Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-07 / 23. szám

Mert nem fölösleges hangsúlyoznunk azon általánosan ismert körülményt, hogy vidéki hírlapirodalmunk manapság nemcsak éppen a vidéki tehetségek számára szolgál találkozóul, hanem egyszersmind országos nevű irodalmi és publicistái tekintélyeink is szívesen munkálkodnak közre abban, hogy a vidéki hírlapirodalom emelkedjék.

A szellemi nivó továbbra való fentartása pedig feltétlenül megköveteli azt, hogy a vidéki hírlapok anyagi jólétnek örvendjenek, s hogy eddigi jövedelmi forrásai meg ne szűnjenek, sőt ha lehetséges inkább emeltessenek.

A ki a vidéki sajtó feladatát ezen szempontokból ítéli meg, az bizonyára nem is gondol arra, hogy a többször említett törvényjavaslat, s a majdan keletkezendő ügyviteli szabályzat a veszély magvát hordozná magában.

De nem szabad optimistáknak lennünk.

Résen kell lennünk minden eshetőséggel szemben. A vidéki sajtó érdekeiért el kell követnünk minden lehetőt, mindaddig, mig csak a reménynek egy sugara dereng felénk.

Azt hiszszük, hogy közös érdekeink szempontjából nemsokára tényekről is vehetünk majd tudomást; azonban addig is, mert a tizenkettedik órát bevárni talán csak éppen nem akarjuk, legczélszerübben teszszük, ha a vidéki sajtó hasábjait igénybe vevő országos képviselőket, mint személyes ösmerősöket felkérjük arra, hogy a szöveg módosítása iránt a részletes tárgyalás alkalmával megfelelő javaslatot nyújtsanak be arra nézve, hogy a vidéki sajtó anyagi érdekei és szerzett jogai megvédve és biztosítva legyenek minden irányban.

A vidéki sajtó, a „Pápai Lapok“ országos nevű szerkesztőjén, Fenyvessy Ferenczen kívül, aligha van más által képviselve a magyar parlamentben; de azt határozottan merjük állítani, hogy a képviselők nagy része érdeklődik a vidéki sajtónak úgy jelene, mint jövője iránt.

Őszintén kívánjuk tehát, hogy figyelmeztető soraink a vidéki sajtóban viszhangot keltsenek, só hajtott sikerre vezessenek! Corydon.

A vilíamvilágitás előnyei.*)

Azon természettudósok, kik a természettannal szakszerűen foglalkoznak, tudják, hogy a gálván-féle erős villám-árammal szemkápráztató láng-ivet lehet létrehozni. Ezt már 77 év előtt Davy angol természettudós feltalálta ugyan, de sokáig nem tudták a nagy lángivet kisebb részekre elosztani, a nagy lángiv pedig csak igen nagy termekben volt alkalmazható. Végre Edison és Swannak sikerült tüzesedő lámpák feltalálásával a villamvilágosságot tetszés szerint elosztani. Ezen idő óta jöhetett a villamfény az általános világítás szolgálatába s méltó pályatársa lön a kőszénben rejlő világitó légnek, melyet hibásan íégszesz-világitásnak szoktunk nevezni.

A vilíamvilágitás a fényáram nagyszerűségére s a világítás intensivitására, fokára nézve, nagyban fölülmúlja minden eddig igénybe vett világitó eszközeink és anyagaink fényhatását; most a döntő kérdés nem az, melyik világítás kerül többe, vagy kevesebbe : az eddigi gázvilágitás-e, vagy a vilíamvilágitás, — hanem inkább az, hogy melyik világítás felel meg inkább a közegészség követelményeinek ? Ezen kérdésre nézve már tudós szakférfiak nyilatkoztak, kik szerint a napvilág, gázvilág és villamvilág közt egészségi tekintetben különbségek vannak.

A világosság minősége hathatós befolyást gyakorol a látás élességére. A látás élessége a gázvilág mellett tompul, azaz alábbszáll; a villamvilág mellett pedig nemcsak nem tompul, hanem még a napvilággal szemben is bizonyos előnynyel bir.

