Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1892-02-28 / 9. szám

XIV. évfolyam.

9. szám.

.41»^: negyed évre ü (VI. 50 kr. lcízlioz hordással vagy postai szétküldéssel.

Egyes szám ára : IO kr.

Kapható: KISS El IN Y El ANTÓNIÁNÁL Kossulh-tér (Gyürky ház.)

SKNSfiBÍ KN/ilÖSKÍJ Úti Bifl.-t BH>IB 3 V.4T.4 I. :

Vúcz, Garparik-ul.cza 12. fiz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk visíza.

Herme ni étien leveleket nem fogadunk el.

MIBUMETS'lfclOEá. :

jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek.

X y i I 1*1 r : sora $0 kr.

liélueg illeték minden beiktatásnál Ilii kr.

II Dr. Roskoványi Ágoston ^

wmmmamummmm

Megszólalt csütörtökön a mélabús »Ros- koványi-harang«, és hirdette nagynevű alkotójának dicsteljes halálát! Dicsteljesnek mondjuk e halált, mert csak oda kell tekintenünk a megboldogult Roskoványi ravatalára, a vallás géniusza megsúgja nekünk, hogy e ravatalon szent csontok pihennek, az aszkézisz, az önsanyargatás, az életszentség méltó ereklyéi. Szive telve volt a magasfokú erényesség melegével; nagy lelke mélységes tudománynyal eltelve él- delt csendes magányában. Mintha valamelyik nagy egyházatyára, a keresztény ó-kor valamelyik szent püspökére tekintenél! Szent Ágoston jut eszünkbe, az ő nagy védszentje, midőn hetven kötetnyi műveire nézünk azon különbséggel mégis, hogy ő az ifjúkor legkorábbi hajnalán már elméjével szivét is Istennek szentelé s megszokta az Úr igáját ifjúságától fogva.

A magyar püspöki kar soraiban megközelíthetetlen fénynyel körülvéve tűnt fel Roskoványi; a ki beszélt vele, épen olyan tisztelő áhítattal nézte őt, mint az a koldús, kinek meztelenségét köpenyével födte be. Elmondani nem, csak érezni lehetett a hatást, melyet ennek a szent püspöknek, ennek a tudományos léleknek, ennek a jóságos embernek közelsége, társalgása előidézett az emberben.

Remeg kezünkben a toll, az áhitat érzelme emelkedik lelkűnkben, midőn e sorokat Írjuk. S lélekben leborulva koporsója előtt, midőn a szokásos engesztelő imát akarjuk rebegni lelki nyuÄ „Yáczi Közlöny“ tárczája.

Az élet útján.

i.

Egyedül állok a világban,

Szabad vagyok sok év után,

Nem félek semmi fergeteglől A végzett munka tudatán.

Az élettel nincs mit veszítnem,

Ifjan sem félem a halált,

Nem fűztem senkit sem magamhoz, A baj, csapás csak nékem árt.

S úgy kéjelgek e gondolatban,

E szívnek olyan jól esik,

Elégtétel a boldogságért,

Mit a családdal elveszít.

Az emberekhez nem von érdek, ök is hozzám idegenek,

Nincs mit köszönni senkinek se S így büszke fővel mehetek.

De mégis, nem ! Van egy szelíd szív, Melyet tagadnom nem lehet S mely előtt könyes szemekkel Hajtom meg büszke fejemet.

És elsírom minden keservem A szülő édes kebelén,

Mert hallom minden dobbanásból, Hogy ez az egy szív az enyém !

II.

Az élet fáj; igája, terhe Már annyit sebzé vállamat.

De ám azért mosolyg az ajkam,

Mert lelkesít az öntudat.

Egy út, egy törvény áll előttem, Haladni bátran, egyenest,

A tiszta munka harczát vívni,

Őrizve szívet, jellemet.

galmáért, ajkunk önkéntelenül lábait csókolja meg, mint egy szentnek s elröpült dicső szellemét mintha inkább tisztelettel hívni akarnánk segítségül.

Nemcsak mi, hanem az egész keresztény világ igy érez, mert latin művei ismeretessé tették őt mindenütt.

