Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1889-03-03 / 9. szám
győzte a nótát. Reggel 6 órára járt már az'idő és a szilaj fiatalság még akkor sem akart tágítani. De ami sok, az sok! Marczi örökké mosolygó arcza is elko- morodott; ez pedig rossz jel. Mikor az óra fél 7-et mutatott, senki sem tarthatta őt vissza attól, hogy a „Rákóczy“-val szétoszlásra ne kényszerítse a fiatalságot. A mérleg egyik csészéje tehát, melybe az erkölcsi sikert helyeztem, mélyen száll alá és becsületére válik a buzgó és tapintatos rendezőségnek, amely teljesen megczáfolta azon bizalmatlanságot, melylyel több oldalról találkozott. Önelégülten pihenhetnek babérjaikon, aminőkhez hasonlókat, csak a boldogult „Merkur“-köri mulatságok nagymestere és az 1 év előtti bohócz-estély zseniális rendezője képes felmutatni. Ami a mulatság másik részét illeti: ez is magasan túlszárnyalja a rendezőség reményeit, mert — a mi fő — a nőegylet üres kasszája szépen megtelt. A mulatság kedélyességét a sikerült felköszöntők egész sora fűszerezte, melyek a szűnóra alatt eredtek meg. Elsőnek Reiser Béla szólott, aki igen sikerült beszédben az egyetértés és összetartás eszméit fejtegette. Majd Boross állott fel és a jelenlevő képviselőt: Majthényi Istvánt éltette; Gajáry Géza pedig a tőle megszokott ékesszólással, a nőegylet tagjaira emelt éljenzések között poharát. Végül Majthényi István orsz. képviselő állott fel és a szívélyes fogadtatást megköszönve, kerületének lelkes polgárságát; Vitt Manó ellenben a képviselőt éltette. * * * Elárulok még valamit, a miért talán az indiskré- czió vádjának ki teszem magamat. Azt vettem ugyanis észre, hogy Ámor meghívó nélkül is betolakodott a zártkörű mulatságba és néhány szivet oly veszélyes lázba ejtett, melyre nem a chinin, hanem hymen az orvosság . . . No de többet nem kotyogok, mert akaratom ellenére még galibát találnék csinálni a dologból ........... elégedjünk be ezúttal azzal, amit RipRip mond: Ki fog derülni a titok : Akkor lesznek ő k boldogok. * * A négyest állandóan, 60—80 pár tánczolta és annyira bőven voltak a tánczosok képviselve, hogy még a mamákra is rákerült a sor. Meg kell emlékeznem még a csinos tánczrendek- ről is, melyekkel az udvarias rendezők a hölgyeket meglepték. % * * A jelen volt hölgyek közül a következők neveit sikerült feljegyeznem : Asszonyok: Reiser Béláné, Goldberg Ignáczné, Dr. Lengyel Sománé, Goldberg Guttmánné, Szarnék Manóné, Grűnhút Dávidné, Mühlstein Adolfné (Legénd), Lővinger Józsefné, Polácsek Miksáné, Hauszner Jó- zsefné (Budapestről), Hercz Adolfné (Ipolyságról), Vitt Manóné, Klein Ignáczné, Weisz Sámuelné, Weisz Mórné, Spitzer Lipótné, Weiner Ignáczné, Schneller Miksáné, Pflaum Sámuelné, Heidenfeld Árminné, Weisz Józsefné, Hartmanné (Bpestről), Weisz Jakabne, Kohn Ignáczné, Schiffer Józsefné (Keszegről), Fleischmann Nándorné, Kolman Lipótné, Mandl Salamonná, Weiner Henrikné (Szered), Fleischmann Salamonná, Szántó Sándorné, Breuer Mihályné, Weiner Adolfné, Fischer Henrikné, Kohnann Mórné, Özv. Schuller Józsefné, Spitzer Ábra- hámné, Özv. Davidovitsné. Kellner Ignáczné stb. Leányok: Weisz Gizella, Goldberg Ninuska, A „Váczi Közlöny“ tárczája. ... „Pulvis es et in pulverem reverteris!“ Porrá fogsz válni ! Hallod ember ? Mint a hamu, enyészel el, Mit homlokodra hint az egyház - Tűnő időd nem vesztegel! A fény, dicsőség, mint a pára, Eltün’ a sírral nyomtalan : Az örök lét egy sugarára Merész álmidnak vége van S mi oly nagy úrrá tőn a földön, A kincs, vagyon csak itt tied, Ha azt nem osztád meg szegénynyel, Fönn semmi hasznát sem veszed. Hiúságodnak hiúsága Minden, mi van a nap alatt, Tűnő minden külömbözésünk, Ledőlnek a válaszfalak. Becsüld az embert mindenütt hát, Míveltség, rang csak járulék, A lelket mindbe Isten adta, Koldusban is becsüld, mi szép ! Még másl is mond neked hamud ma, Vigasztal, hogyha fáj sebed, Hisz’ nincs okod kétségbe esni, Ha nincs is nagy örvendened. A szenvedés nem tart örökké, De az öröm se végtelen; Miért búsulni oly nagyon hát S miért örülni féktelen ? — Halál az élet iskolája, Hallgasd csak az ő bölcs szavát S ha visszatérsz a föld porába, Lelkednek szebb hont Isten ád ! Viz Zoltán. Farsangi visszaemlékezések. „Saját kárán tanul a magyar“ mondja a régi közmondás, melyek igazságában mindaddig szentül hittem, inig ön tapasz tál a tóm ilyeténképen nem módosította annak értelmét: „Még saját kárán sem tanul a magyar.