Még nagyobb a különböző világosság befolyása | szemünk szinérzékére. A villamvilág, nevezetesen a ' lángiv, összehasonlítva a napvilággal, lényegesen ja- ■ vitja a vörösnek, a zöldnek, kéknek és sárgának ér- ; zését. Ha e tekintetben a villámvilágosság fölülmúlja ' a napvilágot, annál inkább fölülmúlja a gázvilágot.

Valamint a ragyogó napnak közvetlen sugarai, : úgy a villamvilág közvetlen fénye, mint vakitó fény, 1 szemkáprázást idéznek elő. E tekintetben a gázvilág í bir előnynyel a villamvilág fölött. Ha a villám lángba 1 közvetlenül beletekintünk, ennek fénye természetesen sokkal inkább izgatja, elkápráztatja szemeinket, mint a gázláng, mely szélesebb góczból indul ki. Azonban a káprázás ellenében óvhatjuk szemeinket ernyők által, melyek elzárják a villamvilág közvetlen sugarait szemeink elől s csak a szétszórt világosságot látjuk. Ha pedig ernyővel korlátoljuk a villamvilágot, akkor megint előnyösebb a gázvilágnál, mivel a villamvilágot ekként sokkal közelebb hozhatjuk nézés, olvasás, vagy írás- 1 közben magunkhoz, mint a forró gázlángot.

Vegyük tekintetbe azon hőmennyiséget, meleget, ; melyet egyfelől a villamvilág, másfelől a gázvilág áraszt j és terjeszt; — a kettő között nagy a különbség. Ennek ; szembetűnő bebizonyítása végett a természetvizsgálók j egyenlő világossági! villamlánghoz és gázlánghoz korom- 1 mai befeketített hőmérőt ugyanazon közelségben helyez- ! tek el, — kitűnt, hogy a kormos hőmérő higanyoszlopa j a gázláng közelében mégegyszer oly magasra, emelkedett, ! mint a villamláng közelében.

Még nagyobb az általáno- hőkülönbség. Egy Edison- | féle vilJamlámpa, mely 17 gyertyavilágot képvisel, fej- ' leszt minden órában 46 calori-mennyiséget; szintén | egy ugyanakora fényerejű gázlámpa óránként 908 calori- i mennyiséget fejleszt.

Azonban a villamvilág nemcsak azon előnynyel bir a gázvilág fölött, hogy nem hevíti föl annyira a kör- l nyező levegőt, hanem még inkább azon előnnyel, hogy

*) Most, midőn városunk hm élénken foglalkoznak azon kérdéssel, hogy a mostani gyarlö petróleum világítás helyett a viüam- 1 világítás hozassák he, szives megfigyelés végett, a »Hosszú Elel« czirnű lapból veszszük át e tanulságos czikket.

a villamvilág nem rontja meg, nem szennyezi be a levegőt, mert nem fejleszt magából ártalmas légnemeket. A mi gázlángjaink, gyertyáink és olaj lámpáink | égve épen úgy élnek a környező levegőből, mint mi | emberek. A gázláng szintén, mint az állatok légzése, fölemészti a légkör élenyét s helyette szénsavat és vizet áraszt a levegőbe s igy a gáz-, gyertya- vagy olajláng épen úgy megváltoztatja, megrontja a levegőt, mint az állatok légzése. A villamvilág ellenben nem élvén a j levegőből, annak élenyét nem fogyasztja, mérgező szénsavat sem termel, tehát a környező levegőt sem rontja.

Hangverseny.

Egyike voltam azoknak, akit az ismert művészek becsén kívül bizonyos kíváncsiság vezetett a f. hó 2-án tartott hangversenyre. Kiváncsi voltam, váljon miként viselkedik azon társadalom, amely társadalom a művészet érdekében úgy a múltban, mint a jelenben | nemcsak semmi áldozatot nem hozott, de semminemű tevékenységet sem fejtett és fejt ki.

Igen a kíváncsiság vezérelt ide — váljon az igaz i művészet talál-e elismerést ott, hol közönyösek az ■ iránt; — váljon talál-e méltánylást ott, ahol méltányolni semmit sem tudnak?; Ä legnagyobb örömmel konstatálhatom, hogy e kétkedéseim romba dőltek, mert elismerés volt, a méltánylás pedig el nem maradt.

