Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1889-01-20 / 3. szám
De ezen sok oldalú harczok és küzdelmek közepette a város szépítéséről sem feledkeztem meg. Felhívtam a városi mérnök urat a nyílt közgyűlésen, hogy adjon a képviseletnek tüzetes kimutatást: menynyi összeget igényel az utczák és utak jó karban tar- 'tása? Raab Lajos városi mérnök számítása, szerint e czélra óévenként 2200 forint szükségeltetett. Az én indítványomra pedig a közgyűlés e czimen, 4000 forintot szavazott meg azon világos kikötéssel, hogy a fölös 1800 forint minden évben a koczka kövek lerakására forditassék. A polgármester úr pedig annak daczára, hogy ebben az évben kaptuk vissza a 23 ezer forint hadi kárpótlást, a közgyűlés 211. sz. határozatát teljesen figyelmen kívül hagyva, egyetlen darab koczka követ, soha le nem rakatott. Ily tiszteletben tartotta polgármester ur a polgárság óhajait, érdekeit, a közgyűlés határozatait és a képviselők sürgetéseit. Ezen viselkedése által idegenítette el városunktól boldogult ifj. Gróf Ráday Gedeon úr rokonszenvét, ki ez időben városunkban végkép megtelepülni szándékozott. # Felolvasás és tánczestély. Városunk fiatalsága megmutatta, hogy ha valamihez hozzá fog, annak sikerülni kell. De ebben nem is kétkedtünk. Tekintve a nagy lelkesedést, tevékenységet és ügybuzgalmat, a melyet a vigalmi bizottság kifejtett, a legszebb reményeket fűzhetjük ezen intézmény jövő- jéhez. A f. hó 12-én a „Curia“ szálló nagy termében megtartott felolvasó és tánczestély minden tekintetben kitünően sikerült; de nem is csodálhatjuk, hisz a változatos programm, a szereplők és a rendezők már eleve is elég garancziát nyújtottak a sikerhez. A helyárak olcsósága sok jó élezre szolgáltatott alkalmat s eszünkbe jutatta a régi jó időket, a midőn apáink egy huszas árán az egész éjjen át elmulathattak a Bóka kesergője mellett, szegény alapjuk azonban a szószoros értelmében szegény lehetett s tüzőrtornyuk sem volt valami nagyon magas. A műsor változatossága folytán a hatás el nem maradhatott s a közönség elismerését többször zajos óvácziókban fejezte ki. Dr. Huzella Mátyás úr a ki szellemes felolvasásával már két év előtt nagy sikert aratott ezúttal is méltán vivta ki a közönség elismerését „Az élet problémái“ czimü ügyesen kidolgozott elbeszélével. A szép szavakat magyar nóták követték, melyeket czimbalmon Kiss Ella kisasszony adott elő Ulrich Károly zongora kísérete mellett. A finom nüánszokat, a melyek a magyar dalban annyira érvényesülnek a kis művésznő mindig a kellő időben s nagy tökély- lyel alkalmazta. Játéka érzésteljes s a pianissimo daczára futamai tisztán hallhatók valának, előadásában meg volt a hév, azonban soha sem az ütem rovására ; a kiséret alapos zene elméleti ismeretekre engedett következtetni. Nagy meglepetésben részesítette a közönséget Juhász Ferencz úr operaházi énekes fellépése, mert az, egész váratlan volt. Jeleztük ugyan annak idején, hogy lesz ének is, de erre biztosan nem számíthattunk s csakis a művész állhatatosságának köszönhetjük a műsor e számát a ki nagy elfoglaltsága mellett mégis időt szakított magának, hogy szeretett szülőföldén fölléphessen. Nehéz lenne meghatározni, hogy a „Faust“-árja a magyar népdalok avagy „Feska“-dala aratta-e, a legnagyobb sikert; mindezek nagy iskolázottságról tettek tanúságot s igazi