Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-09 / 23. szám

T. Képviselő Ür!

Az ez alkalommal egybegyült választó polgárok nevében üdvözlöm Önt ez ünnepélyes pillanatban. Ünnepélyesnek nyilatkoztatom e pillanatot, nem puszta szokásból, nem frázisból, nem ■szónoklati trópusok mesterkélt alkalmazásából, hanem a legkorrektebb, a legszabatosabb alkotmányos felfogás és érzület legtisztább és legmélyebb nyilvánülásából, Mert ha minden kétségen kívül valami nagyban megtisztelő és megható van abban, ha a választó polgárok ezrei legnemesebb bizalmukkal, és semmiféle mellék tekintetek által meg nem vesztegetett alkotmányos szavazatukkal egyes polgártársukat megajándékozzák, ez által alkalmat szolgáltatnak neki és tért nyitnak számára, hogy egyetemes, szilárd és maradandó alkotások által polgártársainak üdvére, hazájának felvirágoztatása, sőt a közemberiség boldogitására közremunkálhasson, de ezen igazán nagy és magasztos feladat csak akkor látszik valójában megtestesülése felé sietni, midőn a megválasztott képviselő kifejtett politikai tevékenysége után nyílt és őszinte kebellel, emelt és bátor homlokkal, a választó polgárság nagy egyeteme elé lép, hogy számot adjon sáfárkodásáról és választó polgárainak egyenes itélőszéke elé bocsássa és terjeszsze mindazon meggyőződéseket, melyek politikai eljárásában vezették, mindazon rugókat, melyek alkotásaiban sarkalták, mindazon tényeket, melyek elhatározásaira egy- vagy más irányban befolytak. Az egész alkotmányos élet legteljesebb folyamában tehát kétségkívül az a legüqnepély esőbb mozzanat, midőn a kerület képviselője leplezetlen őszinteséggel tárja fel politikai működésének teljes irányát, midőn közvetlen alkalmat szolgáltat a tett politikai alkotásokat tiszta és zavartalan megvilágításban feltüntethetni, s azok felett páratlan és részrelmjlatlan Ítéletet hozhatni. Egy perczig sem hahozom vagy kételkedem azon őszinte és mély politikai meggyőződésemnek nyílt és félremagyarázhatlan kifejezést adni, hogy én a politikai utasításoknak nemcsak egyáltalán barátja nem vagyok, hanem szerencsétlennek nyilatkoztatom helyet és időt egyaránt, hol azok használatba, alkalmazásba vétetnek. Merénylet az, mely egyenesen az alkotmányosság léte ellen van irányozva, megtagadása és kétségbevonása azon alapfelfogásoknak, melyekből az alkotmányosság fogalma szülemlik meg és kerekedik ki. Mert lehet-e annál képtelenebb valamit képzelni, mint valamely polgártársunkat a bizalom legeklatansabb jéleivel elhalmozni, azután utasításokkal, pótló mandátumokkal kezeit és lábait összekötözni és megbilincselni minden szabad és közvetlen actio elkövetésében megbénítani? Hogy várhatunk a megválasztott képviselőtől egyenes, becsületes, szabad actiót, ha a háta megett egy nagy tért tartunk fenn, melyen az önzés, kapzsiság ügyes emberei ezer ármánynyal és fortélylyal munkálhatnak a közvélemény megvesztegetésén és félrevezetésén? De még az esetben, ha ily eshetőségek elő nem is fordulnának, az a szemkor, mely a képviselő eljárásának és alkotásának keretét szolgáltatja, egészen más, mint az, mely a választók rendelkezésére ■ áll. Nemcsak méreteire nézve sokkal külterjesebb, világítására sokkal intensivebb, de helvheztetésére nézve is megmérhetlenül magasabb, honnét a dolgoknak és az ügyeknek úgy fekvése, mint csoportosulása egészen ellentétes lehet avval, mint a mily a választások rendelkezésére áll. Igaz ugyan, hogy semmiféle politikai alkotás üdvös, tartós és maradandó nem lehet, ha tisztán kizárólagosan csak általános és egyetemes indokok alapján emeltetik, de a helyiség, a részletesség, a municipalismus jogosultságainak és követelményeinek megelőzőleg már a Válaszaz idő halad és én tartok tőle, hogy lemaradok a postáról. Pedig ha már megbüntettek azért, hogy egy szép asszony szeméért Váczon maradtam a hangversenyt hallgatni, és még sem hozhattam néki Budapestről kék nefelejts virágból csokrot, Guszti bácsi bizonyára fejemet puhítaná, ha ideje korán nem érkezik az ígért czikk.

