Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-11-27 / 48. szám
KEÖFI5CETÉSI ÁRA : negyed évre I frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: IO kr. (apható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) SZERKESZTŐSIG ÉS KIADÓHIVATAL: Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. HIRDETÉSEK: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl t-t, é r : sora.........................................................30 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Proletár regálé-bérlők. Nem becsüljük túl a regálé államosításának i fontosságát, amidőn azt mondjuk, hogy az lemzetünk gazdasági és társadalmi életét alaposan át fogja alakítani. A regálé államosításával gazdasági és társadalmi életünk terén meg- ndult átalakító folyamat eddig ugyan még miniig csak a kezdet stádiumában van, arányai izonban máris oly hatalmas dimenziókban je- entkeznek, hogy azokat észre nem venni teljes 'ehetetlenség. Tagadhatatlan, hogy ez az átalakító folyamat a maga végeredményében üdvös és hasz- íos lesz, mely nemzeti egyéniségünket az élet- képesség számtalan szükséges feltételeivel fogja 'elruházni s mely a nemzeteknek a létért való ígymásközti küzdelmében előnyösen javunkra og válni. Ha azonban az eddig elért eredmé- íyeket veszszük csupán szemügyre, ha csupán ízon hatást vizsgáljuk, melyet a regálénak államosítása eddigelé idézett elő, úgy — be kell vallanunk — hogy nem egy tekintetben szomorú jelenségeket észlelünk. S ezen jelenségek voltak azok, amelyek az egyes kormányok szeme ilőtt lebegtek akkor, amidőn a regálé-kérdéssel 'oglalkozva, annak megoldását, végleges rendelését ismételten és ismételten későbbre halogatták ... Kevés oly ujabbkori állami intézményünk van, melynek születését oly hosszú vajúdási idő ílőzte volna meg, mint az államosított regálé ntézményéét. Számtalan, a nagy közönség által el sem fogható, el sem képzelhető körülményt tellett ezen, a nemzet testében ezer és ezer szállal gyökerező s a nemzet leghatalmasabb ényezőinek anyagi érdekét a legközelebbről írintő fontos kérdés megoldásánál tekintetbe venni. Ez a feladat pedig már magában véve sem volt könnyű; már ez maga egy jó adag államférfim bölcsességet, óriási tudást, tapaszta- latot, gyakorlati érzékét s ami ily kényes természetű kérdések taglalásánál kiválóan fontos, rendkívüli nagy tapintatot igényelt. Komplikálódott azonban a kérdés az utóbbi időben az által is, hogy annak most már tulajdonképpen nemcsak a regálé egyszerű megváltásának kellett lennie — vagyis, hogy a privát jog egyszerűen az állam tulajdonába megy át, — hanem az állami háztartás erősen megbillent egyensúlyának a helyreállítását is kapcsolatba hozták vele. És ez a tekintet volt kiválóan az, mely végre az emberemlékezet óta a tehetetlenség kátyújában vergődő re gálé-kérdést onnan kiragadva, gyors, az eredeti s a hagyományos felfogáshoz jobban simuló konczepcziótól, merészen eltérő megoldáshoz jut- tatá. Ennek azután természetszerű következménye az volt, hogy az uj intézményhez a talaj éppen nem volt kellőleg előkészítve. A regálénak évszázados fogalma sehogysem volt rávonható az uj tartalomra, a mely a nevén kívül majdnem minden izében módosult. Akik azt hitték, hogy a regálé államosításával a régi jognak még fenálló, az uj idők viszonyaiba azonban már be nem illő korlátái is ledöntetnek, — azok ugyancsak megcsalódtak feltevéseikben, mert nemcsak, hogy ezek a korlátok le