volt a tánczkedvelő fiatalságra, hogy ő fensége ritkán volt ennyi hódolótól környezve, mint azon este. A valóban díszes terem rohamosan megtelt, s a húsz tagból álló buzgó rendezőség csak nagy ügygyel-bajjal tudott helyt állani és a megjelent nagyszámú hölgyközönséget a terembe bevezetni. így történt aztán, hogy a mamáknak részben kisérő nélkül kellett a terembe lépniök, mert hát a rendezőség minden igénynek meg nem bírván felelni, inkább a mamákat volt kénytelen kiséret nélkül hagyni, bízva azok nemesszivüségében, hogy nem veszik tőlük zokon, ha látva, hogy lehetetlen tisztüknek eleget tenni, egy- szer-másszor egy kis mulasztást követnek el, a miért nem is késtek szives elnézést kérni. Porubszky József egyleti alelnök, mint a bálbizottság elnöke fél 9 órakor jelent meg. Megérkezésekor a rendezőség két sorfalat képezve, zajos éljenzéssel fogadta és a Rákóczy-induló felhangzása mellett kisérte a terembe, hol az alelnök örömtől sugárzó arczczal üdvözölte a szép számban megjelenteket. Kilencz óra tájban pedig Kanda István kanonok, az egylet elnöke tekintete meg a mulatságot, kinek megjelenését szintén a Rákóczy-induló jelezte. Ami a mulatság sikerültét illeti, bátran mondhatjuk, hogy az idei farsangban rendezett mulatságok között ez volt egyike a sikerültebbeknek, jókedv dolgában szintúgy, mint a megjelentek nagy számát tekintve, a tágas díszterem ritkán lát .ily látogatott mulatságot. Az első négyest 70 pár tánczolta, pedig többen a terem elégtelensége miatt kénytelenek voltak ezen élvezetes tánezot nélkülözni. A jelen volt hölgyek közül következőket sikerült feljegyeznünk: Asszonyok: Hornung Albertné, Kőbl Jánosné, Szakszik Mihályné, Fédor Sándorné, Jelinek Ágostonná, Kozma Károlyné, Prohászka Ágostonné, Simák Jánosné, Klembala Imréné, özv. Rinder Józsefné, Krach Józsefné, ifj. Korpás Pálné, Tóján Károlyné, Scheffer Andrásné, Román Istvánná, Rada Elekné, özv. Nagy Jánosné, Obermajer Lőrinczné, Franyo Ferenczné, özv. Sporil Ferenczné, Lipták Andrásné, Vajk Károlyné, Lányi Jánosné, Müller Ignáczné, Bisztricsán Istvánná, Orszáczky Józsefné, özv. Hlavács Mátyásné, Pokorny Jánosné, Tabacska Mihályné, Balogh Gergelyné, Szalay Antalné, Sáry Mátyásné, Merk Jánosné, Molnár Istvánná, Schlinger'Mihályné, özv. Hajdú Antalné, Maurer Andrásné, özv. Szinay Györgyné, Erős Ferenczné, Fancsik Józsefné, Pásztor Józsefné, Bandhauerné, Szikora Jánosné, Csermák Mártonná, Muréty Istvánná, Fajcsik Mihályné, Tóth Ferenczné, Vály Józsefné, Jóföldy Mihályné, Köves Gyuláné, Ihász Gáspárné, Mihalovits Jánosné, Lopos Jánosné stb. Leányok: Kozma Anna és Margit, Schlinger Tercsi, Binder Sarolta, Lányi Berta, Bisztricsán Mariska, Borbás Etel, Vágner Mariska, Bednár Riczi, Rada Mariska, id. Simák Anna, ifj. Simák Anna, Obermajer Etel, Franyó Margit, Záhonyi Erzsiké, Sporil nővérek, Orszáczky Etel, Pokorny Anna, Szalay Mariska, Cseko Mariska, Merk Margit, Steidl Matild, Maücsek Mariska, Bónis Juliska, Parti Erzsiké, Jeremiás Etel, Krizsek Erzsiké, Szinay Ilka, Lopos Emma és Ilka, Hlavács Mariska, Simon Hermin, Sáry Etel, Vály Erzsiké, Erős Etel, Bandhauer Mariska, Laza Mariska, Pásztor Erzsiké, Fancsik Mariska, Szikora Etel, Sághi Erzsiké, Fajcsik Ilonka, Jóföldy Juliska, Köves Giziké, Légrády Etel, Mihalovits Juliska, Dobeczky Mariska (Sződ), Tóth Mariska, Hajdú Anna stb. A jókedv és vidám hangulat oly kitartó volt, hogy a vig mulatság csak késő hajnalban ért véget. ^ A jelenvoltak egy igazán élvezetes est emlékét vitték magukkal. S. M.
