Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-05 / 14. szám

XIII. évfolyam. 14. szám.

HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS

SZÉPIRODALMI HETILAP.

Vácz, 1891. ápril

S/

O

■

4*r

E1íÖFI/íETÍ:§1 Áflg.4: negyed évre 1 fri 50 kr.

házhoz hordással vagy postai szétküldéssel.

Egyes szám ára: ÍO kr.

Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.)

SZERKESZTŐS KG ÉS Bi IARÓIII VATA HL :

Vácz, Gaspar ik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk visiza.

Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el.

HIRDETÉSEK :

jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek.

\ y i ä l-t é r : sora

...........................................................tiO kr

Bé

lyegilleték minden beiktatásnál !W kr.

Felhívás előfizetésre.

Az uj évnegyed kezdetén felhívjuk tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése lejárt, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek.

A »Váczi Közlöny« előfizetési ára helyben a házhoz hordással, vagy vidékre postán küldéssel

évnegyedre................................1 frt 50 kr.

Hel

ybeli előfizetőink a lapkihordónála nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig postautalvány utján eszközölhetik legczélszerübben az előfizetéseket.

Hátralékos előfizetőinket egyúttal kérjük, hogy tartozásaikat mielőbb kiegyenliteni szíveskedjenek.

A „Váczi Közlöny“

szerkesztősége és kiadó- hivatala.

Városunk szegényügye.

Tagadhatlan tény, hogy városunkban a szegények érdekében aránylag sok történik. Városunk nemes gondolkozású lakossága sohasem vonta ki magát a keresztény szeretet s emberbaráti könyörület kötelmei alól, azt e részben mulasztás nem terhelte soha, nem terheli ma sem.

Ott van, hogy csak nehányat emlitsünk, a házi szegények intézete, mely hetenkint jelentékeny összeggel segélyez sok szegényt, — az ápolda, hol irgalmas kezek ápolnak több elhagyatottat, — a ft. Káptalan adományai, továbbá a jótékony nőegylet, mely szintén pénzzel, — a városi s irgalmasrendi kórház, hol orvosi ápolással enyhítenek szegényeink helyzetén, — a városnak is vannak egyes állandó gondozottjai, •— ott van a nemrég keletkezett s hivatását pélA „Váczi Közlöny“ tárczája.

Emlékkönyvbe.

Emléklapot kérsz lányka tőlem,

Ah de rá mit írjak én ?

Ráírom: boldog szerencsés Mint lehetsz e földtekén :

Higyj, remélj, szeress; e három Ige, lányka, üdvöt ád,

Boldogít a földi létben,

S ez kisér a menybe át.

*•

A boldogság küszöbén.

— Egy nagy művésznő életéből. —

Nem vagyok szép, de minthogy van bátorságom ezt bevallani, tehát okos vagyok.

Büszkeségem, hogy nagy énekesnő hírében állok. Egyébiránt megfontolva cselekvő asszony vagy inkább kisasszony vagyok, mert még nem mentem férjhez.

Tán valami kalandorhoz menjek, a ki mindan pillanatban kész akárkit az oltárhoz vezetni, csak sok pénze legyen? Vagy az olasz tenoristához, akit szintén nekem kellene majd eltartanom? Vagy ahhoz a potro- hos bankárhoz, aki daczára két mázsás voltának, már három Ízben térdelt lábaim előtt és szerelmet nyögött. Nem, nem! Ez mind nem nekem való. Tehát hajadon maradok.

Persze, volna még egy imádom, hanem ez is csak olyan. .Se nem fiatal, se nem szép, se nem szeretetreméltó ; — valódi rideg yankee, opera-társulatunk első karmestere.

Voltakép merész állítás, hogy ő imádóim közé tartozik. Keveset beszélt velem, legkevesebbet pedig a szerelemről. Be mikor uj szerepet tanulok, nem morog oly gúnyosan a szakálla közé, mint a többi hölgy tagnál, s hosszasabban is nyugtatja rajtam szemeit, mikor elbúcsúzik tőlem.

dúsán betöltő sz. Vincze egylet: mindmegannyi tárházai az irgalmas könyörületnek, s ékesen szóló bizonyitékai városunk lakossága nemes gondolkozásának.