Akik e sorokat figyelemmel olvassák, azoknak a j fenti sorok ellenmondása rögtön fel fog tűnni. De meg vagyok győződve, hogy ezen ellentétek megállják helyüket, mert akik f. hó 2-iki hangversenyen jelen voltak, azt árulták el, hogy ők képesek a művészet útját egyengetni, s mindannyiuk arczán látható volt azon vágy, azon kéj, melyet a valódi művészet irt, rajzolt a különben közönyös arczokra, — viszont pedig tudva levő dolog, hogy ugyanezen közönség épen semmit sem tesz azért, hogy magának minél többször megszerezze ezen kéjes gyönyört, amelynek karjaiban oly szívesen tudna nyugodni.

Ez a közönség most ujjongott, lelkiörömének kifejezésére nem talált elegendő módot, tapsolt, ujrázott, tombolt; — hiszen nem csoda, örül mindennek, mint a csecsemő, ami uj, ismeretlen előtte — érezte, hogy, valami emeli oda, a hol még egyáltalán vagy keveset járt; ahol a nyári élet küzdelmeit elfelejti vagy enyhíti; ahol a szép, a jó, a nemes jár együtt karöltve, de amit elérni nem akart soha, s a jelenben sem akar.

A váczi zeneélet e meddősége már többször adott okot a helyi lapokban felszólalásra — sajnos, eredménytelenül — s igy jelenleg nem is akarom szaporítani azokat, hanem áttérek röviden tulajdonképi tárgyamra, a hangverseny rövid rajzolására.

Első szám Strümpfler Ignácz hegedű-művészé volt Mendelsohn „Hegedű versenyét“ adva elő egy művészhez méltó felfogás és technikával ... Az az nem egészen ! . . . Nem hagyom szó nélkül, hogy e számban ép úgy, mint Wieniawszky „Adagió“-ban a művész nem eléggé emelte érvényre a költő gondolat s érzelmi világát. Ez előttem egy kissé megfoghatatlan volt, mert más alkalmakkor e hiányt játékában soha sem vettem észre, sőt mindenkor úgy tekintettem őt, aki a virtuozitást nem a szemkápráztató uj gimnasztikában, hanem az érzelem-világban keresi fel.

S ha nem csalódom ugyanezen véleményemet látszik megerősíteni a közönség is, a mely ugyan tetszését nyilvánitá, de nem oly mértékben, mint amilyen mértékben szokott az Strümpfler úrnak egyébb alkalommal osztályrészül jutni.

Másodsorban említem fel Kaczér Margit kisasszonyt, aki „Faust“ ékszeráriáját s Rubinstcinnek egy dalát gyönyörűen énekelte. Az igaz, hogy a női szereplőkkel szemben a váczi közönség néha csupa udvariasságból rendkívül lelkesült szokott lenni, de most az a lelkesedés, amely Kaczér Margit k. a. énekeit követte nem az udvariasság következménye, hanem a művészet jutalma volt. Dalai oly lelkesedést öntöttek a közönségbe, hogy alig tudott elegét tenni a közönség kitörő kívánságának — különösen Rubinstein dalánál, a mikor is már körülbelül ötödik kihívásnál nem ő, hanem Ney Dávid úr lépett az emelvényre.

A művésznőnek szánt tapsok mintegy előlegül szolgáltak Ney Dávid úr énekművészetének. Igen, előlegül, mert úgy tűnt föl, mint’a nap, aki körül művésztársai mint csillagok forogtak; a hallgató közönség pedig mint a napimádók némán borultak le előtte, illetve hódoltak művészetének: mély csend közepett hangjával mint egy túlvilági szellem megjelenése a kísérteties félelmet öntötte lelki valónkba; majd érezte mindenki, hogy ereiben a vér szokatlanul zsibog, pezseg, mintha kiakarna törni medréből; s midőn elhangzott az utolsó szó, az utolsó hang, egy ideig némán, tehetetlenül maradtak tagjaink, lebűvölve a művészet varázsereje állal, de csak azért, hogy annál frenetikusadban törjenek elő, mint tetszésnyilvánítások. Minden dalát ismételni vagy legalább is más valamit, de énekelnie kellett.