“ Nem vagyok ugyan oly elbizakodott, hogy követeljem, miszerint e százados közmondás alapossáMandl Riza, Grűnhút Helén, Perl Czeczil (Legénd), Kolmann Pepka, Hoffmann Lórika (Bánkról), Kohn Helén, Steiner Mariska, Kohn Zsenike, Spitzer Klotild, Pflaum nővérek, Heller Vilma, Spitzer Fanni, Schiffer Karolin (Keszeg), Weiner Berta, Klein Rózsa, Heidenfeld Teréz, Breuer Róza, Weisz Berta, stb. * * * Mielőtt a tollat letenném, miheztartásul még volna néhány szavam a rendezőséghez. Jegyezzék azt meg, hogy a jótékony czél nem ismer zártkörű jelleget és ilyennek a jótékonyság czégére alatt egyáltalában nincsen helye. Mert a túlságos elzárkózást egyrészről a pénztár sínyli meg — másrészről oly ingerült hangulatot idéz elé a sértett körökben, mely a rendezőség nimbusára homályos fényt vet. E kijelentéssel tartoztam azon mellőzöttek reputá- cziójának, akik bizonyos mellékérdekek miatt nem vehették ki részüket az est örömeiből. Bal am bél*. Élvezetek eldorádója. Hölgyeim, Uraim ! Előre kijelentem, hogy ezúttal nem élek csellel; — nem szép asszonyról, de farsang utoljáról szól az ének. Utolsó farsang! Oh! hány leánynak szive szorul össze ekkor, mert újra — csalódott! hány férjemuram- nak szivét fogja el a keserűség, mert a farsang elmúlt ugyan, de megmaradt a — számla! Néhány röpke óra még — s a farsang az élvezések tengerébe elmerült s megszólal a szél rózsa minden irányában az „Írás“ szava: „Pulvis fuisti, pulvis eris ! Memento móri!“ Hát bizony semmi sem állandó, csak — a múlandóság, s az élet minden gyönyörűsége a megsemmisülés örvényébe visz. Carneval Ő herczegsége 58 napi szereplés után lemond az uralkodásról s nyugalomba vonul; vájjon mit írnak majd felőle farsangi annaleseink? kétségkívül azt, hogy kevesebbet nyújtott mint a mennyit január hó elején trónraléptekor Ígért, vagy ha úgy tetszik, hogy többet Ígért, mint a mennyit adott. — Egyetlen maradandó emlékű müvei örökítette meg uralkodását, s ez — a korcsolya-egyleti jelmez-estély; pedig ez sem tökéletes mű; sok fogyatékosságát, hiányát hallottam az illetékes kritikusoktól, a „bájos“ Nusikák, Margitok, Laurák, Sárikák, Ellák, Irének, Etelkák no meg a még rigoristikusabb kritikusoktól: a „mamáktól“ hangoztatni. — De hát a hol fény van, ott árnyék is van! — Nincs oly sikerült fényes mulatság, melynek ne lennének árnyoldalai. Azt az általánosan hallott panaszt azonban semmikép sem fojthatom magamba, hogy „ama bizonyos nyomott hangulat“ nem lett volna annyira érezhető és „mamáink“ kevésbbé panaszkodnának az elégülétlen- ség hangján, ha a terem egyik sarkába összetömörült s részben az étterem boros asztalai körül magát kon- czentráló helybeli s vidéki fiatalság javarészének van elég „presence d’esprit“-je [a kedvező alkalmat megragadni és — tánczolni! Egyébként ilyen magam fajta „jött-ment“ nem tekintheti feladatául társaséletünk leplét szellőztetni, — az alatta rejlő ferdeségek kiczégerzését más alkalomra a magaménál elszántabb toliakra bízom. gában kedvemért mások is kételkedjenek ; de mégis azt hiszem követőkre találok állításom elfogadásában, ha egyet-mást életem farsangi napjaiból, serdülő ifjúkoromból elbeszélek. Nagy reményekre jogosító ifjoncz valék, — mint abban az időben az ifjakat nevezték, — midőn megszólalt bennem az érzés, melynek a költő e szavakban adott kifejezést: „Oh jer, jer mielőbb te drága férfikor.