Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-13 / 2. szám

rendelet, világosan, elrendelte, hogy az e nembeli pénzeket, az illető hivatalnoknak 24 órán túl semmi szin alatt magánál tartani nem szabad.

Még Kadnár Károly, egy porosz alattvaló, oranienburgi polgár ügyében emelt panaszt bizonyos hivatalnok ellen, hogy az általa beküldött összeget rendeltetése helyére be nem szolgáltatta.

Nem lehetett teljesen siketnek lenni azon erősen colportált hirekkel szemben sem, hogy a letéti és árvatári pénzeknek, ha a közös vezetés alatt álló ipar- és kereskedelmi hitelintézetnek érdekei úgy kívánták, a sáros utczába kelle ván- dorolniok ideiglenesen, kisegitésképen.

A miatt is általános volt az elégületlenség, hogy Buriss Pál állal még 1873-ban indítványozott főutczai koczka kövezés és járdalerakás előmunkálataira, 2000 forint kölcsön bocsáttatott küz- gyülésileg a a polgármester ur rendelkezésére és semmiféle munkálat eszközölve nem lön.

Majd a tisztviselői kar azon része, melynek szolgálati évei, egy lelkiismeretesb közigazgatási múlt napjaiba vezettek vissza, zajos méltatlanko- dásánák és elpalástolatlan megütközésének adott hangos kifejezést azon utalványozási eljárás feletl, hogy egyes jelentéktelen munkálatokért, mint hid- tatarozás, halottas kocsi j avitása sat. aránylag tetemes összegek utal vány oztattak és íizettettek ki.

Más oldalon az általános ipartársulat elnöke tiaffner Ferencz és a csizmadia társulat elnöke Droppa Mihály fakadtak zajos panaszra, hogy a vásár és helypénz szedés bérlői kedvéért, kik tudvalevőleg a .polgármester intimusai közé tartoztak az olcsóbb alkotmányos díjtételek a bérleti szerződésben, a magasabb, 50-nes években keletkezeit tarifatételekkel cseréltettek ki, minek folytán az iparosoktól majdnem kétszeres díjtételek szedetnek.

A kereskedők pedig a végett kezdtek türelmetlenkedni, hogy a közgyűlésnek a piarcz rendezéseire vonatkozó, csak az imént egyhangúlag elfogadott intézkedései, bizonyos egyének kedvéért, kik a polgármester ur belső tanácsához látszottak tartozni, teljesen elhanyagoltainak, minek következtében mindazon jogosult remények, melyek forgalmunk növekedéséhez és kereskedelmünk emeléséhez tűzettek, teljesen kijátszatnak.

A közdolgok ily helyzetében és fejlődésében nekem is csakhamar ki kellett ábrándulnom.

Tisztán állt előttem, hogy ha közigazgatásunk továbbra is a tapasztalt kerékvágásban marad, ok- vetetlenül a tönk felé fog sodortatni. Bizalmam az emberekben teljesen megingod.

Oly intézkedések megtételéről kellett gondoskodni, melyeknek bevezetése mellett az egyéni önkénynek, erőszaknak, visszaélésnek lehetőleg eleje vágassék.

Tapasztaltam már képviselőségem első félévében, hogy az eddig folytatott gazdálkodási rendszer mellett, a közpénztárba okvetellenül be kell ütni a krachnak.

Miért is az öt tagú számvizsgálati bizottság üléseiben, melynek első belépésem alkalmával tagjául választattam, egy indítványt tettem, melynél fogva a városi közpénztárnok által a város minden rendbeli jövedelmeiről, bevételeiről és kiadásairól, a költségvetés czimleteinek megfelelőig minden hónap elején a közgyűlés elé táblás kimutatás terjesztessék, melynek általam fogalmazott minta példányát egyúttal a bizottság előtt bemutattam. Ugyanez alkalommal azt is sürgettem, hogy a felülvizsgálat és ellenőrzés sikeresebb megejtéseés foganatosítása czéljából a közpénztárnok állal vezetendő pénzlári napló, valamint a polgármester állal használt utalványozási jegyzőkönyv ezen táblázatos kimutatás rovatai szerint készíttessenek, vezettessenek.

