Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1892-11-06 / 45. szám

tétlenségünk alapját, sem pedig az európai tudományos világot mozgató nagy kérdések megoldásának dicső versenyében részt nem veszünk.

A létért való küzdelem lázas versenyében munkálkodó mai és későbbi ivadéknak szüksége lesz arra, mgy lótás-futása közben olykor megállítsa a fönnebb idézett felirat, melyet az állandó országos ereklyetár lomlokzatára vélnék fölvésendőnek nagy arany be- a'ikkel:

„El ne feledd a mezőt, a hol érted a bátrak elestek.“

És erre éppen olyan hely volna legalkalmasabb, a ninő éppen kérdéstárgyává is lett, a városliget előtti drály-pavillon. Távol a város üzér zajától, az üdülés, íbrándozás e kedvelt menbelyén a szemlélődő épen a cellő hangulatot és időt nyeri az emlékek fölötti ke- jyeletes elmélkedésbe való elmerülésre.

Talán csak fölösleges mondanom, hogy a budaiesti városligetet értem ?

De talán még se; mert különös az, hogy a ter- nészeti törvényekkel merőben ellenkező jelenségekkel ;alálkozunk ez uj érában. Hogy a gyöngébb tudja legyőzni az erősebbet, a kisebb a nagyobbat, a szemé- yes helyi érdek az országosat, Esztergom, Arad, Ko- ozsvár Budapestet.

Mert az utóbbi két város is gyűjteni kezdi a

IS—49-iki szabadságharcz emléktárgyait. Es ez fölöttébb licséretes, nemes igyekezet.

Minden nagyobb környékkel biró magyar városiak ezt kellene tennie. Nem azért, hogy a mi ez irökké emlékezetes időből fennmaradt, mindent összegű jtsenek s összeszedett egyazonos tárgyból egész liramisokat állítsanak. Más a személyes, családi, vagy írszágos ereklyetár. Egy zászló száz darabra tépve, ehet ereklyéje száz családnak. Az országos gyüjte- nényben elég, ha egy tárgyból egy példány van meg. da az ország több vidékének nagyobb központján ala- íiü egy-egy gyüjtőszervezet, a siker nagyobb lenne s íz országos gyűjtemény teljesebb lehet, mintha a gyüj- ,és csak egy központból indul ki.

Hogy akár egy család, vagy egyes ember, akár így város kegyelettel tartson falai között szabadság- íarczunkból fönmaradt és kétségtelenül hiteles néhány larab emléktárgyat, fegyvert vagy ruhadarabot, esetleg így kis múzeumot effélékből, a mint hogy ez igy is van, ez ellen soha senki kifogást nem tehet.

De vájjon ki tartaná helyes választásnak, ha annak dején az alapítók a nemzeti múzeumot nem a fővá- •osban, hanem például Brassóban állítják fel ? Egyedül izon érvre támaszkodva, hogy legyen valamije Brassóiak is?

Ugyanezen érv hangoztatása mellett az akadémiát ehetne Pozsonyba, a nemzeti színházat Temesvárra, iz országgyűlést Újvidékre, a műcsarnokot Debreczenbe íelyezni. S igy tovább.

Agyafúrt okoskodással lehetne alkalmazni a régi gazdák amaz elméletét, hogy jobb, ha szanaszét van i birtok, mert ha a jég elveri egy helyütt, a többi nenten marad. De talán már ma nem szükséges bővebben bizonyítgatni, hogy mi a nagy központ fontossága a nemzetek életében? Német és Olaszországot csak azért lehet e századokon át apró darabokra sza- cadozottságban és megalázó helyzetben tartani, mivel íz egység legfőbb és legerősebb kapcsa — a nagy cözpont — hiányzott mindegyiknél.

Kiszámithatlanul szerencsés körülmény, hogy hazánknak van egy oly központja, mely most már nagyságánál fogva is kizár minden versenyt a többi városok részéről. Ez a főváros az egész országé, annak ninclen egyes lakosa a Kárpátoktól az Adriáig ezt a magáénak tekintheti, büszke lehet rá, csak úgy mint naga a budapesti lakos.

:sigázva, hogy egészen keresztül láttam rajtuk és áthattam, hogy egy krajezár sincs a zsebükben és még három éjjelt és napot kell szenvedniük, hogy a városba bejuthatnak. A szegénykék vándorló kolpor- :őrök voltak, ha még élnek és egymást meg nem ílték, vagy öngyilkossá nem lettek. (Hogy legyen az ő jó kívánságuk a polgármester szobra talapzatán egy illegorikus kép.)

De hát a közügynek vannak egyéb mártírjai is!

