Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1892-02-14 / 7. szám

III. A pénztár vizsgáló bizottságba Vitt Manó és Donovitz Vilmos. IV. Leltározó bizottságba Reiser Henrik, Meiszner Rudolf. , V. Árvaszéki ülnökökül Péts Sándor, Tntzédy So­ma, Schmidt János, Vida Vilmos. A közgyűlés folyama alatt Gajáry Géza, polgár- mesterségének ideje alatt véghez vitt dolgairól tett je­lentést a közgyűlésnek, mely jelentést mivel az amúgy is nyomtatásban fog a szélrózsa minden irányában szétküldetni, itt e helyen feleslegesnek tartjuk róla megemlékezni. A közgyűlés d. u. 5 órakor éri véget. I Tanács János. 1818—1892. A váczi székeskáptalan legközelebb egyik legérde­mesebb tagját vesztette el Tanács János czimz. prépost, éneklő-kanonok személyében, ki f. h. 6-án pár napi szenvedés után elhunyt. A közbecsülésben állott férfiú váratlan halála széles körben a legőszintébb részvétet keltette, melynek magyarázata az elhunyt szívjóságá­ban, s azon osztatlan becsülésben leli alapját, melyet mindenki részéről kiérdemelt előzékeny szívélyes modora, alapos készültsége, s feddhetlen papi jelleme által. Mindenha dísze volt a testületnek, mely őt. tagjai közé számította, s melynek gyűlésein szintúgy mint egyesek magánjellegű ügyeiben, tanácsait, ajánlatait, mindenkor körültekintés, megfontoltság jellemzék. Életrajzi adatai! a következőkben adjuk: Született Váczon, 1818. február 6-án, tisztes polgári szülőktől. Iskoláit szülőföldjén szép sikerrel végezvén a váczi egyházmegye növendékpapjai közé vétetett fel. A hit- tudományi tanfolyamot dicséretes igyekezettel kijárván, 1841. jul. 20-án pappá szenteltetett. 12 évig volt káp­lán (Nándor, Czegléd, T.-Györgye. Lőrinczi, Mindszent, Nagy-Káta, Félegyháza, Vácz), időközben több helyen (T.-Szele, Izsák, Nagy-Káta) adminisztrátorul is műkö­dött; 1853-ban ujszászi, 1858-ban rékasi plébánossá lett. 1867-ben tiszteletbeli kanonokká és szentszéki ülnökké neveztetett ki; 1872-ben váczi székesegyházi kanonokká s alsóvárosi plébánossá lett. 1873-ban zsi­nati vizsgáló, 1875-ben a püspök-egyházmegyei könyv­tár főnöke, 1878-ban bewi prépost lett. 1879-től 1884-ig a kegyes alapítványok kezelője volt. Mindenkor legpontosabb életrendet követett, minek következtében az utóbbi időben két ízben is megkapott tüdőgyulladást erős fizikuma kibírta; de mintegy két hét előtt újólag meghűté magát influenzát kapott, mely tüdőgyulladásba ment át s elragadta őt az élők sorából ép azon napon, melyen munkás életének 75-ik évébe lépett. Február 4-én erejét lankadni évezvén, végrendeletet készített s magához hivatta Buzáth Linus szent Ferencz-rendi atyát, ki őt ellátta a haldoklók szentségeivel. F. hó 6-án reggel elvesztette eszméletét, melyet a nap folytában még visszanyert, este azonban beállott az agónia és 10 óra tájban visszaadd lelkét Teremtőjének. A székesegyház nagy harangja másnap reggel adá tudtára a lakosságnak a káptalan veszteségének hirét. Az alsóvárosi plébánián, melynek az elhunyt tizennégy éven túl lelkésze volt, s az elemi-iskolák épületén, melyeknek sokáig elnöke volt, gyászlobogó tűzetett ki. A városház épületén