Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-03-06 / 10. szám
IO. szám. Vácz, 1890. márczius 6. XII. évfolyam. t .DU Y1 ES VIDÉKI ERDEKÜ. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETI LA Elöli/ctési síim : évnegyedre ..........................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossulh-tér (Gyürky ház.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér: sora ..........................30 kr Bélyeg illeték minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőséi/ és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Nyílt levél. Ajánlva az oszti*. magy. államvaspálya társaság ügyel mé be. Tekintetes Szerkesztő Ur! Köztudomású tény, hogy a f. hó 2-án reggeli 71ji órakor elinduló 113. számú omnibusz vonat egyik II. oszt. kocsija kigyult s a vácid és gödi állomások között porrá égett. ■ Engedje meg a Tekintetes Szerkesztő Úr, hogy e balesethez — a mennyiben annak szemtanúja voltam — a közérdek tekintetéből hozzászóljak, s e czélból b. lapját vegyem igénybe, annyival is inkább minthogy tapasztaltam, hogy a fővárosi napilapok szerkesztőségei azon kedvezmények viszonzásául, melyeket az osztr. magy. államvaspálya társaság nekik nyújt, elzárkóznak az oly közlemények nyilvánosságra hozatala elől melyek az időnkint előforduló vasúti balesetekkel foglalkoznak, melyek reámutatnak azok indító okaira, s azon elővigyázati rendszabályok hiányai és fogyatékosságaira, melyek az utazó közönség életbiztonságát gyakran koczkára teszik. A tűz, mely f. hó 2-án egy II. oszt. kocsi kőszén- kályhályából eredt és egy pillanat alatt elhamvasztotta az antidiluviális viaszos vászon és bőrburkolatot, melyen ott fénylik dédősapáink hajzsiradéka, majdnem 3 ember életét ejtette áldozatul; és csakis az utazók éberségének és az általuk elősegített gyors segélynek köszönhető hogy a baleset pusztán két utas megsebesülését vonta maga után s hogy annak végzetesebb következményei nem lettek. A hitvány, rozzant személykocsik, melyeknek használatára főleg az omnibusz vonatokkal utazó közönség van utalva, oly hiányosak, oly kezdetlegesek, hogy egyedül a szerencsés véletlennek köszönhető miszerint. Vácz és Budapest között hasonló balesetek napirenden nincsenek. Mert az omnibusz vonatok utasai barmokként lezáratnak a kalauzok által oly kocsi szakaszokba, melyeken sem belül sem kívül ajtókilincs nincsen, nincs vészjelző, és az utas sorsa, bármi baleset fordul is elő menet közben, Isten kegyelmére van bízva, mig a vonat a legközelebbi állomáshoz ér, mert nem áll módjában A „Yáczi Közlöny“ tárczája. Tavasz van . . . Tavasz van, tavasz van, fény remeg az égen ! Ébredő reménység szivem közepében. Szózatos pacsirta ling-lebeg felettem, Én meg el-elnézem édes önfeledten. Lágy fuvalom támad hegyen, völgyön, réten, Virágsereg tánczol, hajladoz a szélben. Boldog a ki bájos szemeidbe nézhet Gyönyörű szép gyermek: viruló természet! Lévay Mihály. Éjjel. Titkos éj van, rémes árnyak éje. Ki barangol, künnt a néma éjbe’? Senki sem jár; de egy ablak rezzent! . . . Egyedül csak magam vagyok itt bent. Titkos éj van, olyan csöndes, néma, Bolygó lélek, mért nem térsz még vissza ? . . . Mindhiába! itt senki más nincsen, Mi kopp: ni. hát az ajtó kilincsen? . . . Titkos éj van, közelget az éjfél, Itt is, -- ott is, csöndes suhogás kél, Vájj’ mi lehet, tán szellemek táncza ? Éji szél csak, mely a fákat rázza. Úgy hallgatok, ügy figyelek egyre, Minden zajra, minden kicsi neszre. De nem félek, nem is dobog szivem ; Bárcsak jönne az a halvány szellem ! A kit várok s látni úgy szeretnék, Olyan szépen, mélyen eltemették, Ilej de mélyen, sírját felhantolták, Eltemették lelkemnek nyugalmát. Vörös Julianna. a szolgálati kocsiban édes kényelemmel nyujtozkodó kalauz urakat idejekorán a