nem döntettek, hanem még újabbak, még az eddigieknél is sokkal utálatosabbak társultak hozzájuk. Mindez pedig csupán azonegy czél érdekében történt, hogy a regálé jövedelme minél magasabbra csigáztassék. Midőn három év előtt az államosított jog első ízben került piaczra, a volt bérlőkön kivü^ akkor alig volt valaki, a ki iránta érdeklődött volna. Sőt még a bérlők között is sokan voltak, a kik inkább ösztönből, semmint meggyőződésből ragaszkodtak hozzá, mert azon árt, melyet a kincstár már akkor követelt tőlük, s a mely sok helyütt az előbbi bérlet kétszeresét, sőt sok esetben háromszorosát és négyszeresét is meghaladta, bár töviről-hegyire ismerték a régi jog értékét s a »kizárólagos jogosultság« csalétke erősen csiklandozta Ínyüket — egy kicsit mégis sokallották. A lefolyt három év tapasztalatai azonban még a legvérmesebb reményeken felül is túltettek. A bérlők legtöbbje valóságos aranybányát nyert benne, amelyből egy kis igyekezettel, kevéske élelmességgel s egy kis porczió lelketlenséggel kocsiszámra lehetett a szinaranyat kibányászni. S bizony, aki tehette — bányászott is. A regálébérlő pedig —- akit azelőtt iparos, kereskedő egyaránt lenézett s akivel legfeljebb foghegyről beszéltek, hovatovább a legirigyel- tebb ember kezdett lenni az országban. Ez a körülmény lassankint a tőke figyelmét is kezdte magára vonni. A pénzes emberek érdeklődni kezdtek a regálé iránt, mert kiszámították, hogy pénzük egy vállalatban sem hozna oly nagy járulékot, mint éppen a regálé által. Csakhamar szétszalasztották az ország minden vidékére embereiket szimatolni, hogy kutassák fel azon vidékeket, a melyekben a legdusabb aratás remélhető. S midőn azután egy-egy ilyen jog bérlete valamely oknál fogva árverésre került, azt minden körülmények között megszerezték. S ilyenkor valóságos élet-halál harcz keletkezett a volt bérlő és az uj aspiráns között. A „Yáczi Közlöny“ tárczája. Egy fehér rabszolga. Irta: 'V.A.IRG-.A. MIHÁLY. A toronyóra elütötte a kilenczet, kezdetét vette a .örvényszéki tárgyalás. A vádlottak padján egy folt hátán folt ruhájú, lapsütött arczú, 35 évesnek látszó Ínséges kinézésű erfi ül. A biró fölszólitására Berger Jakab földbirtokos dőadja a panaszát, mely szerint a vádlott Kovács mre béres, a múlt nyáron készakarva egy meszes gödörbe döntötte őt, a minek következtében a lába örött el és bár a törés már begyógyult, azért csak nankó segítségével járhat. — Vádlott, — szólt a biró — hallotta a vádat, ran-e rá valami megjegyzése? Mondja el, hogy történt? — Tekintetes törvényszék, én a fölforditást nem agadom, dé nem is tagadhatom, mivel megtörtént, lanern kegyes engedelmökkel elmondom, hogy történt. — Nos mondja.- Ez az eset vasárnapi napon történt. Ekkor is izokás szerint hajnali két órakor keltünk a jószágot áetrii, pedig előtte való éjjel is csak úgy tizenegy áján hagytuk félbe a buzahordást. Etetés után nagyon ám fért volna egy kis pihenés, mert sokat zaklatják íz embert egész héten át, vagy mivel vasárnap volt, llett volna templomba menni; no de nekünk ott a jusztán jobb erre nem is gondolni, mert mi sohasem /lehetünk templomba. Azt szokta mondani az ispán r, hogy a nagyságos úr nem imádság, hanem dolog égett, tart bennünket ... Ne térjen el a tárgytól, — szakítja félbe a iiró csak azt mondja el, hogyan és miért történt . föl fordítás. llát úgy történt kérem alásan, mikor én pihenés helyett előszedtem a heti strapáczióban elkeshedt testi