Ezen indítványom egész terjedelmében, az említett öt tagú bizottság által elfogadtatott, jegyzőkönyvbe vétetett és a közgyűlés elé terjesztetni elhatároztatott.

Én pedig még a közgyűlés megejtése előtt úgy az indilványozott táblázatos kimutatásnak, valamint az ezen kimutatás rovatai szerint készítendő közpénztári naplónak és elnöki utalvány könyvnek általam fogalmazott és szerkesztett, minta példányát, városunk egyik szakértő, kitűnő polgára, Bobó István ur által, kinek ez alkalommal tanúsított önzetlen és készséges munkálkodásáért, a város összes polgársága előtt ezennel legmélyebb köszönetét mondok kifogástalan alakban el készítőt fém és a közgyűlés elébe terjesztettem.

Az öt tagú bizottságnak ezen indítványomat egész terjedelmében felölelő jegyzőkönyve, az 1874. évi július 12-ik napján megtartott közgyűlésen olvastatod, fel és a, képviselőtestület összes jelenlevő tagjai állal, minden legkisebb ellenészrevétel nélkül elfogadtatott; egyúttal a közgyűlés elnöke, a városi polgármester ur ezen végzés kapcsában utasit fa folt; hogy úgy a táblázatos kimutatást, valamint az ennek rovataival egybehangzó pénztári naplót, és elnöki utalvány könyvet a megkívántaié példányokban kinyomássá, azok használatát hivatalból elrendelje s a városi pénztárnoknak a számadások kötetlen iveken való vezetését eltiltsa, A havi kimutatásokat pedig minden hónap elején a rendesen tartandó közgyűlésnek eléterjeszsze azon czélból, hogy azok ellenőrzését és felülvizsgálását mindenkor a legpontosabban eszközölni lehessen.

Nyugodt lelkiismereftel bocsátom városunk összes polgárságának Ítélete alá teheteft-e ennél többet egy képviselő? Lehetett-e ennél czélrave- zetőbb és sikeresebb utat kieszelni, radikálisabb óvszereket alkalmazni azon fenyegető veszélyek és betegségek elhárítására, gyógyítására, melyeknek elhanyagolása városi pénztárunkra nézve későbben oly végzetessé nőtte ki magát?

Ily intézkedések pontos betartása mellett lehetséges lett volna-e annyi temérdek pénz elutal- ványozása és az adósságok felhalmozása?!

Ha azután a tisztelt polgármester urnák minden végzések és sürgetések daczára, soha eszébe sem jutott a közgyűlés határozatának érvényt vezetni; ha a szükséges nyomtatványokat soha meg nem rendelte, ha a pénztárnokot soha nem utasította, hogy a pénztári naplókat ne szállongó iv papírokra, hanem szabályszerüleg előirt naplókönyvbe vezesse; ha a városi közpénzlárnak bevételeiről és kiadásairól vezetett számadásoknak táblázatos havi kimutatásait soha el nem készítette, ha azokat felülvizsgálat és ellenőrzés czéljából soha a közgyűlés elé nem terjesztette, ha az utalvány könyv szerkezetében és vezetésében tett módosításokat és javításokat soha életbe nem léptette, ha utalványozásaiban a városi szabályrendelet, a közgyűlési határozatok által előirt határokat és korlátokat soha be nem tartotta; hanem utalványozott nyakra-főre, derűre-borúra: kit sújt ezért a felelősség?

Még ekkor százezreket lehetett volna a polgárság számára és javára megmenteni, hisz az évi költségvetés, mely ma már 115 ezer forint, még ez időkben sokkal alább állott.

Én mint élő tiltakozás álltam minden tékozló eljárása ellenében.

Ő pedig felelősséggel tartozik.

Nem a közvéleménynek, melyet ámítás, fortély, rágalom, tüntetések, fáklyásmenetek rendezése által félre vezetni lehet.

Nem a történelemnek, mely gyarló, gyönge és pártérdekek szolgálatában Álló emberi kezek által iratik.

Hanem az élő igazságnak, melynek megvesz- legetlen széke köré már csoportosan egybegyülekeztek, előre ment szerencsétlen hivatalnok társai és az elköltözött képviselők, — melynek mérlegében egybegyüjlvék a rosszul kormányzott polgároknak minden igaztalan utón kisajtolt könnyei és méltatlan fájdalmak által okozott panaszai. #

Az év kezdetési.