műélvezetben részesítették a közönséget. Az előadást Kovách Ödön úr fejezte be a „Lét minimumán kérdését“ szellemesen fejtegetve. Adatai provincziális életünkből voltak merítve, telve tréfás helyi vonatkozásokkal és ötletekkel, a melyekkel gyakran megnevettette a hallgatóságot. A théma érdekességét növelte a kitűnő előadás, — legalább is e mellett szól ama körülmény, hogy az ajtók ki-be csukásában szünet állott -—be s a közönség mindvégig a legnagyobb figyelemmel hallgatta a felolvasást, a melyet zajosan megéljenezett. Fél tizenegykor a fiatalság felvillanyozva a táncz- hoz fogott s Marczink lelkes nótái mellett széles kedvvel aprózta, mintha be akarta volna hozni az elmulasztottakat ; a táncz legnagyobb animóval reggeli 4 óráig tartott a midőn mind annyian egy kellemesen eltöltött mulatság emlékével távoztunk. Jelenvoltak: Kovách Ernőné, Palkovich Józsefné, Lieszkovszky Gusztáváé, Özv. Schätz Istvánná, Dr. Rá- kosy Béláné, Dr. Freysinger Lajosné, Jakabffy Károly- né, Dr. Iluzella Mátyásáé, Dr. Rácz Béláné, Gajáry Gézáné, Bencze Györgyné, Özv. Kacskovits Ferenczné, Gyürky Károlyné, Dr. Feketéné, Dr. Kiss Józsefné, Szukob Jánosné, Dr. Franyó Istvánná, Schöpflin Jánosáé, Szaák Jánosné, Melcha Kálmánná, Gottschall Istvánné, Donovitz Vilmosné, Abráhám Mihályné, Bi- ringer Jánosné, Fortuner Elekné, Brenner Mártonné, Scherer Istvánné, Özv. Penczné, Reitter Istvánné, Vel- zer Kálmánná, Velzer Lajosné, Ernyey Jánosné, Hufnagel Imréné, Bezdek Jánosné, Plachy Gézáné, Özv. Kubányiné szül. Reitter Panka, Lcxa nővérek, Özv. Trestyánszky Mihályné, Özv. Szalay Jánosné, Haidfeld Gyuláné úrnők és Schätz Margit, Pencz Laura, Velzer Kiss Anna, Kiss Ella, Orosz Zsuzsika, Kiss Etelka, Belicza Jdunka, Kilo Ida, Reitter Lolli, Varga Adrienne, Kacskovits Sárika, Bencze Margit, Findura írén, Velzer Margit, Jakabffy Ilonka, Franyó Juliska, Kövesdy Mariska, Faragó Ölga, Szalay Irma urhölgyek. A tiszta jövedelem 15 frt 16 krt tett ki s a tüzőrtorony és a szegény-alap javára fordittatott. Fogadják a nemes- szivü felülfizetők köszönetünket. r—r. Folytatása követkézik. CSA.RNO K. Csevegés a nőnevelésről. A nő étvitázhatlan, természetszerű hivatása a háziasság. Magasztos hivatás ez; a mennyiben a család s igy közvetve, az állam jólléte, a nőnem hivatásának pontos és lelkiismeretes megfelelésétől függ. Ezt szem előtt tartva, törekszik minden állam, a családi élet színvonalát a nők műveltségének előmozdítását emelni. E törekvést hazánk is kedves kötelességévé tévé. A kormány zilált anyagi helyzete daczára, mesés összeget áldoz a nőnevelés ügyének ; o felekezetek s azok nemes főpapjai, továbbá, a nőnevelés emelésére alakult egyleteink, számtalan nőnevelési intézetet létesítenek, illetve tetemesen gyarapítják az e czélra fordítandó tőkét. Mindezen intézmény és törekvések daczára, a mindennapi és társadalmi életben, a családi nevelés számtalan ferdeségeivel ismerkedünk meg; melyeknek káros jellegével, leginkább a módosabb néposztály hölgyei vannak bélyegezve. Valóban csodálatos (és megrovandó ez, annál is inkább, mert ép a jómóduaknál, hol a nő, respective az anya, nincs utalva az élet fentartás nehéz gondjaival küzdeni; teljesíthetné a természet által reá ruházott kötelmeket pontosan, részesíthetné gyermekeit helyes nevelésben, szem előtt tartva, azok testi, szellemi tehetségeit. Igen