Hogy van mégis, hogy daczára e nagymérvű jótékonyságnak, városunkban annyi a segélyért esdő szegény, annyi a magát elhagyatottnak valló, úgynevezett koldus?

E szomorú jelenségnek több oka van.

Egy az, hogy városunk határát legújabb időben bizony nagy csapás érte, a szőllőhegyek elpusztulása által. Azelőtt jómódú emberek szegényekké lettek, a szegények pedig jóformán földönfutókká. Ezek képezik szegényeink legnagyobb csoportját.

Többeket a kölcsönpénzek tettek tönkre, s a folytonos kamathátralékok, másokat a váltók és c.zálogczédulák, és igy tovább, mig végre a ház előtt megszólalt az árverési dob. Ilyenek is vannak.

Hogy vidékünk egy része velünk lépésben szegényült, hosszas bizonyításra nem szorul, s igy aligha _ csodálkozhatunk azon, ha az ottani tönkrementek közül néhányan városunkba menekülnek, azon reményben, hogy itt valahogyan majd csak megélnek.

így aztán városunk szegényeinek száma jelentékenyen felszaporodott, s ha ezekhez hozzá- veszszük azon elzüllölt egyéneket, kiket részint dologtalanság, részint mértéktelenség, részint szánalmat gerjesztő váratlan balesetek tettek ilyenekké: csaknem beláthatlan sokaság áll előttünk, segélyre szoruló sokaság.

Nem mondjuk azt, hogy ezen egyének mindannyian könyörületet érdemelnek, mert hiszen akárhány van közöttük, ki saját könnyelműsége révén jutott szánandó sorsára: de itt már bevég- zett tényekkel állunk szemben, melyeken módositaHány éves lehet? Istenem, mit érdekel ezengem? Miattam akár harmincz, akár ötven éves; szőke, vagy barna lehet.

Télen nyáron egyforma unalmas szürke ruhában* van, sohasem hord keztyűt, bár jól tudja, hogy milyen ellenszenvem van az ilyen parasztos tempók iránt.

Mikor a zenekart vezeti, úgy áll ott, mintha belenőtt volna a frakkjába. Milyen zenész ! Művésznő kollégáim közül sokan azt állítják, hogy még csinos is, mikor szemei dirigálás közt megtelnek tűzzel. Meglehet — nem tudom. Ha énekelek, csak a karnagyi pálezát látom. Figyelmemet a szerep veszi teljesen igénybe.

Elemik úr, az említett imádóm, egyébiránt különcz. Senki sem sejtette, hogy zeneszerző rejlik benne, egyszerre csak uj operával lepett meg bennünket, melyben a főszerepet én játszottam. Mintha csak rám szabták volna. Mily gyönyörű zene, mily egyszerű és nemes, az ember szinte lehetetlennek tartotta, hogy ez a faragatlan ember irta.

Az opera roppant sikert aratott. Én vezettem a szerzőt a tomboló közönség, elé. Akkor sem volt keztyű a kezén. l)e azért Henrik nagy sikert aratott. Egyike ( volt ez ama hirtelen fordulatoknak, a minők csak a művészek életében szoktak történni.

Ennek az életnek azonban meg vannak a rossz fordulatai is, melyek nem kevésbbé váratlanul érhetik az embert. Bankházam, melyben pénzem volt elhelyezve, megbukott, az ijedség engem beteggé tett s emiatt az impresszárió felbontotta velem a kötött szerződést, mert , hangomnak ép úgy csak a romjai vannak meg, mint I vagyonomnak. így írják legalább az újságok, s azok csak tudják, hisz azért vannak, hogy mindent tudjanak.

Mig opera-társulatunk vendégszerepei, én a szobát őrzöm. Henrik operája nincs a műsoron, mint a lapokban olvasom; e mellett hozza ugyanaz az újság a Hires Mábel (az én vagyok) szomorú sorsát. Attól tartok, hogy legközelebb gyűjtési indítanak számomra. Furcsa ez a világ !

