Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1892-10-30 / 44. szám

két foglalkoztatja — különösen azon körülményben, hogy, a mint már fentebb megemlilők, az iránytadó faktorok e kérdést illetőleg legnagyobb zárkózottságot tanúsítanak, mi az amúgy is felzaklatott kedélyeket még csak fokozottabb mérvben izgatja fel.

Hogy miben rejlik oka e — hogy úgy mondjuk — nálunk szokatlan jelenségnek, azt, ha csak kissé is tekintetbe veszszük a három év óta az italmérés terén uralgó állapotokat — köny- nyen kitalálhatjuk. Részünkről tehát a közönségnek a kérdés iránt rendkívüli módon tanúsított érdeklődését nemcsak hogy értjük, hanem teljesen méltányoljuk is, mert a kérdés őt nagyon is közelről érinti.

Három év keserves tapasztalatai tanitották őt meg erre. A három év előtt bekövetkezett változott viszonyok terhének egész súlyát viselték vállai; s ha ettől, a már-már tűrhetetlenné váló tehertől meg szeretne szabadulni, — azon csodálkozni a legkevésbé sem lehet.

Reményét a tekintetben, hogy ezen elviselhetetlen állapotnak a bekövetkező új évvel vége lesz, a megváltásra nézve most folyó alkudozásokba vetette. Ha pedig — mint a szárnyaló hir tartja — ezen alkudozások zátonyra jutottak, úgy ebben reményének füstbe menését joggal siratja.

Mi azonban azt hiszszük, sőt meg vagyunk róla győződve, hogy erre s sírásra most még koránt sincs ok. A dolgok aligha fejlődtek még ennyire, sőt remélhetőleg nem is fognak. De nem is szabad nekik! Nem! Ily hibát, másodszor nem követhetnek el intéző férfiaink. Elég volt egyszer belőle. Annak is drágán adtuk meg az árát.

Három év előtt — midőn a regálénak állami megváltása után először lett a város az italmérési jognak bérletével megkínálva, 22 ezer forintért engedte azt át nekünk az állam. Ekkor azonban a város versenytársa — ha jól emlékszünk, a pálinka-jognak mostani albérlője — egy utóajánlattal 28 ezer forintra szöktette azt fel. S midőn a város ezen az áron is megtartotta a jogot — s ezt okosan tette — hát mi volt első dolga? A helyett, hogy a jogot a maga egészében házilag kezelte volna, annak legjövedelmezőbb ágát, a szinmézét, mely egymagában majdnem kétszer 28 ezer forinttal ér fel, a pálinkajogot potom 16 ezer frtért sietett versenytársának albérletbe adni. S ezt bizony, éppen nem tette okosan.

Elég vak volt észre nem venni, bogy mint nevet markába versenytársa, meri hiszen ily jó üzletet ő akkor sem csinál, ha az egész jogot, nem a felszöktetett 28 ezer forintért, de az eredeti 22 ezer forintért kapja is meg.

A dolog nagyon egyszerű! Ő fizet a pálinka-jogért 16 ezer forintot; a sör-jogért kap a város kerek 5 ezer forintot; a pálinka és sörjogért tehát összesen kap a város 21 ezer forintot S bizony, bizony kötve hiszszük, hogy ma,

Ezek a sors kiválasztottjai s életük, mely a bemondás folytonos lánczolata — felkeltik a legmélyebb részvétet. D.

Feltámadunk.

— Rajz. —

Irta: BEa,-\7-a,s Berta,.

Az ég velünk sir, velünk gyászol. 0 is felölté gyászruháját, a ragyogó napnak sugarát alig engedi áttöretni gyász színén. Az utczán csupa feketébe öltözött emberekkel találkozunk, kik koszorúkat visznek kedveltjeik sirhantjára.

Egy szegény asszony két kisebb koszorút vesz és haza viszi.

Milyen szomorú az otthona!