“ Erőnek-erejével arra törekedtem, hogy komoly ember számba menjek ; de hasztalan volt minden iparkodásom, mert irigyem lön az ég. Az alacsony, vézna termet, a vékony nőies hang, a félénk természet és sok-sok egyéb dolog folyton eszembe juttatá, hogy távol van még az idő, midőn a tettek mezejére léphetek. Hozzájárult, hogy még azok a tanáraim is, a kik legjobban szerettek, ha kedveskedni akartak, folyton a „kis“ jelzőt bigyesztették különben meglehetős komoly hangzású nevem elé s elég tapintatlanok voltak észre nem venni, hogy ezzel nékem épen nem szereznek valami különös örömet. Mikép vétessem magam észre a világgal, a mely oly kevés elismeréssel van a félreismert nagyságok iránt? Sokáig gondolkoztam ezen, mig végre egy álmatlan éjszaka kezeimbe adta a kulcsot tervem keresztülvitelére. Gondolatmenetem körülbelül a következő lehetett: akinek szájában füstölgő szivart látok, azt önkénytelenül erősebb természetűnek, kifejlettebbnek s igy férfiasabbnak hiszem s mivel én igy gondolkodom másról, valószínűleg más is igy fog gondolkodni felőlem, ha fogaim közé egy illatos szivart szorítva lépek a világ elé. Azt is tapasztaltam, hogy bizonyos bátorságot, ügyességet, vagyis ismét csak férfiasságot tételeztem fel annál, a ki a nők körül sikerrel forgolódik s ki szellemes frázisai által a bájos hölgy ajkait egy elragadó mosolyra képes megnyitni. Ha másokról ez a véleményein, — igy fejezém be okoskodásomat, — mások sem fogják nálam kétségbevonni a férfiasságot, ha hasonlóképen cselekszem. Diktum-faktum, úgy lett! Ámde első tervem kivitele elé egy időre financziális ügyeim kétségbeejtő állapota akadályokat gördített. Honnan teremtsek elő egy jó és illatos szivart? — ez volt gondjaim éjjeli és nappali tárgya. Ha atyám szivaros lett volna, egy ügyes „cseh czirkulussal“ ha nem is egészen tisztességes utón, de legalább könnyű szerrel juthatam volna egy szivar birtokába, Ámde igy más eszközökhez kellett fordulnom. Mit csináljak? — Meg van. Egy álliKülönben korai és elhamarkodott dolog Carneval ő herczegségvi ide uralkodása s az ez alatt történtek fölött már ma ítéletet mondani, mert alapos a remény, hogy az eddigi mulasztásokért bőven fog kárpótolni márczius 5-én. — Ezen nrárczius 5-iki bucsú-estélye s az ennek sikere érdekében az 50 tagból álló rendezőbizottság részéről eddig foganatba vett intézkedések s előkészületek serkentettek arra, hogy az Önök figyelmét Hölgyeim és Uraim! ez estélyre felkeltsem. Azon helyzetbe jutottam, hogy Carneval ő herczegsége helybeli kormányának cabinet-titkaiba egy pillantást vethettem s azokat az arra kiváncsiakkal közölhettem. Hát bizony Hölgyeim s Uraim! nagy események színhelye leend a „Curia“ terme márczius 5-én estve! — Ritka élvezetre lehetnek elkészülve, kik Carneval eme búcsú estélyén megjelennek. A rend. bizottság elnöke ugyan szigorúan megtiltotta, hogy a programmot nyilvánosságra hozzuk, de én az érdeklődés fokozása tekintetében más nézeten vagyok s jónak látom az estély minél számosb látogatottsága és sikere érdekében a rend. bizottság eddigi előkészületeiből egyet-mást elárulni. A külföldi tanulmányútra kiküldött impressarió ritka aquisitiokkal megrakodtan tért e napokban visz- sza, 30 díszpéldányból egy állatseregleten elül magával hozva egy szerelmes természetű eziezust (de nem szoba-cziczust! mert ezekben bővelkedünk) egy ritka kochinchinai kotlóstyúkot, egy művésziesen vonitó ebet, melynek faját megállapítanunk nem sikerült és végül egy idomított yorkshieri óriás sertést, — mind a négy állatnál a zene iránti érzék kiválóan van kifejlődve s eme tehetségüket be is fogja mutatni egy harmoniumhoz értő béka kísérete mellett. Be lesz mutatva egy amsterdami bocher, kinek hangzatos neve Reb Menachem Schmolochoila Cices- beiser, hosszú kaftánjában, pajeszszel, ki „Jeschibát“ akar