Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-01 / 9. szám

II. A váczi felső járási főszolgabiróság mellé: Ru- sovszky Mihály, Prokop Károly, Wölcz Joachim, Köhl János, Zemanovich József. Kálay Ferencz, Wolf János, ifj. Zsidek Ignácz, Haffner Ferencz, Almássy János, Bunyata Vincze, Egyik! Sándor, Bartos Elek, Vörösmarty Lajos, Schmiedl Markus, Hufnagel Imre, Velzer Lajos, Alberty Ferencz, Pertzián Vilmos, Trümmer István.

A „Fehérkereszt Egyesület“ közgyűlése.

A szegény beteg gyermekek és szegény szülő anyák segélyezésére alakult „Fehérkereszt-egyesület váczi fiók egyleté“-nek közgyűlése múlt vasárnap (február 22-én) délelőtt tartatott meg a városháza tanácstermében.

A tagok és érdeklődők által eléggé látogatott közgyűlést Újhelyi István elnök d. o. 11 órakor nyitotta meg, üdvözölvén a megjelent tagokat s támogatásukba ajánlván a nemes czélú egyesületet.

Ezután Gajáry Géza egyleti titkár terjesztő elő jelentéseit az egylet tisztikara és a választmányi tagok díszokleveleinek megérkezéséről, az egylet múlt évi tevékenységéről s a folyó évben kifejtendő működésről, valamint a hátralékos tagsági dijak tárgyában.

Végül a megüresedett tiszti és választmányi tagsági helyek betöltése következett.

Nemeskéri Kiss Pálné szül. Szapáry Vera grófnő nagyfokú elfoglaltsága miatt az elnöknői tisztségről egyszer s mindenkorra leköszönvén, a nemeslelkü úrnő lemondását a közgyűlés mély sajnálattal vette tudomásul s őt örökös tiszteletbeli elnöknőjének egyhangúlag megválasztotta.

Az egylet tisztikara egyhangú választás folytán következőleg egészittetett ki, illetve alakíttatott meg u.

m. elnöknővé megválasztatott Gajáry Gézáné, elnökké: Újhelyi István, alelnöknővé lett: Budnyánszky Lászlóné, alelnökké: Tarcsay János, titkárrá: Gajáry Géza, pénztárnokká: Ursziny Arnold, ellenőrré: Stigliczy József, jegyzőkké: dr. Kovách Ödön és dr. Falcsik Dezső.

CSARNOK.

Az állatok zeneérzéke.

Nem egy-két alkalommal volt már vita tárgya a kérdés eldöntése, vájjon az állatok birnak-e zeneérzékkel, és sokan tagadták annak lehetőségét, sőt a természettudósok által a múlt évben Wesztfaliában megtartott tudományos értekezleten a tudósok legnagyobb része a mellett nyilatkozott, hogy az állatoknak zeneérzéke nincs, vagy ha van is, az csak igen jelentéktelen; mindazonáltal a tapasztalat egészen ellenkezőt bizonyít, és ez esetben is, mint már nem egyszer történt, a mindennapi tapasztalat megczáfolja a tudomány száraz állításait, tagadásait.

Eltekintve azon ókori mesétől, mely azt állítja, hogy Orfeus az ő éneke- és zenéjével oly benyomást tett az állatokra, hogy nemcsak a szárazföldiek, hanem a víziek is, sőt a halak maguk kénytelenek voltak követni a zenélő Orfeust, bárhová is ment ő. Több példát is mondhatunk, melyek az állatok zeneérzésének létezését bizonyítják.

Navarában egy katonatisztet zártak el, egyes börtönbe ; mint Hawkin zenészeti történetében olvassuk s az elzárt liszt engedélyt nyert, hogy egyedüllétének

Leikébe mélyen volt bevésve Irén mosolygó szende szőke arcza.

De az idő jó orvos. Sok sebet, bánatot, fájdalmat megtud gyógyítani.

Mig Irén a külföldön utazott addig Dárvay az Alföldre ment, s ott biztos állást nyerve megnősült.

Midőn Irén hosszú utazása után szerencsésen megérkezett, nemsokára egymásután elvesztő szülőit.

Ez nagyon megrendítette Irén lelkét.

Ismét gazdagabb lett, de lélekben szegényebb . . .

Nagy dolog az annyit veszíteni. Rövid idő alatt férjét, szüleit és imádottját! . . .

Irén napról-napra lehangoltabb, szomorúbb lett. Nem volt öröme semmiben. Nem vigasztalta senki sem. Egyedül állt, mint a puszta vadvirága.

E szenvedés, e fájdalom annyira megrongálták gyönge testét, lelkét, hogy ő is nemsokára szülői után elköltözött a.mennybe! . . .