Ma egy éve még csak egy koszorút vitt a temetőbe, férjével rótta le a kegyelet adóját elhunyt gyermekéért és most férje is lenn nyugszik a sírban gyermeke mellett. Ő egyedül van.

Egyedül. Milyen egyszerű ez a szó, alig hinnők, hogy benne kifejezve van a legnagyobb fájdalom.

A szegény asszony leül egy kis székre, munkától kérgesedet! kezére hajtja fejét és gondolkozik. Gondolkozik, mi lesz most, hogy utolsó krajczárját is oda adta koszorúért. Arczának minden izma megrándul, szemeiből könyek folynak s ő még sem tudja, hogy holnap mi lesz . . .

A ma is elég siváran áll szemei előtt, hát még a holnap.

Felölti kopott fekete ruháját és indul a temető felé.

Milyen megragadó képet nyújt ma a temető.

A magas obeliszkek csakúgy ragyognak az ezer meg ezer gyertya fényétől, tündériesen megvilágítva a sok koszorút, s mint megannyi rubin vagy smaragd látszanak a sírkő minden betűi. A. tehetősebbek gazdag

midőn a bor már majdnem csemege számba megy s midőn a sörnél sokkal drágább, hogy akkor a bor után a még hiányzó 7 ezer forint, mely azonban a kezelési költségekkel együtt majdnem 10 ezer frtra rúg — bejött volna.

De bezzeg bejött a pálinkából kétszer is 16 ezer. Sőt még ennél is több! Nem mi mondjuk ezt egyedül, tudja ezt velünk együtt más is. Csak éppen azok nem tudták s nem akarják most sem tudni, a kiknek ezt első sorban tudni kellene is, meg illenék is.

Dehál ez a dal a múltról szólt. Hagyjuk tehát a múltat. Feledjünk a mit felednünk lehet s okuljunk rajta. Nézzük most a jelenlegi állapotokat !

A legközelebb lefolyt megváltási tárgyalások alkalmával a kincstár a bor--, hús-, czukor- és sörfogyasztási adó, valamint a szeszitalmérési adónak megváltása fejében 67, illetve 64 ezer forint váltság-összeget követelt, mely követeléssel szemben a város 62 ezer forintot ajánlott fel. Megjegyezzük itt, hogy tavaly pl. ugyan csak a fogyasztási adók, valamint az italmérési jog fejében 66 ezer forintot fizetett a város. A kincstár tehát e szerint az idén 2 ezer forinttal kevesebbet követel. A különbözet pedig a kincstár követelése és a város ajánlata között szintén 2 ezer forint.

De ne feledjünk egyet! Wekerle van any- nyira számitó ember, miszerint jól tudja, hogy az egyes jogok tulajdonkép jóval többet érnek s sokkal magasabb áron kelnének el, semmint ő azokat a városoknak átengedni hajlandó. A lefolyt három év erre nézve elég tapasztalatot nyújtott neki. S a hol a megváltási tárgyalások czélra nem vezetése folytán a jog bérlet útján lesz értékesítendő, a versenytárgyalásoknál minden egyes esetben bizonyára sokkal többet fog kapni az egyes jogokért. Jól tudja azt a pénz- ügymiszter, hogy a városoknál a magán regále- bérlők sokkal jobb vevők. Ezek ismerik már a jog igazi értékét s eszükben sincsen, hogy egykét ezer forintért kicsinyeskedjenek, mig a városok legnagyobb része még ujoncz e tekintetben.

S ha mégis mindamellett sokkal kisebb ösz- szegen hajlandó azt a városoknak átengedni, úgy az italmérési törvényt módosító 1892. évi XV. t.-cz. szellemének tesz ezzel eleget, melynek egyik fő intencziója az, hogy a községek a jog észszerű kihasználása által zilált pénzügyi viszonyaikat rendezzék.