szintén fekete zászló lengett. Haláláról a székeskáptalan és nővére adtak ki gyász- jelentéseket. Temetése a. gyászlapon kitűzött időtől el- térőleg e hó 8-án d. u. ment végbe, a város összes de nem vagyok benne bizonyos, hogy a reggeli szür­kület, az utczalámpa, a hó vagy valami más? No ni, ki botromoskodik it.t közelemben? vagy úgy, az árnyé­kom ! Ejnye, hol is lakom csak? . . . Alighanem itt! Igen ám, de zárva a kapu. Most mi a ménkőt csinál­jak? zörgetek? De vájjon ez a ház az ? . . . Mindegy, az utczán csak nem maradhatok ilyen hideg télben, a ragyogóját is neki. No senki se akarja kinyitni, mert úgy berúgom ezt a kaput, hogy poz- dorjává omlik! Hát az a vén kakukk meg mit akar odaát, hogy kinéz az ablakon ? Miköze másnak ahoz, ha egy tisz­tességes fiatalember korán (!) jön haza ? . . . Mit csináljak? Nini, a zsebemben van egy kulcs. Ez alighanem kapukulcs. De hát ... az én kapukulcsommal menjek be a más kapuján . . . Eh mit, szükség törvényt bont. Lám ez a kulcs éppen jó, fordul a zárban, nyílik a kapu ; benn va­gyok. Bánom is én most már akár mit csinál a ki künn maradt. Ejnye de kedves kis szoba ez, hasonlít az enyémhez csak tán nem az? De biz igen. Most mondják, hogy én lump vagyok, mikor milyen szépen direkte haza találtam. Van ebben valami kéjes, mikor az embernek ott­hona van._ E négy falon belől, ha sir, ha nevet, nem látja senki, mert most magam is el vagyok érzéke­nyülve. Mégis nagy ez az egyedüliség ! Nincs egy rokonkebel, melyre hajthatnám forró fejemet. Nincs kit keblemre szoríthatnék, mert . . . ezek a karok az én karjaim . . . hah! mi az? Egy alak, az én szobámban. Ki vagy? . . . Semmi felelet. Pedig ott áll. Ali! hisz ez egy esz­ményi sugár alak. • Káprázat, vagy való ? Ah, angyali lény, te édes jelenség, fekete ár­nyékban ! És a/, én szobámban, itt közelemben, oh én sze­rencsés halandó! Most, most . . . bezárom az ajtót. lakosságának részvéte mellett. A beszentelési szertar­tást dr. Virter Lajos, nagyprépost végzé nagy segéd­lettel, mely után a növendékpapság énekkara zengett megható gyászdalt. Temetésén megjelent Schuster Konstantin püspö­künk ő exciája is, és áldást adott az elhunytra, kit az alsóvárosi sirkertben helyeztek atyja és testvérei mellé örök nyugalomra. Az engesztelő szentmise-áldozat másnap (kedden) délelőtt tartatott meg a székesegyházban, melyet szin­tén a nagyprépost celebrált. A requiemen nagyszámú közönség volt jelen. A mindenki által szeretett és becsült jó pap em­léke legyen áldott. Ny. b.! Estély a siketnémák intézetében. A siketnémák országos intézetének igazgatósága minden évben egy farsangi estélyt szokott az intézeti növendékek gyönyörködtetésére rendezni. Az idei es­télyről — mely f. hó 6-án lön megtartva — a követ­kező levél érkezett egy tiszteletreméltó hölgytől kezeink­hez, melyet egész terjedelmében közlünk. Tekintetes Szerkesztő Úri Nem rég kezeimbe került gyűjteménye amaz érdekes leveleknek, melyeket II. Lajos, a bajorok szerencsétlen véget ért királya, — a ki tudvalevőleg elmezavarában tóba vetette önmagát — és legmeghittebb barátja: Kainz költő s német színész egymással váltottak. Ezen érdekes olvasmányból emlékezetemben él még II. Lajos ama levele, melyben töpreng a fölött, hogy ő nem tudja gondolatait, eszméit oly szép, ékes szavakba foglalni, oly élénken színezni, mint költő barátja, s hogy „ő csak a költő szavait tudja a. saját érzelmeivel betölteni, mert egy istenség megtagadta tőle azt az adományt, hogy gondolatait saját szavaival kifejezhesse.