A jó gazda nem szokta elmulasztani, — ha máskor nem is legalább az év kezdetén ■— egy visszapillantást vetni, az idő, e vén Moloch gyomrába letűnt előző évre. Felnyitja naplóit, — mert feltételezzük, hogy minden számitó gazdának vannak ilyenek, és megnézi bevételeit és kiadásait; átkutatja azokban jó és rossz napjait, összehasonlítja bevételeit és kiadásait s az eredményhez képest szövi terveit a jövő évre, megállapítja működési irányát, rendezi a még rendezendőket s mint okos gazda azt tűzi ki magának első czélul, hogy a hol fogyatkozást eredményezett a múlt esztendő, ezt helyre pótolja, a hol űrt észlel, azt betömi s ekként működését összhangba hozza a természet rendje szerint.

Ki fogja tehát rossz néven venni nekünk is, ha mi is mint az aggódó, minden év kezdetén számot tartunk magunkkal, számon kérjük sáfárkodásunkat, s tükörbe nézve azt kérdezzük magunktól, hogy a közjó érdekében, melynek előmozdításáért harczolni és küzdeni első kötelességünknek ismertük és kell, hogy ismerjük. megtett ük-c mindazt, a mit becsülettel megtehettünk és meg kellett tennünk. És midőn mi is, mint a számító gazda az eredményeket egybevetve a feltett kérdésre nyilvánosan válaszolni akarunk, el nem titkolhatjuk a fölötti örömünknek adni kifejezést, hogy habár minden működési körnek nehéz feladatai, nehéz küzdelmei vannak, de egy működési kör sem mutathat fel oly erős gyomrot, mint a minővel birniok kell azoknak, kik arra kárhoztatják magukat, hogy tollal szolgálják a közjót, ennek daczára úgy teljesítettük kötelességünket, hogy lelkiismeretünk önmagában — mert másolt megnyugtatására ritkán számíthatunk — megnyugvást talál.

Hogy mit tettünk, azt nehéz volna mind elmondani; hogy minő irányban hatottak szavaink, azt mutatják a város haladásnak indult szelleme és akarata.

Mutatják ezt a sáros-uteza helyreállítása, dunagőzliajó- hoz vezető utcza megteremtése, piaczunk egy részének rendbeszedése, utczai éjjeli világításunk javítása, városházunk renoválása, utczaink fásítása, köz- és vagyonbiztonságunk jobb irányban való megszilárdulása stb. - melynek érdekében nem egyszer, de százszor emeltük szavunkat s meg nem szűntünk keserű lapdacsok- kal is szolgálni mindaddig, mig városunk haladását, ha nem is a vérmes reményeket kielégilőleg, de legalább tűrhető módon helyes irányba tereltetni nem láttuk.

Nem mondjuk, nem akarjuk mondani, hogy a múlt évben elért ezen eredményekért az oroszlánrész minket illetne, mert ily szerénytelenségre nem vetemet- hetünk, de annyit szabadjon mégis kijelentenünk, hogy annak a hatodik hatalomnak, a sajtónak, melynek munkásai és tényezői vagyunk, még sem volt jelentéktelen része a jelzett eredmények elérésében.

Igaz, hogy jutalmunk rendszerint az volt, hogy ha egyik vagy másik polgártársunk érzékenyebb oldalát is érinteni merészeltük, elpártolt tőlünk s megszűnt lapunk praenumeránsává lenni. De e fölött csak motyogtunk s vigasztalást találtunk abban, hogy a közjónak áldozhattunk igazmondásunkkal.

Ekként fogván fel a lefolyt évi működésünk eredményét, szilárd elhatározásunk ezen álláspontunkat továbbra is megőrizni; szilárd elhatározásunk továbbra is ostromolni ott, a hol ellenséget látunk ; harczolni az ellen, a mi közjavunkat veszélylyel fenyegeti, de viszont elismeréssel adózni annak, ki jó szándékunkat félre nem értve velünk kezet fog s a haladás eszméjét elősegíteni megtestesíteni segédkezet nyújt.