Minden vagyonát Cserhát városának hagyta örökségül.

E szegény leánynak ez volt a sorsa. Most csak a vándor fuvalom lengeti sírján az elhervadt vadvirágokat és a feledésnek tüskebokrait.

Egy asztalkendő története.

N7". O-a.á.1 lE^a-rclinától.

Huszonnégyen voltunk édes testvérek. Egyszerre utaztattak bennünket vaspályán a fővárosból falura, sok más fehérneművel: menyasszonyi kelengyének.

Vig, rózsás arczú leány volt a menyasszony; nemsokára meglett az esküvő.

Pompás asztalra raktak fel bennünket, felismertük a. nagy abroszt, ez is testvér volt velünk.

Szép ajkakkal jöttünk érintkezésbe, sok szép társalgásban gyönyörködtünk. Elfeledtük e mulatság alatt J azt a fájdalmat, amit a. ránk hímzett monogrammok , miatt a lő.szúrások tói szenvedtünk.

unalmát elűzhesse, naponta pár órát kedvencz fuvoláján játszhatott.

Alig fújt belé fuvolájába, a börtönczella minden | sarkában levő lyukakból az abban tanyázó egérkék elhagyták leshelyüket, s a fúvói ázó köré gyűlve, hallgatták annak zenéjét, a fedélzeten levő pókhálókból pedig a pókok bocsátkoztak a szoba padozatára, s az egerek háta mögött kört képezve, érdeklő hallgatói voltak a fuvolának. Meglepetve látta ezt a kapitány. Aztán letette fuvoláját s az állatkák abban a perezben elszéledtek. Hat napig nem fuvolázott és hat napig nem látott egyetlen egérkét sem s hat napon át nem hagyták el leállóikat a pókok. Hetednap ismét fuvolával ölte cl unalmas óráit a fi goly és a zeneszer hangja ismét körébe gyűjtötte apró, hálás hallgatóit.

Tatlow, hírneves manchesteri zeneiró beszéli, hogy egy alkalommal a Marczey folyó partján egy kiránduló férfi-társaság telepedett le, nem messze az erdőtől, s itt négyes hangban énekelt. Alig kezdték meg az éneket, a dallamos hangokra egy süldő nyúl jött ki az erdőből s egyenesen a hang után ment, az éneklőktől alig ötven lépésnyire leült, füleit hegyezte s a legnagyobb figyelemmel hallgatta az éneket. A meglepett társaság látva a szokatlan jelenetet, abbahagyta az éneket, mire a nyúl felugrott és elfutott az erdő felé, mielőtt azonban elérte volna az első fát, a férfi négyes hangja ismét megüté füleit, s mintha visszavonná valami mágnes megfordult, odament előbbi helyére, s ott hallgatta az éneket mindaddig, mig a társaság felállott s elhagyta a folyam partját, ekkor a nyúl is visszasietett erdejébe.

Különösen feltűnő a szarvasok és lovak zeneérzéke.

A lappiam!i szarvas, melyet tudvalevőleg a bennlakók lovak helyett használnak járműveiknél, ha összhangzó zenét adó csengőket akasztanak szerszámaikra, kettőzött jókedvvel és sebességgel röpítik a szánt a sik jégen s hótükrön keresztül.

A lovak zeneérzéke leginkább feltűnik a műlovardákban. hol a lovak a zene után polkalépésekben tán- czolják körül a kört; de észrevehető az a katonai lovaknál is, melyek nemcsak hallják, hanem tökéletesen érzik is a harczi síp hangjának jelentőségét, és ha a rohamra vezénylés után felhangzik a csatasíp, a huszár lova tombolva rohan előre, az adott jelből megértve, hogy rohamra van vezényelve s fut.

Láttam már egy úgynevezett „vasárnapi lovagot,“ ki egész kényelemben ült szelíd vérű lova nyergében, végigsétálva az Andrássy-út lovag-sétányán; de csaknem halálsápadt ijedtség fogta el, s majdnen kibukott nyergéből, mikor a szelíd ló, mely valamikor a huszároknál volt, az Andrássy-úton elvonuló huszárság trombitáját meghallotta s egész katonai pontossággal sebes vágtatáshoz kezdett, mint a trombita jelzé.

Más alkalommal egy bérkocsist hozott nagy zavarba különben egészen türelmes és az ostort is eltűrő lova. Midőn a kocsi egy czirkusz előtt állott s a czirkuszban felhangzott a katonazene, a bérkocsis lova nyuglalankodni kezdett, majd rendes ütemben tánczolta a polkát, valzert. A bérkocsisnak csak azután jutott eszébe, hogy lovát egy műlovarda tulajdonosától vette, s úgy nem csodálható, ha az megtartotta emlékében a zene hangját.

