Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-07 / 14. szám

Itt a tavasz.

Tavaszszal uj életre ébred a természet és újult erővel fognak munkához az emberek.

A téli álom jó volt pihenésre, a tavaszi ébredésnek munkában kell találni bennünket!

Földmivelő országban, minő a mienk, az esztendőnek csak bizonyos részét lehet vagyonszersésre fordítani. Egész állami háztartásunk roppant kétségeit, melyek már-már naponta mintegy egy millióra rúgnak és a magunk szükségleteinek fedezetét kilencz hónap alatt kell megszereznünk. A téli három hónap alatt a föld nem jövedelmez.

De az a kilencz hónap sem egyforma, munka és jövedelmezőség tekintetében. Az ősz a legjövedelmezőbb. Aránylag a legkevesebb munkát igényli. A tavasz a legerősebb munkakifejtést követeli s ekkor nem lesz hálátlan.

A mezőgazda úgyszólván a három tavaszi hónap alatt biztosítja évi megélhetését; ha e három hónapot okosan használta ki és idejében fogott dolgához, a többi munkájával már könnyebben bánhatik.

Elkésni, helyrehozhatlan károkat okozni a gazdaságban csak tavaszszal lehet s ezért a tavaszi hónapok kiaknázása egy földművelő államban a legnagyobb fontosságú életkérdés.

Hogy iskolákat tarthassunk fenn, hogy az országnak legyen pénze kulturális czélokra, hogy legyen pénze hadi czélokra, a mivel sakkban tarthatja ellenségeit, hogy lehessen uj vasutakat építeni, hogy legyen jövedelmező iparunk és kereskedelmünk, hogy polgári [ jogaink élvezetében biztosítva legyünk — az ezekhez való pénzt mind ebben a három hónapban szerzik meg ebben a hazában, ott künn a szántóföldeken.

Azért tisztelet a földmives embereknek ! és tisztelet az ő munkásságuknak!

De a földmivelő osztály valójában csak akkor érdemli meg a tiszteletet, ha kötelességeit a haza iránt okos szorgalommal végzi.

Okos szorgalommal, az az észszerű gondolkodást követ és honosít meg a maga földjén, a mi nagyobb jövedelmezőséget biztosit neki és még hozzá kevesebb munkájába is kerül.

Egyképen illik e megjegyzés a kisbirtokosokra és a nagybirtokosokra.

A kisbirtokosok segíthetnek magukon az által, ha a kerti művelést honosítják meg földeiken, mint a franczia- és olaszországi parasztok, a nagybirtokosok pedig, ha a mezőgazdasági ipar különböző ágaival megbarátkoznak, beletanulnak és jövedelmeik fölöslegét ezek üzéséhez szükséges befektetésekre fordítják a helyett, hogy külföldi fürdőkben, vagy külföldi gyepeken elköltsék.

Máról holnapra természetesen nem lehet változtatásokat előidézni, sem újításokat létrehozni.

Elmélkedni azonban e dolgok fölött igy tavaszszal, az uj gazdasági év kezdetével a legalkalmasabb és ez mindenesetre megér annyit mint a politizálás, a mit gyakoroljon minden értelmes honpolgár, mert hisz ez képezi az alkotmányosság alapját, de gyakoroljuk ezt csak módjával és csak annak idejében.

Tavaszszal dolgozni kell, különben a politikus uraknak a politizálókkal egyetemben felkopik az áluk. Tehát munkára föl! mert meg vagyon Írva, hogy: a ki nem dolgozik, ne is egyék!

Egy bomladozó szövetkezet.

Általános lelkesedés és a jövőbe vetett nagy remények mellett alakult meg pár év előtt a fővárosban az „Orsz. keresztény önsegélyző és fogyasztási szövetkezet.“ Igazgatóságában a közélet és a magyar kereskedővilág előkelőbbjei örömmel foglaltak helyet s a nagy közönség készséggel adta oda megtakarított pénzét, mert joggal és méltán azt várták a szövetkezettől, hogy a czimébe foglalt s a felebaráti szeretetet és jótékonyságot jelentő „keresztény“ jelzőnek megfelelően minden erejét és törekvését megszorult tagjainak olcsó kölcsönök által való segélésére, támogatására fogja fordítani. Annál nagyobb örömmel fogadta a nagy közönség, különösen népünk e szövetkezet megalakulását, mert az utóbbi időben gombamódra keletkezett legnagyobb részben szédelgésen alapuló ily szövetkezetek minden irányban messze eltértek ama nagyfontosságu és szép czéltól, mely a szövetkezetek nagyérdemű alapítóját vezette s mely minden másnak kizárásával az olcsó és könnyen hozzáférhető kölcsön nyújtásában áll.