“ Őszintén meg kell vallanom, úgy látom hogy velem is ily mostohán bánj? amaz „istenség“, érzem hogy — midőn tollat fogok, — mind azt a szépei, tanulságosat, kellemeset és gyönyörködtetőt, amit alkalmam volt a helybeli siketnémák orsz. intézelében tegnap megtartott farsangi estélyen láthatni, nem leszek képes megfelelő s mindent hűen visszatükröző szavakba foglalni. Komoly elhatározásom volt, hogy közzéteszem mind­ama benyomásokat, melyeket az ezen intézet tanártes­tülete által a növendékek leirhatlan örömére rendezett idei estélyen nyertem; elismerésemet akartam kifejezni azokkal szemben, a kik minden évben keresik az alkal­mat. nem ismernek nehézségeket, költséget, hogy a felügyeletükre, vezetésükre bízott szerencsétlen növen­dékeknek minél gyakrabban tánczmulatságok, nyári kirándulások, karácsonyi és egyéb alkalmi ünnepélyek és szórakoztató meglepetésekkel örömet szerezzenek, hogy a kérlelhetlen sors sújtotta gyermekek sívár, öröm- telen életét, nyomott kedélyét ily módon felelevenítsék. Most hogy e czélból tollhoz nyúltam, úgy érzem hogy nem rendelkezem a nyelv ama tökélyével, mely szüksé­ges ahhoz, hogy mindama lélekemelő, szivet-, szemet gyönyörködtető dolgok, miknek szemtanúja voltam, az estély sikeréhez méltóan kifejezéshez juthassanak. A mily szép és dicsérendő az eszme, hogy a bol­dogtalan kicsinyeknek is jusson itt-ott az „élet örö­meiből“ valami, oly kifogástalan, oly tökéletes volt annak kivitele is, melyben nem pusztán az igazgató, gondnok és a tanár uraknak, de jelentékeny részük van nejeiknek is. Részesei voltak az estélynek az intézet mindkét nembeli növendékei és hozzátartozóik, a tanári testület és családbelieik; és ennélfogva helyszűke miatt mások Meg van. se ki, se be innen nincs ut. Közeledhetem-e hozzád, oh nemes lény, az alkolás netovábbja ? Nem felel. Kissé szégyenlős lehet a kicsike. Majd bátorítom. Ne félj, édes, itt teljes biztonságban vagyunk. (Lám ő már nem fél tőlem, még mindig olt áll s nem szalad). Angyalom, tubiczám, üvegházi rózsabimbóm, ugye megengeded, hogy „te,“-nek szólítsalak. Mennyi minden rejlik ez egy kis szóban! . . . Te nem felelsz? jó, a hallgatás néma beleegyezés. Tehát „te édes“, oh én képtelen vagyok tovább e ha­talmas kisértésnek ellent állni, nem, tovább nem küzd- 1 letek önmagam ellgn. De minek is tenném. Nem azért jöttél-e ide drága lény, hogy enyém légy ? Oh jöjj tehát kebelemre s egy édes csók legyen záloga léikéink összeolvadásának. Oh ne félj tőlem, amidőn kitárt karokkal közele­dem feléd, lásd nem zsarnokoskodom, kérve, könyö­rögve, remegve közeledem feléd. Mondd ki vagy, hogy jöttél ide? Egész valóm megremeg a gondolatra hogy egy uj valóság a többinél igézőbb áll előttem szobám