Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-04 / 1. szám

ameaaK vtaaHMasgBHH&fiKBaaHBMKUffinBB£39HIRHHi rosi főjegyző olvasott fel és az alispán üdvözletére gyönyörű beszédben köszönte meg a közbizalom eme tüntető megnyilatkozását. Gyönyörű beszédében első sorban a pénzügyi bizottság, nevezetesen Dr. Fre­ysinger Lajos lankadatlan tevékenységét emeli ki, ki nehéz feladatát jelentékenyen megkönnyítette, majd a jövőben követendő programmját terjeszti elő, mely­ben ígéri, miszerint oda fog törekedni, hogy a város­nak kötelességtudó, önzetlen tisztikart teremtsen meg és hogy a várost a haladás utján továbbra is előbbre vigye. Beszédét a képviselőkhöz intézett azon kére­lemmel zárja be. hogy „mondják meg küldőiknek, az általa szívből szeretett kedves népnek, miszerint szive minden dobbanása érte lüktet, melynek jólétét elősegíteni főkötelességének ismeri. “ A zajos éljenzésektől kisért eme beszéd után, el­nöklő alispán folytatólag előterjeszti, hogy az í-ső ta­nácsi állásra Korpás Mártont, Il-ik tanácsosnak Dr. Franyó Istvánt, pénztárosnak Haidfeld Lajost, ellen­őrnek Trümmer Sándort s biztosoknak Bartos Ferencz és Fabriczy Nándort jelölte ki a kijelölő választmány. Az egyhangú éljenzésekkel fogadott minden egyes kijelentés után az alispán az eddig felsorolt tisztvise­lőket törvényesen megválasztottaknak jelenti ki. Tovább menve jelenti az alispán, hogy a közgyámi tisztségre többen pályáztak, kiket régi szokáshoz híven abc-rendben jelölt ki a választmány. Ajelöltek: Balás Lajos, Dr. Kiss József és Majer Ferencz. Kívánatra a szavazás.megejtetvén, az a következő eredménynyel végződött: Beadatott Összesen 105 szavazat. Ebből Dr. Kiss József kapotl 42, Majer Ferencz 40 és Balás Imre 23 szavazat ot. Éhez képest az alispán Dr. Kiss Józsefet, mint legtöbb szavazatot nyert jelöltet jelentette ki Vácz város törvényesen meg választott közgyámj á nah. Äz állatorvosi pályázókra, névleg Huszár Henrik és Regius Károlyra szintén szavazást rendelt a megye alispánja. Beadatott összesen 107 szavazat, melyből Regiusra 71, Huszárra 36 esett s Így állatorvosnak szótöbbséggel Regius Károly lett megválasztva. Az alispán felhívására, ki időközben azt is beje­lentette, hogy a megye főispánja Emerich Lajos rend­őrkapitányt állásában végleg megerősítette, — az összes megválasztott tisztviselők nyomban letették a hivatalos esküt, melyet ezúttal is Dr. Zechmeister János olvasott fel a törvénykönyvből. A tisztikar nevében Dr. Kiss József közgyám mon­dott megválasztatásukért ékes szavakban köszönetét. Ezzel a választói közgyűlés, melyet a lelkes han­gulat mellett, még laraczkdurrogások is ünnepélyessé tettek —az alispán többszörös éltetésével délelőtt 11 órakor véget ért. A bankett. Este 7 órakor a „Curia41 szálló nagytermében az alispán s az ujonan választott tisztikar tiszteletére olyan fényes bankett volt (mintegy 250 személy rész­vételével), aminőre városunk közönsége nem emlékezik. Az asztalok három sorban voltak a terem hosszában felállitra s mindannyi sűrűn ellepve. Az ételt díszru­hában öltözött rendőrök szolgálták fel. A menu három fogásból állott (borjú-pörkölt, malacz-pecsenye és tú­rós csusza; ezenkívül sajtok, gyümölcsök bor és pezsgő). Az első fogás után Kemény Gusztáv főszolgabíró emelkedett fel és a királyt éltetvén’ melyet a jelenlé­vők állva hallgattak végig. Másodiknak Dr. Freysinger Lajos szóllott s a megye szeretett alispánjára emelé poharát, mit az alispán nyomban viszonzott, éltetve Vácz város közönségét. Felköszöntőket mondottak még: Reiser Béla a polgármesterre, Gajáry Géza polgármester a kép­viselőtestületre, Majtliényi István orszgy. képviselő Vácz város polgáraira, majd ismét Földváry alispán a honvéd tisztikarra. A város uj tisztikarát Vörös Károly ref. lelkész köszöntötte fel, mire a tisztikar nevében Dr. Kiss vá­laszolt éltetve Dr. Freysingert. Végül szellemes