Fájdalom a szövetkezet a hozzá fűzött reményeket épenséggel nem váltotta be. Az igazgatóság több tagja csakhamar észrevette, hogy egyes szövetkezeti közegek az intézetet oly irányba terelik, mely az eredeti czél mellőzésével a nyerészkedést tűzi ki feladatául s e czélra oly eszközöket használnak, melyek a közönség jóhiszeműségére számítva azok lépre csalását czélozzák s mindennek indító oka és végczélja pedig az, hogy maguknak állandó és kényelmes existencziát biztosítsanak - és miután e veszedelmes áramlat ellen eredménynyel küzdeniük nem sikerült, kiléptek az igazgatóságból.

A szövetkezet haladt tovább a megkezdett utón: a lejtőn lefelé. A múlt évben meg kombinált mérleg alapján nyereséget mutattak ki a közgyűlésnek, remélve hogy a következő év helyreüti a csorbát. De csalódtak, mert a követett hamis irány meghozta előre várható áldatlan gyümölcsét s az idei közgyűlésen kénytelenek voltak a meztelen valót feltárni s jelentést tenni azon szomorú tényről, hogy az évi mérleg 2532 frt 70 kr. veszteséggel zárult.

íme ez az intézeti közegek hű sáfárkodásának eredménye! Ha a szövetkezet egyedül hivatásszerű czélját követi, úgy a veszteség teljesen ki van zárva, mert bármily olcsó legyen is az általa nyújtott kölcsön, a kamatnak mégis olyannak kell lenni, hogy ne csak a legminimálisabbra szabott kezelése költségeket tedezze, hanem némi szerény kamatozást a törzsbetétek tulajdonosainak is eredményezzen. A mely szövetkezet ezt

felmutatni nem tudja, az nem életképes, az maga mondotta ki halálos Ítéletét.

Mi hát oka a veszteségnek? Az, a mit czikkünk elején már említettünk, hogy a szövetkezet eltért eredeti czéljától és hivatásától s oly üzletekbe fektette tőkéjét, melyek több nyereséggel kecsegtetnek ugyan, de a melyek természetüknél fogva több koczkázattal is járnak. Nevezetesen, azon kívül, hogy a szövetkezetek keretét túlhaladó többféle bankszerü üzletet gyakorolt, még fogyasztási áruraktárakat állított fel, majd mészárszéket nyitott, végül pedig zálogházi üzlettel akarta megcsappant jövedelmeit szaporítani, holott ezekre különösen a fővárosban semmi szükség nincs, mert ez irányban a közönség szükséglete oly bő és olcsó kielégítést talál, melynél olcsóbbat a szövetkezet csakis károsodásával nyújthatott. Ez által az üzlettőke szétdara- boltatott. eredeti czéljától elvonatott s ritkán állott rendelkezésre oly összeg, melyből a tagok hiteligényeit a megkívántaié gyorsasággal kielégíthették volna. Különösen érezték annak káros hatását a fióktelepek tagjai, mivel a fiókok kötelesek a begyült pénzt mindig a központra beszolgáltatni s ha aztán a fiók egyleti tag kölcsönt kért. csak nagy ritkán és sok huzavona után tudtak a központtól pénzt kapni.

Másik oka a veszteségnek ama már szintén említett tény, hogy egyes közegek a szövetkezetei csakis kényelmes és jól dotált existencziájokat biztositó fejős tehénnek tekintik. Ha megtekintjük a mérleget, a kiadási tételeknél csak úgy hemzsegnek a számok abszurdumai. Egy a legegyszerűbb hitelnyújtásra hivatott szövetkezet, mely még a szervezés költségeit is törleszti, a múlt évben kiadott tiszti fizetésekre 8500 Irtot, háztartási költségekre 2000 Irtot s „vegyes“ költségekre 3700 Irtot és igy tovább. Ily kezelés mellett persze nem existálhat.

Mindeme felsorolt tények a közelébb megtartott évi közgyűlésen élénk megbeszélés és vita tárgyát képezték s a ki nem elégítő és kellően nem indokolt eredmény következtében a közgyűlés többsége az igazgatóság jelentését tudomásul nem vette, a felmentést meg nem adta, hanem egy Ádámy Mihály, Gzirer Ákos, Gyöngy- váry Antal, Korniczky Rezső és Szalády Antal tagokból álló bizottságot küldött ki azon utasítással, hogy az ügykezelést megvizsgálják s a mérleget az üzleti könyvekkel összehasonlítva, a további teendőre nézve egy május hóban egybehívandó rendkívüli közgyűlésnek tegyenek véleményes jelentést.