fenyegető bajra, veszélyre figyelmeztetni. Méltán és joggal kérdezhetjük, vájjon miért lesz oly mostohán gondoskodva ezen vonatok utasairól, kik ugyanazon vitelbért fizetik, melyet a rendes személy- vonatok utasai fizetni kötelezettek ? Kérdjük vájjon a társaság e vonatoknál — melyek teljesen a személy- vonatok menetrendje szerint közlekednek — miért nem veszi számba a szerencsétlenségek esélyeit, kivált itt a fővároshoz közel eső vonalrészen, hol az egymást, követő és keresztező vonatok élénk forgalma fokozódik? — miért zárja ki a baleseteket kivált oly vonatoknál, melyeknek korhadt, szúette a mai igényeknek meg nem felelő kocsijai már fűtőanyagnak sem lennének használhatók? — vájjon miért fölösleges az ily vonatoknál még a legkezdetlegesebb vészjelző alkalmazása? Az említett balesetnél 3 személy, midőn a kocsi ülése a beékelt kályhától tűzet fogott s lángra lobbant, kénytelen volt az ajtó üveglapját bezúzni s e résen egymást a kocsiszakaszból véresen kisegíteni; Így sikerült a lánggal égő s robogó vonatot megállittatni s a többi utas életét is idejekorán megmenteni. Az utasok megfeszített működésének köszönhető hogy az égő kocsi nyomban lekapcsoltatott s hogy a többi szomszéd kocsi megmentetett. Reményiem hogy c felszólamlással sikerült az államvaspálya társaság figyelmét az omnibusz vonatok hiányaira terelni s hiszszük hogy okulva ez eseten végre a közönség igényeinek megfelelőleg fog e vonatok kifogástalan berendezéséről gondoskodni. Es miután Tekintetes Szerkesztő Ur szives enge- delmével ily terjedelmesen foglalkozhatom az államvasut- társasággal, legyen szabad rámutatnom ezúttal ama visszaélésekre melyek a Váczról—Budapestre és vissza érvényes térti menetjegyekkel űzetnek. Az állomásba vezető út hosszában lépten-nyomon találkozunk kufárokkal, kik egy-két krajczárnyi nyereség mellett veszik s eladják az egyesek által igénybe nem vett térti jegyeket; — természetes hogy ily jegyek megvételére leghajlandóbbak a szegénysorsú alsóbb néposztálybeliek, kiknek együgyüségét és járatlanságát a kalauzok ezután saját előnyökre s nem csekély Szerencsés fiú. — Elbeszélés. — Irta: ILT á n d o r. I. Furcsa természete van az embernek. Csak azért is szerencsésnek mond mást, hogy magát annál szerencsétlenebbnek érezhesse. Azt hiszi, hogy Fortuna néninek az a leggyengébb oldala, ha a más szerencséjét hányogatják a szemére. Hej ! pedig ez az Akhilles-sarka annak az istenasszonynak! ... A Lányi Viktor szerencséjét irigyelték nagyon sokan s gyakran fölpanaszolták az istennőnek. Pedig, ha úgy csupa szeszélyből az irigyeinek is juttatott volna egy keveset az ő szerencséjéből, bizony aligha megköszönték volna. A mi minden kislelkű embernek kedvencz szokása,- Viktortól hiányzott: ő sohasem panaszkodott. S már ezért is irigyelték a sorsát. — Szerencsés; csupa szerencse az egész élete; csakhogy különcz fiú — mondták és irigyelték. Szerencsés azért, mert csinos is, okos is, művelt is; meg aztán akármibe fog, minden sikerül neki. Benn az iskolában, künn az életben, mindenütt, mindenben, mindig szerencsés. Különczczé alighanem épen a szerencséje tette; vagy hogy olyan a fajtája? Vagy talán csak a feletti búsulása tünteti fel őt különczködőnek, hogy nem báró ő is, mint az apja ?! * * * Az ám! A Lányi Viktor apja, — hisz arra feléjük az egész világ tudta — báró volt. Az a gazdag Prud- hoff báró. Mert veszedelmes szépségű asszony volt a Viktor mamája annak i lejében ! Csakhogy úgy rendelte a fá- tum, hogy a férje tiszttartó volt báró Prudhoffnál. A bárónak mindjárt szemet szúrt a menyecske, mihelyt meglátta. A tiszttartó csendes jó ember volt, a ki még a légynek sem vétett. Hanem az asszonyka kikapós volt; pesti lány . . . vagy hogy. Elég az hozzá, hogy az mellékkeresetre használják