Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-18 / 3. szám
HELVI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. IíIíÖFIJKJKTÍ'SI .4 IC 4 : negyed évre I frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható: KISS EKN YEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyíirky ház.) szi:itKi:s/;rósí:o ks kiadóhivatal: Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk visíza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. HIRDETITEK : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyílt-tér: sora ...........................................................50 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál 50 kr. A népszámlálás eredménye Még nem biztos. Csak annyit tudunk, hogy a főváros az utolsó évtized alatt százezernél több lakossal szaporodott, és hogy a vidéki városokban is körülbelül ily arányban szaporodott a lakosok száma. E mellett az adatok mellett még csak egy különös jelenségről lesz emlitést a népszámlálás statisztikája, t. i. arról, hogy a lakosság magyar nemzeti irányban való haladása semmikép sem áll arányban a szaporodással, annyira, hogy vannak egyes helyiségek, és vidékek, melyeknek lakossága 10—15^-ra megnövekedett ugyan, de a magyarság terjedése alig emelkedett 2—3f}-kal. Ez az aránytalanság valóban megszomoriló és ha meggondoljuk, hogy még oly helyeken is, a hol a magyarság túlnyomó többségben volt, mily nehezen és lassan terjed a magyarosodás, akkor bizony önkényt lép előtérbe a kérdés, hogy vájjon nem volna-e czélszerü végre mégis erélyesebben fellépnünk a magyar nemzeti eszme megizmositása érdekében? Huszonhárom évi tapasztalat a tanúsága annak, hogy engedékenységgel, elnézéssel bizony keveset lehet elérni, mert ma sem állunk sokkal jobban, mint a kiegyezés idején, midőn az volt a jelszó, hogy Magyarország magyar lesz! Huszonhárom év leforgása után a magyarságnak minden vidéken dominálnia kellene Magyarországon; de e helyett mit látunk? Azt hogy némely vidékén a nemzetiségek lenyűgözik, és A „Yáczi Közlöny“ tárczája. Szomjúhozom.*) A föld porában elmerülve félig Nehéz teherként húzom testemet, A mélységnek örvényébe hullva Honnét nem látok sem fényt, sem eget; Torkom kiszáradt, nyelvem forró, lázas, A számum lelie leng a* ajkamon, Csontom, velőm oh. minden olyan égő, Uram ! Szomjúhozom ! Oh, hogy megejtett engem is az élet De hogy hittem vön én ezt valaha, A test ? A forró vérnek lázongása? Mindegy, sebem be nem gyógyul soha ! A szenvedélyek átkos rabja lettem, A bűnnek férge marja már porom, Uj Taritaluszként vergődöm csak itten Uram ! Szomjúhozom ! A jó barát, kiket én úgy'szeretlem Mind elhagyott, mind vádol és gyaláz, Történetem ki a piaezra hordják Még ellenem se nem volt ily ádáz Mint Prométheusz véres keselyűje Úgy lakrnároznak gyászos hulltornon, Mint vérebek, ha prédájukra leltek, Uram ! Szomjúhozom ! Mint egy elűzött, árva, kósza lélek, Vergődöm itt e nagy világon át, Hejtőzve nappal, megremegve éjjel Kerülve embert, gunyhót, palotát, Könnyem forrása kiapadt, kiszáradt, Nem nedvesíti többé vánkosom, Szemem őrjöngve néz ki üregéből Uram ! Szomjúhozom ! * Szomjúhozom mulasztod drága árját Mely megtisztít és ujra fölemel; *) Mutatvány szerzőnek most megjelent költeménykötetéböl. idegeneknek érzik magukat saját hazájukban. Ott van a felvidék nagy része, a hol a pánszlávizmus erőszakoskodik, délen és délkeleten meg a szerbek és oláhok áskálódnak, de a legnagyobb skandalum az. ami Erdélyben történik. Vannak ill vármegyék, a hol a magyar embert meg se tűrik. Kereskedelmi utazók és ügyvédek beszélik, hogy Nagy Szeben es Brassó táján azzal a kereskedővel vagy üdvéddel szóba sem állanak, kinek a neve vagy a nyelve magyar. Ha mindezeket fontolóra veszszük és meggondoljuk. hogy a magyarosodás mily fontos támasza magyar állami létünknek, akkor bizonyára aggódva kell tekintenünk a népszámlálás általános eredményére, mely e tekintetben nem képes vágyainkat kielégíteni. De ha ma már, fájdalom, e számokon változtatni nem lehet, a jövőre nézve mégis fontos tanulságokat lehet levonni belőlük; azt a tanulságot t. i. hogy Magyarország csak abban az esetben lesz magyar, ha nemcsak a társadalom, de a kormány is minden áron iparkodni fog a magyar állam megmagyarositására. Kedélyes népszámlálás. Csaknem mindennap közölnek| szemelvényeket a fővárosi és vidéki hírlapok a népszámlálás humorából. Egy buzgó lokálpatrióta,'^kinek önérzetét hihetőleg nagyon sértette, hogy Vácz városáról e tekintetben még semmit sem jegyzett fel a krónika, gondoskodott róla, Kegyelmednek csak egyetlen egy csöpjét A melytől újra él a szív, kebel. Szenvedésidnek véres verejtékét,' Könnyűd, a mely lepörgöti