A tout auteur, tout honneur! Mondja a franczia. Minden szereplő kitett magáért. Köszönet érte most is, midőn már a taps régen elhangzott. De ha komolyan is kritizálnánk (pedig azt ilyenkor dehogy is szabad) még akkor is bátran megáll hatták a szereplők helyöket. Tagadhatatlan, hogy az estély fénypontját F. Hegyi Aranka remek dalai (zongorán kisérte Erkel Elek a népszínház karnagya) és dr. Huzella Mátyásné elragadó zongora játéka képezték. Rand weg tanár úr kitűnő precisitással vezette az ifjúsági énekkar vándordalát, Lányi úr czimbalomjátéka valóban nagyon élvezetes volt, Juhász Ferencz gyönyörű csengő hangjával örömet szerzett nékünk, mert láttuk, hogy szépen halad és szép jövő int neki s városunknak talán büszkesége leszen. Zongorán kisérte Ulrich Károly. Intzédy írma kisasszonyt lelkesen megtapsoltuk és ráadásul még egy magyar népdalt is játszattunk vele.

Ennyit a hangversenyről. A tánczról is egy két sort. Jó kedv és jó czigány együtt voll. Szép lány pedig annyi, hogy • az ember lelke örült azok látásán. Mind meg annyi gyöngyszem, melyen a nap fénylői sugarai is megtörnek és nem tudnám hamar megmondani melyik volna nehezebb a nap sugarainak ellent álla ni vagy azoknak a szemeknek a szikráit kibírni. Istenem, hiszen még most is káprázik a szemen! . . .

Jelen voltak: Gróf Battyány Lászlóm'1 és leányai, Bentze Györgyim és leánya, Baár Józsefné, özv. Csep- regi Ferenczné, Dászkál Györgyné és leányai, Dobó Istvánná, dr. Freysinger Lajosné, Filo Ida, Gajáry Gézámé, Goi,schall Istvánná, Gerzselyi Vilmosné, Gifflng nőverek, Gosztonyi Jánosné és leánya, dr. Huzella | Mátyásné, Intzédy Somiiné és leányai, fványos Kálmánná, dr. Kiss Józsefné és leányai, Jakabffy Károlyné, j Krákkor Kálmánná, Krisztinovich Edém'1. Krohedits Ferenczné, Kemény Gusztávné, nomeskéri Kiss Pálné szül. Szápáry Vera grófnő, Kovács Ernőné, Kollonieh pővárok, Komáromi Piroska, Kiss nővérek, Lieszkovszkytás aktusának tényében kell érvényesülni öle. Az a választókerület, mely nem eléggé szerencsés saját kebelében feltalálhatni azon férfiút, ki aspiratioinak, óhajainak, vágyainak, törekvéseinek igaz, hű és meg vesztegetheti en tolmácsa az, az igaz alkotmányos élet áldásait nem is élvezheti, mert szenvedéseinek enyhítésére, jólétének emelésére, ügyeinek fejlesztésére már annál fogva sem hathat közre, mert olyanra bízta képviseltetését, ki ügyeinek közvetlen állapotáról hiteles értesüléssel nem bírhat, igy azok gyökeres, alapos javítására nem is munkálhat. De más oldalról azon képviselőt sem tarthatom szerencsésnek, ki egy választó-kerület mandátumát megszerezte magának a nélkül, hogy annak szenvedései közvetlen átérzése nélkül megtisztulhatott, megnemesedhetett volna, szükségeiről, igényeiről a közvetlen tapasztalás által kitanittatott volna. Megs’zámlálhatlanok és betölthetlenek azon hézagok, melyek ily kép visel te- tésében felmerülnek, melyeket semmiféle utasításokkal, utómandátumokkal kiegészíteni, megorvosolni, utánpó- tolni nem lehetséges. — Fenforoghatnak ugyan oly esetek is, midőn valamely állam vagy nemzetnek sarkalatos jogai szenvednek megrendülést valamely hűtlen vagy megbizhatlan képviseltetés következtében, de követuta- sitás ily nagyobbszerü visszaélések correctivumát sem szolgáltathatja, mert a mely nemzet életében ily esetek fordulhatnak elő, hol az alkotmányosság gépezetének szerkezetében az iszapos lerakodás épen a szabályzó kerekek, az erőt sokszorosító rugók és biztonsági szelepek működését akadályozza meg: ott a társadalomnak kell ama epurativ és corrosiv erőket szolgáltatni, melyek a gép piszkait megtisztogatják.