A gyászlobogók ott a püspöki palotán, a papneveldén s Vácz egyéb épületein hirdetik a gyászt, melyet magára öltött városunk egykori szeretett főpasztoráért. A tegnapi fényes requiem, a káptalan küldöttségben való jelenléte a temetésen, minden, minden a volt kedves püspök halálának gyászos részvétét mutatja fel.

Majdnem 8 éven keresztül kormányozta egyházmegyénket s a kik ismerték egyháziak és világiak, gazdagok és szegények egyaránt áldják boldogiíó emlékét.

Ungmegyében, Szennán született, 1807. decz. 6-án atyja a megyének táblabirája volt. Már mint gyermek és ifjú magán hordotta jövendő tudománya és életszentségének jeleit. Mint egri növendékpap a pesti központi papnevelő intézetben végezte tanulmányait. Húsz éves korában már a bölcsészet tudora lett. 1831-ben misés- pap, 1832-ben a theologiai tudományok doktora lett. Két hónapig káplán, azután egri tanár lett s gyorsan emelkedett a fokozatokon felfelé s végre 1851-ben a váczi püspöki trónra emelte őt a királyi kegy. Forrón szerette egyházmegyéjét, s szivét, megtörte a fájdalom, midőn 1859-ben] Nyitrára küldte őt a Gondviselés. Lelke azonban ott is hasonló szeretetre talált, bizonyítja a nyitrai egyházmegye rendkívüli gyásza.

Nem soroljuk fel nagynevű alkotásait, beszélnek azok maguk. Jótékonyság volt életének egyedüli boldogsága.

Megtámadhattok szenynyel, sárral Ti kétszínűk, ti alkuszok,

Az elvek harcza összetörhet,

De félreállni nem fogok !

Viz Zoltán.

Őszi ködkép.

Irta : IZlól-yoxxii G^örg^.

A természet haldoklóit. A sárguló falevelek re- I zegtek az ősz fagyos leheletétől; a virágok fonnyadtan hajták le dércsipte kelyheiket: az ég ivén szürkés fellegek úszkáltak s a hűvös szól egyhangú sóhaja rázta tol a tájat néma merengéséből.

B . . . ben ünnepies komolyság váltotta föl a szokásos városi zajt, s általános munkaszünet állott be.

A templom közelében emelkedtek a Dénessy kastély aranyozott kupolái, a tágas udvaron tolongott a vendégsereg; a kapuk előtt a pórnép örömkiáltása hangzott föl, s mindenütt fesztelen jókedv mutatkozott. Hiérny báró az utolsó Dénessyt, a bájoló szépségű Laurát is elvitte; és az ódon kastély magára í maradt a csatában elhunyt ősök, hamvaival, melyek j fölött már csupán az ősz Dénessy Ernő őrködött.

I Hányszor járt könyűs szemekkel az elhagyatott kert I virágtalan utjain azon kinzó gondolattal agyában, j hogy magára marad, hogy még az is elhagyja, a ki j eddig az ősök hantjára virágot! tűzött; hogy az se lesz többé, mert Hiérny báró eljött érte!

De Laura grófnő ma szokatlan halvány volt.

Midőn ajkai mosolyra nyíltak, midőn szemeit az üdvözlőkre emelte, volt valami mosolyában, a tekintetben, a mi boldogtalanságot árult el, sőt a közelében haladók láthatták is, a mint éjsötét szemeiből egy fényes könycsepp gördült végig a menyasszonyi fátylon, vagy észrevehették, hogy az egykor vigkcdélyü ! ! úrnő ajkairól egy bánatos sóhaj lebbent el.

A végzet úgy rendelte, hogy Laura az irigylett szépség, a gazdag Hiérny báró neje legyen.

Tudta q jól, hogy a váczi egyházmegye viszonozza az ő nagy lelkének szeretetek azért küldte el arczképét is egyházmegyénk papjainak egykoron, s ma is rajongón tekint mindenki erre a kedves, erre a szent képre, erre a jóságos arezra, mint az ő szeretetének küldött zálogára, s erőt, kitartást, vigasztalást merit az élet komor óráiban.