Ilyen rendezni való pedig — sajnos — nálunk is akad. Hiszen a kövezési és csatornázási munkálatoknak még csak kezdetén vagyunk s már is beleütött nagy garral rendezetteknek hirdetett pénzviszonyainkba a — deficzit. Pedig ha idejekorán nem sietünk valami úton-módon háztartásunkat ettől a baczillustól dezinficziálni, úgy az mihamarább beleesik a — kolerába. Hatékonyabb és csalhatatlanabb dezinficziáló szert pedig

eleven virágokkal, széles szalagokkal díszített sirhant előtt állanak s imádkoznak elhunytaik lelki üdvösségéért.

Amott egy elegáns fogat áll meg. Hosszú uszályos selyem ruhába öltözött hölgy lép ki, karján koszorúval. A mellette levő nő szintén koszorúkat visz.

Leteszi a sírra s letérdel. Áhítattal imádkozik. Imádkozik boldogságának elvivője lelkeért, imádkozik, hogy egyesülhessen vele minél előbb, mert hisz aki ott nyugszik az az ő férje, az ő forrón szeretett férje volt.

És az a szegény asszony csak néz. Önkénytelenül peregnek le könyei. Ő is sir azzal az úri nővel együtt, fájdalmuk közös.

Majd odamegy két egymás mellé hantolt sirhoz. Az egyik régibb, a másik egészen friss hantolás. A régibben e felirat van : Varga Pál elhunyt 5 éves korában, ez valószínűleg fia. A másik férje.

Ő is imádkozik. Imádkozik hosszasan, olyan jól esik ez, szivéről mázsányi terhet vél eltávolítani.

Elgondolkozik, hogy milyen jó is iLt. Megszűnik itt minden. Meg az éhség, a szenvedés. Az öröm, a fájdalom, minden, minden. A sziveket nem hozza hullámzásba semmi, nyugszik minden csendesen. Körültekint. Szemei a bejárat feliratán akadnak meg „Feltámadunk.11 Igen, fel fogunk támadni. Fel egy jobb és szebb életre, a hol egyenlő lesz minden. A szeretetnek, a véghetetlen szeretetnek fogunk élni!!!

Távolról már hallani véli a szerátok énekét, szemei megüvegesednek, tagjai elbágyadnak, férje egyszerű fakeresztjét átfonja karjaival.

„Feltámadunk“ susogják megcserepesedett ajkai — s a szegény asszony az éhség s hideg következtében megszűnt élni.

e tekintetben a regálénál egyelőre mi legalább nem tudunk.

Ezt pedig intéző férfiaink is tudják. S épp azért nem hiszünk mi annak a rémhírnek, mely a múlt hét közepe óta izgalomban tartja egész közvéleményünket. Ilyet még csak feltételeznünk sem szabad intéző férfiainkról. Ez még gondolatnak is borzasztó.

Miről is lehetne itt tulajdonképen szó? Egészben véve 2 ezer írtról. Ha a kincstár ma- kacskodni találna — amit ugyan alig fog tenni — s ragaszkodna a 2 ezer forint különbözőihez, meg vagyunk róla győződve, hogy a város egy perczig sem fog habozni, még ezt az összegei is megadni. Van esze, hogy kétezer írt miatt 1 nem dob el magától évi 15—20 ezer forinl hasznot. Ám legyen a haszon csak 10 ezer: avagy mondjuk csak 5 ezer frt; még akkor sem volna menthető s nagyon is nagy kishitűségre vallana — a jogról való lemondása. A városnak, mint erkölcsi testületnek polgáraival szemben isc vannak kötelességei. Azoknak elhanyagolása, nem o respektálása pedig visszaélés volna a polgárság bizalmával szemben.

CSARNOK.

Fővárosi élet.

— Csevegés. —

Hála a jó égnek, hogy már valahogyan rendben vagyok, mert. már kezdtem restelni a dolgot, hogy t. i sans adieu távoztam onnan és még csak annyi időn sem volt, hogy urambátyámnak válaszoljak utolsó — hozzám intézett — levelére.