És az első alapjaiban megtámadott közérzület, a méltatlanul és kiinéltelenül megtapodott közvélemény jusztifikátiót csak a beszámoló alkalmával szerezhet magának midőn felháborodásának egész súlyával a bizalom hűtelen letéteményesét agyonsujthatja; őt egy igazságos alapokon emelkedő politikai közitélet villámaival szivén csaphatja. Ön t. barátom nyílt arczczal léphet választó polgártársainak nagy egyeteme elé, a kötelesség teljesítésnek nincs egyetlen neme, mely vá- dolólag emelkednék Ön ellenében, sőt ellenkezőleg rendületlen állott meg azon politikai hitvallások talaján, melyen a választók bizalmával szerencsés volt találkozhatni, fölkérem tehát Önt adjon részletes számoskodást e választó közönség előtt azon működésekről, melyeket e választó kerület országos képviseltetésében a lefolyt két év tartama alatt kifejtett.

Ezután Majthényi István képviselő úr szabatos, velős folyékony szavakban tárgyalta azon törvényjavaslatokat, melyeket a legközelebbi két év folyama alatt a magas kormány az országgyűlés színe elé terjesztett s egyúttal jelezte és körülírta azon álláspontot és magatartást, melyet szemben az alkotott törvényekkel ő elfoglalt, mely köztudomásúlag nem volt más, mint az országos függetlenségi párt álláspontja, majd azután áttért azon szolgálatokra, melyeket először Vácz városa irányában teljesített, kiemelte a kötszövőgyár ügyét, melynek vállalkozói figyelmét ő terelte Vácz város felé, hangsúlyozta a Duna kőfal kiépítésének ügyét, mely elébe torlódott nehézségeket szerencsésen legyőzte a köztörvény hatóság előtt, említette a rádi országút kiépítését, melyet ő sürgetett és vitt ki a megyénél. Felhozta egyszersmind az aszód-balassa-gyarmati vasút tervét is, melyben ő mint egyúttal a kerület képviselője is kényszer álláspontra volt kénytelen helyezkedni, a nélkül, hogy a város irányába tartozó kötelességeit egy perezre is szem elől szalajtotta volna. A tetszéssel fogadott ehrterjesztések után Reiser Réla úr emelt szót, melegen köszönve meg a beszámoló képviselő úr buzgó

né, Latinovics Albinné, Meiszner Jánosné és leánya, Palkovics Józsefné, Piufsich Lajosné, dr. Pauer Béláné, Pertik Gyuláné, özv. Pentz Ferenczné és leánya, dr. Rákosi Béláné, dr. Rác? Béláné, Réty Ferenczné, Rosenbach Sándorné és leánya, (Puszta-Szántóról), özv. Schützné és leánya, Scherer Istvánná, Szalacsy nővérek, rónaszéki Trux Hugóné, Tarcsay Jánosné és leánya, özv. Terstyánszky Mihályné, özv. Ulrich Károlyné, özv. Varga Jánosné és leánya, Velzer Lajosné, Velzer Kálmánná és leányai stb.