Az utóbbi napokban, vagyis inkább éjszakákon

mink nem lehet. Másrészt nyomorultan elveszni sem hagyhatjuk őket.

S éppen e részben volna egy indítványunk.

Jótékony intézeteink és egyleteink e szerencsétlenek seregéből mármár felkarolták mindazokat, kiket állandó segélyezésben részesíteni kell, vagy legalább nyugodt lelkiismerettel lehet.

De ott van a koldúsok jelentékeny csoportja, mely rendes segélyben nem részesül, hanem hetenkint bejárja az előkelőbb házakat, hétközben a távollabbi városrészeket, ekképen koldulva össze hol többet, hol kevesebbet, de mindig any- nyit, hogy megélhet, belőle; mert hiszen mindig akad, aki megkönyörül rajtok ; sőt ott állnak nemcsak a templomok ajtajánál, de az utczák és terek egyes pontjain is: ezek a koldulást nem tartják szégyennek, ezek abból élnek. Ezek ügyét kellene valahára rendezni.

Szegények mindig voltak és lesznek, és szükséges is hogy legyenek, hogy a keresztény szeretetnek és emberbaráti könyörületnek alkalma legyen az irgalmasság és adakozás nemes tetteit gyakorolni. De a jótékonyság gyakorlása bizonyos módozathoz kötve nincs. Jót kell tennünk, az bizonyos, de ebben legfőbb irányadó a czél- szerüség legyen.

Nézetünk szerint leghelyesebb lenne, koldú- saink állapotát, körülményeit, szigorú vizsgálat alá vetni, s akik közülök a segélyezésre valóban rászorulnak, akár betegségök, akár öregségök. akár más alapos ok miatt: állandó segélyezésben részesíteni, a házról-házra való koldulást pedig beszüntetni.

Nem egyszer hallottunk panaszokat a koldúsok zaklatása miatt, nem egyszer és több oldalról oly nyilatkozatokat, hogy »szívesen fizetnénk évenkint bizonyos összeget, pl. 10—20 vagy több

borzalmas fölfedezést tettem; a kis kertben, mely házam előtt fekszik, kisértet jár. Nem valami fehér lepedőbe burkolt csontváz, hanem egy magas, fekete alak, mely órák hosszú során áll ott, a kerítés aranyos rácsához támaszkodva. Felismertem, hogy nem valami megboldogultnak hazajáró lelke, hanem az én karmesterem szelleme. Reszketek még csak a gondolatára is olyan rokonszenvnek, mely arra képes, hogy egyszerre vendég szerepeljen százmértföldnyire tőlem, és kisértsen a házam előtt.

Egy este borzasztó eset történt: a szellem megpillantott engem az ablak mellett.

A ház kapujának rohan, s nehány pillanat múlva szobaleányom névjegyet hoz, melyet reszkető kézzel átveszek.

Csakugyan! Ő az! Mi mondani valója lehet ily későn ? Az óra épen tizet üt. Bizonyára személyesen akarja tőlem visszavenni „Bertalka“ szerepét. Ime, belép.

Oldala mellett ülök, az álom messze fut pilláimtól és egészen elmerülök az édes érzetben, ennyire szerettetni és ily ember által.

Forrón megcsókolom (az első csók), kérdem, tőle, azt hiszi-e, hogy az ő Mabelje — az én vagyok — majd képes megcsókolni egy olyan férfit, a ki nem lesz az ő férje. Nem hiszi! Felelet helyett kétszeresen visszaadja csókomat, különben tévedhetek is, — azt hiszem hármat adott, vagy legalább is olyan hosszan adta a kettőt, hogy háromnak is bevált.

Jóságos ég! Hát még ha sejtené, hogy pénzemet, jóval a bankház bukása előtt kivettem onnan, — azt hiszem, akkor egyáltalán nem venne feleségül.

Ünnepelt primadonna és még’rá dúsgazdag is!

Igen, ünnepelt, mert hangom készakarva változtattam fátyolozottá, hogy az impresszárióval kötött szerződést felbonthassam, s már ezt tudja, az utóbbi felfedezéssel pedig majd csak az esküvőnk után állok elő.