fel. A tapasztalatlan utas nem tudja, hpgy a térti jegy másra át nem ruházható, - jóhiszemüleg megveszi s mitsem gyanítva, a kalauz tudakozódására — mely már szinte elmarad- hatlan — bevallva, hogy másodkézből vette; a kalauz a jegyet ennek folytán érvénytelennek tekinti s bírságot fizettet a gyámoltalan utassal, hjah! mert ebből a sarczból bizonyos hányád az ő markát üti. - És ily esetek Vácz és Budapest között nagonkint legkevesebb 10 12-szer fordulnak elő. Vájjon nem segithetne-e e bajon a társaság az által, hogy beszüntetné a térti jegyeket s a menetjegyek árál oly összegben állapítaná meg, mely a jelenlegi térti jegyek értéke felének felelne meg? Reményiem, hogy a Tekintetes Szerkesztő IJr ezen a közérdek tekintetéből telt észrevételeimet becses lapjában egész terjedelmükben közzé teszi s hogy azoknak illetékes helyen foganatjok is leend. Vácz, 1890. márczius 0. S. .1. Vácz város sorozása. A sorozás, mely f. é. márczius 1. és 3-án ej tetett meg, oly eredményt, mutatott fel. melyet még a leg- vérmesebb remények között, sem lehetett sejteni, s kinek köszönhetni ezt, mint Cfajáry Géza városunk polgármestere önfeláldozó munkásságának, amit, azt hiszem, hogy Rudnay József polgári elnök úr eme szavai, hogy ily eredménynyel és ilyen rendben és gyorsan sorozás Váczon soha sem volt s nem hiszi, hogy sorozási útjában bárhol is fog találni, eléggé illusztrálnak. A sorozó-bizottság a következő tagokból állott: R udnay József polgári elnök, S y r o w y alezredes, R u t i c h honvéd százados, mint katonai elnökök, H i r k ó László megyei főorvos és K röne r cs. és kir. és P é c h y m. kir. honvéd ezred orvosok, Knoll és Csontos főhadnagyok segédtisztek, Ga- j á r y Géza városi polgármester. A sorozó-bizottság szombaton és hétfőn délben a város vendége volt, a vasárnapot Budapesten töltötte, hétfőn este pedig több városi előkelőséggel Gajáry Géza polgármesternél volt hivatalos. egész falu tudta — tudta biz azt tán a tiszttartó úr maga is — mikor a kis Viki született, hogy annak a gyermeknek a báró úr az apja, nem az apja. Szerencsés gyerek! Már a születésével meghozta magának a szerencsét az életbe. Olyan ur fiának lenni, mint a báró úr! Biz a’ nem bolondság! . . . Alig tudott járni még a kis Viki, mikor meg az a szerencse érte, hogy az apja, az igazi apja . . . vagy hogy is mondjam csak no ! . . . az anyjának a férje, a tiszttartó meghalt. Hej! erről a halálról is sok a szóbeszéd ! Hanem hát ne feszegessük a bizonytalant; már akár a bú bánat, akár a felesége — annyi szent, hogy nem természetes — volt a halála oka ; csakhogy azok a jó nénikék, akiknek egyéb gondjuk sincs, mint a más háza elejét söpörgetni, szívesen lettek volna anyjai annak a szerencséjére árván maradt gyermeknek. — Mert most már semmi sem áll az útjában; elveheti a megözvegyedett, szép tiszttartónét a báró úr, ha szereti. El is veszi az! igaz, hogy most egy kicsit rossz színben van; betegeskedik — bizony nem a férje utáni bánatában! — no de majd meggyógyul, ha méltóságos báróné asszony lesz belőle ! így eszelték ki ezt a mindentudó asszonyok. Az ispánné, a kasznárné és egynéhány kisebb földbirtokos felesége. Hanem — tudja Isten miért! — a báró nem a szerint cselekedett, a hogy ők határoztak. Talán már nem is tetszik neki, hogy nem olyan nagyon szép, mint egy pár évvel ezelőtt; vagy csak ráunt? vagy másikat, szebbet talált? Ki tudná az ilyen nagy urak szeszélyét kiszámítani?! Jött az uj tiszttartó s az özvegy, beteges tiszttartónét fiástul, bútorostul együtt kocsikra rakták és elvitték valahová. II. Mikor annyira felnőtt, hogy már oda való volt, egy convictusba kerütt Lányi Viktor. Mig eddig jutott, nem is történt vele egyéb szerencse, mint az, hogy az anyja is meghalt. Valami különös betegségben.