A legügyesebb ló idomítok, a katonatisztek állítják, hogy bármely ló, legfeljebb 3—5 hét alatt a katonaságot vezénylő trombita hangjának különféle jelentőségét teljesen megtanulja, s fut, rohan, tombol, vágtat a szerint, a mint a trombita jelt ad.

A kutyák is bírnak zeneérzékkel, és szeretik a zenét. Különösen nagy figyelemmel hallgatják a czitera hangját, mig ellenben az úgynevezett törökzene, lármájánál fogva félénkké teszi őket; a kintornát épen nem szeretik, s annak hangjára ugatással nyilvánítják nem tetszésüket.

Még a vérengző farkasra is hatással van a zene, megfosztja azt minden erejétől s elvéve vérengző kedvét, mintegy lefegyverzi az erdők e vad állatát.

A múlt 1889. évi január 4-én egy postakocsis haladt postakocsijával Erdélyben, s midőn egy erdő közelébe jutott, lovai horkolni kezdtek s óriási vihogás közt figyelmeztették a kocsist, hogy veszély közéig. A kocsis széttekintett s kétségbeesetten látta, hogy az erdőből három farkas rohan a postakocsi felé. A kocsis, hogy ha netalán közelben emberek volnának, segélyt nyerjen, elővette postasípját, s egész erejéből tojni kezdte azon a vészjelzőt. Segély nem jött ugyan, de a farkasokat lefegyverezte a zene hangja, s megállották egy perezre, aztán megfordulva, visszatértek az erdőbe, a postakocsis legnagyobb örömére, ki posta- sipjának hangja által megmenté a saját és lovainak életét.

Városi és vidéki hírek.

= Személyi hírek. Sipos István, köztiszteletben álló polgártársunk, egészségi állapota annyira javult, hogy felgyógyulása bizton remélhető. — Miltényi Mihály, dr. Miltényi Gyula kanonok édesatyja, tegnap ünnepelte születésnapjának 80-ik évfordulóját, mely alkalommal a tisztes öreg úrnál számos tisztelője fejezte ki jókivánatait, ezekhez mi is legőszintébb szívvel csatlakozunk. — Holczinger Imre, kegyestanitórendi -áldozópap, kinek életét súlyos difteritisz fenyegette, mint értesülünk, túl van a veszélyen, s állapotában fokozatos javulás állott be.

= Eljegyzés. Majthényi István, a váczi kerület országgyűlési képviselője s verseghi földbirtokos, eljegyezte Tahy Klára kisasszonyt, Tahy Lajos urii föld- birtokos és neje gr. Warthensleben Ilona leányát.

= Egyházmegyei hir. Püspökünk ő exciája február 27-én Takács Mihály alszerpapot, Kecskeméten alkalmazott hitelemzőt, szerpappá szentelte fel a püspöki palota kápolnájában.

— Megnyugtatásul. A kath. Leányiskola több tantermének felső padozatán a szakértői vizsgálat oly mérvű repedéseket konstatált, melyek rögtöni intézkedést tettek szükségessé. Addig, mig a tantermek biztonságán segítve lesz, az előadások részint szünetelnek, részint ideiglenesen a kisprépostság épületében tartatnak. A szükséges javítások megtétele után az előadások ismét megkezdődnek, s habár a gyökeres javítás csak a hosszabb szünetek idején lesz eszközölhető, annyit hiteles forrásból jelezhetünk, hogy a növendékek biztonságát /veszély nem fenyegeti.

— Építkezés. A váczmegyei papi nyugdíjintézet épülete, mely a felső plebánia-templommal kapcsolatos, mint hiteles forrásból értesülünk, kora tavaszszal jelentékeny átalakulásnak néz eléje. Nem kevesebb mint 42 ezer írtról van szó, mely összeg a ház díszítésére, emelésére, átalakítására, s a Curia szállodáig leendő kiépítésére van szánva. Az építés módozatai véglegesen nincsenek ugyan még megállapítva, annyi azonban bizonyos, hogy a torony mellé széles kapu (főbejárat), a városháztér! szintén rozzant kapu helyébe pedig díszes keskenyebb kapu van tervezve, melytől jobbra-balra elegáns boltok lesznek. A régi boltok is emelve lesznek, s mindegyikhez a mögöttük tátongó széles folyosóból szoba és konyha járuland, ezek ajtaja pedig az udvarra fog nyílni. Ezen zárt udvarra nyílnak majd a többi, szintén még egy szobával s konyhával megbővitendő lakások ajtói is, az udvarról pedig földalatti csatorna lesz vezetve a városháztéri, vagy esetleg addig kiépítendő káptalan-utczai csatornába. Az épületnek városháztéri részét jelentékenyen emelni fogják, ez emeletes lesz végig egész a szállodáig, az udvari részt azonban nem emelik. A szálloda mellett az udvarban, a most ottlevő raktárak helyén földszinti épület lesz. A sekrestye-bejárat plaA menyasszony szerencsés nő lett, férje szerette, mert egy kis pénzt is kapott vele.