szavak­ban Szöls Pál a „Nemzet“ belmunkatársa a hölgyeket köszöntötte fel — a karzatról. Ezzel a toasztok sora véget ért, mert a nagy zsi­vaj miatt senkisem juthatott többé szóhoz. Befejezésül csak azt említjük meg, hogy a hivata­los felköszöntők alatt mozsarak szóltak a Curia előtt. A bankett emelkedői t. hangulatban 11 óra felé oszlott szét. Bálámból*. Két közgyűlés. Vácz város képviselőtestülete a lefolyt hét folya­mán két közgyűlést tartott. Mindkettőt az 1890-ik év utolsó napján. Az egyik közgyűlésen még a régi kép­viselőtestület élt jogaival, a nyomban megtartott másik közgyűlésen pedig már, az előszobában várakozott „szűz városatyák“ szerepeltek. Mindkét közgyűlés ösz- szesen másfél órát vett igénybe, de emlékezetesek ma­radnak a város történetében máresak azért is, mert uj díszpolgárral ajándékozták meg a város közönségét. A közgyűlések lefolyásáról tudósítónk a követke­zőkben számol be : I. Gajáry Géza elnöklő polgármester a 9 órára hir­detett első közgyűlést a jelenvolt képviselők üdvözlé­sével megnyitván, Dr. Zechmeister főjegyző felolvassa a városi pénzügyi bizottság jelentését az 1890-ik évben teljesített munkálatokról. A pénzügyi bizottságnak Dr. Freysinger által fo­galmazott jelentéséből kiemeljük a következőket: A pénzügyi bizottság az újonnan épült s a régibb kőparton a földtöltési munkákat befejezte, a lejárótól a Petróczy-utczáig zúzott kőburkolattal kocsiutat, agyag és kavicstöltéssel pedig sétautat létesített, a házak mentén a járdákat lerakatta s ott, valamint a sétaút mellett a fásítást kellő sikerrel foganatosította, — a felső falon a régi korlátrudak felhasználásával alkal­mas korlátot állított, a kőpart kezdő bástyájára a le­bontott Migazzi-féle hídról levett Szent-János-szobrot uj kőalapon felálüttatta, — a part régebben épült közép­részét 157 méter hosszúságban uj fedlapokkal borittatta s ez által az uj part magasságára emelte; a csatornák kifolyásához kőmedenczéket rakatott; a lejáró kezde­tét és a fal befejező végét alkalmas kő-kerék vetőkkel ellátta; a Petróczy-utczai sarokkövet, mely az építés évének számát mutatja, lámpával diszittette, — a sétaút mindkét oldalára vaspadokat helyeztetett s a városi polgármesterrel közreműködött a vaskorlát díjtalan megnyerésében ; a felállítás munkáját árlejtésileg a leg­olcsóbban biztosította s megkezdette; a kormány által átengedett 256 méterhez még hiányzó részeket az egész fal hosszára megrendelte, hogy kora tavaszra a falon, az uj korlát és három lépcső-lejáró készen álljon és ez állal e városunk díszére korszakos mű befejezést nyerjen. A bizottság ezenfelül 440 folyó méter hosszú utcza részeket koczkakövekkel kirakatott és összesen 598 folyó méter levezető csatornákat építtetett s ezekért, valamint a fásítási munkálatokért összesen 28660 frt 72 krt fizetett ki. Ugyancsak a lefolyt év folyamán szereztettek be a város területén levő házak uj számtáblái; felújíttatott és kitiszlittatott a piaczi kút, melynek alkalmas gépezet­tel való ellátása legközelebb fog megtörténni. A kisváczi harangláb megújítása, a „Zöldfa“ vendéglő kitatarozása s végre a régi hasznavehetetlen burkolat-kövek meg- apróztatása s azoknak az alsóvárosi főút tavaszszal leendő átboritására való előkészítése zárja be a pénz­ügyi bizottság munkálatainak sorát. A bizottság végül kedves kötelességének tekinti felemlíteni azon örvendete körülményt is, hogy műkö­désében a városi polgármester részéről a legmelegebb támogatásban részesült, — s nem feledkezik meg Kor­pás Márton tanácsos és Bartoss Ferencz biztos sikeres közreműködéséről sem, kik a bizottság tervei végrehaj­tásában mindig kiváló buzgósággal jártak el. A pénzügyi bizottságnak múlt évi sikeres műkö­déséért a közgyűlés nevében Reiser Béla városi kép­viselő mondott szép beszéddel köszönetét s különösen kiemelte Dr. Freysinger Lajos ténykedését, ki a város pénzügyi viszonyúinak