Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1891-07-26 / 30. szám
XIII. évfolyam. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. 30. szám. KfiÖFIKETKSI Á IS 4 : negyed évre I írt *50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gytirky ház.) SZKKKKSZTÓSÉG FS Bii AOÓlilVA 1 4L : Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk visiza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. ISBI5I4FTFSFM: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Ny i ! í-t é r : sora ...........................................................:tO kr Bélyegilleték minden beiktatásnál J50 kr. Egy szunnyadó egyletünk. Egy város társadalmi életének hathatós rugóit a különféle egyletek és társulatok alkotják. Ezen egyletek között a társadalmi élet felvillany ozása, élénkítése tekintetében jelentékeny szerepet visz a dalkör, mint a mely a szív és a lélek egyik legnemesitőbb módját lűzi ki feladatául, az ének, a dal művelését. A művészetek között egy sincs, mely az emberi szívre nagyobb hatást tudna gyakorolni, mely azt jobban megindítaná, mint az ének művészete. Nincs az az ember, ha egyáltalában a szép, a nemes iránt a legcsekélyebb fogékonysággal bir is, hogy ne buzdulna fel a dalra, ne indítaná meg őt a dal. És éppen a magyar ember az, pór és nemes egyaránt, ki. »keble édes gerjedelmét, seb- hedt szive bús érzelmét« dalba zengi el, énekel örömében, énekel fájdalmában. Szivünk örült, midőn sok évvel ezelőtt városunk fiatalsága felkarolva a dal nemes eszméjét, tömegesen sorakozott a dalkör zászlója alá, örültünk midőn megalakult a dalkör, mert a társas élet fel virágozását láttuk e nemes mozgalomban. ltjaink, kik minden nemes eszméért lelkesülnek, a legszebb kitartással működtek hosszú időn át a szép czél szolgálatában, s szorgalmuk eredményével nem egyszer léptek a nyilvánosság elé, s az akkor még létezett zeneklubbal karöltve sikerült, hangversenyeket, estélyeket rendezve, közönségünknek sokszor élvezetes órákat szereztek. De mi történt? A lelkes buzgalom kezdett csökkenni; a dalkör vezetőinek törekvése hajótörést szenvedett a tagok közönyösségén, mely ezen egyletet is, mint már nnnyi sok nemes irányú törekvést városunkban, megsemmisítette. Dalkörünk éveken át aludta a nemlét álmát, melyből egyes lelkes férfiak által időnként föl- ébresztetett, hogy a megkezdett üdvös működést tovább folytassa. De ismét beállott a lethargia, melyből csak ! mintegy két év előtt bontakozott ki fiatalságunk | ébredő szelleme, midőn »a váczi műkedvelők dal- egyesületé«-t megalkották. Az újonnan alakult dalkör tagjai lankadatlan buzgalommal működtek mindaddig, mig karmesterük lelkes szorgalma őket összetartotta. Eltávozván pedig ez városunkból, ismét olyan stádiumba lépett az egylet, hogy tulajdonképen azt sem tudjuk róla, létezik-e vagy sem? Azon néhány dalárnak látása, ki az utóbbi alkalommal a honvéd ünnepélykor közreműkö- kött, önkénytelenül azon gondolatra ébreszt bennünket, hogy a lelkesedés tüze ismét kialudt műkedvelőinkben, melynek főoka csak az lehet, hogy nem akadt vezetőjük, ki erélyes működésével összetartaná a tagokat. Azért is felhívjuk azokat, kik önként vállalkoztak arra, hogy a. kedélynemesitő énekel, kultiválni fogják, kik ezen újabb egyesületei, létrehozták, valamint azokat, kiknek hivatása volna ezt vezetni, összetartani, ne engedjék ez egyletet elenyészni, hanem egyetértéssel és kitartással lépjenek ismét a működés terére, melyek biztosi tani fogják nekik a sikert. A munka joga.