arezodon, A vért, a mely szívedbőlijhullt a földre, Uram ! Szomjúhozom ! Gyíirky Ödön. A karzaton. Jogászkoromban hárman voltunk mi jó czimborák. Én. a Palya meg a Misa. A takarékosság nem tartozott erényeink közé s hiába magyarázhattuk volna az öregeknek, hogy ez olyan ősi jogász jelleg, amit illetlenség volna nem követni, azok vajmi keveset adtak volna erre. Mind a hárman nagyon szerettük a színházat. Én az operáért lelkesültem, Misának a népszínmű tetszett, Pályának pedig, mivel roppant szerelmes volt egy sziniképezdei növendékbe, a szomorujátékokban telt, legnagyobb öröme. De hát ez az erény nem nagyon tetszett, otthon s különösen a Palya apja állott ki nagy aggodalmakat a miatt, hogy a szinésznüvendék iránt való vonzalom tönkre teszi a fiát. Utó végre mégis csak a színházba való járás volt az oka annak, hogy eloszlottak ezek a nagy aggodalmak. Történt ugyanis egyszer, hogy egy uj szomorújátékot adtak, s mi a prémiérek rendes látogatói, megdöbbenéssel konstatáltuk, hogy a jegyváltásra nincs elegendő pénzünk. Rettenetesen törtük a fejünket a kávéház egyik asztalánál, hogy mikép lehetne ezt a fontos kérdést nyélbe ütni, miután cserben hagyott bennünket minden kombináczió s már-már le kelle mondanunk a kínálkozó élvezetről, midőn nekem egy mentő eszmém támadt. — Megvan, 90 krért össze tudjuk tákolni! Kérdőleg tekintett rám a két pajtás, mintha azt mondanák : „Hát aztán ?“ hogy minden irányban haladásnak indult városunk a népszámlálás alkalmi humorában se maradjon hátra. Jónak látta e végből egy 6 éves gyermek számlálólapját következően kitölteni: Mi a családi állapota? „kis hunezut.“ Mi a főfoglalkozása? „játszani'1 stb. Egy másik „kis hunczut“-nál pedig azon kérdésre, hogy mi a családi állapota? ezt irta be: „játszani tud és sírni“. Egy szegény ember számláló lapjára, kit igen siralmas állapotban találhatott, bejegyezte, hogy családi állapota „ nyoinorúság “. időszerűnek vélte különben a népszámlálást egy kis jövendő-mondással is összekötni, s egy helyen, ahol nyilván a közeli megbetegedés előjeleit látta, nem is késett azt lelkiismeretesen jelezni, felelvén a számláló- lap 12-ik kérdésre ekképen: (beleg-e?) — „igen, az leszek“. Kár, hogy Falb tudós (?) módjára meg nem határozta egyszersmind a kritikus napot. Nem kerülte ti azonban hősünk figyelmét a számlálólap legutolsó rovata, a szerény „jegyzet“ rovat sem; juttatott ebbe is valamit. Többek között egy tisztes asszonyság érdemeit a következően méltatá: „Jegyzet.“ Ót gyermeket szült, 3 él“ Ilyen éshasonló szellemi bonbonokkal kedveskedett a felülvizsgálóknak és az orsz. statisztikai hivatali személyzetnek derék humoristánk, hogy terhes és unalmas munkájokban őket felüditse. A történelmi hűség és teljesség széni pontjából még csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy az illető népszámlálási ügynök, kinek kerületéről szó van, napi dijait szellemes adatai beszolgáltatásáért csak 3 írtjával kérte megállapítani. — Fel megyéin a karzatra. Misának rögtön megtetszett az eszme, hanem Palya kereken kijelentette, hogy ő ugyan a karzatra nem ül. Egy álló óráig kapaczitáltuk azzal, hogy teljesen inkognito maradhat. Lerajzoltuk a színházat s megjelöltük a pontot a hol a Ninuska ülni szokott s a hol mi voltunk illendők. Kiszámítottuk az esélyeket s addig bizonyítgattunk és érveltünk pro és contra, hogy utó végre is belátta Palya barátunk azt, hogy Ninuska szemeinek nincs mit keresni a karzat régiójában s őt ott nem láthatja, ráállott a tervre s én megváltva a három karzati jegyet este 7 órakor, felhúzott kabátgallérral s szemre húzott kalappal surrantunk föl a karzat lépcsőjén. Úgy intéztük a dolgot, hogy a karzat azon részének első padjában foglaltunk helyet, amely Ninuska rendes ülése felelt volt s a hová Ninuska csak úgy láthatott volna, ha mi kihajolunk, ő pedig hanyatt vágja a fejét. E helyzet megnyugvással tölté el Palya barátunkat s óvatos kandikálással leste ideáljának érkezését. Egyszer csak nyílik a nagy dob melletti kis ajtó, belép a zenekar közé a kis Ninuska s oh fátuma a sorsnak letelepszik az átelleni részre s szemeit végigjáratja a mi oldalunkon. Palya barátunk hirtelenében úgy lehuzódott a padra, hogy csak a feje búbja látszott ki, mi pedig, kik a gyöngéd viszony mialt úgyis irigykedtünk rá, kárörvendő mosolylyal tűrtük halk hangon folytatott szemrehányásait. A függöny felgördült s az egész közönség figyelme a színpadra volt irányozva. A kitűnő darab hatása alatt állottunk mindannyian, sőt Palya barátunk is egészen megfeledkezve kritikus helyzetéről kikönyökölt a korlátra s érzékeny szivü gyerek lévén, akkora köny- nyeket potyogtatott le a karzatról, hogy az alattunk