ám ; de a mamák vajmi kevés része képes e magasztos hivatását felfogni, megérteni, annál kevésbbé teljesíthetni. Ezekben rejlik kutforrása a családi nőnevelés ferdeségének. Ismerkedjünk meg ezekkel közelebbről. Századunkban nagyon is elmérgesedett szokás az; hogy az anyák, leánygyermeküktől, kik még alig haladták még 15—16-ik évet, már szabadulni igyekszenek; mintha az birtokra kebelezett teher volna; s ha kapós a leány s kérője van, biz azt szívesen férjhez tukmálják. Az ily balga anyák, ezt még érdemnek tekintik s szerencséseknek nevezik magukat, mert úgymond: „a leány csak gond, — nyűg az anyának, s ettől hála az Égnek megszabadultunk.“ E balhiedelemben élő anyák, nagyon is tévednek. Egy ép erkölcsi érzéssel biró, szellemileg kellőleg müveit, házias teendőkben jártas leány, ugyancsak kevés gondot okoz az anyának. Mi több az anya gondjaiban úgyszólván osztozik. A mennyiben, ha vannak ifjabb testvérei, azokra felügyelhet, jó példával, tanácscsal szolgálhat azoknak, továbbá kisebb házi teendőket végezhet, sőt az egész háztartást vezetheti. Nem nyűg az tehát, — hanem valóságos áldás. A fent elősorolt jótulajdonokkal biró leány, ritkán is marad hajadon s még az esetben, ha anyagilag szegény is; a nagyszámú kérők valóságos versenytárgyát képezi. A leány korai férjhezmenetelét siettetni tehát merő esztelenség. Mert a ballépés által, legtöbb esetben bekövetkező súlyos betegség, avagy testi nyomor, feldúlja az ifjú anya boldogságát s meggátolja anyai hivatásának megoldásában. A nő hivatása részben abból áll, hogy az államnak, derék honpolgárt és honleányt neveljen. Hogy felelhetne meg e hivatásnak, egy testileg fejletlen anya ? Az ily anya szülte magzat, többnyire gyatra, vérszegény kis teremtés, mely ha lycurgusi időket élnénk, bizonyosan Taygetos martaléka lenne. Vessük tekintetünket néhány pillanatra a történelem lapjaira s nézzük a spártaiakat. Már ez ókori nép felfogá, a nő anyai hivatását. A lányok gondos anyai felügyelet alatt, megtanultak szőni, fonni s a házi gazdaságot vezetni; kellő testgyakorlásban is részesültek, hogy ez által testük kifejlődvén, — az államnak egykor egészséges gyermekeket adhassanak. E nevelési elvnek köszöntheti felejthetetlen hírnevét s köszönheté anyagi jóllétét. Mamáink nagyrésze ugyancsak nem gondolkozik sprátaiasan s a leány rendszeres testi nevelését szükségtelennek tartva; azt egészen elhanyagolja. A leány gyermek többnyire nevelő, avagy dajkára bízva négy fal közé záratik s mint egy üveg- szekrénybe zárt baba, tétlenül éli világát, — csenevész el testileg — lelkileg. Úgy a fiú, mint a leány gyermekeknél mutatkozik a játékkedv s leginkább, ugrálás, szaladgálás, szóval szabadabb mozgásban nyilvánul. A mozgással egybekötött játékból, a lánykák quasi kizáratnak, mert a mamák nézete szerint, ily játékban részt venni illetlenség. Korántsem illetlenség az! Sőt kívánatos volna, hogy a játékban a két nem kölcsönösen osztozzék, a menyiben a lánykák a fiuktól bátorságot, élénkséget; emezek pedig azoktól, szerénységet és jó magaviseletét sajátítanak el. Nem csak a test fejlődése, de nemzet-gázdászati szempontból is kívánatos volna, hogy az anya serdülő gyermekét a háztartás titkaiba vezetné s könnyebb házi teendők végzésére kényszerítené. Ezt azonban sok anya nagyon is prózai dolognak tartván, nem szívesen teszi. Igen ám! mert a háztartás körül segédkezve, azok a semmit tevő kacsók, elvesztenék finomságukat, fehérségüket; aztán mit szólna a világ, ha valaki őket egy egyszerű házias, öltözékben, a takaréktüzhely körül, konyhában találná? „Vannak megbízható (szarka-természetű) cselédeim elvégzik azok is.