*) Miután a magántulajdon jogosságát és szükségességét kimutattuk, külön figyelmet kell fordítanunk *) Mutatvány Dr. Baksay Károly püspöki szentszéki jegyző Communismus és magántulajdon« ez. most megjelent művéből. azokra, akiknek nincs tulajdonuk, akik modern szólásmód szerint fölöslegesen születtek ! Értjük itt a szegény munkásokat, akiknek nincs egyéb birtokuk, mint a két kezök, amelyekkel dolgozhatnak ugyan, de nincs semmi eszközük a termelésre. Vájjon ezek jogosan követelik-e, hogy ők is létezhessenek, vagy jobb nekik a semmiségbe visszasülyedniök, honnan későn jöttek elő, akkor midőn már a földön nincsen számukra kihagyva birtok s a természet nagy terített asztala mellett a székek már mind el vannak foglalva ! 1848-ban, midőn az előző század forradalmi eszméi uj erővel és szélesebb körben, mint az előtt, lábra kaptak, a franczia törvényhozó-testületben éles szóharcz keletkezett a fölött, amit a munkások rendesen a „munka joga“ czimmel illetnek. A munkások u. i. azon elvből kiindulva, hogy minden embernek van joga létezni, követelték, bogy a társadalom lássa el őket munkával s különösen, hogy az állam köteles munkát adni annak, aki nála bejelenti, hogy akar dolgozni és nincs munkája. Midőn a munkások a munkára való jogot hangoztatják, részben igazok van, részben nincs. Ha úgy veszszük a munka jogát, mely a revolutio kedves jelszava lett, hogy minden embernek joga van arra, miszerint neki élete fentartása végett általában munka adassák, — ez teljesen jogos követelés, sőt még hozzá tehetjük azt is, hogy társadalmilag becsületes eljárás, mert ők nem ingyen akarják az élvezetet, — mint az elpuhult római munkások, — hanem önnön munkájukkal akarják azt kiérdemelni. Szerintünk is a magán- tulajdon nem gátolhat meg senkit azon természetes követelésben, hogy élni joga van! Hiszen élni nagyobb jog, mint gazdagon, gondtalanul élni! Azonban a lázongó munkások nem ily értelemben követelték a munka jogát elismerni. Ok azl kívánták, hogy a munkajoga czimén a munka teljes jövedelme biztosil lassék nekik; ez az, ami túlságos követelés, amit a franczia parlament 1848. szept. 14-én leszavazott, s amit mi sem fogadhatunk el! Ez a pont az, ahol a keresztény nézet és felfogás elválik a forradalmitól. Két végletet kell itt mégkülönböztetnünk. A követelés alsó határa az, hogy a munka jogos, mert az élet fentartandó, felső határa pedig oda szögellik ki, hogy a teljes jövedelem a munkáé legyen. Ä „Váczi Közlöny“ tárczája. ^ gr. IpIRTER HAJÓS jfá , és 7 H;-- fgANACS gfANOS kip oronymiséjök cd fial ni óból. VD Szent glóriától rezg még ajkatok, A hálaének fel az égig ér Hisz ötven éven át igétekre Krisztus testévé vált a szent kenyér: Hisz ötven éven át emeltetek A nép felé egy szent, dicső kehelyt, Melynek vérében áldott telketek Szent buzgalomra, édes üdvre lelt. S fonunk számodra egy dicső bődért; Megillet téged angyaltiszta fÖ ! Volt Inveiddel egyesülve mink Szívből kiáltjuk: élj soká dicső! Te nagylelkű, szélid szivü Tanács, Üdv, üdv tenéked, lelkek pásztora! A hívek ezre mind, feléd tekint, És tőlük áldva van nyomod pora. Taníts, segíts nemes példád