Kis Plútó.

Az utolsó Kis-Kun.

Irta: ILvZCészáros Sá.n.d.or.

(Folytatás.)

II.

Milyen napok következtek Erzsikére? . . . Nem lehet azt leírni.

Ott volt minden ostenden kiskertjében, és rendesen, mikor indulni akart onnan, akkor hullott lábai elé a csokor.

Minden csokor közepébe volt egy kis versike Írva. És el is dalolta azt a versikét az a — valaki — gyönyörű hangján, minden este.

Ha jött az éj, hangzott ablaka alatt a zene, de más nótákat húztak ott, nem azt, mi arra a kis papirkára volt írva.

Az első csokorban a mi volt, a rákövetkező éjen azzal kezdődött az éjjeli zene, de azóta soha sem hangzott a csokorban leirt dal.

A csokrot „ő“ adja, gondolá Erzsiké; esténkint ablakom előtt „ő“ dalol, — de az éjjeli zenét más adja. De kicsoda?

Ha sok a pénze, csak adassa éjjeli zenéit, ő nem haragszik érte. Mégis csak ő a kiválasztott.

Nézte, figyelte lányát Mátyás uram s látta azon a változást.

Megváltozott még Jancsi is, igen nagyon. Szórakozottsága mellett búsabb, komorabb lett.

Marosa is olyan volt, mint a szárnyaszegett madár.

Megáll egy napon délelőtt, úgy 10 óra tájban Mátyás uram háza előtt egy négyes fogat.

fáradozásait, kérve továbbra is, hogy ép oly kitartó és odaadó hűséggel szolgálja a közügyeket mint eddig. Ezután az elnök felszólította a választó közönséget, hogy nem-e volna a közügy érdekében valami elterjeszteni valójuk, s miután szólásra senki sem jelentkezett, a gyűlést, megköszönve a jelenlevők szives részvétét, feloszlatottnak nyilvánította. Mire Majthényi magán szállására vonult, hol nagyszámú tisztelőinek meleg üdvözletét fogadta.

Városunk szennyese.

Hivatásunk diktálja, hogy a közjó és oly szánalmas ügyek érdekében, melyek védelemre, avagy támogatásra szorulnak — sikra szálljunk.

Legtöbb esetben persze s főleg akkor, midőn egyesek túlkapásainak megrendszabályozásáról, avagy a haladó kor igényelte reformaczionális kérdésekről van szó : előre tudjuk hogy meddő munkát végzünk.

De azon 11 év alatt, a mióta a társadalom szolgálatában állunk egy esetben sem tapasztaltuk azt, hogy ismételt felszólalásunk eredménytelenül elhangozzék akkor, midőn annak jogosultságát maguk az érdekeltek is kényszerülve s egyes jobbérzésüek talán pirulva is elismerik.

S ez oly jelenség mely bennünket energiánknak kíméletlen mértékben való érvényesítésére sarkal.

Csak nem rég szólaltunk fel azon rozoga épület ellen, melyet az izr. status-quo hitközség — a kulturális haladás szégyenére — nyilvános népiskolájának mer elnevezni.

Igazi baczillus telep ez, melynek veszedelmes miaz- mái csak azoknak vastag takhártyáját nem izgatják, a kik Ázsiának ingoványos talaján és pestises légkörében nevelkedtek.

S a status-quo izr. hitközség iskolai elöljárósága tiszta lelkiismerettel engedi be a gyönge szervezetű gyermekeket e veszedelmes falak közé, hol a pusztulás mérgével szívják tele a fejlődésnek úgy szólván kezdeti szakában lévő tüdőiket.

