Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-12-11 / 50. szám
i:rol lZ!: i i:si Í IU: negyed évre 1 frt »50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: ÍO kr. Kapható: KISS ERNYE1 ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyiirky ház.) SZEIlHKN/iTOSEG KS Ul iOOIIITATAE : Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. HIltDETEKEK: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl t-t. é r : sora ................................................................SO kr Bélyegilleték minden beiktatásnál SO kr. Az őrtorony. Múlt év április havában a váczi önkéntes tűzoltó-egylet egy lelkes felhívást intézett városunk lakosságához, melyben adakozásra szólitá fel azt egy létesítendő tűzőrtorony érdekében. Az eszme kedvező fogadtatásra talált a közönség körében, mert annak megvalósítása által egy légi közös óhaja teljesülését látá. Az őrtorony építésének ügyét tehát városszerte felkarolták; bölcsen belátva azt, hogy annak létesülése által biztonsági viszonyaink hatalmas lendületet nyernének, miután a tűzoltói hasznos intézmény legszükségesebb kiegészítő részét nyerné meg ez által, mely nélkül pedig — mint tapasztalásból tudjuk — az sem felelhet meg tökélesen nemes feladatának. Nem pedig azért, mert a tűzoltóságnak nincs megadva a mód arra, hogy a legrövidebb idő alatt a veszély színhelyén teremhessen, s ►igy főfeladatát, mely a pusztító elem mihamarább! megfékezésében áll, gyakran nem oldhatja meg sikeresen. A tűzoltóság csak akkor szerezhet tudomást a tűzről, ha valaki jelenteni jön az őrtanyára, vagy midőn már a tűzilárma bejárta az egész várost. S ha még meggondoljuk, hogy városunk mily hosszú terjedelemmel bir, s mennyi időbe kerül, mig tűzoltóink fecskendőikkel megérkezhetnek a vész színhelyére, kivált, ha az a város végpontján van, lehetetlen be nem látnunk azt, hogy az ezalatt lefolyt idő sokszor a legnagyobb vész csiráit hordja mé- hében, mert elegendő arra, hogy csekély szél mellett egész házsor a lángok martalékává váljék. Az őrtorony építésének kérdése tehát egyik legszükségesebb tényezője városunk jólétének, A „Váczi Közlöny“ tárczája. A tisztartóék Ilonkája. — Beszélyke. — Irta: 3?. Csorloa _Á.1e©s. Komor novemberi nap volt. Vasárnap délután. A kis város utczái zajtalanok, a süvöltő szél elől mindenki a vígan lobogó kandalló tüzétől mérsékelt légű szobába vonult. De ha az utcza zajtalan, annál zajosabb volt a tisztartó úr háza, a hol a háziasszony névnapját ünnepelték. A tisztartóék általános kedvességnek örvendettek a kis városban. — A tisztartó előzékeny, bar urias modorú, de nem felfuvalkodott, vendégszerető ; a háziasszony mintaképe a jó magyar háziasszonyoknak, aki maga nézett ki a konyhára, maga járt utána házigazdaságának; és a tisztartóék szemefénye, a kedves szép Ilonka, maga a jóság, szelídség és szeretet. Mi természetesebb, minthogy az ily tagokból álló család a közszeretet tárgya lett. Nem volt oly családi ünnepély a tisztartóéknál, a melyen a kis város összes értelmisége fel ne kereste volna azt szerencsekivánataival, most is, midőn a tisztartóné névnapja van, együtt van az egész város. A számtartóék, a tiszteletesék, a doktorék, a pos- tásék, a gyógyszerészék, a notáriusék mind eljöttek, de nem maradt el a fiatalság sem, ott volt a fővárosi modort szenvelgő gyógyszerész-segéd, a magát hivatott poétának képzelő jegyzői írnok, a mélabús ispán — kinek anyja csak két héttel ezelőtt halt meg — az iskola igazgatója, három tanító és ugyanannyi tanítónőtől kiérve jelentek meg, hogy kifejezzék tiszteletüket a ház úrnője elölt. A tisztartóék számítottak e látogatásra, mert