félho­mályának rejtelmes szegletében. Tied e szív, oh hölgy, bárki légy e perczek em­léke feledhetlenül vésődik emlékembe. Most már úgyis hiába futnál nem bocsát lak. Imé karjaimba zárlak ! De mi ez? Borzasztó ütés, homlokom éri, szinte megszédülök, mit ölelek én ? . . . a . . . vaskályhámat . . . Ejnye az ebugattát, füstös bálványom de rászedtél. Hát mit szemtelenkedel ilt a sötétben, hidegen mint a jég? Becsületes kályha ropogó tűzzel, piros parázszsal várná a gazdáját. Azt mondom, megjavítod magad, ! vagy átváltozol azzá, aminek gondoltalak, vagy kidob- i lak, hogy hetet bukfenczezel, mihelyt a tavasz kinyílik! Most pedig szót se! Mert ha ezt a dolgot kibeszéled, megtagadom a nevemet és Bőm óki hói lesz: Mókus. meghívásban részesíthetők nem voltak. Kivételt képe­zett 6—8 helybeli fiatal ember, kik derekasan megál­lották helyüket s kiérdemelték osztatlan elismerésünket; tánczoltak velünk kitartással és pompásan s nem tar­toztak a váczi tánezosok ama gárdájához, mely minden tánczestély alkalmával következetesen, áttörhetlen spha- lanxot szokott képezni a tánezterem csillárja alatt s bámulatos türelemmel szokta támogatni a buffet ajtófélfáját! — Mindnyájunkat kellemesen lepett meg az az ildo- mosság, a „franczia-négyes“-ben tanúsított ama figyelem es ügyesség, melyet az intézet mindkét nembeli növen­dékei egymással szemben s a vendégek iráni tanúsí­tottak. Nem hagyhatom említés nélkül azt a lukuliusi asztalt sem, melyet az. „intézetbeliek“ a sültek, erémek, fagylaltok, csemegék, oportói és rizlingi kiváló borok­kal oly kifogástalanul elhalmoztak, hogy még az én szomszédom is — aki pedig tudvalevőleg Vácz legkriti­kusabb gourmandja — a megelégedettség hangján azt mondta: ily kitünően még nem ettem! Last, not least! mondom az angliussal! mert első sorban kellett volna kiemelnem azt a szeretetreméltó s mindenre kiterjedő figyelmet, melyben Vida igazgató úr, Krakker gondnok úr, Pertik, Taritzky Berinza tanár urak s kedves nejeik nemkülönben a tanártestület többi tagjai is növendékeiket és vendéget egyaránt ré­szesítettek. Hogy végül Ámor úrfi mily eredménynyel ját­szotta e farsangi estélyen szerepét, arról számot ad majd nemsokára becses lapjának „Hymen“ rovata; mert tény, hogy egy jelenvolt „agglegény“ szivét, pedig nagyon kérges, jégcsapos, pánezélos már — sikerült megsebeznie ! S ezzel elmondtam volna minden figyelemre méltó mozza .....................az az még sem ! Sajnos, van pana­szom is! panaszom a mi higgadt, bölcs, előrelátó, taka­rékos családapáink ellen, kiket égbekiáltó könnyelmű­ségen „in flagranti“ megcsíptünk, midőn garmadában a kártyaasztalon felhalmozott aprópénzt „behúzta“ a polgármester. Pedig csak a közel múlt napokban só­gornőm „drága“ ura, az én gyönyörűséges bátyám, azon az indokon tagadta meg a „korcsolya-egylet“ estélyére való menetelt, hogy —- nincs pénz! Kérje meg Szerkesztő úr nagyon szépen az illető jó urakat ne csábítsák ily hazárd játékra ami könnyelműségre amúgy is nagy hajlandósággal bíró apáinkat, mert én még e farsangon egy ruhát szükségelek s tánczolni akarok. S ha ezen leleplezés után