Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-03 / 27. szám
XIV. évfolyam. 27. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS KLOFI/ETKSI ARA: negyed évre I frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyiirky ház.) s/j:iíií i]s/;b’ósf<í í:s ií b adóhivata i. : Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető' közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. m nmrisiiu: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl 1-1, é r : sora ...........................................................30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Lapunk olvasóihoz. Most, midőn ismét egy félév végéhez értünk, egy futó pillantást kell vetnünk a múltra, lapunk eddigi pályafutására. Mint minden vidéki lapnak, úgy lapunknak is nem az a czélja, hogy országra-világra szóló eseményekkel foglalkozzék, hanem hogy különösen a város és a vidék érdekeit szolgálja, s azok jólétének előmozdításán munkálkodjék. El is követtünk mindent, hogy lapunk a közvéleménynek legyen szószólója mindenkoron. Bátran elmondhatjuk, hogy önzetlen lelkesedés vezette mindig toliunkat munkálkodásunkban. A személyes érdekeket megvetve, rokonszen- vet és gyűlöletet mellőzve, a város felvirágoztatásának, jólétének emelésére irányult minden törekvésünk. S hogy nem sikerült minden alkalommal elérni azon eredményt, melyet működésünk által czéloztunk, s hogy szavaink olykor a pusztában hangzottak el, nem a mi hibánk, hanem azoké, kik hivatva voltak az üdvös reformokat megvalósítani. De mindazonáltal önérzettel állíthatjuk, hogy ha nem is minden, de legtöbb üdvös intézkedést illetőleg lapunkat illeti meg a kezdeményezés érdeme. Lapunk jövőben is megmarad azon az úton, melyen eddig haladt. Minden törekvésünk oda fog irányulni, hogy olvasóink igényeit kielégítsük. Meg vagyunk győződve arról, hogy a ,,Vá- Czi Közlöny“ tizennégy évi fenállása elég garan- czia arra nézve, hogy iránya és működése a közönség elismerésével találkozott mindenkoron. Reméljük tehát, hogy olvasóink bizalmát és támogatását jövőre is bírni fogjuk. Ä „Yáczi Közlöny“ tárczája. A levél. Messze tőlem, messze földre Eltávozott kedvesem, És itt hagyott mindörökre : Nem látom már sohasem ! Kérve-kértem távozáskor, Ne feledjen engemet S néha-néha levelével Nyugtassa meg szívemet. Megígérte! És mint Noé Vártam arra szüntelen, Mikor jő a fehér galamb : Üdvöt hozó levelem ? Megjött végre, nagysokára. — Öh mi édes élvezet ! — Szemem fénylett, keblem zihált, Két kezem meg reszketett. Elolvastam —-------Oh iszonyat! Csalfa leány, hűtelen ! A vetések állásáról írogatott ő nekem. Br. Matocsin Fedői*. Párbaj-e, vagy gyilkosság? — Elbeszélés a Rákóczyak korából. — írta: lEáü. lÉzEártonffy I n©. r ©. A szomorú időkbe vezetem vissza az olvasót, midőn a magyar nem volt úr saját hazájában, midőn egyfelől a német, másfelől a török sanyargatta. Hogy kiheverte e siralmas korszakot, azt Erdély kitűnő fejedelmeinek, a Bethlenek és Rákóczyaknak köszönheti. Történetünk I. Rákóczy György idejében játszik 10.‘>6-bari. Ez időszakba esik a vallási villongás is, Előfizetőinket felkérjük ezúttal, hogy elő fizetéseiket a »Vdczi Közlöny« XIV. évfolyamának 111. negyedére (I frt 50 kr.) mielőbb megújítani szíveskedjenek. A helybeliek a lapkihordónál a nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig postautalványon eszközölhetik legczélszerübben az előfizetéseket. Isten velünk ! A „Váczi Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Életpályánk. A magyar szülők gondjai egygyel szaporodtak. Most az iskolaév végén mindig uj kérdés előtt állanak, kiknek gyermekeik jövőjéről kell gondoskodniok. Melyik pályán lehet legköny- nyebben boldogulni ? ez a kérdések kérdése. Minden szülő úgy szeretné ellátni gyermekét, hogy soha az élet szenvedéseit, nélkülözéseit meg ne ismerje, hogy úr legyen belőle, aki könnyen élhet és költhet kedve szerint és aki a munkát csak másoknál lássa, ő pedig »sine cura« után éljen, mint magasrangú állami tisztviselő vagy főpap. Hogy más pályán is lehet boldogulni, azt tudja ugyan, de már nem tartja boldogságnak. A fődolog semmi munka vagy legalább is nagyon kevés munka és nagy fizetés és nagy rang. Ez a szülők álma és mindent elkövetnek, csakhogy ez álom valósuljon. De fájdalom magasrangú hivatal mindössze csak 12000 van Magyarországon, a főpapok száma is meg van szabva és igy a két millió tanulónak csak elenyésző csekély hányada lehet nagy úr. A gyermekek tömege nem számíthat protekezióra, anélkül pedig »sine curá«-t nem lehel kapni Magyarországon. Mi legyen tehát annyi százezer fiúból, aki a tudományos pályára készül? Az ügyvédi, orraidon Eszterházy Miklós nádor sereggel volt kész megtámadni I. Rákóczy György fejedelmet. Azonban az erdélyiek se maradtak tétlenek. A fejedelem székely hadakat szervezett, az ifjú Bethlen István és Zólyomi Dávid a Nyírséget járták be és a szabolcsmegyei hajdúságot is