“ igy gondolkoznak ők. Drága gondolat ez nagyon. E gondolat emészti fel a sajnálatra méltó férj keresményének oroszlán részét. A mamák azon helytelen szokás által, hogy testileg fejletlen leány gyermekeiket derékfüzők felvételére kényszerítik s azokat oly tapintatlanul alkalmazzák, hogy valóságos kényszer-zubbonynyá válnak; a gyermek testét fejlődésében a szó szoros értelmében meggátolják. Pedig hát ép a serdülő korban, midőn a lány szervezete sok betegséget következtethető változásnak, megy elébe; a test ápolása legnagyobb gondot igényel. A derékfüzők észszer ültén kezelése által pedig a test legfontosabb részei: a gyomor, tüdő, szív stb. nemcsak működés, de fejlődésökben is meggátoltatván; a leg- j komolyabb betegségek származnak. E tény állásról elég adatot szolgáltat az élet. Tekintsünk egynéhány évtizeddel a múltba, midőn a derékfüző még nem örvendett oly elterjedésnek, mint ma; hölgyeinknél, a gyomor, mell és szívbajok sem voltak oly általánosak. Térjünk át a szellemi s társadalmi nevelés szülte ferdeségekre. Ezeknek is egész seregével találkozunk. A nőnek a férfihez hasonló, általános képzését a régi kor nem látta szükségesnek. Korunkban azonban mint már emlitém, a nőnem szellemi nevelés, úgy a felekezetek, mint az államoknak nem csekély gondját képezi. A nőnevelési intézetek hazánkban is szép számmal vannak képviselve; s ma már nem csak elemi leányiskolák, hanem a felsőbb leányiskola, polgáriiskola, ipariskolák s különféle szakintézetek számtalanéval dicsekedhetünk. Az^ anyák nagy része azonban mégis a nőnemi hivatásának mielőbbi elérését, a férjhezmenetelt megkönnyítő ügyesség — művészi képzettségek megszerzését tartja fődolognak. Igaz ugyan, hogy a nőnek hivatása az anyává levés is; de e hivatásnak is csak úgy felelhet meg pontosan; ha általános emberi tehetségei ki vannak művelve. Aztán még vajmi nagy azok száma, kik hajadonok, avagy korán özvegyek maradnak s az életfentartás gondjai által termelő munkásságra vannak utalva, mily áldás ezekre nézve az általános képzettség ! E képzettség alapján, a háziasággal megférő tanító, nevelő, postamester, avagy távírói állásra aspirálhatnak; holott e képzettség híján, kény tel enitve volnának szolgai munkát végezni; ezt pedig restelve, — az erkölcstelenség ösvényére lépni. A leány szellemi nevelése, az általános tankötelezettségnek eleget téve, úgyszólván befejeződik ; a további általános ismereteket, részint közhasznú olvasmányok, részint műveltebb társaságok, — körökkeli érintkezés folytán szerezheti meg. A mi az olvasmányok megválogatását illeti, ezzel a mamák ugyan édes keveset törődnek. Még a serdülő lánykák kezében is nem ritkán látjuk a lehető legközönségesebb, legfrivolabb, férezmüveket, rémregényeket. Persze, mert a mamákat, is ezek érdeklik legjobban. Mily károsak pedig az ily olvasmányok ! Mig a jó könyvek, az értelmet felvilágosítják, a szivet nemesitik; addig a rosszak, az erkölcsi érzést és jellemet még fejlődésökben aláássák, megmételyezik. Napjainkban minden műveltebb hölgytől, egy