rendezése, a város újjáalakítása és egyáltalában a városi ügyek buzgó támogatása körül hervadhatlan érdemeket szerzett magának. Reiser Bé­lának harsány éljenzésektől kísért beszéde méltó elő­készítője volt azon általános meglepetést, de mind a mellett osztatlan lelkesedést keltett indítványnak, me­lyet Gajáry Géza polgármester nyomban előterjesztett. A polgármester indítványa abban kulminált, hogy a képviselőtestület Dr. Freysinger Lajost képviselői mű­ködésének 15 éves évfordulója alkalmából s bokros érdemei meg jutalmazásául Vácz város díszpolgár óivá válaszsza meg. A polgármester ezen indítványa egyhangú fel­kiáltással elfogadtatott, Dr. Freysinger Lajos városi képviselő Vácz város díszpolgárává egyhangúlag meg­választatott s a szükséges teendők végrehajtásával Gajáry Géza polgármester s az ő elnöklete alatt általa megválasztandó küldöttség bízatott meg. Ezek után a polgármester előterjeszti, miszerint Péts Sándor városi képviselőnek a dunai kőfal terv­rajzának ingyenes elkészítése és a felépítés körül telje­sített munkássága elismeréséül közgyűlési határozattal ajándékoztatni rendelt emléktárgy a kiküldött bizottság által beszereztetvén, bemutatja a képviselőtestületnek az ezüstből készült 200 frt értékű díszes tintatartót azon inditványnyal, hogy az a jelenlevő Péts Sándor­nak átnyujtassék. A küzgyülés a polgármester ezen indítványát is lelkes éljenzéssel elfogadván, Dr. Zech­meister János városi főjegyző talpraesett, szép beszed mellett nyújtja át az ünnepeltnek az emléktárgyat, melyért Péts Sándor megható szavakban mondott a képviselőtestületnek köszönetét. Az indítványokkal elhalmozott közgyűlést Dr. Frey­singer is megtisztelte egygyel, de bezzeg pórul járt s kosarat kapott, de nem a közgyűléstől, hanem attól, a kit a közgyűlés által kitüntetni kívánt. Dr. Freysinger indítványa ugyanis oda irányult, hogy miután a sike­res működésért a pénzügyi bizottság minden egyes tagja külön-külön elismerésben részesült s a bizottság működésében Dr. Csányi János is részt vett, őt is megilleti a nyilvános elismerés. A közgyűlés ezen indít­ványt is egyhangúlag elfogadta s jegyzőkönyvi köszö­netét határozott szavaztatni Dr. Csányi Jánosnak, mit azonban utóbbi, általános meglepetésre, határozottan visszautasított. A közgyűlés utolsó tárgyát a városi tanácsnak az előfogatozási bérlet tárgyában tett előterjesztése képezte, mely ellen Dr. Csányi János t. ügyész felebbezést je­lentett be. A közgyűlés a felebbezés jogérvényes eldön­téséig hozzájárult a tanács azon előterjesztéséhez, hogy az előfogatozási kötelezettség a lótartó gazdák által házanként elrendeltessék. Ezzel a közgyűlés tárgysorozata kimerittetvén, el­nöklő polgármester meleg szavakban köszöni meg a képviselőtestületnek a város ügyei körül tanúsított közreműködését s azon szives támogatást melyben őt részesítettek — a közgyűlést d. e. 10 órakor bezárja. II. Tíz perczczel később Gajáry Géza polgármester, mint alispáni helyettes, már az uj képviselőtestületet üdvözölte az újabban megnyitott közgyűlésen. Tárgya ezen közgyűlésnek a megyei alispán 11-od fokú határozatának kihirdetése volt azon felebbezés fölött, melyet Dr. Csányi János és Alberty Ferencz a legtöbb adót fizető városi képviselők 1891-ik évi név­jegyzéke megállapítása tárgyában hozott 174/1890. sz. közgyűlési határozat ellen benyújtott. A Il-od fokú határozat, mely a felebbezések eluta­sítása mellett a közgyűlés határozatát hagyja helyben, fel olvastatván s a bejelentett virilis képviselők megha­talmazottjainak megbízása beniutattatván, úgyszintén a múlt évi deczember hó 14-én megválasztott uj városi képviselők igazoltatván, véglegesen megállapittatott az 1891-ik év folyamára városi képviselők névjegyzéke azon alakban, mikép azt lapunk előző számában közöl­tük, azon változtatással mégis, hogy özv. Pauer Mi- hályné helyét, ki meghatalmazottját kellő időben be nem