Perlaky Tóbiás felperesi ügyvéd bajtársunkat sem bocsátották be a városba, pedig neki igen fontos dóig? i.kadt volna egy ottani benszülött házánál, a kiről hallotta, hogy sok koleramentes ágyneműje van. írről akart magának meggyőződést szerezni a végre- íajtó és becsüs társaságában.

De a fiskális úr is a fogadóba internálódott vala 3 mit volt mást tennie, mint szépszerivel kihivatta magához az alperest, aztán amig visszautazhatott, el- tartlizta vele az időt.

A „baczillus fogadó“ ma olyan élénkségnek örvend, milyennek soha, mert a városbeliek most is mind ide járnak ki kibiczelni és a végből, hogy a fővárosból érkező ügyfelekkel „érintkezhessenek.“

A doktor pedig minden benszülöttnek a lelkére cöti, hogy otthon aztán ne érintkezzék a családtagokkal.

Egy-két hét előtt nősült, nyolez napig Budapesten dőző fiatal, jó egészségű férj és egy tizenhat tagból álló család szerető feje, a kik velem jöttek a fővárosiéi minden spriczczelés elkerülése és minden baj nélkül nőhettek be a városba övéik körébe, a doktor áldásától és tanácsától kisérve, a mi annyiból állott, hogy ,de kérem otthon ne tessék ám majd a családtagokkal érintkezni!“

Ilyen praeventiv intézkedés mellett aztán nem is :soda, hogy E . . . . városát elkerüli a kolera és nem esz csoda, ha a járványbizottság minden’tagjának szobrot emelnek. F.

Itt kell tehát központosítani mindent, a mi mind- ■ nyájunké egyaránt. Mindazt, a mit látni érdemes, tanulságos. Ennélfogva természetesen a szabadságharcz emléktárgyainak csarnokát is.

Mert a fődolog mindenben az, hogy a mi országos közintézmény, a mi oly természetű, hogy egyaránt kell kihatnia, mint a nap sugarainak, az ország összes tájaira, a nemzet egész egyetemére: annak a fővárosban a helye, mert csak itt, egyedül e helyen teljesítheti a fönnebb jelzett föladatát. Legyen a vidéki városoké mindaz, a minek értéke mivel sem növekednék, ha itt volna a fővárosban ; legyenek ott a szorosan helyi érdekű tárgyak. A ránki időszakos szökőforrás maradjon Ránkon, Hunyadi Mátyás szülőháza Kolozsvárnak. De hogy legsúlyosabb példákkal éljek: mi értelme volna annak, ha például a francziák a nagy Napoleon sírját nem Párisban, de valahol Perpignanban avagy Cor- sicában építik meg? Hát néhány ember oda is elmenne azt megnézni, de van-e értelmes ember a millióból, a ki éven át Párisban megfordulva, meg ne tekintené annak legnagyobb nevezetességét, legérdekesebb látványosságát, ha semmi egyébre nem jut is ideje ?

A mi jelentőségénél vagy méreteinél fogva kiválik a vidéki még keretéből, a mi közérdekű, annak a központban a helye.

Példának okáért az esztergomi bazilika, a prímás palotája, udvara most csupán csak Esztergomé; ha pedig az Budapesten volna akkor az egész országé lenne és pedig megtízszereződött értékben. A fővárosban ma már egyszer életében a legszegényebb emberis megfordul; nem jobb-e, ha itt megleli mind azt együtt, a mi a nemzet szellemi, erkölcsi nagyságáról, vagyonosságáról tanúskodik, mintha keresztül-kasul, össze-vissza kellene járni az egész magyar birodalmat, hogy ez elszórt — mondjuk elásott — kincseket föltalálja ?

Az 1848—49-iki szabadságharezra emlékeztető tárgyak gyűjteménye is tehát eminenter a fővárosba való.

De mi okból most mindezeket elmondani?

Egyfelől azért, mert mostanság nem egy más kérdésben is előtérbe lép a helyi érdekek követelőzése a központ jogos, észszerű igényeinek rovására.

Másrészt pedig azért, mert a nemzeti érzületre egyenesen káros hatásúnak tartanám, ha a szabadság- harczi emlékek tárlata magán vállalattá törpülne. Legyen e becses emlékek tára országos intézmény ; tem- lom, a hová mint ilyen szent helyre, léphessen be mindenki.

De hiszen mindez oly természetes, világos — minek mindezekért szót vesztegetni ?

Vajha úgy lenne . . . Vajha a fölszólalásommal nyílt ajtót törtem volna be! Vajda János.

CSARNOK.

A modern zeneirányról.

Irta : 3^ ősz egűn. 37- -A-rpád..