alig vergődött össze az egész társaság, a háziasszony az ebédlőbe hívta meg a jelen voltakat, ahol díszes teritékű s igy mindenki csakis a legnagyobb helyesléssel fogadhatta az önkéntes tűzoltó-egylet eljárását, hogy a már évek előtt megpendített eszmét újból íölelevenitve, kezébe vette az őrtorony épi- ésének ügyét, és az e czélra már ezelőtt adakozások útján begyűlt s a takarékpénztárban kamatozás végett elhelyezett összeget újabb adakozások által akará kiegészíteni, még pedig akként, hogy az a lakosságnak csekély áldozatába kerüljön. Ugyanis a kibocsájtott felhívás szerint 25 hónapon át 25 krajezárnyi csekély összeget kért minden aláírótól, mely havi járulékok — 600 aláírót véve számításba — két év alatt fedeznék, a takarékpénztárban elhelyezett előbbi 1000 frtot hozzávéve, az őrtorony építéséhez szükségelt összeget. Annak idején, midőn e felhívás megjelent, mi is megtettük kötelességünket, s nem mulasztottuk el e lap hasábjain közönségünk figyelmét felhívni a nemes ezélú adakozásra, s a tűzoltó-egylet felhívását melegen ajánlottuk a városunk haladását és biztonságát szivökön viselő polgártársaink figyelmébe. Azóta már másfél év mult el s igy a tervezett határidőtől — a meddig az őrtorony építésére szánt adományok beszolgáltatandók — nem sok idő választ el bennünket. És ez az oka, hogy újólag felvetjük az őrtorony ügyének kérdését, buzdítva a lakosságot a nemes ezélú adakozásra, hogy igy az a tervezett időben minden akadály nélkül létesülhessen. A Palkovits-bankett. Lélekemelő épúgy, mint eredményében tanulságos esemény számba megy Vácz városában az a fényes társas vacsora, melyet városunk polgársága Grajdry Géza s a legfinyásabb inyenczet is kielégíthető uzsonna várta a vendégeket. Természetes, hogy a régi jó magyar szokáshoz képest a felköszöntők nem maradhattak el s a társaság a legvigabb kedélyben hagyta el az ebédlőt, megoszolva három különböző szobába, az egyikben a mamák helyezkedtek el megbeszélve egymásközt a napi eseményeket, a házi dolgokat s kellő elkeseredettséggel nyilatkozva a mai cselédek romlottsága felett, a másik szobában a férfiak foglaltak helyet s bodor füstöt eregetve kergették a pagátot, mig a nagyszobában a hol Ilonka zongorája állott, a fiatalság zajongott oly elevenséggel. mely a fővárosi vigadó termének séta-hangversenye alkalmávali zajongással vetekedhetett volna. Ilonka, mint házi kisasszony kifáradhatatlan volt vendégei mulattatásában, megmutatta nekik legújabb zeneműveit, melyeket a fővárosból kapott, majd emlékkönyvét, albumát lapoztatta át vendégeivel, a kik közül nem egyszer-kétszer hangzott fel a meglepetés kiáltása egyik-másik arczképnél: Ah, mily jól van találva ! Mindenki résztvett a zajos társalgásban, csak Pusztai Endre, a fiatal ispán vonult vissza egy sarokba s olvasott, — a mit a nők eléggő udvariatlan dolognak tartva, a gyógyszerészék Linuskája, egy sugár szőke leány oda szólt: — Nagyon érdekes lehet az az olvasmány, hogy a mi jelenlétünkben is annyira leköti figyelmét ispán úr. — Bocsánat hölgyeim, — mentegető magát az ifjú, — a „Képes Családi Lapok“ legutóbb megjelent s csak ma érkezett számát lapozom és épen egy gyönyörű költemény kötötte le figyelmemet, a mely oly költőileg festi a mi komor novemberünket. —- Ah, valóban? —kiáltott egyszerre három-négy hölgy. — A „Képes Családi Lapok“ az én kedvencz újságom, szólt most az elemi iskola harmadik osztályának tanitónéja, — valóban e lap a legszellemesebb szépirodalmi lap s azok a gondolatok, azok a gyöngyszemek, melyek abban letéve vannak, oly alkalmasak polgármester kezdeményezésére, PalJcovits József