Gyönyörű volt Kunize „Az őrség“ czirnű quintettje Ney Dávid úr bassus sólójával s a váczi „műkedvelők dalegyesülete“ közreműködésével. E szám utáni taps- j ból a dalárda is vindikálhat magának bizonyos részt. Mondhatni, hogy ugyan kevesen voltak a dalárda lag- \ jai (ha. számuk tényleg ennyi — sajnos), de feladatukat jól, elég precízen oldották meg. A tenor prímnél mindenki észrevehette, hogy van közte egv hang, mely iskoláznitságról, fejlettségről lesz tanúságot. Hogy kié volt e hang, nem is kellene említenem, ha a dalárda eddigi működései alkalmával ilyenhez hozzá volnánk szokva, de mivel ezt nélkülözzük, — holott ha a dalárda tagjaiban egy kissé több összetartás és ambiczió volna, akkor lehetne ilyen is — és észrevehettük, hogy ez idegen vendégszereplőtől eredt, említés nélkül nem hagyható, sőt meg is nevezem, Juhász úr a m. kir. opera tagja személyében, akiről azt hiszem fölösleges

most bővebben Írni, reá nézve’elegendő dicséret az is most, hogy a figyelem reá is kiterjedt.

De most már be is fejezem soraimat, mert érzem, hogy mind az, amit elmondtam, csak halvány képe mind annak, amit valamennyien átéreztünk e művészi körben; érzem, hogy toliam nem képes leírni elég hűen azon kedélyvilágot, amelybe e művészek ragadtak bennünket.

Bárcsak minél gyakrabban felkeresnék városunkat, mintegy ösztönözve arra, hogy e téren is mutatnánk valami haladást.

A hangversenyt táncz követte. A jelen volt hölgyek névsora a következő :

Asszonyok:

Arany Sándorné; Bezdek Jánosné; Bezdek Veronika; Biringer Jánosné; gróf Crouyné; Dr. Gsányi Jánosné; Dr. Freysinger Lajosné; Fortuner Elekné; Dr. Franyó István né; Gajáry Gézáné; Gyürky Károlyné; I vány os Kálmánná ; Ilovszki An tahié; Ilovszkiné (Kassa): Intzédy Sománé; Korpás Lajosné; Korpás Józsefné; Korpás Márton né; özv. Kacskovics Ferenczné; Kaczér N.-né (Bpest.); Lievszkovszky Gusztáváé; Dr. Lencsóné; Meiszner Edéné; Megyery Dezső né; Özv. Mcdveczkiné; Nikitits Sándorné; Piret báróné; Racsek Jánosné; Szukob Jánosné; Szarnék Manóné; Schmidt Ferenczné; Weisz Jónásné (Heves); Özv. Vargha Jánosné; Velzer Kálmánná; Velzer Lajosné; Walovics Jánosné ;. Zsidek ígnáczné.

Leányok:

Alberty Erzsiké; Intzédy Irma és Nelli; Jakabo- vics Etelka; Kacskovics Sári; Kiss Etelka; Korpás Margit; Kubányi Mariska (Gyarmath); Kövesi Mariska; Kaczér Margit (Bpest); Meiszner Eszti; Medveczky Elza; Mayer Lujza; Ottó Riczi; Potoczky Vilma; Rozmanith Szidónia; Reitter Lotti; Schmid Anna; Velzer Margit; Velzer Ilonka; Vargha Adrienne.

A négyeseket 30—40 pár tánczolta.

Ifiiu*.

Városi és vidéki hírek.

= Urnapi körmenet. Múlt vasárnap a székes- egyházban dr. Virter Lajos nagyprépost fényes segédlettel ünnepélyes misét mondott, melynek végeztével ugyanő tartotta meg a körmenetet is, melyen nagyszámú közönség vett részt. Múlt csütörtökön, az ünnep nyolezadán, a székesegyház téren a szokásos kisebb körmenet tartatott meg.