Van-e ezekbén a jó urakbau egy csipetnyi lelkiismeret is, ha ismételt felszólalásaink után sem kezdik belátni ezen állapotoknak tarthatatlanságát s ha gyerkeik életét nem becsülik többre azon szedett-vedett rongydaraboknál, melyeket a takarékos rongyszedő egy bűzhödt félszerben dob rakásra ?

Nem! jó uraim ez oly impertinens indolenczia, mely fölött egy jó érzésű ember sem hunyhat szemet, ha valaha tiszta lelkiismerettel akarja fejét lehajtani.

Már ahhoz csak nem kell a főváros szomszédságában lakni, hogy még annyira se tisztuljon felfogásuk, miszerint belássák azt, hogy a vágóhíd és az iskola nem tartozhat egy kategóriába s hogy a metsző kezei közé került állatok kínos bőgése és rikácsolása éppen kontrasztját képezi a humanizmusnak, melyet a szerény fizetése mellett mégis buzgó tanító a serdülő gyermekekbe be akar oltani ?

Ily lelkiismeretlen gondolkodásmód láttára szívesen iktatjuk ide, nevezett hitközség néhány jobbérzésre valló tagjának szerkesztőségünkhez intézett panaszát. Hadd okuljanak belőle ama derék iskolaszéki elöljárók, a kik lelkiismeretes ambiczióval vélik felelősségre is vonható tisztségüket betölteni.

A panasz a maga laikus egyszerűségében igy szól: „Tisztelt Szerkesztő úr! Méltóztassék b. lapjában egy kérdést intézni a helybeli status-quo izr. hitközség iskolaszékéhez, vájjon még meddig szándékozik ezen ázsiai állapotú iskolát fenntartani? Hát csakugyan azt várja

Gyönyörű paripák, gyönyörű hintó, s mikor meglátja ezt Jancsi, fordul egyet vele a világ. Leszáll a hi utóról két meglett úri ember, utánnuk egy magas barna fiatal ember.

Jancsi előtt homályosul a világ, mert gondolja, tudja, másért nem jöhetnek, mint a legszebb kacsokat megkérni.- Látod? . . Monda gúnymosolylyal Jancsihoz Marcsa. Látod? . . Mit veted szemed a csillagig? . . . . Porszem, vagy csak göröngyke vagy te, olyan, mint én. Más világba tekintettél, balga. Hallgass reám, még nem késő.

Ránéz Jancsi, megsimitja verejték es homlokát, s keserű hangon mondja:

— Ne szólj! . . Te is idegen világra-vetetted szemeid.

— Tudom! . . Most már tudom, hiába szeretek. Pedig, ha te megértenél, boldogok lehetnénk, olyan boldogok!

Meglátja Erzsiké a jövőket. Befut atyjához, s azt mondja, jönnek apuskám, jönnek a kérők, de — hiába. Adjon nekik kosarat.

Erzsiké eltalálta, hogy kérők azok.

Kontra Imrének hívják a kérőt, gazdag birtokos.

Későn jönnek azok, mert talán, ha egy héttel előbb is jönnek, Erzsiké meggondolja jobban magát és igent mond, és hallgat erre a szóra maga Mátyás uram is, talán.

De igy, Erzsiké „ő“-re gondolt, az mondta atyjá- jának, adjon nekik kosarat.

Ismerte Kontrát Mátyás uram s csak egyetlen hibát fedezett fel, — hogy nem kun.

Borzasztó előítéletes ember. Rémitő ragaszkodó kimondott szavához, elvéhez.

Jöttek reménynyel a kérők és mentek kosárral.

A kosár súlya oda akasztódott az ostor hegyére és a lovak érezték súlyát.

Eltűnt a hintó, hangzott kevéssel utána Erzsiké ajkán a vig dal, és járta a beszéd megint a várost, hogy most már igazán lehet kérdeni: kit vár hát az a lány, vagy az a megrögzött kun? . . .

Találkozik esten den az udvar hátulján Jancsival Marcsa.

Oda megy közelebb az a lány, megfogja Jancsi ZEPolyta/ta-tátsa, cl rn-ellélcletexi-