világnyelv bírása tételeztetik fel, — quasi megkivántatik. E nyelvek avagy művészi tárgyak tanítását korán erőltetni merő esztelenség. Ma pedig usus a leányokat már akkor elsajátítatni ez idegen nyelveket, midőn még saját anyanyelvűket sem képesek szóban vagy írásban correct kezelni s a hazai remekírók müveit úgyszólván hírből sem ismerik. Nem is valódi czél vezeti a szülőket leányaiknak ez idegen nyelvek s művészeti tárgyak taníttatásában. Nem azért taníttatnak e tárgyak, hogy ezek alapján magasabb műveltségre tegyenek szert, szép érzékük, kedélyük müveltessék és nemesitessék; hanem, hogy a mamák, lányuk e sok oldalú képzettségével (különösen, hol szakértői bírálattól nem kell tartani) babérokat arassanak; a lányok pedig a férjválasztásnál ez alapon nagyobb igényeket formálhassanak. Magyarán megmondva e nyelvek és művészeti tárgyak csak azért taníttatnak, „hogy hire legyen.“ Csekély gondját képezi a szülőknek az is, hogy a leány illemet, kellemes modort sajátítson el s társadalmi műveltségre tegyen szert. Sok esetben ezeket elsajátíthatni a leánynak sem alkalma, sem tere nincs ; s utalva van ezeket szerzendő, könyvhöz fordulni. Pardon ! tévedtem! Az illedelmes mozgást tánczmestertől sajátítják el. Az ily utón szerzett ismeretek, azonban korántsem tesznek oly üde, maradandó benyomást a lélekre, mintha a családi körben, jó példa révén szereztettek volna meg. Az apát hivatalos teendői, szóllitják ki családi köréből s igy kevés időt szentelhet családjának. Annál többet szentelhetne az anya. Csakhogy az anyák egy része, a családi körben, övéi közt unva magát, siet a világi nyilvános életbe; s leányaival el-eljárogat jour-fixezni, vagy egy kis kávé-tracsra. Itt aztán sajátíthat el valamit a leány, — ez a valami a pletyka. Oly köröket, hol mind az anya, mind a lány szellemileg táplálkozhatnék, nem szívesen keresnek fel; s ha fel is keresik kizárólag csak azért, hogy feltűnő ruházat és viseletűk által, a dühös udvarlók, piperköczök és férjjelöltek nagy seregét gyűjtsék lábaikhoz. Az összes nevelési ferdeségek szülte mizériák között egy sem örvend oly általános elterjedésnek mint a divatkórság. Ez bélyegzi hölgyeinket, a legmagasabb származás és ranguaktól kezdve, egész az utolsó szobacziczusig; ennek köszönheti sok család anyagi tönkrejutását; az alsóbb osztálynál pedig erkölcsi romlást idéz elő ; amennyiben az ezek szülte kiadásokat a csekély kereset filléreivel nem fedezhetvén, könnyebb utón igyekszenek több és több fillérbe birtokába jutni s ez az ut az erkölcsi kicsapongás, zsarolás vagy lopás. „Mondj igazat, — betörik a fejed.“ Tartja a közmondás. Magam is azt hiszem, lia még soká nem szakitok véget, toliam beszédének, az egész nővilágot magamra zúdítom. Ezt pedig elkerülendő, — záradékul e néhány szavat intézém az anyákhoz: „Ne kicsinyeljék magasztos hivatásukat s ily nevelési ferdeségek által ne juttassák az egész nemzetet az anyagi elszegényedés, a testi satnyulás s erkölcsi sülyedés lejtőjére.“ Wiemann Harry. Városi és vidéki hírek. = Személyi hírek. Pestmegye törvényhatósága f. hó 15-én tartott közgyűlésén a megyei főispán Kemény Kálmán szolgabirót, városunk szülöttét, tisztb. főszolgabíróvá nevezte ki. Fogadja kitüntetéséhez üdv- kivánatainkat! — Vadkerty Lajos városi közpénztárnok, mint örömmel értesülünk jobban van, mindazon-
