Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-07-27 / 30. szám
XII. évfolyam. 30. szám. Váoz,1890. Julius 27. ■| ILiÜ Y1 ES VIDÉKI ERDEKU, TARSADALII ES S Előíijsetési ára: évnegyedre ..........................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora...........................30 kr s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték menyben részesülnek. minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Közgazdászai entelecheiák. i. Van nekem egy érdemes úri ismerősöm, ki évenként amúgy kutyafuttában jó darab földet szokott benyargalni. Nekem azután rendesen elcsevegi, hogy evett Székesfehérvárott? Egy háznak hány tulajdonosa van a fiumei telekjegyzőkönyvekbe bejegyezve? Mi az ára egy félfont makaróninak Turinban ? Hogy Ízlik a vörös bor a parmézan sajtra Autunben; mit kóstál egy fél liter bor meg két kifli Rigin ? Milyenek az*ön- könnyitő intézmények déli Francziaországban ? Holy an ablakai vannak a párisi rendőr-palotának? Mint érzi magát az ember, midőn a londoni föld alatti kör-vas- utak lemenőjén leereszkedik? Ez a praktikus haszna volt eddigelé a sok czéltalan szaladgálásnak. Sokszor elgondoltam magamban, hogy Vatt Jakab az édes anyja szoknyája mellől sem mozdult meg, és annak a pi- cziny, szegényes skót szobának szűk hézagai között egyebet sem szemlélve órákon keresztül, mint a forró folyadékot tartalmazó theás edény födőjének a kiröppenő gőz által okozott csendes, halk lebegtetését és az okos gyermek ezen terméketlennek látszó egyhangú szórakoztatásaiban távoli, de termékeny csirái eresztették le első gyökér szálaikat a felfedezések ama sorozatának, melyek később a tagolt, zárlapban, a mozgó gőzkatlanban, a lökerejű szabályozóban, a hengerben és a Vatt-féle gőzgépek minden többi bámulatot keltő szerveiben oly mértani szabatossággal és kiszámítással öszpontosultak, hogy dicsőbb és magasztosamé átalakulást eszközöljenek az egész földgömbön. Szinte némi hajlandóságnak első tünetei kezdettek bensőmben felszínre törni, hogy az utazások gyakorlati értékének vajmi parányi súlyt tulajdonítsak, midőn részben Róma nagy költőjének az emberek hivatásáról irt gyönyörű sorai: Quem tu, Melpomene, semel Nascentem placido lumine videris, Ilium non labor Isthmius Clarabit pugilem . . . részben pedig említett úri ismerősömnek újabb futa- matja Kecskemétre, és az ott szerzett tapasztalatai idejekorán visszatartottak egy elhamarkodott ítélet megalkotásától. Igaz is, ha csak a repülő mozdonyok állal ragadott kocsik hézagaiban sajtóban, vagy fényes, de barátságtalan vendéglők szemkápráztató termeibe plántál- tan nézzük és szemléljük az idegen országrészek előttünk inkább elzárkózó jelenségeit, ha egyetlen ponton sem nyilatkozik őszinte közvetlenséggel sem a fizikai, sem az erkölcsi világ előttünk, vagy nem vagyunk abban a kellemes állapotban, hogy a közvetlenség tüneteit kellő nyugodtsággal szemügyre vehessük és megfigyelhessük : akkor vajmi kevés gyakorlati értéke lehet azon törődésnek és költekezésnek, melyeket utazásainkra áldoztunk. De ha a távol idegenben szerencsések vagyunk az emberek bizalmát kiérdemelhetni, ha azok természetes közvetlenséggel nyílnak meg előttünk, kezdő- zetlenül tárják fel agyaik termesztményeit, a szív és érzelem világát akkori dús gyümölcseit