sem vinné családját a jelzett estélyre ennek a kártya-kompániának főma­tadorja, engedje meg t. Szerkesztő úr hogy b. lapja legközelebbi számainak „Nyiltter-“ében kíméletlenül leálezázzam valamennyinket s nyilvánosságra {hozzam, mit művelnek esténkint a „Központi kávéházban“ ! Szives elnézést kérek, hogy ennyire igénybe vettem becses türelmét; szolgáljon mentségemül, hogy hasznos közlemény megírására törekedtem időmet fordítani. Üdvözli Or : • , v .. ője ...............L .... a U. i. Az esetre ha t. Szerkesztő úr levelemet b. lapjában közzé tenné, közlöm a jelenvolt hölgyek ne­veit, nehogy a mulasztásért Önre meg nehezteljenek; olt vollak: Vida Vilmosné, a „főmama“, Kovácli Ernőné, özv. Benczéné, Pertik Gyuláné, Taritzky Ferenczné, Krakker Kálmánná, Schwoy Kálmánná (Bpest), Berinza Jánosáé, Paul Istvánná, Pertik Louiza és Mariska (Bu­dapest), Feriik Paula. Bencze Margit, Orosz Zsuzsi. Weizer Adél, Schwoy Matild és Erzsi, Krakker Mariska. Városi és vidéki hírek. = Egyházmegyei hir. Bajcsy Gábor Cson- grádról Túrára tétetett át kápláni minőségben. = Lovászy Nándor, főgimnáziumi tanár, lapunk munkatársa. „Az én világom“ czimen egy költemény­füzért adott ki, mely a napokban került ki Mayer Sándor nyomdájából csinos kiállításban. A mű ismertetésére legközelebb visszatérünk. = Áthelyezés. Gyarmathy Ferencz váczi kir. járásbirósági joggyakornok kisegítőül ideiglenesen ha­son minőségben a nagykátai jbirósághoz helyeztetett át. = Műkedvelői előadás. A helybeli városi kór­ház és a páli sz. Vincze egylet javára ma (vasárnap) adatik elő Lukácsy S. eredeti népszínműve a „ Veres- hajú“. Az előadás fényes sikerűnek Ígérkezik. = Köszönet. A sz. Vincze-egylet szegényeinek javára újabban befolyt a perselyekben : A Curia szál­lodában (Halász István) 1 frt 60 kr, Hufnagel Imre kereskedésében 84 kr, Steiner Ignácz vendéglőjében 56 kr, a nagy sorházban (Rassovszky Mihály) 42 kr, Kőbl János boltjában 60 kr, özv. Czuczor Istvánná cselédszerző irodájában 41 kr, R a esek Matild divat­termében 20 kr, Müller Antal vendéglőjében 70 kr, Prájer József vendéglőjében 18 kr, ifj. Korpás Pálné boltjában 14 kr, az iparlársulat helyiségében 06 kr. Mely szives adományokért hálás köszönetét mond az Egylet 161. r. gyűlése. — A Duna árad. A vízállás városunknál teg­nap este 3 mtr. 94 cm. volt, ma már 4 mtr. 4 cm. Az áradást a felsőausztriai nagy esőzés és a hóolvadás okozza. — A Váczi Ipar és Kereskedelmi Hitel- intézet mérleg-számlája. Vagyon-. Készpénzkészlet 9089 frt 22 kr. Leltár 387 frt. Zálogok 3733 frt 40 kr. Váltó tárcza 254555 frt 32 kr. Jelzálog 126619 frt 98 kr. Más pénzintézetekbe elh. betétek és kamatai 14830 frt. Leirati betét és kamataiból 903 frt 82 kr. Intézeti ingatlanokban 35528 frt 56 kr. Kamat hátrálok vál­tóknál 21 frt 92 kr. Kötvényeknél 2493 frt 40 kr. Zálogoknál 43 frt 72 kr. Összesen: 2559 frt 4 kr. 10 drb Magy. jel. bank nyeremény köt. sorsjegy 1052 frt 50 kr. Költségek (per és óvás) 414 frt 2 kr. Főösszeg: 449672 frt 86 kr. — Teher: Részvénytőke 70000 frt. Tartalék-alap 6083 frt 2t kr. 'Tartalék-alap kamata

Next

/
Thumbnails
Contents