Ez lévén programmunk sarkalatos része: úgy hisz- szük, sőt meg vagyunk győződve, hogy ha kell férfi a gáton, hát első sorban polgártársaink közül valók lesznek azok. — Kiktől nem kérünk egyebet, mint küzdelmeink közepette becses támogatást, mert a mi illeti az elismerést — erre nem akarunk számítani, úgy gondolkodván, hogy az újság írónak az elismerést önnön magában kell keresnie, s megtalálja azt abban a tudatban, hogy kötelességének mint a nemzet napszámosa, tőle kiteliictőlcg mindenkor eleget tett. Úgy legyen !

A nemzeiSiez!

E czimmel vettük a fölhívást, mely Mátyás királynak emelendő szoborra hívja fel a nemzet figyelmét, s melyet egész terjedelmében közlünk:

„Kolozsvár sz. kir. város legnevezetesebb történelmi emlékű épülete, az óvárban az az ódonszerü polgári ház, melyben Magyarország dicső királya Mátyás született, majdnem öt század viszontagságai által megviselve, oly roskatag állapotban van, hogy fönnmaradása csak idő, legfeljebb egy-két évtized kérdése.

Az emléktábla, melylyel a város közönsége, dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk I. Ferencz József 0 felsége adománya s lelkesítő példája által buzdit- tatva, ez ódon házat diszesitni elhatározta, meg fogja ugyan jelölni a helyet, hol a nagy király bölcsője ringott, de maga a romladozott ház csak alapjából leendő stylszerü újjáépítés által lehetne a jövendő nemzedék kegyelete tárgyául fönntartható.

Ez a körülmény hozta létre azt az óhajtást, hogy Kolozsvár városa legnagyobb szülöttjének, a magyar nemzeti jellem legigazabb képviselőjének, a legnépszerűbb magyar királynak emlékét falai közt a késő századokra is megörökíteni törekedjék s kegyeletét és háláját a szülő városát jótéteményekkel elhalmozott dicső király emlékezete iránt az ő nagyságához méltóan fejezze ki. így született meg a város közterét diszesi- tendő Mátyás király szobrának eszméje.

A lelkesedéssel fogadott eszme megtestesítésére Kolozsvár sz. kir. város törvényhatósági bizottságának közgyűlése'megtette a legelső lépést, midőn e czélra 5000 forintot szavazott meg s kebléből bizottságot alakított, mely a város értelmiségének kiváló tagjaival együtt a czél kivételére szolgáló módokról és eszközökről tanácskozzék s a végrehajtás terén a kellő intézkedéseket megtegye.

A bizottság azt az elvet tartva szeme előtt, hogy a tervezett Mátyás-szobornak a nemzeti közérzelem megtestesült kifejezésének és igy országos műemléknek kell lenni, abban állapodott meg, hogy az egész magyar hazában gyűjtést indít meg a szobor költségének előteremtésére.

Abban a hitben és reményben, hogy fölhívásunk mindenütt, hol magyar él, visszhangra fog találni, bi- zodalommal fordulunk hazánk hű fiaihoz és leányaihoz, hogy adományaikkal, a gazdagok forintjaikkal, a szegények filléreikkel, e nemzeti emlék minél elébb leennő felállítását lehetővé tenni szíveskedjenek.

Az erdélyrészi megfogyott, de lélekben meg nem tört ’magyarság, melynek ősei a nagy király és dicső, atyja, a kereszténység középkori legnagyobb hősei, zász- lai alatt mindig híven küzdöttek a magyar állam és az európai polgárisultság védelméért vívott nehéz, har- ezokban, melynek fiai és leányai a legnehezebb időkben is mindig minden nemzeti közczélra lelkesülten meghozták áldozataikat, joggal vél arra számíthatni, hogy az erdélyi részek legmagyarabb s legmiveltebb városában fölállítandó nemzeti emlék eszméjét, — mely hivatva van a dicső múlt iránti kegyeletet ápolni s nemzeti miveltségünk fensőségi hatalmát hirdetni, a hazafi érzelem kész lesz s a nemzet közakarata erős lesz megValósitni.

Szives adományok nagy tiszteletű Nagy Lajos unitárius esperes és főgymnasiumi tanár úrhoz,' mint a szobor-bizottság pénztárnokához (Kolozsvár, hosszu- utcza 5. szám) küldendők.“

A nemes czélu adományok szerkesztőségünkben is elfogadtatnak, s lapunkban ■nyugtázva lesznek.