szedhetjük a tapasztalásnak. Láthatjuk az elválasztó vonalakat, melyek bennünket más vidékek és éghajlatok népeitől politikában, társadalomban és közgazdászaiban elkülö- nöznek. Módját ejthetjük és szerét tehetjük, hogy helyes Ítéletet hozhatunk azon qrszágászati tüneményekről, melyek nemcsak mieinktől, de a más államokéitól is messze elütnek. Hányszor találkozunk a társadalomban a természetben, tüneményekkel és jelenségekkel, melyekre éppen semmi figyelmet nem fordítunk, és a mikre a legcsekélyebb súlyt sem fektetjük, pedig ezen épen számba nem vett tünemények, eme meg nem figyelt, vagy nem helyesen latolt jelenségek épen termő okait rejtik, kihatásaikban annyira fontos eseményeknek és történeteknek, melyek a legnagyobb fokéi és mérvű változtatásokat vonják maguk után. Oka pedig mindennek abban keresendő, hogy az álláspont, melyből az eseményeket szemléljük és elbíráljuk kevesbbé szerencsés. A dolgok nem azon szöglet alatt hatolnak érzékeink elé, melyből azok valódi jelentőségét, igazi horderejét mérlegelhetnők, elbírálhatnék. Hányszor utaztam a nagy magyar Alföldön magam is keresztül, mennyi ideig tartózkodtam annak enyhe, zamatos gyümölcsöket érlelő sugaras éghajlatja alatt, mennyit érintkeztem a társadalmak első szerep vivői vei, és valljam meg őszintén az igazat: a valódi jellemző sajátságot, mely az egész magyar társadalom arczára kiül, még sem bírtam a maga megkülönbözhető és teljes vonásaiban felfedezni és rögzíteni. Éreztem, tudtam, láttam, hogy a nyilatkozat, melyet ott a lélek magára ölt nem a nemes lélek, nem az igazi műveltség nyilatkozása. Tudtam és tapasztaltam, hogy a kötelékek, melyek ama társadalomban embert, emberhez fűznek nem az igazi felebaráti szeretet és humanizmus kötelékei. De azt még sem mertem volna sejteni, féltem, reszkettem volna arról vallomást tenni, hogy az a mozgató erő, mely az ottani kebleket hullámgyűrűiben mozgatja, nem volna egyéb mint a gyűlölet. — Pedig mégis úgy van. El kell ismernem, hogy tisztelt ismerősöm teljesen szabatosan érzékelt, midőn a kecskeméti pártokat versengésben tartó gyűlöletet a maga rút meztelenségében felfedezte. Csakhogy ez legdöbbe- netesb, hogy ez e nyavalya nem szorítkozik csupán Kecskemétre, emészti, dúlja, sorvasztja, pörköli, égeti, hamvasztja az egész nagy magyar Alföldet. Sziporkái, melyet a mesterségesen szított szenvedélyek árjai fölkavarnak, széthullnak államiságunk teljes körvonalza- tán, melynek minden pontján a nemzetiség és feleke- zetiséglegveszedelmesebb gyúanyagjait lobbantják lángra és tartják hamvasztó izzongásban. Pedig a gyűlölködő ember, nem a termelő ember. Ez a kőkorszakbeli ember a maga durvaságában és vadságában. Ez nem ültet, de zsákmányol, nem növeszt de irdall, alapot nem rak, de a pusztulás csiráit hinti őrjöngéseiben széjjel, ennek ismeretei nem élhetnek, csak dermesztettek, keblében nem a szeretet istene .