igyekezett valahogy rávenni, hogy ellenség gyanánt ne viseljék magukat. Ép tavaszra fordult az idő, a Tisza jege el takarodott és a folyó nagyon megáradt. Az ellenség Tokajtól egész Rakamazig táborozott. Ott voltak: Batthyány Ádárn, Bornemisza János kassai viczegenerális. A fejedelem kémei értesültek arról, hogy ezek átkeltek a Tiszán és fenyegető állást foglaltak el. A sáncz között kétféle had állott: fele magyar és fele német lovas. Ez utóbbiaknak Vitális Henrik volt a parancsnokuk. A székely hadak gr. Bethlen István és Zólyomival derekasan harczoltak és az ellenséget visszanyomták s nagy részüket a folyóba fullasztották. Vitális megmenekült. Ekkor a ravasz német, ki mindamellett ügyes katona és kitűnő ezéllövő volt, felöltözött álruhába és a mulatozó magyar táborba lopózott. A magyar nyelvet tökéletesen bírta, tehát nem tűnt fel jelenléte. Bethlen István épen beszédet tartott híveihez, melyben haragja villámait szórta a nádor, de főleg a bécsi udvar áskálódásai ellen. „Isten gondviselő kezének kell közbenjárnia, hogy hazánkat és Erdélyt a német befolyástól megóvjuk!“ E szavakkal végezte beszédét. Vitális összeránczolta sötét szemöldjeit és komoran nézett maga elé. A mulatozás éjfélig tartott. A vitézek a bor hevétől lelkesedve, hangosan daloltak. Bethlen István nyugodni akart. De ekkor a sötét éjben valaki útját állta. — Ki vagy? — dörgi Bethlen. — Jer a tábortüzek felé! Majd megismertetem magam! — sziszegő Vitális. Szó nélkül mentek egy őrtűz felé, s midőn Bethlen itt se ismerte meg éjjeli megtámadóját, az igy szólt felé: vosi és mérnöki pálya már nem olyan kecsegtető többé, mint azelőtt, amikor kevesebb tehetséggel is nagy vagyont biztosított a diploma. Ma már a diplomás embernek is fel kell vennie a harezot a versenynyel, mely legyűri a népszerűségeket. A tizenkilenczedik század végén a protekezió hiányát csak két dologgal lehet helyettesíteni : munkával és tehetséggel. E kettő együttvéve annyit ér, mint a protekezió egy maga és aki nem akar a protekcziótól háttérbe szorítlatni, annak ernyedetlen szorgalommal kell dolgoznia és minden tehetségéi latba vetnie a létfentartás küzdelmében. Szünideje van a tanuló ifjúságnak. Felszabadulva az iskola zárt helyiségeiből a mezőkön és réteken szabadon tölthetik idejüket és edzhetik testüket, hogy annál jobban bírja a szellemi munkát a szünidők elmúltával, majd ha újra átlépik az iskola küszöbét. Csak a szülőknek nincsen szünidejük, ők most még többet gondolkoznak, mert most kell elhatározniok, hogy gyermekeik számára melyik életpályát válaszszák. Az elhatározás nehéz. Akár merre tekintenek, mindenhol túlnépesedés. Az ügyvédi kar panaszkodik és módot keres hanyatló anyagi helyzetének javítására. Az orvosok is keseregnek. Nekik meg az fáj, hogy sok a beteg, de kevés a jövedelem és a műszaki diplomák tulajdonosai duzzognak, mert szolgálataik nem részesülnek igazságos elismerésben. Mindenki tud egy verset sírni hivatása bajairól és alig találunk valakit, aki választott pályájával meg volna elégedve. Hol rejlik ennek az oka? e kérdésre csak kevesen tudnak válaszolni. Pedig nem is kell hozzá boszorkányság, hogy megfejtsük. A baj kútforrása főleg abban rejlik, hogy Magyarország lakossága többnyire idegenkedik az ipar és ke— Én Vitális Henrik vagyok, a legyőzött német lovasok kapitánya. Te most elfogathatsz és felkonczol- hatsz, de tudom, hogy sokkal lovagiasabb férfiú vagy, semhogy orgyilkos módon kivégezz! Hanem vívj velem párbajt! Ez az igazság! Aki győz, azé a diadal! Bethlen a meglepetéstől szóhoz se jutott, s beleegyezett a párbajba. Elhatározták, hogy másnap reggel a közeli völgybe mennek pisztolyra tizenöt lépés avance-szal. Bethlen másnap reggel Zólyomival megjelent a kijelölt helyen, hol Vitális egy emberrel már várta. Az ifjú Bethlen igen nyugodt volt és megtöltötte pisztolyát. Zólyomi megmérte a distánezot. A jel megadására Bethlen tüzelt, golyója a kapitány vállát horzsolta. Ez jót nevetett. — Uram! — mondá a kapitány — ön úgy látszik, nem sokat ad saját életére, nekem tehát nincs érdekemben megfosztani önt életétől. — Lőjjön azonnal! -- kiáltá Bethlen. — Nem fogadok el semmiféle kegyelmet. — Elismerem büszkeségét, — viszonzá a kapitány — de miután nem volt eldöntve, hogy miképen történ jók a párbaj, én rezervában tartom lövésemet. — A hogyan tetszik; a lövés az öné és bármikor szolgálatára fogok állni. — El is várom! — Tizenöt lépésnyire! — jegyző meg Bethlen István nyugodtan. Ezzel mindketten távoztak. Bethlen István gróf Ecsed várába vonult vissza, Vitális pedig eltűnt. A párbaj kezdett feledésbe menni. Bethlen István megnősült és Szécsi György leányát Máriát vette feleségül. Két év mult el a boldog együttlétben. Vitális ez idő alatt a császári hadseregben tüntette ki magát és őrnagy lett. Egy napon Lesednek vette útját. Gyönyörű vidék gyönyörködtette szemét. Végre megállt a várkert előtt. Esti 8 óra volt és a