jelentette Gállik Sándor hivatott be. A közgyűlés a képviselők névjegyzékének felolva­sásával d. e. 7,11 órakor ért véget. Referens. Előfizetési felhívás a „Váczi Közlöny“ XIII. évfolyamára. Lapunk a jelen számmal megkezdi XI1J. évi pályafutását. A szerkesztésünk alatt letelt idő elegendő volt arra, hogy olvasóink lapunkat megismerjék s irányáról maguknak tájékozást szerezzenek és elég volt arra is, hogy mi is kiismerjük olva­sóink igényeit. Anyagi haszonra nem számítva, minden mellékérdek nélkül tartottuk főn lapunkat, me­lyet a múlt idők mostoha körüffhényei között csakis azon előfizetőink jóakaratú támogatásá­val tehettünk, kik a régi gárdából mindig hűek maradtak lapunkhoz, kiket semmi mellék tekin­tet el nem tántorított attól. Egyedül a város s a közönség érdekei le­begtek szemeink előtt s vezették toliunkat. Mű­ködésünkkel csak városunk és vidékének javát óhajtottuk mindenkor elömozditani. Lapunk szellemi vezetését illetőleg az el­múlt évben is iparkodtunk azt azon színvona­lon megtartani, melyen az előző években volt és bátran állíthatjuk, hogy az a legjobb vidéki lapok között méltó helyet foglalhat el. E részben nagy segítségünkre volt ama körülmény, hogy városunk sok előkelő féríiát lapunk munkatársai sorában üdvözölhettük s midőn e helyütt hálás köszönetünkkel adózunk nekik, továbbra is kérjük szives közreműködé­süket. Azon leszünk, hogy a »Váczi Közlöny«-) a közönség érdekeinek szószólójául továbbra is megtartsuk s nem fogunk kímélni sem munkát, sem fáradságot, hogy olvasóink igényeit kielégítsük s óhajait teljesítsük és mindezért csak közönségünk anyagi támogatását kérjük, mert e nélkül lap egyáltalában fenn nem állhat. A sajtó érdeke a közönségé; a közönség- érdeke a mi érdekünk. Reméljük, hogy a közönség nem fogja el- utasitani magától saját érdekeinek képviselőjét. E reményben kérjük t. olvasóink támoga­tását. és bizalmát; egyúttal lapunknak minél szé­lesebb körben való szives terjesztését. A »Váczi Közlöny« előfizetési ára: negyedévei/ként . . . . 1 írt 50 kr. Helybeli előfizetőink a lapkihordónáí a nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig posta- utalványon eszközölhetik legczélszerűbben elő­fizetéseiket. Egyúttal kérjük mindazokat, kik hátrálékos összegöket többszöri felszólításaink daczára még eddig be nem küldötték, szíveskedjenek azt postafordultával kezeinkhez juttatni. Isten velünk ! Varázséji Gusztáv a »Váczi Közlöny« felelős szerkesztője és kiadótulajdonosa. Városi és vidéki hírek. = Az ó-áldást a székesegyházban dr. Schuster Konstantin püspökünk ő excziája tartá, előzőleg pedig Csávolszky József kanonok s főesperes mondott szent­beszédet az egybegyült igen nagy számú híveknek. = Kinevezés. Megyénk főispánja, az 1886. évi XXII. t.-cz. rendelkezése értelmében választás alá már nem eső Emerich Lajos rendőrkapitányt jelen állásában végleg megerősítette s e minőségében a tegnapi tiszt­újító széki közgyűlésen a többi választott tisztviselők­kel együtt tette le a hivatalos esküt. A kinevezéshez- őszinte szívből gratulálunk a rendőrkapitány úrnak s reméljük, hogy véglegesítése csak fogozni fogja azon ambiczióját, melyet városunk közbiztonsági érdekében eddig is közmegelégedésre kifejtett.! = Az egyetemi ifjak köre estélyére a meg­hívók a hét folyamán szétküldettek. Azok, kik tévedés­ből, vagy az újévi postaforgalom miatt meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, forduljanak a kör el­nökéhez, Tragor Ignác/, úrhoz. == A Duna befagyott. Fejedelmi folyamunk jege decz. 31-én a délelőtti órákban megállóit váro­sunknál. Vastag jégpánczél borítja, melynek legjobban örülnek a tótfalusi szomszédok, kiknek ez által jo alkal­muk van városunkkal közlekedhetni. = A gyermek-menhely javára újabban ado­mányoztak: özv. Benkár Dénesné úrhölgy karácsonyfára diót és ezukorsüteményt; Egy kegyesszivű gyermekbarát

Next

/
Thumbnails
Contents