szerint A lét bajában bátran küzdeni, Szeretni Istent, egyházat, hazát, A szent hivatást híven őrzeni. Magasra fel egész a mennyekig Szálljon a dal, a reszkető ima ! Az egyházban buzgó öröm legyen! Hisz ünnepel ma két dicső fia. Szent érzelemmel teljék a kebel! Megtestesülve szállt le az erény . . . Hogy égi csókkal hintse homlokon E két nagy férfit lelkűk ünnepén. Porubszky József. Ott voltatok az oltár zsámolyán Mint tetterős, ifjú hős bajnokok, Midőn reátok Indít a szent kenet; Az ég kegyéitől fénylett arezotok Hej! és mindennek félszáza dj a már ! S ti mégis álltok ott a szent hegyen. Erénysugártól fénylik arezotok. Oh mily dicső múlt, és mily szent jelen ! Kiket a szent erényre oktatái, Te példakép, te áldott Virter-ünk! Kiknek javáért annyit fáradál,*) Mi gyermekid im mind hozzád jövünk, *) A szeminárium! igazgatósága alatt felszentelt papok. Elmélkedés. Pár szó a lélek világáról. IKIa-rolá/tól. Nagy fába vágom a fejszét, mert nem vagyok bölcsész, csupán szerény tapasztalatimat, másokéval részben egyező gondolatimat vetem papírra: óhajtva, hogy bár mások is hozzá szólnának egy kis eszmecserével. Babonás nem vagyok, de megfigyelem a lélek munkálkodását. Visszagondolok a múlt képeire, véleményezve, kutatva és segítve. Nagy titkot rejt magában a nagy mindenség, melynek fürkészhetjük ugyan csoda voltát és sokat is felfedezhetünk, a min meg lehetünk lepelve, de sohase jutunk annyira, hogy ki lehessünk elégítve. Most csuk azon működésről akarok szólni, melyet a lélek, a testtel, vagy e nélkül képes végbe vinni. A lélek az, mely porhüvelyünk felett nagy hatalommal uralkodik s az észszel együttesen vezérli, vezeti a testet; szerintem a hol az ész gyenge, ott a lélek működése hiányos és vezetése tökéletlen, melynek hibás volta miatt az emberi lény gyarlóságokat visz végbe. Szerintem a lélek finom melegség testünkben, kedveli a gyönyöröket, ábrándokat; nagyravágyó, sóvárgó és néha a lehetetlenségek leküzdésére vezeti a testet. De épp oly hatalom a test felett a trónon ülő ész. Ez még a lélek vágyainak is határt szab. Hideg mint a márvány és parancsoló; szigorún Ítélő bíró, mind a lélek szelíd érzelmei, mind vágyai felett . . . Az ész mindenütt ott terem, ritkán hallgat ellenvetéseivel a lélekkel szemben. Az ész hidegen, komolyan, sőt következetesen jósol — és makacsul tereli a testet egész más irányba, mint a merre az ábrándozó lélek óhajtaná vezetni!... A lélek fel van ékesítve bensőleg a tavasz bájaival. Vannak rózsái, nefelejtsei. De az ész jég palotában lakik és villámsebesen gátol meg mindent, mi neki nem tetszik. így nem ritkán jön torzsalkodásba, a lélekkel s ennek közvetlen szolgájával a szívvel! . . . Mert mikor a lélek egyet gondol, édeset és kellemest, egyszerre megdobban a szív, mert érzi, hogy kéjes áradat feszíti a gyönyör élvezetében: mit a lélek szerzett. Az ész néha engedékeny s majd-majd legyőzi a lélek és szív együttes erővel, de ritkán hajol meg és ha meg is történik, akkor önmagával jön meghasonlásba, hogy miért engedett uralmából ? . . . Mikor harezban áll a lélek az észszel, nagy a veszedelem, mert a gyenge test leroskad, össze omlik e harcz és küzdés alatt. Legtöbbet szenved a szív, mikor az ész a lélekkel harezban áll! — A szív mindig a lélek pártján van, — sohasem az ész mellett. És ha a