Tessék elhinni, hogy távozásom óta nem volt egyetlen nyugodt perczem, mert hisz’ joggal lehetett rólam feltenni, hogy a válasz elől ki akarok térni.

Ám ezúttal mégis kénytelen vagyok még egy kis fi. türelmet kérni, mert ma nem annyira „válaszolni“ -i mint inkább beszélgetni akarok egyről-másról „a régi, jó időkről“ ...

Hiába! mégis csak más ez a fővárosi élet, háttr még most, a mikor nemcsak fő-, hanem székvárosi is..fi

Képzelje csak kedves urambátyám ! Amit maguknál soha sem volt alkalmam látni az itt mindennapi jelenség.

No találja ki, micsoda az ?

Az utczán valóságos embereket lehet látni . . . igen ám, de olyanokat, akik — sétálnak !

Hát van-e ilyen önöknél! ?

Még ünnepnap sem.

Eddig is büszke voltam szülővárosomra, de még inkább vagyok az most, mert örömmel tapasztalom hogy még a kolera sem rontotta el a jó kedvét.

Színházak, kávéházak és orfeumok csordultig tele vannak minden este és a czigány nem győzi zsebre :d rakni a sok hatost — no meg krajezárt, melyet s . „hálás“ publikum a tányérba hullat.

Hogy az itteni szinházlátogató közönség milyen türelmes és elnéző, legjobban mutatja a Duse idejövetele vagyis jobban mondva ide nem jövetele.

Jön . . . nem jön . . . jön . . . ez itt most a legfontosabb kérdés.

Már múlt hét csütörtökre volt hirdetve az első fellépte ; a jegyeket persze kapkodta az itteni közönség — pedig saját tapasztalásból tudom — nem ingyen osztogatják.

Aki pedig nem jött, hanem egyszerűen ide telegra- fált, hogy „jövő“ csütörtök jön, az a nagy művésznő rs volt, az utólérhetlen Duse . . .

Azóta már megint volt csütörtök és azt hiszem lesz még több is — mi meg türelmesen várunk — hisz’ a fődolog : a jegy már a zsebünkben van.

Hja kérem! azért nagy művésznő; a közönség csak legyen szépen türelmes és — várjon.

A honvédszobor leleplezési ünnepélyétől egyelőre szintén elestünk; elhalasztották az egészet az általánosan ismert okoknál fogva.

Addig is ott áll a szobor szép budavárában lebontva egy nagy lepedővel, valószínűleg azért, mer röstelli a dolgot nagyon és nem akarja, hogy mát most is sok bámulója akadjon.

Nagy lépésekkel közeledik felénk tél apó; előhírnökei már is beköszöntőitek és bizony, a ki teheti az már fűtött kandalló előtt szürcsöli ebéd után í feketét. Monsieur Jules. ■

1 ideki hirek.

= Személyi hir. Müjovsmky Yülmos a pestvidék kir. törvényszék elnöke, a váczi kir. orsz. fegyintézet bér tartott felügyelőbizottsági ülés alkalmából városunkban időzött és egyidejűleg szemlét tartott a hatásköre alá utalt váczi kir. járásbíróságnál is.

= Halottak estéjén régi szokásához híven az idén is testületileg vonul ki a „Katholikus Legény- egylet“ az alsóvárosi temetőben nyugvó szabadságharc/i honvédek sírjához, hol gyászénekeket fog zengeni s alkalmi szavalatot tartand.

— Esküvő. Zatskó Rezső romhányi jegyző e hó 27-én vezette oltárhoz szép és kedves menyasszonyát Barna Mariska kisasszonyt, dr. Virter Lajos ez. püspök unokahugát. Az esküvő fél 12 órakor volt a felsővárosi plebánia-templomban. Az esketési szertartást dr Virta Lajos ez. püspök, káptalani nagyprépost végezte, mely után emelkedett szellemű beszédet intézett az uj házaspárhoz. Boldogság legyen frigyükön!