Mint a felsoroltakból világosan kitűnik, a szövetkezet szervezete nem olyan, mely a jövőben csak legcsekélyebb eredménynyel is kecsegtetne s a kiküldött bizottság előreláthatólag a feloszlást és felszámolást fogja indítványozni, mert ez az egyedüli és leghelyesebb mód arra, hogy a tagok a befizetett tőkéjüknek még meglevő részét megmentsék. Népünk pedig egy tanulsággal ismét gazdagabb. S ez az, a mire mi is intjük, hogy egyáltalán ne adjon hitelt a szövetkezeteknek, melyek a legnagyobb részt önző czélokat szolgálnak, tegye megtakarított pénzét takarékpénztárakba, hol biztos és honnan kellő biztosíték mellett ép úgy kaphatnak kölcsönt, nehogy keservesen megtakarított filléreik az ily szövetkezetek kezében veszendőbe menjenek.

CSARNOK.

A negyedik férj.*)

Irta: TT'értssI _ZX.rn.olcl.

111.

Durazzói Károly diadalmasan haladt előre, senki ellent nem állt neki. A királyné hadai kétes hüségü nápolyi nemesek, a főváros előtt vártak csatára.

Kicsi volt a királyné serege s csak vezére Braun- schweigi Ottó volt elszánt, bátor ember.

Mielőtt a harezba indult, reszketve szorította őt Johanna kebeléhez. Át villant a királyné agyán a fájó gondolat: hátha most utószor öleli azt, a ki e világon legkedvesebbje ?

Húsz évi dicső uralkodás után nem felejti el mégsem a világ első férjének halálát?

Gyöngén megsimogatta Ottónak szőke fürtéit.

A bucsuzás fájdalmas volt. A trombita már harsogott: Ottónak menni kellett. Durazzói Károly már a fővároshoz közelitett.

Braunschweigi Ottó a capuai kapu előtt állt seregével, mig Károly a másik oldalon a város és Vezúv között tábort ütött a Maddalena-hidnál.

A lakosok csoportosan kijöttek a városból és frissítőket hoztak Károly táborába, bort és narancsot s nagy örömmel hívták, hogy jöjjön be. A legelőkelőbb polgárok bársony vánkosokon kihozták elébe a város kulcsait.

Durazzói Károly kegyesen fogadta őket, s a nép örömrivalgással üdvözölte a szép fiatal királyt.

Ottó herczeg ily viszonyok közt nem akart csatát koczkáztatni s harcz nélkül visszavonult seregével Aver- sáig. Ott akarta bevárni mig segély érkezik.

A derék provencei nemesek hajókra ültek s már közeledtek királynéjoknak segítségére; Marseille minden hajóhadát elküldte s egy vitéz franczia sereg, melyet Lajos anjoui herczeg vezetett, már átlépte az Alpeseket. Vizen és szárazon egyaránt közelgettek a királynő hívei.

A legnemesebb provencei lovagok: a két Brancas, kik czimerökben azúr mezőben oroszlántalpat hordtak s e büszke aláírást: „Deila Branga il leonte“ (körméről ismerhetni meg az oroszlánt); a büszke Agolt grófok, kiknek ősei már a X. században híresek voltak; az Ahémárok, Nagy Károly királyi véréből; Blacas, a legvitézebb lovagcsalád, kiknek hősiessége közmondásossá vált; a Sabronok stb. jöttek már marséi]Ii hajókon se- gitni Johanna királynét, Provence grófnéját.

Még csillogott a remény.

*) Mul.íüv;ínyul a szerzőnek »1000 elbeszélés« czimíl müvéből.

Azalatt Durazzói Károly nagy zajjal, nagy diadallal bevonult Nápoly városába.

Johanna a kastélyból hallhatta a nép örömkiáltásait, láthatta a magasan lengő zászlókat Durazzói Károly királyi czimerével, a csillámló kardok és lándzsák hegyét, sisakok ragyogását, a tarka néptömeg hullámzását; mind őt kisérték, az uj királyt.

Minden harang zúgott, minden ház virágokkal, zászlókkal volt ékesítve. Johanna szobájában nem volt virág, hiányzott a jázmin, kedvencz virága, melynek árnyékában szokott aludni azelőtt mindennap jázmin virágokból volt fonva ágyának menyezete; most virág illata nem édesiti meg a rideg hálószoba levegőjét.

Senki sem törődött már itt a királynéval. Országából már nem birt egyebet, mint ezt az egy váracskát.

A bástya még védhető, a kőfal még erős volt, oltalmat talált mögötte a királyné. Bátorsága még nem tört meg egészen. Szivét elkeserítette a hűtlenség látása, de el nem gyengítette.

Bátor és büszke maradt, mialatt az ellenséges had a várkaput fenyegette s Durazzói Károly katonái a bástyák alatt álltak.

Ostromolni kezdték az erősséget.

Bent Acciavoli Miklós a nagy senechal védelmezte a királyné palotáját. Az ország bárói közül egyedül ő maradt híven Johanna mellett.

El is esett az ostrom alatt, karddal kezében a kapu mellett.