A modern zeneirány a klasszikus ellentéte vagyis más szóval szakítás a hagyományos barokk formákkal és szabályokkal és a kor Ízlésének megfelelő irály létesítése. Korántsem kell azonban azt hinnünk, hogy a modern zeneirány azért teljesen függetleníthetné magát a régi klasszikusok által alapelvként elfogadott és a zeneelmélet bázisát képező megállapodásoktól, mert az évszázadok vívmányát képező tapasztalatok, melyek időről-időre gyüjtettek össze, mig nem szerves-egészet képeztek, egykönnyen meg nem dönthetők és mig zene egyáltalában létezni fog, addig azok is fennállanaK. Az eltérés csakis a forma szabadságában, a moduláczió fejlesztésében is a szólamvezetés és thematikus kidolgozás sokoldalúságában áll.

A tulajdonképeni klasszikus zeneirány Bach, Händel, Gluck, Haydn, Mozart és Beethovennel kihalt és ha azon követőkről szólunk, kik ezek után működtek, akkor a modern klasszikái zeneirány megalapítóit vagyis a régi klasszikus zeneirány mintául vevése és a mo- dernitás belevivése mellett törekvőket értjük alatta.

Milyenek: Cherubini, Weber, Mendelssohn és Schumann.

A modern zeneirány azonban alapjában véve, habár jellegénél fogva nem nélkülözi a klassziczizmust, de sajátos és a kor Ízlése vagy a jövőre kiható szempontokat követve, szembeszökően ellentétes álláspontot foglal el a klasszikái zenével szemben ; úgy, hogy valamely műről ha halljuk, hogy a modern elvek szem- előtt-tartása mellett Íratott, tisztában vagyunk már előre alapjában a mű lényegével. A modern zeneirány megalapító és fejlesztői: a németelméi: Wagner Richárd, Flotow, Nicolai, Kreutzer, Lortzing, a franciáknál: Berlioz, Boieldieu, Auber, Herold, Meyerbeer, Halevy, Thomas, Gounod, Bizet, Massenet, am olaszoknál: Saint-Saens, Verdi, Donizetti, Rossini, újabban Mascagni, a svédeknél: Gade és Grieg.

A modern zeneirány az egyes nemzeteknél sajátos jelleget öltve keletkezett és fejlesztetett.

Tudvalevő, hogy a franczia zenét pattogó rithmusa és pikáns különleges harmónia szövevénye jellemzi; az olaszt a melódia; a németet ellenben úgy a harmónia, mint a melódia együttes fejlesztése és együtthatása.

Ezen jellegek érvényesülnek az említett nemzetek ujabbkori zenéjében.

A modern zene tulajdonképeni megalapítója és fejlesztőjének azonban Wagner Richardot kell tekintenünk, ki fenkölt szellemével és merész fantáziájával utat tört benne rejlő géniuszának és oly irányt teremtett, mely habár jogosultságát még nem dokumentálta egész bizonyossággal, mégis őt nagy reformátornak kell tekintenünk. 0 teremtette meg a szó szoros értelmében vett zenedrámát, a midőn a zene pontról-pontra a kszöveg hű deklamálója. Wagner tehát énekeseivel

deklamáltat és a helyzet- és kedélyállapot.ok változására fekteti a fősúlyt. A zenekar pedig oly módon kisér, hogy a kedélyhullámzások, a bosszú s keserv kitörése, a szerelem édes érzete, mely lényünket fogva tartja, fe.stőileg jut kifejezésre általa, sőt, hogy a hatás emeltessék s a zenekar lámpái és a karnagy pál- czája az élvezetre hatásrontó befolyással ne legyenek, sülyesztett zenekart alkalmaztat legutóbb Írott operáinál, melynek következménye, hogy az együtthangzás tömörebb és az összbenyomás hatásosabb.

A modern zeneirány bázisa a melódiának a harmónia különlegességeinek kihasználása mellett tovább- szövése és a különféle helyzeteknek és kedélyállapotok- nak zenei ecsetelése.

A modern zeneirány, tekintve, hogy a jelen század rendkívül gazdag, hivatott s ihlettől áthatott zeneköltőkben, igen sokoldalú, amennyiben majd minden zeneköltő saját „én“-jének érvényesülésekor önálló irányt teremt, melyen következetesen halad előre, olyannyira, hogy az egyes irányok között — a nemzetiség tekintetében — hasonlatosság mutatkozhatik, de maguk az irányok teljesen függetlenek egymástól és ezeknek szerves együttességét nevezzük magának a tulajdonképeni modern zeneiránynak.