alapítani városunkban, melyben a régiséggyüjtés mesterségét fogja előadni s velünk ismertetni. Hölgyek meglepő experimentumokkal egybekötött mutatványokat fognak tartani a villanyosság és dele- jességről külön e czélra szolgáló gépezetekkel. — Látható lesz Camera obseura segélyével, milyen lesz Vácz világítása és kövezete 100 év múlva; elénk lesz varázsolva városunk leendő sugárutja; a hölgyek a terem falain láthatják milyen divatos ruhákban járnak márczius 5-én estve Páris utczáin a nők; — s milyen farsangi búcsú-estélyt tart ugyanazon napon Pomare a tahiti szigetek ruhátlan királynője udvarhölgyeivel. — Majd az egész publikum illetve csakis a férfiak — miután hölgyeink amúgy is elég villany-bateriákkal rendelkeznek — meg fognak villányoztatni. — Lesz delejes elaltatás is; ez szintén csak a férfiaknak ajánlatos, miután köztudomású, hogy a delejes álomban előre megtudja az ember mikor rohanják meg a — hitelezői s igy ideje korán elillanhat. — Végül látható lesz főutezánk ama része, hol Hebron legszebb rózsája virít s egy szerelmes váczi dandy türelmetlenül várja hölgyét, a ki azonban nem jön el, mert igen hideg van. Az agglegényekről sem feledkezett meg a rendezőbizottság; mindazoknak kik a megnősüléssel nagyon késedelmeskednek alkalmuk lesz egy tanulságos monológból meríteni — életbölcseséget. — És ezután lesz még egy végtelen hosszú kaczajt derítő programra, javarészét eltitkolom s hagyom kellemes meglepetésül — „piéce de resistence“-nak. tólag okvetlenül szükséges „irka“ kizsarolt ára éppen elégséges, hogy megszerezzem magamnak az élvezetet, mely nálam korszakalkotónak Ígérkezett. A trafikosnak velem egykorú szép szőke leánykája igéző mosoly kíséretében nyujtá nekem a szivart, még pediglen egy meglehetősen fekete színbe játszó „préselt“ alakjában. O maga választotta s én egy pár udvarias frázist hebegve akartam megköszönni kitüntető szívességét, de oly zavarba hozott valami titkos érzés, hogy miután önmagam sem tudtam tulajdonképen mit akarok mondani, később azt következtetém, hogy ő sem értett meg egészen. A szivarral zsebemben és egy kimondhatatlan boldog érzéssel szivemben távoztam volna a trafikos boltból, ha előzékeny hajlongásaim közben meg nem feledkeztem volna lábaim elé nézni. De igy egyszerre zuhanást hallottam s hogy ennek okozója én voltam, legnagyobb meglepetésemre akkor vettem .észre, midőn a bolt három lépcsője alatt az utcza kövén terültem el egész „kicsinységemben.“ Egy ijedt sikoltás tölté be a levegőt s a másik pillanatban a szép kis trafikfrajla segített lábaimra. Mint egy őrangyal úgy állott mellettem s részvéttel kérdezé, vájjon nem történt-e nagyobb bajom? A fájdalom és szégyen könyeit elfojtva higgadtságot erőltettem s egy hirtelen fordulattal távoztam. De most hová és merre? Nem tudtam, mit tévő legyek. A szégyen és düh egyrészről, másrészről az aggódás és félelem czéltalan bolyongóvá tettek. Egy sétakertbe tévedtem. — Kevés, de válogatott közönség élvezte a kellemes májusi napot s a jó levegőt a fák árnyas lombjai alatt. Itt volt az alkalom. — Bánatomban elővettem szivarom, s óvatos körültekintés után reszkető kézzel rágyújtottam. — Görcsös köhögés fogott el. A mohón szívott füst torkomba hatolt. „No de se baj, csak a kezdet nehéz* — igy gondolkodóm, s szívtam tovább rettentő élvezettel. — A kikkel sétám közben találkozóm, s kik máskor alig vettek figyelembe, szívélyesnek „látszó“ mosolylyal fogadók köszönésemet, minek én azt a magyarázatot adtam, hogy auktoritásom már is emelkedett. — Az eredménynyel teljesen megelégedtem volna, ha hirtelen szédülés, benső felháborodás nem fogott volna el. — Nehéz verejtékcseppek jelentek meg homlokomon, lábam reszketett, a szivar kihullt szájamból és . . . De minek folytassam tovább. Legyen elég megjegyeznem, hogy az első próba nem sikerült, s hogy étvágyam és álmom tönkre lön téve.