ezredes, most már nyitrai dandárparancsnok, távozása alkalmából, múlt vasárnapon a „Pannónia“ szállodában rendezett. Esemény számba megy a társasvacsora márcsak azért is, mert a maga nemében első eset Vácz városában, hogy a polgárság katonai személyiség mellett ily impozánsul tüntetett volna. Tanulságos pedig annyiban, hogy szembetűnően igazolja azt a békés egyetértést' mely városunkban a katonai és polgári elem között fennáll. Daczára a förtelmes időnek a fényesen terített és kivilágított, terem csaknem teljesen megtelt résztvevőkkel. Városunk minden osztálya képviselve volt itt egyrészről, hogy a távozó ezredestől méltó búcsút vegyen, másrészről, hogy a jó hírnévvel beköszöntött uj ezredest körünkben üdvözölje. ß A résztvevők 8 óra felé kezdtek gyülekezni és a/2 9-re járt az idő, mire a társaság a patkóalakban felállított asztalokhoz ülhetett. Amennyiben sebtében lehetséges volt, a résztvevők közül következők neveit jegyezhettük fel: Palkovits és Vitzián ezredesek, Gajáry Géza polgármester, Kemény Gusztáv járási főszolgabíró, Helcz Ferencz kir. járás- biró, Rudnyánszky László szolgabiró, Havas Adolf és Gaál J. alezredesek, dr. Freysinger Lajos kir. közjegyző, Görgey osztályparancsnok, Dászkál főállatorvos, Batta, Nánássy, Szukob, Siposs és Vladár századosok, báró Vécsey, Segesváry, Valovits és Wittenberg főhadnagyok, Havas, Somorjay és Nádossy hadnagyok, dr. Csányi János takarékpénztári igazgató, Nikitits Sándor káptalani ügyész, dr. Hörl Péter városi főorvos, Ur- sziny Arnold gyógyszerész, Vörös Károly lelkész, — továbbá: Péts Sándor, Reitter István, Balás Imre, Harmos, Bakk Domonkos, Roller Armin, Paazig, Velzer Kálmán, Mayer Sándor, Tragor Károly, Tragor János, Péts Ferencz, Bónis János, Tragor Ignácz, Filzer Imre, Monszpart József, Intzédy Soma, Reitter Ödön, Stig- liczy József, ifj. Pertzián. Lévay, ifj. Monszpart, Szarnék József, Bezdek János, Niedermann Márton, dr. Franyó István, Ernyei János, Haidfeld Lajos, Baráth János, Torday Sándor, Fodor Imre, Lencsó Sándor, Marossy az emlékkönyvek lapjára, hogy én már nem egyszer használtam fel azokat. — Igazad van Gizella, erősité a számtartóék Tercsije, én is azt a kedves lapot tartom s tegnap kaptam meg csak s igy azt a költeményt még nem olvastam el, a mely a Pusztai úr figyelmét annyira lekötő. — Én sem olvastam még, — én sem, kiáltott fel egyszerre két hölgy. — Pusztai úr olyan hatásosan tud felolvasni, — jegyzé meg a ház Ilonkája, nefelejtskék szemeinek bűbájával tekintve a sarokban olvasó szép barna ifjúra, ha nektek is úgy tetszik leányok, kérjük meg az ispán urat, olvassa fel azt a költeményt. — Ha parancsolják, igen szívesen. S az ispán emelkedett hangon, teljesen helyes hanglejtéssel, mintegy szavalva, olvasta fel a költeményt: »Eltűn a kert füve, virága Az eső hull, hosszú az est, Repülj el délre kis madárka S a zúgó szélvihart nevesd.« »S ha még sem szállsz el más vidékre Hisz’ új hazát az úgy sem ad, A földmívesnek nyájas csűre Feléd int, szívesen fogad.« »Kopogtatva szállj ablakára, Ha zord vihar, fagy fenyeget. S a gyermekek teli kacsóval Morzsát, magot szórnak neked.« »Morzsát, magot szórnak majd széjjel, Ha hóval födve völgy, halom. Ne aggódjék picziny szívecskéd : Megvéd a részvét s irgalom.“ Egy perezre mély csend állott be, mindenki a költemény hatása alatt állott s hálás tekintetek repültek a felolvasó felé; de legjobban látszott a hatás Ilonkán, szemei ott pihentek a szép ifjú arczán, a kinek hangja nemcsak az Ilonka szívében reszkedtetett meg egy-egy kellemes húrt; a kedves leány szemeiben két könycsepp rezgett, mintegy utóhangjául a versszak