gúnyámat, hogy kijavitgassam, mivel hogy a sok dolog és az apró cseléd miatt a feleségem nem ér rá, éppen egy meglazult gomb megerősítésével foglalkoztam, a mikor nagy lárma támadt az udvaron. Erre mindannyian kifutottunk az udvarra. — pedig hat család lakik ott abban a nem éppen nagy szobában, amely alacsony is, meg nedves, — csak egy gyermekágyas, meg egy jóformán haldokló béresasszony maradt benn. Mihelyt kitettem a lábam az udvarra, azonal láttam a nagyságos urat, a ki az istálló falánál napon sütkérező, szegény világtalan apámat pörölte. Nagyon kemény szavakkal illette azt a magával is tehetetlen öreget. Azt mondta neki: „Mit keres kend itt, vén kutya ? én semmiféle dologtalan embert itt meg nem tűrök!“ Erre szegény édes apám azt találta mondani, de csak szépen: „Mi gondja rá, engem nem a nagyságos úr, hanem a fiam tart.“ Erre az igaz szóra a nagyságos úr még dühösebb lett: „Mit hát kend még vissza is ugat?!“ És rugdalni kezdte a csizma sarkával. A vádlott itt elhallgat és szemeit törli. — Folytassa — biztatja a biró. — Mikor én azt megláttam, egyet fordult velem a világ s azt mondják, hogy a nagyságos úr felé akartam rohanni, de feleségem belém kapaszkodott és nem engedett hozzá menni. Én csak arra emlékezem, mikor két pajtásom átnyalábolt és a szobába vitt. Jobb is talán — teszi hozzá sóhajtva, — mert nem tudom, hogy fájdalmamban mit nem követtem volna el. — Térjen már át a fölforditásra is; az hogy történt? — Ennek a vasárnapnak a délutánján ki lett adva a parancsolat, hogy a többi béresek két órakor menjenek hordani, én meg mivel valamikor kocsis is voltam, a beteg kocsis helyett vigyem ki a nagyságos urat a határba. Ekkor történt, hogy a messzes gödör mellett elhaladva úgy hajtottam, hogy a hintó hátulsó kereke belezökkenjen a gödörbe; én megmaradtam a bakon, a lovaknak sem esett semmi bajuk, de a nagyságos úr kivágódott és eltörte a lábát, a melyikkel megrugdalta szegény apámat. így történt, nem tagadom, tessék kimondani rám az Ítéletet. Az ítélet kimondatott, de a nagyságos úr sehogysem volt vele megelégedve, mert nagyon enyhének találta. A sokoldalúság. Abban az időbon élünk, a melyben legkevesebbet érőknek tekintjük az ezermestereket. Ha maga Julius Caesar állítana is elibénk, azonnal rámondanék az ítéletet. „Ez az ember nagyon sokhoz ért, hadvezér, politikus, történetiró: ennyi sok egy embernek!“ A sokoldalúság ellen harczolók zászlóvivői fennen hangoztatják : olyan ember, ki sok dolgot ért, alaposan semmit sem tud! Pedig igaz-e ez? Nézzük csak a vargát, mikor „fájromtkor“ előszedi a Budapest vagy a Kis-Ujság kéthetes számát, nem a legnagyobb politikus-e, nem megtudja-e mondani előre, hogy a muszka csak az uborkaérést várja, azonnal Magyarországon terem. S tudván több ilyen, vagy ehhez hnsonló esetet, miért csodálkoztam volna rajta, mikor falunkban a következő czégér tündökölt egy rozzánt ház kapuja fölött: „Nyíró Zakariás borbély, fodrász, halottkém és álbtorvos.“ Hogy e sok mesterségnek melyik ágában fejtett ki legnagyobb tevékenységei, nem tudom, mert a kissé jobb ízlésű emberek nem hagyták becses ábrázatukat olyan kézzel bepacsmagolni, mely talán egy negyedórával ezelőtt Isten tudja miféle halottat tapogatott. (Segédre ne gondoljanak, azt nem tarthatott, kevés volt a „kuncsaft.“) A borbélyság tehát gyérül jövedelmezett. Fodrászi minőségben pedig csak egyszer szerepelt minden esztendőben, a midőn Kóbory és VándorJV 0