— Köszönet-nyilvánítás. A sz. Vincze-egylet gyüjtő-perzselyeiben újabban befolyt: Az irgalmasren- diek gyógyszertárában 22 frt 04 kr., az egyházmegyei irodában 1 frt 10 kr., Blázsovits J. ezukrászdájában 1 frt 10 ki1. Mely kegyes adományokért a szegények nevében hálás köszönetét mond az Egylet Elnöksége.

= Dr. Baksay Károly szentszéki jegyző azon alkalomból, hogy a budapesti egyetemen bittudorrá avattatott, paptársait a püsp papnövelde kertjébe f. h. 2-án barátságos vacsorára hívta meg. A kedélyes ünnepségen nem hiányoztak a felköszöntők sem alkalmi jókivánatokkal, melyekhez mi is csatlakozunk. Ad multos annos!

= Messzeföldről, Francziaország déli részének St. Julien de Cassagnas nevű klastromából járt városunkban e hét. folyamán Ferencz atya, a szt. Szívről nevezett Miasszonyunk gyülekezetének tagja, az ottani trapista ház főnöke. Most harmadizben jár hazánkban, s egy építendő rendház költségeire gyűjt.

= Városi rendkívüli közgyűlés. Lapunk

zártakor értesülünk, hogy a kiállítás érdekében tegnapi napra egybehívott közgyűlésen kiállítási elnökül Gajáry Géza polgármester, jegyzők ül a városi fő- és aljegyző, pénztárnokul a városi közpénztárnok lettek megválasztva, a 30 tagú bizottság 60-ra lett kiegészítve.

— Letört virágok. Kroner Gyula városi alorvos Anna nevű 4 éves, leánykája május hó 31-én, özv. Vargha Jánosné szül. Artner Aranka 9 éves leánya Valéria e hó 5-én elhunyt. Áldás és béke lengjen poraik felett! A megszomorodott szülők pedig leljék vigasztalásokat életben ievő gyermekeikben.

— A szülőkhöz ! A budapesti bölcsés.zethall- gatók segítő egyesülete közvetít nevelői tanári korre- petitori, irodai, rajzolói, fordítói, zeneoktatói állomásokat, úgy helyben, mint vidéken. Ez eljárás által főkép segélyt kíván nyújtani az arra érdemes és tehetséges egyesületi tagoknak; másfelől alkalmat igyekszik nyújtani az ország művelt családjainak arra, hogy ily módon gyermekeik mellé nevelőkül képzett és meg- bizható ifjakat nyerjenek. S midőn e körülményre felhívjuk a hazai tanintézetek és a nagyközönség figyelmét, felkérjük, hogy ily ügyben egyletünk titkári hivatalához kegyeskedjék fordulni. A közvetítés díjtalan.

= Botrányos állapotok. Lapunk hasábjain számtalanszor felszólaltunk már a Tragor, illetve most már Dauer Mihályné-féle ház sarkán ácsorgó lazarónik, nemkülömben a „Korona“ vendéglő előtti közlekedési útvonalat elálló — a vaspályától közlekedő idegeneket ocsmány és trágár beszédeikkel hol rán közt aló talyigá- sok eltávolítását illetőleg. Sajnos, felszólalásunk falra hányt borsó volt; - mert daczára annak, hogy egy Ízben ezek beljebbitve lettek, — de elnézés folytán ismét a régi szokás dívik, s az utazó és vidéki közönség nagy megbotránkoztatására még mindig a közlekedési útvonalon rakonczád tankodnak. Szeretnek tudni, váljon rendőrségünknek nincs-e hatalma eme kétféle miazmá- kon túl tenni? A járdát elálló lazarónik, nemkülönben a vasúti főközlekedést, elálló talyigásoknak tessék biztos helyet kijelölni ; a lazarónik ha rendes helyükön nem lennének kísértessenek be és öntöztessék velük a fákat, a nem ide valókat pedig tolonczollassák ki. A talyigásokat szerintünk legjobb lenne a czédulaház alsó részére állíttatni s a hányszor elhagyják helyeiket, megbüntetni. Ha már szépítünk, tegyünk valamit a