él, hanem a bosszú ördöge tola orzék ol. A főjegyzői czim. A törvényhozás figyelemmel volt; rá, hogy a különbség, mely népességszám, vagyoni erő és értelmiség tekintetében rendezett tanácsú város és nagyközség között fennáll, s melynél fogva a városok nagyobb önállósággal és szabadabb cselekvést engedő szervezettel is vannak felruházva, mint a kis- és nagyközségek, —- külsőségekben is kifejezést nyerjen. Ilyen megkülönböztetést találunk a községi törvény 63. §-ában is, mely az elöljáróságról intézkedik. — Ezen szakasz szerint az elöljáróság áll nagyközségekben: bíróból, tanácsbeliek — (esküdtek), községi jegyzőből stb., rendezett tanácsú városokban pedig: polgármester-, tanácsnokok-, főjegyzőből stb. A törvényhozók szemei előtt kétségtelenül a rendezett tanácsú városok tekintélyének emelése és kifejezésre juttatása lebegett, midőn az ezek élére ál lit ott tisztviselőknek a „polgármesteri“ elnevezést adta, mely néven a városi törvényhatóságok élére helyezett és alispáni hatáskörrel felruházott tisztviselők, sőt a kivételes szervezetű és tekintélyű főváros első tisztviselője is, hivatnak. — De kifejezést kívánt adni a törvény a rendezett tanácsú városokat a nagy-községek felett megillető nagyobb tekintélynek egyéb tisztségek elnevezésénél is. Mint az idézett törvényszakasz mutatja: a nagy-községben esküdtek (tanácsbeliek) vannak, a rendezett tanácsú városokban tanácsnokok, a nagy-községnek csak községi jegyzője, a rendezett tanácsú városnak pedig főjegyzője van a törvény szerint. A mai nagyzó világban azonban igen gyakori a czimekkel való visszaélés, s ezt tapasztalhatjuk a községi tisztségeknél is. Különösen az alföldi népesebb nagy-községekben szeretik az esküdteket tanácsnokoknak, a községi jegyzőt pedig (ott, ahol másod- vagy segédjegyző is működik mellette) főjegyzőnek czimez- getni. És használják ezen illetéktelen czimeket hivatalosan is. A „Magyar Közigazgatás“ czimű szaklap ez évi julius hó 17-ikén megjelent számában is olvasható egy hivatalos pályázati hirdetmény, melyben egy szomszéd megyebeli főszolgabíró hirdet pályázatot a járásabeli egyik nagy-községben üresedésbe jött főjegyzői állásra. S ha nem a törvény, hanem az illető nagy-község képviselőtestülete, vagy a főszolgabíró úr jóindulata és hivatalos pályázati hirdetménye döntenék el a kérdést, az érdemes nagy-község bizonyára főjegyzőt választana magának. Az említett községek törvényszerütlen eljárásban azonban tagadhatatlanul van ráczió. Emberi hiúság többnek látszani akarni a valónál, s a jó falusiak községüket látják megtisztelve vele, ha elöljáróiknak jóakaratulag nagyobb czimel adnak, mint ami őket megilleti. De annál kevésbé tudjuk megérteni azt a fordított logikát, melyet idehaza, városunk némely befolyásos egyéniségének magatartásában tapasztalunk, kik erőnek erejével el kívánják vitatni tőlünk azt is, amire a törvény városunkat feljogosítja, sőt kötelezi. Értjük a főjegyzői állást, illetve czimet, melylyel ez alkalommal foglalkozni óhajtunk. A törvény e részben oly világos s minden kétséget kizáró, hogy szinte viszszásnak látszik e kérdés feszegetése. Irányadóul pedig csakis a törvényt fogadhatjuk el. Ezzel ellentétbe helyezni sem szabályrendeletet, vagy közgyűlési határozatot, vagy pályázati hirdetményt, vagy semmiféle más intézkedést nem lehet. Hogy tehát a szóban levő állás legutóbbi betöltésekor a kihirdetett pályázat csak jegyzőségre szólott s hogy a városi szabályrendelet is csak jegyzőt ismer, ez mind igaz lehet és igaz is, de ezek ép oly közönyös ténykörülmények a dolog eldöntésére nézve, mint amily kétségtelen az, hogy a fentebb példaképen felhozott nagyközség jegyzője daczára a főszolgabíró pályázati hirdetményének és daczára főjegyzővé választatásának, mégis csak községi jegyző lesz és marad. Vagy midőn az 1886. évi 21. t.