Nem baj, hogy a közpályán nem szerepelt; átengedte a tért másoknak, e helyett a tudomány fényével árasztotta el hazáját s ezáltal terjesztette nemzetének dicsőségét az egész világon.

Legyen örökre áldott emléke ő neki, az Isten kedve szerinti főpapnak s jóságos szelleme fotytassa Istenében boldog életét! P.

Közgyűlések.

Az „Egyesült Gasinóköru a múlt vasárnap tartotta meg népes közgyűlését, melyet Kemény Gusztáv korelnök vezetett kellő tapintattal. Az igazgató jelentését különösen az anyagi viszonyok rendezését illetőleg a tagok kedves örömmel vették tudomásul, mert daczára annak, hogy a rendes tagok száma 15-tel apadt, az évi számadások 148 frt pénzmaradványnyal zárultak. Nagyobb vitára csak a kártyadijak szabályozása, a tagdíj hátralékok mikénti behajtása és a nem rendes fizető tagok fölötti végleges intézkedés szolgáltatót! alkalmat, mely dolgok rendezésére nézve a választmány megbizatott. Ä tisztnjitásra kerülvén a sor, minthogy az alapszabályok értelmében csak titkos szavazással lehet választani, a szavazatszedő bizottság Vörös Károly elnöklete alatt megkezdette működését, igazgatónak: Dr. Freysinger Lajos, aligazgatónak: Dr. Csányi János, jegyzőnek: Dr. Falcsik Dezső, pénztárnoknak: Donovicz Vilmos és könyvtárnoknak : Krancz Ferencz lett megválasztva. A választmányra a szavazás külön történt és ez a következőleg alakult meg: Havas Adolf, Meisz- ner János, Palkovits József, Péts Sándor, Alberty Ferencz, Reitter István, Dr. Pauer Béla, Csávolszky József, Helcz Ferencz, Meiszner Rudolf, Dr. Franyo

Ah, ha a szerelmében elvakult báró észrevette volna, hogy mennyire elhült Laura keze, midőn azt megszorította, ha tudta volna, hogy mit jelent az a két rengedező könycsepp azon az alabastrom arezon, ha olykor figyelmesen szemlélte volna váltakozó vonásait, ha látta volna őt elmerengni, keblét lázasan emelkedni, vagy a rejtett képet szobácskájábán!?

De Hiérny mindevvel nem törődött! Nőül vette Laurát a nélkül, hogy bírta volna szerelmét, hiszen ő az őrülésig szerette.

Pár nappal később, ott találjuk az ifjú párt utra- készen a kastély perronján. A gróf és a boldog férj, beszélgetve várták az indulás perezét; Laura pedig búskomoran függesztő ábrándos szemeit a távolba s a ködfellegbe rejtezett égbolt szürke ivén látszott merengni, mintha a maga helyét keresné abban a nagy világban, a hol már annyi boldogtalan föllelte nyugalmát, vagy a lombjukat hullató fák lassú haldoklásán tűnődnék: . . . most figyelni látszott a férfiak beszédjére, majd hirtelen megfordult és elsietett.

Utoljára lépett szobácskájába, hol ifjúságának gondtalan napjai lefolytak, a hol szive elősször kezdett szerelemben dobogni; ott volt a. boldog ábrándok emlékei közt, ismét annak a halvány alabastrom arcznak képe előtt, a mely oly mélyen vésődött keblébe.

— Szegény Arnold — sóhajtá — elérkezett az örök elválás percze.

íróasztalán ott volt még a toll, az illatos levélke, a melyet utolszor akart Írni. de már nem volt ideje; most görcsösen szoritá azt lihegő kebléhez, s ajkairól alig hallhatókig egy sóhaj lebbent el: „Ah, ha tied volnék!“

A férfiak tovább beszélgettek, Laura pedig Írni kezdett: „Arnold, szerelmem nem enged nélküled távozni e helyről! A szokott helyen vár Laurád."

Pár perez múlva a komornánál voltak a sorok, a ki elértette úrnője jóságos mosolyát.

Korom sötét éjszaka volt. A park fái lassan el-