Mi csak azért haragudtunk, hogy sokan voltunk egy szekrénybe tömve, ott fulladtunk, s melegünk volt.

De gyakran jöttünk ki az ebédhez, vendégek jártak a házhoz; majd mosásba kerültünk, szépen szapultak, vasaltak mindnyájunkat, s újra szekrénybe mentünk.

Igaz. hogy a mosónő keze rútul bánt el velünk, kegyetlenül szappanozott, dörzsölt, morzsolt bennünket, a forró víztől ugyan sziszegtünk, azután meg hideg vizet öntött ránk, megdermedtünk.

Mikor igy legelőször elbántak velünk, iszonyúan megrémültünk, hogy most végünk van.

Hát még mikor a kötelekre felaggattak bennünket, no, köszönöm szépen. Akasztott szervittek lettünk!

Mit mondanának még a boltokban maradt rokonaink, ha tudnák, milyen sors vár rajok is.

De hajh, mennyiféle társalgást, pikáns pletykát hallgattunk mi ki a mosás alatt sokszor. A mosónő, a szobaleány, meg a Zsuzsi szolgáló beszélt ám annyit!

Egyszei^suttogva mondta a mosónő : Tudja Zsuzsi, az én uram hallotta a múltkor, hogy a maguk téns- uruknak majd nagy baja lett ám egy késő éjjel, mikor hazafelé ment a kutyaszorító közön.

Jaj, hát mi volt vele?

Hm, Zsuzsi, hát megleste a Y'arga Biri, tudja, aki olyan szépen varr, a tekintetes urat, és szemére hányta, hogy őt egészen elfeledte ...

— Jaj, csakugyan ? Kérdő Zsuzsi, és olyat csavart éppen én rajtam, majd összeszakadtam!

Évek múltak. Mi mind a huszonnégyen ott ültünk már egy zálogházi polezon, batyuba kötve . . . Asz- szonyunk kezdett szegényedni, a férje korhely, kártyás, és pazarló lett, hat gyereket nehéz volt tartani.

Mi sokáig vártunk arra, hogy kiszabaduljunk a zálogházból; de asszonyunk olt felejtett.

Azért elárvereztek bennünket egy napon. En hatod magammal jutottam egy családhoz, — kitűzőnél! ez..

No itt aztán szenvedtünk annyit az asztaloknál, nagy bajuszokkal, szakálakkal jöttünk érintkezésbe. Végre engem egy asszony elcsípett a szennyes ládából és magával vitt a zsebében.

Egy lötyedt körte is volt a társaságomban, mire haza vitt, én annyi piszkos pecséttel lettem teli, hogy szitkozódva a rothadt körte miatt, engem vágott a földre egy szegletbe.

Egy hét múlva vett elé onnan. Mosni akart. Oh mily iszonyú penész fogott el ez egy,hétig! Magamnak is bűzös lettem! . . . Kimosott, de a körtepecsétek miatt hasztalan dörzsölt, rúttá lettem! Én?! Egykor intelligens asztalkendő ! A mikor úri asztalnál fényes ezüst evőszerek társaságában éltem!

Oda dobott ez az asszony a bölcsős gyermeke ruhácskái közé, no ekkor már kétségbe estem, mert a többi ruhával együtt teljésen összerodhattam.

Őrülés vett elé keservemben; midőn bekövetkezett egy nagymosás, kegyetlen gazdasszonyom kétfelé hasított. Búcsút vettem másik felemtől — s elváltunk.

Őt a piszkos bútorzat törlő rongyának alkalmazták, engem pedig a konyhában mosogató - súroló rongynak.

Jaj, mennyi kormot, zsíros edényeket súroltak én velem. Hamu ette egész testemet. A szolgáló megint kétfelé tépett, egyik részemmel a konyhatalajat mosta fel, másik részemet bedobta a tűzbe, mert már csak merő czafattá vált.

Jaj, hallottam, hogy sustorog a tűzben, vékony hangokat adva, azután néma csend lett, s én pedig a szolgáló kezében iszonyún szenvedtem. Dörzsölte velem a kövezetét, mig egészen összeszakadtam. Haszontalanná váltam.

Ekkor szidott, a földhöz vágott és a szemétkosárba lökött.

Irtózatos sorsom volt ott. A sokféle leves zöldség, krumplihaj, — óh — még valami fekete állatkák is harapdáltak ! . . .

Két nap múlva kiszórtak a szemétgödörbe! . . .