-cz., mely a törvényhatóságokat újból rendezte s egyéb intézkedései között a járási szolgabirákat főszolgabirákká, a segéd- szolgabirákat. pedig szolgabirákká tette, életbe lépett, jutott-e eszébe valakinek azt hozni fel ellenvetésül, hogy az illető tisztviselők ezeket a czimeket még nem viselhetik, mert őket szolgabiráknak, illetve segéd- szolgabiráknak választották meg, — és a megyei szabályrendeletben is csak ezen állások vannak rendszeresítve ! ? Teljesen analog a törvényhatósági törvénynyel a vele különben is egyidejű községi törvény alkalmazása. Amint a törvényhatósági törvény életbelépésével főszolgabirákká lettek a szolgabirák, épen úgy az uj községi törvény életbeléptetése folytán, minden szabályrendelet és választási feltételekre való tekintet nélkül, egyedül a törvény erejénél fogva a rendezett tanácséi városokban a főjegyzői állás rendszeresítettnek tekintendő, — s akár használták ezt a czimet, akár nem, az a dolog lényegén mit sem változtat. A kérdés elbírálásánál súlyt tehát csakis a törvénynek és törvényszerűségnek tulajdonítunk. ' A városi szabályrendeletet, mely az uj községi törvény előtt 12—14 évvel alkottatott, mindazon részeiben, melyek a törvénynyel ellentétben állanak, érvénytelennek kell tekintenünk. Hasonlóképen a közgyűlési határozatok közül is csak azoknak tulajdoníthatunk hatályt, melyek a törvénynyel összhangzásban állanak. S ha ennek daczára is foglalkozunk közgyűlési végzéssel és pályázati hirdetménynyel, ezt csak is azért teszszük. hogy kimutassuk, miszerint ezekkel is lehet bizonyítani a vitatott főjegyzői czim jogszerűsége mellett. Az 1887. évi jegyzői választás tárgyában kelt, s a városi levéltárban feltalálható összes alispáni végzések fő- és aljegyzői állásokról szólanak. Az 1887. évi augusztus hó 5-én Réthy Ignácz városi polgármester által 5547/1887. ügyszám alatt ki- bocsájtott. pályázati hirdetményben is tő- és aljegyzői állásokra nyittatott pályázat. Az 1887. évi szeptember hó 8-diki tisztújító közgyűlésre kiadott hivatalos közgyűlési meghívó szerint a közgyűlés tárgya: egy városi tanácsnok, főjegyző és aljegyző megválasztása volt. Van tehát elég nyoma hivatalos iratainkban, s közgyűlési jegyzőkönyveinkben a főjegyzői czimnek, sőt történt intézkedés arra nézve is, hogy minden kétely elosztása czéljából a törvényes és a városi képviselőtestület által is elismert főjegyzői czim a szabályrendeletbe is felvétessék. Idézzük erre nézve az • 1887. évi deczember hó 1-én tartott képviselőtestületi közgyűlésről felveti jegyzőkönyv kivonatát: „Olvastatott Gsávolszky József és társai városi képviselőknek indítványa a városi közigazgatási jegyzőnek a főjegyzői czimmel leendő felruházása s a vonatkozó szabályrendeletnek ez értelembeni módosítása tárgyában. — Végeztetett: Azon felmerült indítvány ellen, hogy Vácz rendezett tanácsú Város közig, jegyzője a főjegyzői czimmel ruháztassék fel, kifogás senki által sem tétetvén, ezen indítvány a pénzügyi bizottságnak azon czélból adatik ki, hogy azt a vonatkozó szabályrendelet kidolgozásánál kellő figyelembe vegye.“ A főjegyzői czim ellen tehát a képviselőtestületnek nem volt kifogása s épen azért azt a szabályrendeletbe