— Kötelességemet teljesítettem, szólt nyugodtan.

Sebeiből ömlött a vér, feje lehanyatlott s kilehelte

nemes lelkét.

Az ostrom napról napra keményebb lön, erősen szorongatták a várkastélyt.

Mikor ezt meghallotta Ottó herczeg Aversában, visszajött seregével Nápoly alá, csatát kisérteni Károly ellen.

— Miért nem várod be a segélyhadat, nemes her- czeg? — szólt Ilii kísérője, az ifjú Monterrat marquis.

— A királynét, nőmet, ostromolják, — felelt Ottó mogorván.

Már szemben állt a két sereg a főváros mellett. Az utczákról, a házak tetejéről láthatta a nép a harezot.

A siciliai királyi czimer lengett mindkét fél zászlóin ; de Durazzói Károly seregében a bátorság és vitézség lakott, amott a gyávaság és árulás.

Braunschweigi Öttó megszorította a csata előtt Montferrát kezét.

— Haljunk meg mint nemes emberek, ha győzni nem lehet.

A csata rövid volt. Népe elhagyta Ottót, a nápolyi nemesek átmentek Durazzói Károly zászlója alá.

Montferrát marquis küzdve elesett Ottó oldala mellett, Ottó maga fogolylyá lett.

Johanna királyné látta a harezot várából. Lángoló szemekkel, elfojtott lélekzettel nézte, mint csap össze a két had; azután látta, mint mennek át az áruló csapatok lebocsájtott fegyverrel az ellenséghez, aztán látta, mint rohan a tömeg Ottóra. Még egy perezig látta fen- lebegni a fehér tollat sisakján, azután nem látott semmit, csak egy zagyva tömeget, hanem hallotta a trombiták diadalmas harsogását, melyek Durazzói Károly győzedelmét hirdették.

Lejött az őrtoronyból s maga elé hivatta hü szolgáit. Kiosztotta köztük pénzét; — aztán szomorúan parancsok!:

—- Nyissátok ki a kaput.

Emberei kétkedve, habozva néztek rá.

— Nyissátok ki a kaput, — ismételte a királyné: — én megadom a várat és magamat Durazzói Károlynak.

E perezben föltűnt a láthatáron a marseillei hajók lobogója. Kedvező szél futta vitorláikat s a nagy gályák úszva hasították át a tengert. Ott közelgettek a pro- venczei nemesek. Johanna királyné segítségére.

Már késő volt; a kaput megnyitották.

Belépett maga Durazzói Károly, kisérve az ország nagyjaitól, előkelő nápolyi és magyar lovagoktól.

Tisztelettel közelitett a királynéhoz. Nem tett neki szemrehányásokat, erősítette, hogy ő csak jogainak védelmére fogott fegyvert s mihelyt azokat elismeri a királyné, nem kell tőle félnie; ismerje el tehát őt Nápoly és Apnlia királyául s adja át neki az uralkodást, mivel már a pápa s a nápolyi rendek is királyul ismerték el; bírja rá továbbá a provencei rendeket, hogy azok is uralkodójukul ismerjék cl s ő teljes tisztelettel fog bánni a királynéval, mint fim anyjával.

A királyné nyugodtan végig hallgatta, azután szilárd hangon szólt:

— Nápolyt elfoglaltad a fegyver erejével, király vagy és én rabod vagyok, de hogy én neked, Durazzói Károly, átengedjem szép Provence grófságomat, azt tenni sohasem fogom.

Durazzói Károly ingerülten távozott.

Akkor a nápolyi nemesek, kik vele jöttek, kérni kezdték a királynét, engedjen a király akaratának s nevezze ki őt a Provenceban is örököséül, mert bizonyára nincs az egész kereszténységben jelesebb és méltóbb fejedelem, mint Károly király.

A királyné megvetéssel hallgatta beszédeiket.

— Meggyilkoltátok Endrét, mert magyar volt és idegen s most dicsőítitek Durazzói Károlyt. Még Durazzói Károly él és uralkodik, Nápoly soha sem lesz egyéb, mint a magyar királyság tartománya.

— A bűn tied királyné, a gyilkosságot te követted el — viszonzák a nemesek.

Vád és gyalázat mindenfelől Johanna ellen fordult.

A provencei hajóhad ez alatt, nem tudva mit tegyen, még mindig ott áll a nápolyi öbölben, határozottan aggódva. Azt látták, hogy későn jöttek, .hogy nem elég erősek arra, kiszállni harezot kezdeni Nápoly ellen. Durazzói Károly megengedte nekik, lu%y követeket küldhessenek Johanna királynéhoz.

Hitte, hogy fenyegetésekkel kicsikarhatja Johannától, hogy a provencei nemeseknek őt ajánlja, mini törvényes fejedelmöket.

A nemes lovagok, kiket a hajókról követségbe küld-