Az tény, hogy a modern zeneirány, daczára a zene előbbrevitelének és nagymérvű fejlesztésének, (mely különösen Wagner Richárdban már jóformán a tetőpont elérését czélozza, mely után visszahanyatlás állhat be) tekintve, hogy a korszellem nagymérvben befolyásolja és becse is ennek megfelelően nyer méltánylást, nem bir azon értékkel és nem tarthatja fenn magát annyi ideig, mint a klasszikái zeneirány; mert ezekben lévén letéve a valódi zene magva, mely az egymást követő klasszikus zeneköltők által folyvást istápoltat- ván Beethoven alatt már gyümölcsöző fává fejlődött, keresetlen, s csupán az igazi, valódi bensőséget tolmácsoló s minden külső hatást — hajhászástól ment nemes tulajdonainál s a kedélyt, magasztos érzéssel eltöltő benső értékénél fogva, messze fölötte áll a modern zeneiránynak is tapasztalhatjuk a jelenkorban is, hogy a régi klasszikus zeneirány mily varázst képes reánk gyakorolni és magasztos főségével rabjává tenni képzel- rnünket, benső kedélyvilágunkat; ezen hatást akkor érezzük a legközvetlenebbül, ha megcsömörülve a modern zenétől, egy klasszikus zeneművet hallgatunk meg; mennyire más az érzés, melyet ez a zene költ fel bennünk, miként finomodunk és nemeskedünk ben- sőleg ezen zene hallatára, mint tágul keblünk, miként ver szivünk és mily megkönnyebbülést érezünk; nem bánt minket az unalom érzete, sőt egészen az utolsó akkord elhangzásáig fogva tartatik lényünk s csak akkor ébredünk fel mintegy delejes álomból, mely addig uralá lényünket, mig hallottuk a kedélyünket magasztossággal eltöltő hangokat.

A klasszikái zene ezen felsorolt elvitázhatlan tulajdonainál fogva kivívta magának az elsőséget a zeneirodalomban és ki a modern zeneiránynak akar is hivatott követője lenni, annak is meg kell ismerkednie a klasszikái zenével és vele bizalmas barátságot kötnie, mert csakis annak alapos ismerete és megértése után a szerzett ismereteket a modern irány terén értékesítve, fog sikerrel helyt állhatni.

A modern zeneirány követői, köztük Gounod, Massenet, stb. elismerik, hogy csakis a klasszikái zene alapos megismerése tette lehetővé, hogy oly sikeresen működhessék pályájukon s kivétel nélkül elismerik, hogy Mozart a legnagyobb klasszikus zeneköltő.

Ha tehát a jelenkor kiváló zeneköltői azon véleményen vannak, hogy a klasszikái zene nem ismerése nélkül tehetségük kárba veszett volna, tisztában kell, hogy legyünk a klasszikái zenének nemcsak mint alapvető, de az inspirálásra lényegesen befolyással biró vagyis lényünket magasztos érzéssel eltöltő elsőrangú zenének jelentőségével.

Hogy tehát a modern zeneirányt tovább fejlesz- szük és e téren sikeresen működhessünk, át kell tanulmányoznunk alapjában legnagyobb klasszikusaink legnagyobbszerü műveit és az ezekben lefektetett érzéseket megismerve és magunkénak vallva, térhetünk csak át a modern zeneművek tanulmányozásara.

Városi es vidéki hírek.

= Hátrálékos előfizetőinket kérjük hátralékos összegeik mielőbbi beküldésére.

= Személyi hirek. TJr. Miltényi Gyula székes- egyházi kanonok, a püspöki papnevelde igazgatója és tanára, s az érdemesült papok intézetének igazgatója, megrendült egészsége miatt saját kérelmére püspökünk ő nagyméltósága által az igazgatói és tanári teendők alól ideiglenesen felmentetett. A papnevelő intézet igazgatásával s a tanársággal Rózsahegyi Gyula szentszéki ülnök s lelkiigazgató bízatott meg. az érdemesült papok intézetének igazgatójává pedig Újhelyi István székesegyházi kanonok és plébános lett kinevezve.

= Egyházmegyei hirek. Bajcsy Gábor túrái segédlelkész Derekegyházára adminisztrátornak neveztetett ki. Segédlelkészi minőségben áthelyeztettek : Kiss Gábor Derekegyhózáról Nagy-Kőrösre, innen Viz Zoltán Nagy-Abonyba, innen Járvás József Kecskemétre a betegeskedő Szirmák Béla helyébe, Millmann Sándor félegyházi és Lengyel Imre majsai segédlelkészek kölcsönösen áthelyeztettek.

= Mindenszentek napján a székesegyházban dr. Virter Lajos czimzetes püspök és nagyprépost végezte az ünnepélyes szentmisét, az egyházi szónoklatot pedig Niedermann Márton karkáplán tartotta. Az ének és zenekar Ullrich C-moll miséjét adta elő; offerto- riumra Pnllcovics Olga kisasszony Saar „Salve Regina“- ját énekelte harmonium kiséret mellett kellő precizitással.

= Borromei sz. Károly napján, november hó 4-ikén, a püspöki papnövelde, valamint az irgal- masrendiek kápolnájában ünnepélyes isteni tiszteletet tartatott, mint e kápolnák védőszentjének ünnepén.